Magyar Nemzet, 2016. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-25 / 148. szám

32 Magazin 2016. június 25., szombat Szelíd tehén, harapós bika - Látványosság lett a szokatlan külsejű kiskunhalasi „közmunkásokból” Dagonya Bivalyokat legeltet „közmunkásként” a kiskunhalasi önkormányzat a város egyik parkjában. A kórház és egy lakóövezet szomszédságában található vizes belterületen, a Csetényi parkban az állatok egyetlen feladata az elburjánzó nádállomány irtása, azaz a zöld hajtások fogyasztása, illetve taposása. A szokatlan kísérletből nem várt idegenforgalmi látványosság lett. Varga Attila amu, a hétszáz kilós bika valahol bent lubickol­t, a vízben, hallani a csobogást, ahogy alábukott. A három-négy méter magas nádtól nem látni, viszont hat kisebb-nagyobb bivaly, köztük Mamma, az anya a karámok mögött, egy füves terüle­ten tartózkodik. Az emberek a pihenőpadokon ülve fi­gyelik a gondtalan lakmározást. „Vigyázat! Veszélyes állatok! A karámon benyúlni tilos! Villanypásztorral védett terület!” - olvasható a kihelyezett táblákon. Kiskunhalas a Duna-Tisza közi homokhátság leg­magasabb részén fekszik. A várost tavak, mocsarak övezték, a település elnevezése is ebből ered. A hajda­ni vizes környezetből mára a Sóstó és a Csetényi park tórendszere maradt meg. Az egykor a kórház mögött élő Csetényi Artúr sportorvos a hetvenes-nyolcvanas években saját költségén tisztíttatta a tó medrét, s a partjára erdőt telepített. „Az egészséges emberi kör­nyezet kialakítása és védelme terén kifejtett kimagas­ló, több évtizedes munkásságáért. 1982-ben Kiskun­halas Városért kitüntetést is kapott, majd 1995-ben bekövetkezett halálát követően róla nevezték el a par­kot. Az utókornak is adott feladatot a terület. Mocsarasodásának, nádasodásának megakadá­lyozása évről évre egyre nagyobb költséget jelentett az önkormányzatnak. Előfordult, hogy a nádaratás is el­maradt. „Évente mintegy száz négyzetmétert terjesz­kedik a nád, és ha nem tudják megállítani, akkor félő, hogy a végén még elfogy a záportározó nyár vízfelüle­te” - állt 2015 januárjában egy, a képviselő-testület elé kerülő előterjesztésben. Akkor a városatyáknak meg­lepő, mosolyt fakasztó javaslatról kellett dönteniük. Fehér Péter helyi gazdálkodó, ismert természetvédő ugyanis az önkormányzathoz fordult elképzelésével: a nád és a gyékény vágása szerinte csak átmenetileg old­ja meg a problémát, ezért hosszabb távon mindenkép­pen szükség lenne komplexebb, bivalyokkal történő kezelésre. Az önkormányzat végül, derültséget hozó vitát követően teret adott az elképzelésnek. Fehér Péterrel a 18,8 hektáros területből leválasz­tott, karámokkal körbekerített, négyhektáros nádas szélénél találkozom. Hosszú, fehér szakálla van. Fiata­losan mozog, életkoráról annyit árul el, ha busszal jár­na, már ingyen közlekedhetne. A százhúsz méhcsalá­­dos parasztgazda­­ kifejezetten kért utóbbi meghatá­rozást - a Vasvarjú Természetvédelmi Alapítvány ku­ratóriumának elnöke. Természetvédelmi ügyekben szólal fel, ha szükséges, közúton vonuló békákat ment. - Már elvette a nád a tavat. Belül csak azért van még vízfelület, mert ott a nádat a gyékény szorítja vissza. A testület döntését követően egy balmazújvá­rosi biogazdálkodótól vásároltam a bivalyokat. A régi pásztorhagyománynak megfelelően április 24-én, Szent György napján nyolc kilométerről hajtottuk ide őket. A tavak karbantartása magyar házi bivalyokkal egy város belterületén valóban szokatlan megoldás. De szemmel láthatóan jól érzik magukat - szögezi le a bivalytartó gazda. -Sok mindent elárul az állatokról. A bivaly képes be­csukni az orrát, egy ideig a víz alatt is bírja. Nagy me­legben tizenöt másodpercre bedugják a fejüket a víz­be. Az üszők szelídebbek, a borjak és a bikák félénkek, idegesek, de gazdájuk biztató szavaira hallgatnak. Egy csordában viszont két ivarérett bika nem lehet, mert agyonverné egyik a másikat. A nád édes, a bivaly pe­dig édesszájú. Viszont ínyencek is, mert csak a növény felső részét, a még zöld, lédús felét fogyasztják el, az al­sót letapossák. Azt, hogy néhány fekete jószág ennyire népszerű lesz, senki sem gondolta. Híre ment a szo­­katlan külsejű „közmunkásoknak”. Mivel a kórház já­rási feladatkört lát el, rendelést követően, a távolsági buszok indulása előtt sokan elsétálnak ide. A bivaly ötven éve még megszokott volt a magyar parasztgaz­daságokban, így vannak, akik nosztalgiáznak is.