Magyar Nemzet, 2020. május (83. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-23 / 120. szám
2 BELFÖLD Magyar Nemzet 2020. május 23., szombat '74 Diktatúra, diktátor, teljhatalom, rezsimépítés... Míg a kabinet a járvány ellen küzdött, az ellenzék a Facebookon posztolt . Folytatás az 1. oldalról Ezek, mint mondta, csak az első, legsürgetőbb döntések, melyeket majd újabbak követnek. A legfontosabb pontok: a magánszemélyek és vállalkozások hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztik, a munkavállalási szabályokat rugalmasabbá teszik. A legsúlyosabb gondokkal küszködő szektorokban teljes egészében elengedik a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét. HÁBORGÁS A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN Ezek után következett tehát március 30-a, a rendkívüli jogrend elfogadása, amellyel a miniszterelnök tegnapi értékelése szerint nemzetközi öszszehasonlításban mindenkit egy-két héttel megelőzve sikerült időben meghozni minden fontos döntést, ennek köszönhetően Magyarország sikerrel védekezett a járvány első hullámával szemben. Jakab Péter, a Jobbik elnöke nem a védekezés fontosságára koncentrált, amikor a közösségi médiában a törvény kapcsán úgy fogalmazott: „Magyarország miniszterelnöke elérkezettnek látta az időt, hogy megkoronázza tízéves rezsimépítését, és ezzel képletesen megkoronázza saját magát is.” Más ellenzéki politikusok is igyekeztek hangot adni nemtetszésüknek: „Természetesen az Alkotmánybírósághoz fordulunk a mai teljhatalomtörvény miatt és a sundám-bundám alaptörvényszegés miatt. Nem állunk meg, elmegyünk az összes szükséges európai bíróságra! Nincs teljhatalom Orbánnak!” - írta felháborodottan Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a jogszabály elfogadásának napján a Facebookon. A MOMENTUM IS AKCIÓBA LENDÜL Április 6-án a kormányfő meghirdette a gazdaságvédelmi akcióterv második ütemét. A miniszterelnök kifejtette, hogy a GDP 18-20 százalékát érinti majd a teljes, kilencezermilliárd forintos intézkedéscsomag, és 2,7 százalékig engedik el a költségvetési hiányt. Többek között a bértámogatást, a turizmus- és a mezőgazdaság-fejlesztést, a beruházások támogatását, valamint a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítését jelentette be a kormányfő. Tordai Bencének, a Párbeszéd-frakció másik kiemelkedően aktív tagjának erre ugyanezen a napon annyi reakciója volt, hogy „Orbán Viktor diktátorosat játszik”. Április 9-én a kijárási korlátozások határozatlan időre történő meghoszszabbításáról döntött a kormány. A miniszterelnök értelmesnek és sikeresnek nevezte az addigi védekezést, kiemelve, hogy sikerült lelassítani a járvány terjedését. Orbán Viktor az idősekre való odafigyelésre, a megfelelő távolság megtartására és a csoportosulások elkerülésére kérte a lakosságot a húsvéti hétvége előtt. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke aznap azt nyilatkozta a Magyar Narancsnak, hogy mivel a járvánnyal kapcsolatban csak az operatív törzs kommunikál, nem nyilvánosak az információk, így az esetleges hibákat el lehet tussolni, mert nincsenek arra ösztökélve, hogy kijavítsák, és nem is derül ki, hogy valójában hogyan kezelik a járványhelyzetet. Ezek a legnagyobb problémák most az országban - mondta a párt vezetője, és tovább panaszkodott. - Miközben Orbán Viktor akcióhősként tetszeleg, valójában mind a 3200 önkormányzatot az út szélén hagyta. Fekete-Győr András azt is magabiztosan kijelentette: - Előbb-utóbb érvényt fogunk szerezni a 21. századi demokráciának is. TAPS BRÜSSZELNEK Április 17-én Orbán Viktor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen járt, ahol a magyarországi lélegeztetőgép sorozatgyártásának megkezdéséről tájékozódott. Az ellenzék politikusai közben azzal voltak elfoglalva, hogy aznap az Európai Parlament egy hazánkat kritizáló állásfoglalást adott ki. