Magyar Nemzet, 2014. augusztus (77. évfolyam, 208-236. szám)
2014-08-30 / 236. szám
Xabi Alonso: Bayern Xabi Alonso a Bayern München labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A világ- és kétszeres Európa-bajnok spanyol középpályás a BL-címvédő Real Madridból érkezik a bajorokhoz. Az átigazolást tegnap jelentették be, a 32 éves futballista csütörtökön már átesett az orvosi vizsgálaton. Alonso, aki szerdán mondta le 11 év után a válogatottságot, a sérült honfitársat, Javi Martínezt pótolja, ő a csapat ötödik spanyolja Pepe Reina, Juan Bernat, Thiago Alcantara és Martinez mellett. A 114-szeres válogatott Alonso kétéves szerződést ír alá Münchenben. (MTI) Bianchit kirúgták Az argentin Boca Juniors másfél év után menesztette Carlos Bianchit, aki harmadszor töltötte be a vezetőedzői posztot a labdarúgócsapatnál. A 65 éves szakembernek azért kellett távoznia, mert az együttes az utóbbi időben csak három pontot szerzett a lehetséges 12- ből a bajnokságban. Bianchi 1998 és 2004 között négyszer vezette bajnoki címig a Buenos Aires-i együttest, amellyel háromszor diadalmaskodott a földrész első számú klubsorozatában, a Libertadores Kupában, s két ízben nyert Interkontinentális Kupát. (MTI) Del Piero Indiában Bár a Budapest Honvéd is ajánlatot tett, végül az indiai bajnokságban szereplő Delhi Dynamos csapatához igazol Alessandro Del Piero. A 39 éves csatár a Twitteren jelentette be, hogy Indiába megy. (MTI) Sorry, Lewis! Nico Rosberg (képünkön) elnézést kért csapattársától, Lewis Hamiltontól a múlt vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon történt ütközésük miatt. A Mercedes istálló tegnap közleményben számolt be arról, hogy az érintett versenyzők, Toto Wolff csapatfőnök és Paddy Lowe ügyvezető a Mercedes AMG Petronas központjában, Brackleyben találkoztak a történtek megvitatására. A FIA kedden közölte, hogy nem foglalkozik a mercedeses pilóták ütközésével, a futam végeredménye már hivatalos, és a bírók csak „új szempontok felmerülése esetén” vizsgálnák ki az esetet. (MTI) Makra és Babos A férfiaknál Babos Ádám, a nőknél Makra Noémi nyerte a tornászok egyéni összetett bajnokságát. (MTI) Kifulladt a Loki lelkesedése A Debrecen jól játszott csütörtökön a Young Boys ellen, mégis kiesett az Európa-ligából Másodszor sem tudta megragadni az esélyt a Debrecen arra, hogy bejusson a labdarúgó Európa-liga főtáblájára. A svájci Young Boys elleni csütörtök esti visszavágón hiába küzdött becsülettel, futballozott „európai” tempóban és színvonalon, képtelen volt gólt szerezni, így a hazai 0-0 összesítésben 3-1-es vereséget jelentett. LABDARÚGÁS Novák_____________________________ A kudarcot kenhetjük a „svájci bérenc” spanyol bíróra, a hazaiakat sújtó átokra, a fránya kapufára, de nem csak erről van szó. Becsületére legyen mondva, Kondás Elemér közvetlenül a találkozó után sem csupán a külső körülményekre fogta a vereséget. - A csapat jól játszott, csak a gól hiányzott - kezdte értékelését a Loki edzője. - Kapufát is rúgtunk, helyzeteink is voltak, a kapusunknak alig kellett védenie. Érdekes döntések születettek, egy 11-est mindenképpen hiányolok. A játékosokat csak dicsérni tudom, nagyon sokat dolgoztak, de a gól elmaradt. Az élet megy tovább, holnap bajnokit játszunk, erre kell most már készülni. Nem jön jókor a diósgyőri mérkőzés, mert jó formában lévő csapathoz látogatunk, elkelt volna egy kis pihenő. Emellett csalódottak a játékosok, hiszen benne volt a továbbjutás lehetősége a mérkőzésben, viszont az NB I- ben gyűjteni kell a pontokat. Sérülések is