Magyar Nemzet, 2017. május (80. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-27 / 122. szám

28 magazin számok nyelvén M­ CS. A víziló ballaszttartályai A víziló nem úszik. Ez a megállapítás meglehetősen hihetetlennek tetszik, hiszen mindannyian láttunk már vízilovat a vízben lubickolni. Érdemes hát pon­tosabban fogalmaznunk: a víziló szinte sohasem úszik úgy, mint más víziállatok. Ehelyett, miközben a víz­ben tartózkodik, szinte mindvégig az aljzaton támaszko­dik a lábával, és úszás helyett galoppozva halad előre. Ha pedig lába nem érintkezik a fenékkel, akkor sem úszik. Ehelyett vízi életmódjához alkalmazkodott testfelépítése,­­sűrűsége, amely ballaszttartályként funkcionál, segíti az állatot. E képességét kihasználva tud agresszíven támad­ni; sok szakértő - a bumfordi állat „cukisága” dacára - a legveszélyesebb afrikai állatnak tartja a vízilovat. 10 halászt öltek meg vízilovak az elmúlt évtizedben egyetlen szenegáli faluból, Gouloumbouból. A The Wa­shington Post riportja szerint a helyi halászok nap mint nap az életüket kockáztatják, amikor csónakjukkal kiha­józnak a Gambia folyóra. 1000 kilogrammot nyom egy átlagos hím víziló (1300-at a nőstény), bár volt már négy és fél tonnás példány is. Szinte kizárólag növényekkel táplálkozik. Utóbbi sajátos­sága és „mackós” testalkata sokakban a kedvesség és a békesség képzetét kelti. Pedig ez nem is állhatna távo­labb a valóságtól. 10 embert (közöttük 12 gyermeket) ölt meg egyetlen vízi­ló 2014-ben Nigerben az azonos nevű folyóban. A gyere­kek iskolába menet keltek át a folyón egy csónakban, amikor egy felnőtt víziló felborította a hajót, számolt be a The Guardian. Arról nem tudni, hogy a gyerekek vízbe fúltak, vagy a víziló ölte meg őket. De hogyan képes egy ilyen tömegű, ennyire lomha testalkatúnak tűnő állat efféle agresszióra? Nos, a lomhaság csak a látszat. 30 kilométer per órás sebességű futásra is képes a vízi­ló a szárazföldön rövid távon. Ez azt jelenti, hogy köny­­nyűszerrel utolér szinte bárkit. Nevéhez méltóan képes galoppozni, de általában inkább üget. 5*6 órát tölt mindössze naponta a szárazföldön, jellem­zően éjszaka, a nappal jelentős részében a vízben tartóz­kodik. Csakhogy eközben sem úszik. 0,47 métert tesz meg másodpercenként átlagosan a víz­ben mozgó víziló a Nyugat-chesteri Egyetem kutatói sze­rint. A biológusok két víziló víz alatti mozgását vették vi­deóra, majd képkockánként elemezték. A lába a vízben való haladás közben szinte mindvégig érin­ti a folyó vagy a tó medrét (nagyrészt a sekély, part menti vizekben tartózkodik). A szárazföldön három lábának kell folyamatosan érintenie a talajt (hogy fenntartsa a stabil há­romszög-alátámasztást), de a vízben, a testére ható felhaj­tóerő segítségével, erre nincs szüksége. 30 percig is bírja egy levegővétellel, így amikor a mé­lyebb vizekben halad, általában akkor sem úszik, hanem a fenéken fut. Időnként elrugaszkodik az aljzatról, de ek­kor sem úszik, hanem inkább a vágtázó, mind a négy lá­bát felemelő lóhoz hasonlóan „repül”. A felhajtóerő miatt a víz alatt jelentősen magasabban van a hasa a ta­lajhoz képest, mint a szárazföldön. 60 százaléka a víziló testsúlyának az elülső lábakra ne­hezedik (ez soknak számít, hiszen például az elefántok­nál ez az érték csak 55). Emiatt a víz alatti haladáskor főként a mellső lábával löki magát. Testének sűrűsége, főként csontjainak meszességéből fakadóan, nagyobb, mint a vízé, így könnyen lent képes maradni a fenéken. 