Magyar Nemzet, 2017. december (80. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-01 / 280. szám
tear tanzet 2017. DECEMBER 1., PÉNTEK Lech Walesa: Orbánék rombolnak • „A populizmus meg a demagógia sokaknak tetszik, de felelős ember nem viselkedik így” MUNKATÁRSUNKTÓL Orbán Viktorék nem építeni, hanem rombolni akarnak - jelentette ki Lech Walesa volt lengyel államfő, a Szolidaritás Mozgalom alapítója a Heti Válasznak adott interjúban. Szavainak pikantériáját az adja, hogy a hazai kormánypárti politikusok rendre elismerően nyilatkoztak róla, részt vett például az 1997-es Fidesz-kongresszuson, sőt Orbán Viktor miniszterelnök az otthonában is fogadta. Tarlós István főpolgármester is méltatta a lengyel politikust. 2014-ben, ami-Hülyeségeket beszélnek, és megnyerik a választást Ezzel kezdeni kellene valamit - nyilatkozta Lech Walesakor átadta neki a Budapest díszpolgára kitüntetést, úgy fogalmazott: „Kevés olyan ember akad Európában, akinek ennyit köszönhetünk.” Hozzá hasonlóan elismerően nyilatkozott Walesáról Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is, aki 2014-ben Kelet-Közép-Európa megtestesült lelkiismeretének nevezte a lengyel politikust, míg Kövér László házelnök szerint Walesa példakép a Magyarországot ma vezető politikusgeneráció számára. Lech Walesa az interjúban arról is beszélt, hogy régen jobb véleménnyel volt Orbán Viktorról, aki álláspontja szerint a populizmusa miatt népszerű. - Bölcs ember, jó érvei vannak, de azt hittem, inkább építeni fog - tette hozzá. - A populizmus meg a demagógia sokaknak tetszik, de felelős ember nem viselkedik így. [...] Hülyeségeket beszélnek, és megnyerik a választást. Ezzel kezdeni kellene valamit, ezt pedig a mi nemzedékünk feladata lenne végigvitázni - mondta. Walesa bírálta a magyar és a lengyel kormány unióellenes politikáját is, szerinte ez a két ország diplomáciai elszigetelődéséhez vezet. Nem tetszik, ami ott folyik. [...] Vegyük az EU-t: bürokratikus, de szükség van rá. Ha a magyarok és a lengyelek szétverik - mert szét tudnák -, öt perccel utána a franciák, németek és olaszok szövetségre lépnének, amibe mi már nem szólhatnánk bele. A magyarok most ugyanabba álltak bele, mint a lengyelek: nem építeni akarnak, hanem rombolni - fogalmazott. A lengyel politikus kijelentéseiről kérdezték Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert is, aki az interjú legfontosabb részének azt tekinti, amit Walesa az unió jövőjéről mondott el. A csütörtöki kormányinfón „megfontolásra érdemesnek” tartotta a volt lengyel elnök azon felvetését, hogy az unió keleti és nyugati része között érdemi különbség lesz. Ugyanakkor az Orbán Viktort érő kritikákra érdemben nem válaszolt. Lech Walesa az interjúban arra is kitért, hogy ha tudta volna, hogy a társadalom ennyire nincs felkészülve a demokráciára, akkor „tovább húzta volna” a kommunizmus elleni harcát, és hogy ma a piacgazdaságba már több szocializmust vinne. Walesát hazájában vizsgálja a bíróság, mert - a Czeslaw Kiszczak 2015-ben elhunyt kommunista belügyminiszter és kormányfő otthonából előkerült dokumentumok szerint - a hetvenes években beszervezte őt a titkosszolgálat, amelynek Belek álnéven jelentéseket írt. A volt államfő ezt tagadja. Orbán Viktor fogadja Lech Walesát 2000-ben. A Solidarnosc vezetője a Fidesz politikusai számára példakép volt fotó mti/Illyés tibor Simicska Lajos: Orbánt is túléli az ország ► Folytatás az 1. oldalról Szavai szerint „az ország túlélte a tatárokat, a törököket, a Habsburgokat és Orbán Viktort is túl fogja élni, ez egy erős nemzet”. Simicska Lajos beszélt arról is, hogyan lett vége Orbán Viktorral a több évtizedes szövetségének és barátságának. Felidézte, hogy a választások után beszélgettek, amikor a miniszterelnök vázolta a diktatúrát, amit kiépít. - Én meg néztem rá nagy kerek szemekkel, hogy biztos, hogy normális-e az, aki velem szemben ül - mondta az üzletember, az utolsó pontnak azt nevezve, amikor a kormányfő arról beszélt, hogy az RTL-t majd megveszi neki a Roszatom. Ez ugyanis Simicska Lajos szerint már hazaárulás, ő pedig abban nem partner. A vállalkozó szerint „nem segít, hogy