nehezítik a helyzetünket, de meg kell oldanunk a feladatot. Ennél persze mélyebbre is áshatunk. A Bajnokok Ligája- és Európa-liga-selejtezőkkel, a bajnokikkal, valamint a Szuperkupával együtt a tizenkettedik mérkőzését vívta csütörtök este a DVSC a 2014-2015-ös idényben. És először játszott jól. Pedig hetente így kellene, s akkor a BATE Boriszov és a Young Boys legyűrése nem okozna gondot. Csak éppen a langyos NB I erre nem készít fel. Nem véletlen, hogy a 2009-es bravúrt, a BL-főtáblára jutást egyből a következő évben EL-szereplés követte. Menetben volt a Loki. A szurkolóival együtt. Ezrek vonatoztak, autóztak fel rendszeresen a fővárosba, hogy akár reménytelen helyzetben is buzdítsák a csapatot. Csütörtök este ezzel szemben - a DVSC.hu szerint - csak hétezren vették a fáradságot arra, hogy átsétáljanak a Nagyerdei Stadionba. Négy-öt éve mindenki azt dörögte a cívisvárosban: ha majd végre lesz új stadion... Már van. S most, az eufória múltán, azt látjuk, mintha nem is lenne rá szükség. A múlt hét végén a Haladás elleni bajnokin négyezren sem voltak a nézőtéren, kriptás hangulat uralkodott az arénában, de a sorsdöntő nemzetközi találkozó sem hozott lázba tömegeket. Egy-egy meccset talán a fapados Oláh Gábor utcai stadionban kéne rendezni, a kezdőrúgás előtt pillantást vetve a modern arénára. Hogy játékos, szurkoló, mindenki átérezze, micsoda ajándékot kapott - fogalmazzunk így szemérmesen - a sorstól. Az újabb lehetőségre egy évet kell várni. A DVSC kiesése azért is fájó, mert ezzel eldőlt, hogy az ősz idén is magyar csapatok nélkül kezdődik meg a nemzetközi porondon. ■ DZSUDZSÁKÉK AZ E CSOPORTBAN. A 93. percben szerzett góllal jutott tovább az Omonia Nicosia vendégeként Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva. A moszkvai 2-2 után Cipruson az utolsó pillanatokig 1 -1 volt az állás, azaz az Omonia állt továbbjutásra, de Samba találata még idejében jött. Dzsudzsákot a 75. percben lecserélték. A tegnapi sorsolás a Dinamót az E csoportba küldte, ahol a magyar szélső korábbi klubja, a holland Eindhoven, a görög Panathinaikosz és a portugál Estoril az ellenfél. Az osztrák Red Bull Salzburg - kapujában Gulácsi Péterrel a D csoportba került, ahol a skót Celtic, a horvát Dinamo Zagreb és a román Astra a riválisa. A Lokit búcsúztató Young Boys az I csoportban az olasz Napolival, a cseh Sparta Prahával és a szlovák Slovan Bratilavával küzd. Steve von Bergen és Ibrahima Sidibe küzd a labdáért a csütörtöki Debrecen-Young Boys mérkőzésen fOTÓ: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT Húszévesen megmentő Tóth Krisztián 90 kg-ban ezüstérmes lett a cselgáncs-vb-n CSELGÁNCS : Fábik______________________________ Tegnapig a legrosszabb álmukban sem gondolt vesszőfutásban volt részük cselgáncsozóinknak a cseljabinszki vb-n, és ezt a sorozatot a férfi 90 kg-ban Vér Gábor, a női 78 kg-ban pedig Joó Abigél sem törte meg. Utóbbi esetében ezt azért sem könnyű megemésztenünk, mert egy kétszeres Európabajnokunk iratkozott ki a mezőnyből már az első meccsén... Ám a férfi 90 kg-ban Tóth Krisztián is ott volt az indulók között, és ő nagy menetelésbe kezdett. Róla tudni kell, hogy négy éve még a szingapúri ifjúsági olimpián vitézkedett, 16 évesen a 81 kg-ban lett bronzérmes, és azóta már a felnőtteknél a 90 kg-ba is beleerősödött. Tavaly a vb-n ötödik volt, idén az Eb-n harmadik, húszévesen a világranglista 11. helyéről várhatta a vb-t. Cseljabinszkban öreg rókákat megszégyenítő módon intézte el ipponnal az elefántcsontparti Konét és a szerb Kukoljt, a nyolc között