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció politikusa másnap így örvendezett: - A válság alatt is működik a demokrácia. Na nem Magyarországon, hanem Európában. Neffi Orbán-féle teljhatalomra és Európa-ellenességre, hanem széles körű együttműködésre van szükség. Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője sem akart lemaradni: - Megdöbbentő, hogy a magyar kormánypártban még mindig, minden helyzetben az egó győz. Egy világjárvány közepén és egy gazdasági világválság küszöbén vagyunk. Mégis azt várják, hogy egész Európa tapsoljon nekik és a korlátlan időre korlátlan hatalmat biztosító felhatalmazási törvényüknek. TETŐZÉS Április 29-én, egy nappal azelőtt, hogy a kormány részben feloldotta a kijárási korlátozásokat. Oláh Lajos, a DK képviselője arról beszélt, hogy a kabinet azért hívta egyeztetésre az ellenzéket a pártfinanszírozásról, mert azt szeretné eljátszani, hogy nincs diktatúra. Nem volt és nem is lesz egyeztetés, amíg Magyarországon Orbán Viktor egy személyben dönt mindenről - fogalmazott a politikus, és kifejtette, hogy Orbán Viktor egyeztetés nélkül dobta ki a betegeket a kórházakból, valamint Európa legkisebb és leghatástalanabb gazdasági csomagját szintén egyeztetés nélkül hirdette meg. Másnap a miniszterelnök bejelentette, hogy mivel sikerült az egészségügyi rendszert akár a tömeges megbetegedésekre is felkészíteni, vidéken megkezdődhet a védelmi intézkedések enyhítése. Május másodikán Orbán Viktor a parlament rendkívüli ülésén vett részt a demokratikus országgyűlés 1990-es, megalakulására emlékezve. Az ellenzéki pártok nem tisztelték meg jelenlétükkel az ünnepséget, viszont Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azt írta a Facebookon: „Szomorú, hogy 30 évvel a rendszerváltás után újra a szabadságjogokért, a jogállamért és a demokráciáért kell küzdenünk. Hiszen az a köztársaság, ami most van, az csak formájában köztársaság, egy alaki köztársaság, amely valójában egy önkényuralmi rendszer, amelyet fel kell számolnunk!” Május 5-én már sejteni lehetett, hogy valóban túl vagyunk a járvány terejáin, amelyet a miniszteremnöt - mint kiderült, helyesen - május 3-ra prognosztizált. A Jobbik pedig azzal volt elfoglalva, hogy egy videóban korrupcióval vádolja a miniszterelnököt, azt állítva, hogy az Orbán család és strómanjaik a járvány leple alatt több száz milliárdot loptak el. „Erre kellett Orbánnak a korlátlan felhatalmazás, nem a járvány megfékezésére, így akár már holnap vissza is adhatja a hatalmat az általa egyébként is kézi vezérléssel irányított kétharmados parlamentnek” - fogalmaztak a párt oldalán a közösségi médiában. BUDAPEST ÖRÜL, A JOBBIK PEDIG RETTEG Május 16-án Orbán Viktor megkezdte a fővárosi korlátozások fokozatos feloldását, amely a bejelentéskor mondott szavai szerint azért vált lehetővé, mert a védelmi intézkedéseket időben meghozták és a fővárosi polgárok fegyelmezetten betartották. A momentumos Donáth Anna feltehetőleg azzal töltötte az idejét, hogy az Európai Parlamentben hazánkról tartott vitára készült, amelyen nem engedték meg, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter képviselje a kormányt. „A magángépekkel türk rokonokhoz, baráti diktátorokhoz repkedő, kórházakban turistaként tébláboló miniszterelnök valamiért pont a legfontosabb vitára nem indul el. Nem