­­ Egy ismerős házaspár munka után mindennap idetart. Azt mondják, nyugalmat árasztanak a béké­sen nádat ropogtató, vízben csörtető állatok. És valóban! Az önkormányzat is elégedett, hiszen az eddigi tapasztalatok szerint egy bivaly naponta het­ven kilogramm nádat fogyaszt - tudom meg Baics Ta­mástól, a városháza környezetvédelmi ügyintézőjétől. Azt is megerősíti, hogy a biomegoldás, a termé­szetvédelmi kezelés anyagilag is kedvezőbb, mint év­ről évre találni megbízható vállalkozót, aki a természet bolygatásával járó gépi nádaratást elvégzi. Akadt, aki korábban lemondta a megbízást, mondván, nem fog­lalkozik a nehezen megközelíthető kiskunhalasi terü­lettel, hiszen a Hortobágyon száz hektárt tud vágni egy sorban. Ráadásul manapság a rövid szárú nádat hasz­nálják tetőfedésre, míg a három-négy méter magasra is megnövő kiskunhalasi értéktelen fajta. A Csetényi park fenntartásával megbízott szakem­ber elmondta azt is, a kérdéses területen megkezdték az erdőrészek kitisztítását, tölgyeket telepítettek, illet­ve a tavaly kitett padok számát is szeretnék bővíteni. A városnak nagy tervei vannak a területtel, főként ami­óta megszerezték a gyógyhellyé minősítést. De bármit is csinálnak, a bivalyok maradnak - szögezi le a szak­ember. Kiskunhalason jártunkat követően az önkor­mányzat közleményben tudatta, hogy „Halasthermal gyógyhely” elnevezéssel egy, a belváros és a zöld terü­letet adó Csetényi park és sportcentrum között turisz­tikai tengely fejlesztését célozza meg. A beruházás összeköltsége hozzávetőleg 900 millió forint lesz. A buszvégállomásnál több várakozóval beszélek, Jánoshalmára, Kunfehértóra, Kisszállásra tartó embe­rekkel, de egyikük sem hallott még a parkba telepített csordáról. Plóczné Tóth Terézia azonban igen. Ő Bo­­dogláron nőtt fel, és kislányként gyakran látott bivalyt a falujában. Fel is elevenítette azt a képet, amint fejést követően a kétliteres edényben hamar zsíros, sárga fe­lületet kapott a friss tej. Ösvényeket vájva a nádban eszik a bivalyok az éve­lő fűfélét. Egy kalandjuk már akadt. Bejelentés érke­zett, hogy nem találják őket. Ám végül kiderült, hogy megunva a kíváncsiskodó embereket bent a vízben dagonyáznak, csak az orruk hegye látszik ki. Ősszel már nagyobb nyilvánosság mellett tervezik a Szent Mihály-napi behajtást, a fiatal állatok elkeresztelésére pedig pályázatot hirdetnek. FOTÓ: V­Á­G­H LÁSZLÓ Fehér Péter természetvédő, parasztgazda a jámbor vízibivalyokkal. .Szemmel láthatóan jól érzik magukat" Nem keres csomót a kákán Hazánkban a bivalyt magyar bivalyként, házi bivalyként emlegetik. A magyar házi bivaly őse valószí­nűleg az indiai vadbivaly, az arai bivaly - olvasható a genmegorzes.hu oldalon. A Kárpát-medencébe minden valószínűség szerint már a népvándorlások során mint igavonó állat került. Ereje szinte hihe­tetlen: két bivaly vontatási erőben négy szürke marha erejével is felér. Mivel a bivaly még a szürke mar­hánál is igénytelenebb állat, hiszen lelegeli a kákát, a nádat, a mocsári füveket, és kimondottan szereti a nedves,­lápos területeket, gyorsan elterjedt a Kárpát-medence területén. Teje és húsa mellett talán fontosabb volt hajdanán igaereje, így a gépesítést követően állománya Magyarország mai területén igen lecsökkent. 1911-ben 155 192 bivaly élt, 1935-ben a megcsonkított országban már csak 7069-et szám­láltak. A második világháború utáni évtizedekben a bivaly tenyésztése a Kárpát-medencében szinte tel­jesen megszűnt. Napjainkban alig néhány tucatnyi állat őrzi a hajdani magyar bivalyállomány emlékét. SZÓLÓ Variációk POSZT-ra Pethő y....C­sak olyan ne legyen, mint eddig volt! - mintha a pécsi országos színházi találkozó (POSZT) új vezetőségét ez az egy mondat vezérelte volna az idei nagy változtatásokban. Legyen másutt az események legalább fele, a beszélgetés, a felolvasó­színház! A bevált fesztivál melletti fesztivált (közismer­tebb nevén az OFF-programokat) szüntessük meg, s hozzuk létre helyébe a POSZT fesztivált! Miért? Logikus magyarázatot a jelenlévőkkel