sírdogálunk és elmondjuk azt, hogy én nem ezt álmodtam”. Hozzátette, hogy „ez ellen tenni kell”, ő pedig „egy tevékeny ember”. (Az interjú az MNO.hu-n meghallgatható.) Kövér László Intézkedett Pénzbüntetés Szél Bernadettnek A maximális, bruttó 432 ezer forintos bírságot szabta ki Kövér László házelnök az LMP társelnökére és frakcióvezetőjére, Szél Bernadettre, mert a múlt héten a párt másik társelnökével, Hadházy Ákossal közösen egy-egy „Hazudik” feliratú papírlapot tartottak Németh Szilárdnak, a Fidesz alelnökének napirend előtti felszólása alatt a parlamenti ülésteremben. Hadházy Ákos 100 ezer forintos büntetést kapott. Szél Bernadett a Facebook-oldalán azt írta, szeretné, ha a házelnök az „értelmetlenül és következetlenül” kiszabott öszszeget jótékony célra fordítaná. (MN) Arrogánssá vált a Fidesz” Kovács Tamás kardvívó olimpikon jövőre Jobbik-jelölt lesz ► Folytatás az 1. oldalról 2014 után azonban nagy változáson ment keresztül a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor is. - Egy idő után a kétharmados többség elborítja a tudatot - mondta Kovács Tamás, aki szerint nagyon sokat változott a párt, de negatív irányba. A régi Orbán Viktor meg akarta váltani Magyarországot, ma már nem ilyen. Letért arról a keresztényi útról, amely például arról is szól, hogy „ne lopj!”, vagyis belecsúszott a korrupcióba. Bár Kovács Tamást érték személyes sérelmek - 2012-ben a londoni olimpia előtt váltották le a szövetségi kapitányi posztról -, azt mondja: nem ezek miatt fordult el a Fidesztől. Már 2014- ben is hihetetlenül zavarta, hogy a párt programja mindössze annyi volt: „Folytatjuk”. Egy kormánypárt szerinte nem állhat ki ilyen arrogánsan a szavazói és a népe elé. Egyre erősebbé vált az érzés, hogy a Fidesz kétmillió ember pártja, a többi hatmillió szavazó nem nagyon érdekli őket. Az utolsó csepp a pohárban a tavalyi nemzeti konzultációs levél volt. Bár Kovács Tamás azt mondja, teljes mértékben egyetért a migrációs válság kormányzati kezelésével, abban a kérdőívben nem volt igazi választási lehetőség, csak a kormány által elvárt válaszok. Ezért írt idén húsvétkor nyílt levelet a miniszterelnöknek, amelyben figyelmeztette, hogy letért az útról. Ezután keresték meg a Jobbiktól, és hívták meg értelmiségi beszélgetésekre, így került kapcsolatba a párttal. - Mérnökök, orvosok, feltalálók, színészek, sportolók voltak jelen, nagyon színes társaság, és nagyon jó hangulat volt - mondta a találkozókról Kovács Tamás, hozzátéve: ott arról beszéltek, hogyan lehetne jobbá tenni az országot. Ő maga nem ambicionálta a jelöltséget, sőt eszébe sem jutott, de amikor Vona Gábor megkérdezte, nem is gondolkodott rajta. - Ha bekerülnék a parlamentbe, egészen más stílust próbálnék megvalósítani. Természetesen tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de ami most zajlik a parlamentben, a közéletben és az emberek között, az ezt az országot csak zsákutcába viszi - fogalmazott. Kovács Tamás A kormány szimbóluma Pusztul a felújított Várkert bazár Három év alatt 488 garanciális javítást kértek a Várkert bazárra, és ahhoz képest, hogy 20 milliárd forintot költöttek rá, a 2014-es átadás óta jelentősen leromlott az ingatlan állapota - írta a 444.hu Staudt Gáborra (Jobbik) hivatkozva. A parlamenti képviselő kérdésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt írta: a garanciális javításról szóló tárgyalások most is zajlanak, és reméli, hogy enyhe lesz a tél. Orbán Viktor kormányfő első a Várkertben tartott évértékelőjén azt mondta: a Várkert bazár a kormányzásuk szimbóluma is lehetne. (Sz. Zs.) Soros-pénz a civileknek Vidéki projekteket támogatnak A Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány hamarosan több százezer dollárt fog szétosztani a dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között - közölte az Abcug.hu. Csontos Csaba, az alapítvány szóvivője szerint felismerték, nem lehet Budapestről megmondani, mire van szükség egy ormánsági faluban. Megállapodtak egy pécsi és egy debreceni civi szervezettel, és a napokban ki is írják a pályázatokat lakhatási, oktatási, egészségügyi és szegénységgel kapcsolatos