125-150 ezer közé teszik a világon élő vízilovak szá­mát. Az állat agresszivitása láthatóan nem elegendő ah­hoz, hogy ő álljon nyerésre az emberrel folytatott hábo­rúban, hiszen az elmúlt húsz évben a becslések szerint akár húsz százalékkal is csökkenhetett a számuk. Kicsit magasabbról nézi GYÖRFFY ÁKOS evés olyan könyv jelent meg mostaná­ban, amelyet ekkora várakozás előzött meg. Ez a várakozás részben a kiadó (Je­lenkor) Magyarországon egyáltalán nem megszokott méretű reklámkampányának kö­szönhető, másrészt persze annak, hogy Nádas Péterről van szó, aki mégiscsak egyfajta írófeje­delemként él a köztudatban. A köztudat talán túlzás, maradjunk inkább abban, hogy egy vi­szonylag szűk réteg, néhány ezer ember azért tudja, kicsoda Nádas Péter. Húsz-harminc ezer embernél biztosan nem több. Kertész Imre és Esterházy halála óta Nádas az a magyar író, aki külföldön talán a legismertebb. Esetleg Krasz­­nahorkai még, aki átlépte az ingerküszöböt a nagyvilágban. Nádas megosztó személyiség, megosztó a művei miatt, de sokkal inkább az úgynevezett közéleti szerepvállalása okán. Van­nak számosan, akik szinte istenítik, de olyanok is akadnak szép számban, akik majdhogynem dührohamot kapnak, ha a neve szóba kerül. Ta­pasztalatból beszélek, találkoztam már mind­két típussal. Azzal, hogy megosztó személyiség, nincs is semmi baj. Különös is lenne, ha egy em­berként rajonganának érte egy olyan ország­ban, ahol már egy gyerekeknek rendezett foci­meccsen is képesek ordítozni egymással - poli­tikai alapon - a tisztelt szülők. A minap fültanú­ja voltam annak, hogy két apuka, miután az egyikük fia felrúgta a másik fiát meccs közben, másodpercek alatt egymásnak esett a lelátón, és az üvöltözés kisvártatva sorosozásba, zsidó­zásba és nácizásba torkollott. Az üvöltözésüket hallgatva eszembe kellett jutnia Nádas Péter új könyvének, a Világló részleteknek, mert ebben a könyvben Nádas - többek között - arra tesz kí­sérletet, hogy megpróbálja megérteni például az efféle üvöltözések természetét. Miért üvölte­­nek ilyesmit egymásnak az emberek. Honnan jönnek a szavaik hozzá, honnan az indulataik. Tudják-e, mit üvöltenek, és számolnak-e üvöl­tözésük hatásaival. De ne szaladjunk ennyire előre. Nádas új műve két kötetből áll, a kettő együtt nagyjából ezerkétszáz oldal. Az első kötet címlapján part­ra vont rozsdás hajótest látható, a másodikon ugyanez a hajótest közelről, immár a part és a távolabbi hegyek nélkül. Pusztán a horgonyok leengedésére szolgáló két lyukra fókuszál a kép és a felpúposodó festékre a viharvert vasmonst­rum orrán. A hajótest körül fű nő, az égbolt fel­hős, bár a tenger felől mintha tisztulna már. A Világló részletek önéletrajz, memoár, ponto­sabban - alcíme szerint - egy elbeszélő életének emléklapjaiból áll. Aki azonban klasszikus érte­lemben vett önéletrajzot, élettörténetet vár et­től a könyvtől, csalódni fog. A Világló részletek szerzője a saját életére nem a sajátjaként tekint. Születése nem esik egybe világrajövetelének napjával, a halála pedig nem exitusának napja lesz. Születéséről egyébként Nádas elég megle­pően, sőt radikálisan nyilatkozik. Azt mondja, soha nem tudott értelmet adni a létezésének, születését céltalannak, szerencsétlenségnek látja. Inkább ütötte volna el várandós édesany­ját a villamos, amikor induló fájásaival a szülé­szetre rohant. Ezt mondja. Ilyen mondatok vi­szonylag ritkán olvashatók magyar nyelven. Ta­lán eddig nem is voltak olvashatók. Azonban ezek a mondatok egyáltalán nem lehetnek meglepőek azok számára, akik ismerik Nádas korábbi munkáit. Az Emlékiratok könyve, a drámák, az esszék, a Párhuzamos történetek mind megelőlegezték ezeket a borzasztónak tű­nő mondatokat. De borzasztóak-e ezek a mon­datok valójában? Elvégre ki ne gondolkodott volna már azon, hogy ugyan mi végre is van ezen a világon. Mit keres itt, hogy került ide? Elvégre ki ne gondolkodott volna már azon, hogy ugyan mi végre is van ezen a világon. Van-e célja az életének? Vagy üres, céltalan és értelmetlen az egész, kár a gőzért. Be kell valla­nom, életem elég régóta ezen kérdések körül forog, meglehet, feleslegesen. Mert választ ta­lálni rájuk módfelett nehéz. Nádas Péter ebben az új könyvében tulajdonképpen egy tragédiát ír meg, egy olyan tragédiát, amelyben a saját élete nem választható el annak a társadalom­nak az életétől, amelybe beleszületett és amely­ben aztán az életét élte le. Olyan társadalomba született bele, úja, amely már a születésekor a halálát kívánta. 