sem találtunk. Bontsuk le, majd építsük fel megint alapjaiból a logisztikát új, tájé­kozatlan emberek segítségével! Eddig kritikusok, mű­vészek is részt vettek opponensként a szakmai beszél­getéseken? Nosza, felejtsük ki őket! A 2001-ben Jordán Tamás érdemeként megszületett pécsi találkozó - előtte mindig más városban tartották, ám a rendszer összeomlással fenyegetett - háborúságai tavaly kulmináltak, nem művészeti, hanem politikai okokból. Három előadás bojkottálta a versenyt, mert az időközben a fesztivál társtulajdonosává vált, Vid­­nyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság kép­viselői megakadályozták Csáki Judit kritikus zsűritaggá választását. (Sértettséggel keveredő politikát sejtett jó okkal szinte mindenki a döntés mögött.) A megméret­tetésből gyakorlatilag két előadás esett még ki, illetve szenvedett el végzetes csonkulást: a Nemzeti Színház Brandja Törő­csik Mari betegsége miatt maradt el, a bé­késcsabaiak Koldusoperájából szintén betegség miatt hiányzott az egyik főszereplő, Kara Tünde. Az Újvidéki Színház Bánk bán előadásakor a közönségnek szegezett „ön mikor hagyná el Magyarországot?” kérdés nyomán pedig kisebb botrány tört ki. Az idei POSZT-ot már nem a botrányok, hanem saj­nos a szürkeség, a gagyi felé tett engedmények jellemez­ték. Gyér látogatottságú könnyűzenei koncert, operett­egyveleg, populáris tévéműsor élőben, az elnyűhetetlen Shakespeare-összes rövidítve. Miért? Mert a néző erre harap rá. S miután a nyereséget termelő programokkal - a fesztivál a hivatalos elvárásoknak megfelelően igye­kezzen csak eltartani önmagát - becsábítottuk őket, rá­kapnak majd a „komoly kultúrára”. Mindezt az eleddig Magyarország első számú színházi ünnepének tekintett POSZT egyik vezetőjétől hallottam. Hogy valóban hitt e megoldásban, vagy csupán önmagát áltatta, azt nem si­került megfejtenem. Pedig igen elcsépelt közhely, s ép­pen igazsága miatt nem ártana tudomásul venni, hogy a habkönnyű népszórakoztatásból aligha vezet út a „komoly kultúra” felé. , Soroljam még? A popularitásnak tett engedmény és a színházi sértődöttség vezetett oda, hogy a szakmai be­szélgetésekről az opponenseket kitessékelték. (Mond­ták azt is, hogy a közönség nem mert megszólalni miat­tuk - ami eddigi tapasztalataim alapján egyszerűen nem igaz.) Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a mustra egyik legszínvonalasabb programja, a kortárs drámai alkotásokat bemutató felolvasószínházi ese­mény, a Nyílt fórum anyagiak híján hat helyett három napot érdemelt. Szembetűnő volt a szervezetlenség is, rangos prog­ramok ütötték egymást, bebizonyosodott, hogy rossz közlekedés mellett a központtól viszonylag távoli Zsol­­nay-negyed nehezen elérhető. A műsorújság, a honlap gyengén szerkesztett (természetesen mindkettőt meg­újították), hiányzott a rendre a POSZT időpontjára eső, a bazilika előtt található Sétatér fesztivál, s hiányzott ál­talában a fesztiválhangulat; a Király utca, a belváros szinte üres volt napközben. Nem lehet szó nélkül hagy­ni azt a kicsinyességet, hogy a színészeknek csupán egyetlen ingyenes szállodai éjszakát biztosított a vezető­ség. Kinek szól az országos színházi mustra, ha nem ne­kik? Hol tudják egymást színházban megnézni, kibe­szélni magukat a szakmabeliekkel? A fesztivál közepe táján néhány kollégával a jövőről beszéltünk. Tömegfesztivált akarnak? Százból kilenc­venkilenc fesztivál úgyis az. Tudomásul kellene venni inkább, hogy a POSZT nem feltétlenül rentábilis. Erről próbáljuk győzködni utóbb Szűcs Gábor igazgatót. Sze­repel a versenyprogramban a Bohumil Hrabal nyomán született Túl zajos magány? A szokványostól erősebben eltérő Liliomfi érkezik Budaörsről? - tesszük fel ma­gunkban a kérdést. Legyen félig-meddig egyetemi sze­mináriumra emlékeztető, tudományos előadással egy­bekötött beszélgetés Hrabal írói világáról, a színpadi mű alapjául szolgáló kisregényről. Vegyék elő mondjuk Spiró György Fogadó a Nagy Kátyúhoz című Liliomfi­­átiratát. 2002-ben mutatta be Keszég László rendezésé­ben a Bárka, valószínűleg felvétel is készült róla - java­soljuk aztán. Naivság? Talán. Az bizonyos, hogy szűkebb ösvény vezet ide, mint a széles tömegeket csábító, olcsó népcir­kuszhoz.

Next