Magyar Nemzet, 2015. szeptember (78. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-01 / 204. szám
Rendkívüli csúcsot tartanak a V4-ek Teljes a zűrzavar a migrációs helyzettel, illetve annak kezelésével kapcsolatos németországi nyilatkozatokban. Miközben Angela Merkel kancellár félreértésnek nevezte, hogy minden szíriai Németországba mehetne, a berlini migrációs hivatal vezetője teljesen mást mondott a Der Spiegelnek. Tegnap kiderült: a visegrádi országok a hét végén Prágában csúcstalálkozót tartanak a menekülthelyzet miatt. SS Markotay Csaba_________________ Rendkívüli csúcstalálkozón foglalkoznak a migrációs válsággal a hét végén a visegrádi országok kormányfői - közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban. A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kormányfő találkozója pénteken vagy vasárnap lesz - hangzott el. A megbeszélést a cseh fővárosban tartják. Szlovákia elsősorban a fokozottabb osztrák határellenőrzések miatt szorgalmazza a rendkívüli V4-es csúcs összehívását. Pozsony ugyanis attól tart, hogy a 71 ember halálával járó ausztriai tragédia után az embercsempészek Szlovákián keresztül próbálják majd a célországokba továbbvinni a menekülteket. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a csúcstalálkozóról szóló bejelentés előtt telefonon egyeztetett Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel. Egyetértettek abban, hogy a visegrádi országoknak egységes álláspontot kell képviselniük. Lengyelország felülvizsgálja az általa befogadandó menekültek számát - jelentette ki Ewa Kopacz lengyel kormányfő Gdanskban. A politikus azt mondta, hogy Lengyelország az uniós kormányfők júniusi csúcstalálkozója után 2200 menekült befogadására kötelezte el magát. - Ma már nem 2200 menekültről beszélünk. Hozzátette: az európai országok a közeljövőben „újból meg fogják vitatni a megfelelő kvótákat”. Keményen fogalmazott a franciákkal és a németekkel kapcsolatban tegnap a magyar diplomácia. Magyar Levente külügyi államtitkár visszautasította a francia külügyminiszter „vádaskodását”. Az államtitkár ezt a budapesti francia nagykövettel közölte, akit azt követően kérettek be a tárcához, hogy Laurent Fabius francia külügyminiszter egy interjúban „botrányosnak” nevezte egyes keleteurópai országok viselkedését a menekültválsággal kapcsolatban, és Magyarországot külön bírálta a határzár miatt. Magyar Levente kifejtette, hogy a határvédelmi intézkedésekkel az EU minden tagállamát védik. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig a kabinet nevében arra kérte Németországot, tisztázza a jogi helyzetet az illegális bevándorlók unión belüli utazásaival kapcsolatban. Kiemelte, Magyarország betartja az EU-s szabályokat, Németország viszont „megengedőbb magatartást tanúsít” a feltételezhetően Szíriából érkező bevándorlókkal kapcsolatban. A különböző német nyilatkozatok azonban nem segítik a tisztánlátást. Angela Merkel német kancellár Berlinben arról beszélt: félreértés, hogy „minden szíriai jöhet Németországba”. A Der Spiegelnek adott interjúban ugyanakkor Manfred Schmidt, a német Migrációs és Menekültügyi Szövetségi Hivatal vezetője azt mondta: „nincs felső határa annak, hány háború elől menekülő és védelemre szoruló embert fogad be Németország”. Vagyis a hivatalvezető szavai alapján elvben minden szír menekültet befogad Németország. Folytatás az 1. oldalról . - Ezt csinálják mind. Három műszakban dolgozunk, de soha nem érünk a végére. Minden tele van szeméttel. A kukáig egyik sem menne el - panaszolta kérdésünkre egy utcaseprő. A férfi mégsem ezen rökönyödött meg igazán. Mint mondta: a migránsok olyan konzerveket hagynak hátra érintetlenül, amelyeket csak kibontottak, de aztán hozzá sem nyúltak. - Gondolom azért, mert disznóhús van