1942-ben Magyarországon zsi­dóként megszületni nehezen volt megkülön­böztethető a halálos ítélettől. Vagy legalábbis a fenyegetettségnek egy olyan fokát jelentette, amit ép ésszel talán meg sem érthetünk. A Vi­lágló részletek Nádas legutóbbi regényének, a Párhuzamos történeteknek mintegy a betetőzé­seként is olvasható. A két mű szinte átjárja egy­mást, egyik a másikba ér. Amikor azt írtam, hogy aki klasszikus önéletrajzot várt, az csalód­ni fog, főleg arra gondoltam, hogy ebben a könyvben egyáltalán nem a személyesre, az én­re kerül a hangsúly, hanem sokkal inkább egy szinte semleges tekintet nézőpontjából látjuk egy emberi lény drámai fejlődéstörténetét. En­nek a tekintetnek olyan a természete vagy az irányultsága, hogy miközben látszólag egy gye­rekről beszél, valójában arról beszél, amiről en­nek a gyereknek nem is lehet tudomása, amit nem ért, amitől szorong, ami számára ismeret­len, és mégis a lehető legmélyebben határozza meg az életét. Az életünket olyan erők és olyan folyamatok irányítják, amelyekről fogalmunk sincs, a töredéküket is megérteni csak egy egész élet már-már önkínzó módon koncentrált mun­kájával lehetséges. Ha nem így teszünk, örökre tudatlanok maradunk önmagunkat és a világot illetően, életünkhöz jóformán közünk sem lesz. Talán ez lehet - ha van egyáltalán - az „üzene­te” ennek a könyvnek, amely egyébként a rek­lámok szokásos túlzásai ellenére tényleg rend­kívüli, tényleg beszakad az asztal alatta. Való­színűleg nem is létezik olyan asztal, amely elbír­ná mindazt a rettenetet, tragédiát és katasztró­fát, ami a Világló részletekben összezsúfoló­dott. Ez a szinte pokoljárásszerű szöveg azon­ban a látszat ellenére mégsem sötét és mégsem egészen reménytelen. Vagy csak nagyon szeret­ném, ha nem lenne az. Nádas a saját családtör­ténetén engedi át Magyarország és Európa utóbbi másfél évszázadát, a belátható ősök klasszikus liberális magatartásán át a szülők és nagynénik, nagybácsik olykor szó szerint az ön­felszámolásba torkolló idealisztikus kommu­nizmusáig. Lenyűgöző és hallatlanul izgalmas történetek egész sorát olvashatjuk a Budapest ostroma alatt működő különféle ellenállási há­lózatokról, egyáltalán a kommunista mozgoló­dás korai, illegalitásba húzódó korszakáról, a Rajk-perről, a letűnt polgári kultúra életvitelé­ről és élettechnikájáról, egy francia koncentrá­ciós táborról, a Duna örvényeinek természeté­ről. Nem is lehet felsorolni, hogy mi mindenről még. Mindez elválaszthatatlan része egy gyer­mek magára eszmélésének, függetlenül attól, hogy bizonyos események a születése előtt ját­szódtak le, vagy földrajzilag távol eső helyeken történtek meg. Hogy a születésem napján és óráiban épp több ezer zsidót, felnőttet és gyere­ket ölnek meg egy lengyel városka közelében, vajon jelent-e valamit? Hogy az apám, mielőtt megölné magát, csak azért nem végez velem és a testvéremmel, mert az alvó öcsém szépsége képtelenné teszi a gyilkolásra, vajon mit jelent? Jelent-e valamit? Nádas ezzel a könyvvel tulajdonképpen át­lépte az irodalom szorosan vett határait, és kilé­pett egy olyan térbe, amelyről ő maga beszél egy korábbi, a saját klinikai haláláról szóló írá­sában. A halálélmény végül is leírhatatlan, any­­nyi azonban mégis elmondható, hogy az em­berben egyszerre lesz elérhető tudattartalmai­nak összessége, egyben látja az egészet, noha az egész értelmére vonatkozó tudást mégsem sikerül elsajátítania. Ami