azonban a világranglista-vezető, kétszeres Európa-bajnok grúz Lipartelianival nézett szembe. Pontot érő akció nem volt a meccsükön, de végig a KSI versenyzője irányított, őt csak egyszer, míg a tavalyi vb-n ezüstérmes ellenfelét kétszer intették, és így Tóth Krisztián menetelt be a legjobb négy közé. A döntőbe jutásért az orosz Voproszov következett, az idei Eb ezüstérmese, aki a vb előtt „csak” 13. volt a világranglistán. A gigászi küzdelemben öt perc alatt itt sem született értékelhető akció, intés sem, ám a hosszabbításban az amúgy is aktívabb Tóth jukót ért el, az oroszt is kipipálta. Ha a világranglista-vezetőt korábban már legyűrte is, a döntőben a súlycsoport legnagyobb alakja várt rá, amiben nincs ellentmondás. A görög Iliadisz 2004-ben, Athénban 17 évesen lett olimpiai bajnok a 81 kg-ban, és azóta már a 90 kg-ban sem tétlenkedett, négy világbajnoki döntőjéből kettőt megnyert, a londoni ötkarikás játékokon bronzérmes volt. A vb előtt a negyedik helyen állt a világranglistán, és a fináléban az első összekapaszkodásnál látszott, hogy versenyzőnk is tiszteli. Jogos volt, hogy Tóthot passzivitásért megintették, s amikor már kockáztatnia kellett, Iliadisz élt a lehetőségével, ipponnal idő előtt befejezte a mérkőzést. Azt azonban aligha kell hosszasan ecsetelni, hogy a húszéves Tóth Krisztiántól a vb-ezüst is mekkora eredmény, nem mellékesen pedig az eddig a dobogó közelébe sem jutó komplett válogatottat kihúzta a slamasztikából. „Nagy álmom teljesült azzal, hogy a példaképemmel tudtam világbajnoki döntőt vívni - mondta Tóth Krisztián a Kossuth rádiónak. - Sajnos, a görög rutinosabb, erősebb, körülbelül tíz évvel többet dzsúdózott, mint én. Belementem egy kétséges helyzetbe, úgy gondoltam, hogy meg tudom oldani, de balszerencsémre nem sikerült.” Nem a kártya miatt lesznek csak kétezren LABDARÚGÁS M Ch. Gál.___________________ Nem egy szurkolói honlapon aggodalmukat fejezték ki az MTK és a Ferencváros rajongói amiatt, hogy körülményes módon lehet csak jegyhez jutni a vasárnap 16.30 órakor a Bozsik Stadionban sorra kerülő NB I-es örökrangadóra. Szóvá tették, hogy bár az MLSZ rendelkezése értelmében szeptember 15-től kötelező a szurkolói kártya, erre a meccsre csak a kártya birtokában kaphatnak belépőt, napi háromórás intervallumban, péntekig, azaz tegnapig. A problémával szembesítettük Szegő Tibort, az MTK kommunikációs igazgatóját. „Kezdem a jó hírrel: vasárnap is nyitva lesz a pénztárunk, 10 és 13 óra között. Ekkor a Hidegkúti Stadion kasszájánál, a szurkolói kártya kiváltása után az MTK-drukkerek vehetnek jegyet, azaz egy vidéki nézőnek nem szükséges kétszer felutaznia Pestre.” Szegő hozzátette: ha kevés néző lesz az örökrangadón, annak nem a regisztráció az oka: csütörtök estig az MTK-szurkolók mindössze 220 kártyát váltottak ki. Igaz, a Fradi-jegyekből is csak 325 kelt el. „Létezik egy egyszerűbb megoldás: a szezonbérlet. Azt az MTK-drukkert, aki megveszi, utána már nem kötelezi az MLSZ és a klubunk sem szurkolói kártya kiváltására, hiszen a bérlet megvásárlása ugyanazon adatok bediktálását feltételezi. Sajnos ezt a kényelmes megoldást eddig csak 104-en vették igénybe. Még csaknem egy évszázaddal ezelőtt mondta Brüll Alfréd, klubunk legendás elnöke: két bajom van az MTK-szurkolókkal, nagyon kevesen vannak és nagyon hangosak.” A Bozsik-stadionba 3650 néző fér be, Szegő legfeljebb 2000 nézőre számít. Egy örökrangadón. NB I, 6. forduló: Haladás- Paks 1-3 (1-1). Szombathely, 2250 néző, v.: Solymosi. Gólok: Gaál (43.), ill. Fiola (30.), Könyves (51., 77.)