benne. De akkor minek bontja ki? Hát nem tudnak olvasni? Más örülne neki, ha megehetné - jegyezte meg bosszúsan, majd megcsóválta a fejét, és ismét munkához látott. A Baross téren egyébként már szinte minden négyzetméterre jut legalább egy migráns, s a számuk egyre csak emelkedik. A Migration Aid egyik munkatársa úgy vélte, nem azért, mert nem tudnak hová menni. A regisztráltakat elhelyezik a bevándorlásiak - ezeknek az embereknek is találnának helyet, csakhogy ők megszöktek a hatóság elől, és folytatni akarják az útjukat. Délután háromkor már legalább ötven migráns állt a 7-es vágány mellett. Az egyenruhás kalauzok útját állva igyekeztek megtudni, melyik vonatra kell felszállniuk. - This is the time, látod? Ez. Idő. Time. Ekkor van a start. Igen, start time. Este 8 óra. Twenty hour - magyarázta a vasutas, s hogy nyomatékot adjon a szavainak, tollával aláhúzta az adatokat a menetjegyen. A szírek viszont mintha nem hittek volna neki, újra és újra megkérdezték, honnan és mikor indul a berlini gyors. Visszamentünk az aluljáróba. Az egyik pizzériánál három önkéntes lányba botlottunk. Középiskolások, 15-16 évesek. - Tulajdonképpen az egész nyaramat itt töltöttem - így az egyikük. - Segíteni szeretnénk - tették hozzá társai. Ahogy beszélgettünk, hamarosan kiderült: migráns és migráns között is óriási a különbség. A hullám elején sokkal nyitottabbak voltak. Akkor a néhány napos együtt töltött idő alatt személyes kapcsolatok, barátságok alakultak ki köztünk. Ezek a mostaniak viszont kicsit olyan... szóval mások. Nem tartanak tisztán semmit, és nagyon távolságtartók. Az viszont közös bennük, hogy egyik sem akar itt maradni. Mennek a rokonokhoz Skandináviába, Francia- és Németországba. Egy férfi elmegy, ott dolgozik, hazaküldi a pénzt, aztán a családja utánautazik. Általában így megy - fejtették ki a lányok, akik a szabadidejükben ételt és ruhát osztanak a migránsoknak, játszanak a gyermekeikkel, s ha kell, fel is takarítanak utánuk. ■ BLOKÁD. Közleményben adta hírül tegnap a Jobbik, hogy „blokád” alá vonja a Verseny utcai volt Novák piac helyére tervezett fővárosi tranzitzóna területét. A helyszínen mintegy 20 aktivista ment be a volt piac területére, és egy sátrat állítottak fel, továbbá a piac kerítésére a „Budapest nem menekülttábor” és a „Magyarország a magyaroké” feliratú transzparenseket függesztették ki. A párt szerint sem tranzitzónának, sem pedig menekülttábornak nincs helye Budapesten. (MTI) Tranzitzóna az egész Keleti Egyre nagyobb a szemét, sok menekült után az önkéntesek takarítanak A Keleti pályaudvar várótermében rendőri felügyelet mellett várják a menekültek, hogy mielőbb továbbindulhassanak Nyugatra FOTÓ: BÉRES Attila Rendőrautót dobáltak meg Megváltozott a határsértők magatartása, türelmetlenebbek, agresszívabbak lettek a Gidró______________________________ Feltehetően szerbiai embercsempészek dobáltak meg kövekkel egy rendőrautót a Csongrád megyei határszakaszon - közölte a rendőrség. A drótkerítésnél járőröző autó szélvédőjét ismeretlenek téglával dobták be, miközben azt kiabálták a rendőröknek, hogy „nem hagytok bennünket dolgozni”. Az elkövetők Szerbia felé menekültek el. A hét végén egyébként országszerte összesen majdnem kilencezer (egészen pontosan 8792) határsértőt fogtak el, ez alig kevesebb, mint az egy héttel korábbi egész heti adat. A legtöbb határsértőt mindhárom napon Csongrád megyében fogták el. A legnagyobb csoport ismét Röszke külterületén, a vasúti sínnél lépte át illegálisan a zöldhatárt. A migránsok többsége szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát. Szeged belterületén is egyre több határsértő jelenik meg, mert megváltoztak a migrációs útvonalak a drótakadály miatt, így már Kiskundorozsmán, illetve a Vadaspark lakóparkban is