jelentheti azt, hogy az egésznek nincs értelme, de jelentheti azt is, hogy nagyon is van, de számunkra mégis elér­hetetlen, esélyünk sincs a megértésre. A Világ­ló részletek narrátora mintha végig a Saját halál című írásában leírt alagútból beszélne ki, amely alagútról később kideríti, hogy az nem lehet más, mint anyja szülőcsatornája. A saját szüle­téséhez ér vissza az időleges halálával, s közben a teljességnek olyan élményében részesül, ami szavakkal nem leírható. A perspektíva viszont, a látásnak, az érzékelésnek az az intenzitása, amit a halálban megtapasztalt, a Világló részle­tek lapjain mégis érzékelhető. Olyan ember be­szél itt, aki a szavakon túlról tért vissza, s most újra emberi nyelven kell megszólalnia. A nyelv azonban, amelyet használ, az a pont, ahonnan az életét figyeli, hordoz még magában valamit az elmondhatatlanból. Nem csoda, hogy a könyv olvasása közben számtalanszor érezhet­jük úgy, hogy most bizony rólunk van szó, ez az én életem, honnan tudja Nádas, amit csak én tudhatok. Onnan tudja, hogy kicsit magasabb­ról nézi, kicsit már nem emberi szemmel. Ami persze nem jelenti azt, hogy a Jóisten szemével látna. Nagyon is emberi tekintet ez, végsőkig fe­szített és érzékenyített látás. Most jön az, hogy a Világló részletek remekmű, korszakos könyv, Nádas életművének csúcspontja. Ha nem lenne olyan könnyen félreérthető, akkor azt is leír­nám, hogy most már nyugodtan meghalhat. De értse félre, aki akarja. Nádas Péter: Világló részletek - Emléklapok egy elbeszélő életéből Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017 5190 forint Nádas Péter. Egy elbeszélő életének emléklapjai FOTÓ: BELICZAY LÁSZLÓ HA SZEREPELNÉNEK A HÉT KÖNYVEI ÖSSZEÁLLÍTÁSUNKBAN, KÉRJÜK, HÍVJÁK A 216 8817-ES TELEFONSZÁMOT. 2017. MÁJUS 27., SZOMBAT Magyar Nemzet ar­c­o 2: Ha ÍGY JÁR MINDEN POLITIKUS BŰNÖZŐ! Frédéric H. Fajardle: így Jár minden politikus bűnözd! Clause de style: Mit tehetünk, ha szétrohad az ország az elit becstelen­sége miatt? A késői De Gaulle-korszak örökségeként Franciaországot a 80-as évek elején az egész társadalmat átszövő, a teljes politikai réteget megfertőző korrupció fojtogatja. Kéz kezet mos, a pénzt mindenhon­nan lenyúlják, miközben az emberek egyre nagyobb nyomorban élnek a külvárosokban. A rendőrök legáltalánosabb tapasztalatává válik, hogy egyik nap letartóztatják a politikusokkal kokettáló bűnözőket, akik másnap már szabadlábon vannak. Mit lehet tenni ilyenkor? Fré­déric H. Fajardie klasszikus krimijében párizsi rendőrök egy csoportja kilép a sorból, szembefordul a romlottsággal. ATHENAEUM KIADÓ 200 oldal, 2499 Ft V . KASNYIK MÁRTON A QUAESTOR-ÜGY Kasnyik Márton: A Quaestor-ügy A legnagyobb magyar pénzügyi csalás története A magyar történelem egyik legnagyobb pénz­ügyi csalására derült fény 2015-ben. Tarsoly Csa­ba cégcsoportja a teljes államigazgatás és a poli­tikusok asszisztálásával tüntette el kisbefektetők tízezreinek megspórolt pénzét két évtizeden keresztül, miközben már-már tragikomikusan rossz befektetésekbe ölt bele milliárdokat. Ho­vá lett 250 milliárd forint? Kasnyik Márton a 444.hu újságírójaként tárta fel az ügyet. ATHENAEUM KIADÓ 224 oldal, 3499 Ft Tóth Csaba +et all: FANTASZTIKUS VILÁGOK Társadalmi és politikai kérdések a képzelet világaiban Szuperhősök, varázslók, jedik - sok mindenben külön­böznek tőlünk. A világok, amelyeket benépesítenek, mégis hasonlóak Földünk társadalmaihoz. E világok tár­sadalmi és politikai kérdéseibe kalauzol el ez a könyv. Hogyan kell megszervezni egy sikeres lázadást az elnyo­mó Galaktikus Birodalommal szemben? Indokolt volt-e a Trónok harcának Vörös Nászában a szószegő Starkok legyilkolása? E kérdések csak ízelítők azok közül, ame­lyekről ebben az antológiában olvashatunk. ATHENAEUM KIADÓ 400 oldal, 3999 Ft HIRDETÉS

Next