mer. Orbán Viktor gyáván viselkedik. Ha így van, megvitatjuk nélküle” - írta rendkívül harciasan az ifjú politikus. Ugyanezen a napon a Momentum pártelnöke is hallatni akart magáról. A fővárosi lakosoknak nyilvánvalóan örömteli hétvégén Fekete-Győr András a Facebookon arról írt, hogy a magyar kormány, amíg Orbán Viktor irányítja, nem segít, hanem elvesz. „Nem a problémák megoldásán dolgozik, hanem azok mélyítésén. Nem velünk van, hanem ellenünk. A magyar történelemből ismerjük ezt: a jogok folyamatos csorbítását, a kisemberek folyamatos megfigyelését és zaklatását, az állandó ellenségképzést, amely végül tragédiába torkollik” - fogalmazott a parlamenten kívüli politikai alakulat vezetője, majd hozzátette: „A Momentum azért jött létre, hogy ezt a tragédiát megakadályozza. Hogy ne jussunk el a negyvenes és ötvenes évek világáig.” Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője napokkal azután, hogy Orbán Viktor bejelentette, várhatóan a hónap végén a parlament dönthet a rendkívüli jogrend megszüntetéséről, azt nyilatkozta az ATV-ben, hogy olyan dolgok történtek Magyarországon az elmúlt két hónapban, amikre egyszerűen nincs magyarázat, és amelyeknek nincsen helyük egy jogállamban és egy demokráciában. - Azon nem lehet tobu, hogy embereket azért rabosítanak, azért visz be a rendőrség, mert a véleményüknek hangot adtak, hát ez az 50-es évek - fogalmazott a 2012-ben egy országgyűlési felszólalásában még a hazánkban élő zsidó származású emberek listázását szorgalmazó politikus, és kiemelte: Magyarország már demokráciának semmiképpen nem nevezhető, hanem egy hibrid rendszer vagy egy diktatúra. Tordai Bence és Szabó Tímea is kivette a részét a fertőzés elleni harcból: minden alkalommal szapulták a kormányfőt Fotó: MTI/Balogh Zoltán ÁRULKODÓ MONDATOK PRÓ ÉS KONTRA Március 18. Orbán Viktor bejelentette, hogy hiteltörlesztési moratóriumot vezetnek be. Az MSZP elnöke üdvözölte, hogy pártja több javaslatát is megvalósítja a kormány, ugyanakkor továbbiakat is sürgetett. Március 30. Orbán Viktor: „Az ellátáshoz szükséges kapacitásokat, orvosokat és ápolónőket hadrendbe állítottuk." Jakab Péter, Jobbik: „Magyarország miniszterelnöke elérkezettnek látta az időt, hogy megkoronázza tízéves rezsimépítését, és ezzel képletesen megkoronázza saját magát is." Április 6. Orbán Viktor: „Visszaépítjük a tizenharmadik havi nyugdíjat." Tordai Bence, Párbeszéd: „Orbán Viktor diktátorosat játszik." Április 9. Orbán Viktor: „Az eddigi korlátozások értelmesek és sikeresek voltak annyiban, hogy lelassították a járvány terjedését." Fekete-Győr András, Momentum: „Erős kontroll van a kormány kezében. Így az esetleges hibákat el lehet tussolni, mert nincsenek arra ösztökélve, hogy kijavítsák." Április 29. Orbán Viktor: „Csak együtt sikerülhet. Egyetlen magyar sincs egyedül." László Imre, Demokratikus Koalíció: „A folyamatos tehetetlenkedés, a bohózatba illő sajtótájékoztató és diktátorokat megszégyenítő beszédek mögött nincsenek érdemi intézkedések." Május 12. OrbánViktor: „Köszönjük az ápolónőknek és az ápolóknak az áldozatos munkájukat." MSZP: „A mostani kormány teljhatalmat szavaztatott meg magának saját képviselőivel a járványhelyzetre hivatkozva." Május 16. Orbán Viktor: „Megfontoltan és óvatosan, de áttérhetünk a védekezés második szakaszára. Ezért a kijárási korlátozást feloldjuk Budapesten." Donáth Anna, Momentum: „A magángépekkel türk rokonokhoz, baráti diktátorokhoz repkedő, kórházakban turistaként tébláboló miniszterelnök valamiért pont a legfontosabb vitára nem indul el. Nem mer. Orbán Viktor gyáván viselkedik."