megjelentek a határsértők. A helyiek szerint a migránsok magatartása is megváltozott, türelmetlenebbek lettek és agresszívabbá váltak. B WW ' (r ' n &' X* J ifefr 1 Szeged belterületén is egyre több migráns jelenik meg fotó: Keliczay László Vita a migrációról Szegeden Botka László polgármester a helyi civil szervezetek munkáját dicsérte el Girmó Kriszta____________________ Az illegális migrációról alakult ki vita napirend előtt a szegedi közgyűlés tegnapi rendkívüli ülésén. A KDNP és a Jobbik képviselői azt kérdezték Botka László MSZP-s polgármestertől, hogy miért nem foglalkozik a Szegedet is súlyosan érintő kérdéssel, illetve miért tesz úgy, mintha a városban nem lennének határsértők. Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: Európa és Magyarország, a keresztény civilizáció jövője a tét. A politikus idézte Botka Facebookon közzétett állásfoglalását, amely szerint nincs migrációs probléma, hiszen a határsértők csak átvonulni akarnak az országon, és eközben kárt és gondot nem okoznak. Botka reagálásában arról beszélt, hogy a kormánynak nincs felelős politikája a migránskérdésben. Tóth Péter (Jobbik) szerint a Szeged déli városrészeiben élők félnek az embercsempész bandáktól. A képviselő bírálta a helyi önkénteseket, amiért a városvezetés támogatásával lényegében menekülttábort alakítottak ki a vasútállomás előtti téren. Botka ugyanakkor köszönetet mondott a civileknek, akiknek tevékenysége szerinte hozzájárult ahhoz, hogy Szegeden még nem jött létre feszült helyzet. 2015. szeptember 1., keddBelföld Bizottságok előtt a határvédelem ■i Katona Mariann________________ Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hende Csaba honvédelmi és Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével tart ma összevont ülést az Országgyűlés nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi és rendészeti bizottsága. A tanácskozáson a tárcavezetők adnak majd tájékoztatást a képviselőknek a déli határszakasz védelmével kapcsolatos intézkedésekről, vagyis a kormány és a Fidesz által kezdeményezett törvénymódosító javaslatokról. Összesen 13 jogszabály, köztük a rendőrségi és a honvédségi törvény módosításáról dönthet akár már pénteki rendkívüli ülésén az Országgyűlés. A tervezett változások egyik eleme, hogy bevezetnék a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát, a déli határnál pedig egy Magyarország felé zárt tranzitzónát hoznának létre. A mostani módosításokkal bűncselekménnyé nyilvánítanák és azonnali kiutasítással szankcionálnák az illegális határátlépést, illetve megteremtenék a honvédség bevetésének lehetőségét. Ez utóbbit élesen bírálja a Demokratikus Koalíció, és a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz akarnak fordulni. Molnár Csaba ügyvezető alelnök szerint a honvédség bevetésével a miniszterelnök emberiesség elleni bűntettet követ el. A fideszes Gulyás Gergely szerint ugyanakkor ez a vélemény „a politikai extrémizmusnak is egy egészen szélsőséges kategóriája”. A Jobbik közben azt szorgalmazza, hogy vegyék el az önkormányzati választáson érvényes szavazati jogot azoktól a hazánkba érkezett bevándorlóktól, akiknek pozitívan bírálták el menekültkérelmüket. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezetőhelyettese szerint ugyanis, ha az eddigi pár százas létszám a közeljövőben felfut, olyan tömegek kapnak szavazati jogot, akik adott esetben megváltoztathatják a helyhatósági választások eredményét. FELKÉSZÜLTEK A BÖRTÖNÖK? Felkészült a magyar büntetés-végrehajtás arra, ha az illegális határátlépők büntetésüket nálunk töltenék le - mondta tegnap a Belügyminisztérium államtitkára. Kontrát Károly szerint ugyanakkor a cél az, hogy a határsértőket - a büntetési tételként megjelenő kiutasítással kivigyék Magyarországról. (MN)