témákban. Az alapítvány a kommunikációban és a módszertanban fog segíteni. (MN) Pályázat nélkül lemondásra vinné a kormány a Bálnát A Bálna nevezetű fővárosi intézményt meg fogjuk vásárolni a fővárosi önkormányzattól a Nemzeti Turisztikai Ügynökség számára - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta: erről a kormány ülésén „a stratégiai és a gazdasági kabinet” döntései között adtak számot. Kedden döntötte el a kabinet, és tegnap hagyta jóvá a kormány. Minden információt át fogunk adni, amikor a szerződés megkötésre kerül - tette hozzá Lázár. Egy kérdésre még azt is elárulta: „A Turisztikai Ügynökség lesz a vagyonkezelője, tehát nyivánvaló, hogy valamiféle turisztikai célt fog szolgálni.” Arról a kormányinfón szó sem esett, hogy egy adásvételhez a tulajdonossal kellene megállapodni. Márpedig a Bálna száz százalékban a főváros tulajdona, s két hónapja, hogy a közgyűlés döntése alapján pályázaton keresnek az eredetileg Budapest szimbólumának elképzelt épületre vevőt, legalább 11 milliárd forintért. A leendő vevőnek nem kell bíbelődnie az egykori közraktárakból kialakított üvegépítmény csaknem 10 ezer négyzetméteres ingatlanának, valamint a hozzáépített közel 3000 négyzetméteres mélygarázs telkének egyesítésével sem, mert ezt a főváros - közpénzből - már el is végezte. A városvezetés a Bálnáról azt írta: „Nem biztosítható a komplexum önkormányzati keretek közötti nyereséges üzemeltetése.” (Sz. Zs.) belföld 3 Lázár merész párhuzama Tibet kapcsán HUTTER MARIANNA Más országok életébe Magyarország nem szokott beleszólni - így reagált Lázár János újságírói kérdésre a csütörtöki kormányinfón annak kapcsán, hogy bár hazánkban járt a kínai miniszterelnök, Orbán Viktor nem hozta szóba az ázsiai ország által megszállt Tibet ügyét, holott korábban a Fidesz több alkalommal is kiállt emellett. A miniszter egyébként szembement Balog Zoltánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vezetőjének érvelésével. Ugyanis 2008- ban a még ellenzékben lévő Balog - aki galambokat is engedett szabadon, hogy Tibet ügyére felhívja a figyelmet - arról beszélt, hogy az emberi jogok egyetemesek, nem egy állam belügyei, így ha valaki szót emel e jogok érvényesülése mellett, nem belügyekbe avatkozik be. Amikor lapunk felhívta Lázár figyelmét, hogy az Emmi jelenlegi minisztere úgy látja, nem belügyről van szó, ő úgy reagált: Balog Zoltán nem szokta a véleményét megváltoztatni. További kérdésünkre (hogy akkor csak a Fidesz változtat-e az álláspontján) úgy reagált: a párt egy nagy család. A miniszertől arról is érdeklődtünk: ő, személyesen támogatni fogja-e azt az LMP által benyújtandó javaslatot, amely Tibet autonómiája mellett áll ki és szó szerint meg fog egyezni azzal, amit Balog kilenc éve maga kezdeményezett. A Miniszterelnökség minisztere úgy felelt, a javaslat alapos megtárgyalására már nem lesz idő ebben a ciklusban. Mint kiderült, jelenlegi álláspontja szerint egyébként sem támogatná, mert úgy véli, a vitának nem arról kellene szólnia, hogy mi az emberi jogi álláspontjuk egy-egy kérdésben, a kormány „gazdasági, pragmatikus, elvi vitákat nélkülöző” együttműködésre törekszik mindenkivel. Felvetésünkre, hogy ennek az együttműködésnek része-e az, hogy nem lehet tibeti zászlót lengetni, ha elmegy egy kínai konvoj, úgy válaszolt: amikor aláírnak egy német nagyberuházóval egy támogatási megállapodást, hogy Magyarországon új gyárat létesítsenek, „akkor sem mondjuk el a véleményünket arról, amit a harmadik nem tekintetében jó néhányan gondolunk ebben az országban, amit a német alkotmánybíróság jóváhagyott, ez ugyanaz a kategória”. Hogy biztosan ugyanaz a kategória-e Tibet ügye, mint a harmadik nemé, úgy reagált: száz százalék. - Nem tart-e attól, hogy Soros György meghackeli az online kitölthető nemzeti konzultációt, hiszen azt bárki bármenynyiszer kitöltheti - tudakoltuk minisztertől, aki úgy válaszolt: ennél komolyabb embernek tartja Soros Györgyöt. A téma kapcsán azt is hozzátette, 168 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt interneten. ► ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt az interneten Lázár János szerint