Magyar Nemzet, 2020. szeptember (83. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-16 / 217. szám

2 BELFÖLD Magyar Nemzet 2020. szeptember 16., szerda Pártjuk ellen tüntetnek a szocialisták Bolsevik trükkök bevetésével tudja csak megőrizni hatalmát Tóth Bertalan Trükkök százaival az MSZP el­nöksége elérte, hogy Mesterhá­­zy Attila végül el se induljon a hétvégi tisztújításon. Informá­cióink szerint a pártállami idő­ket felidéző eljárás miatt a kong­resszusi küldöttek egy része ma demonstrációt tart a szocialisták Villányi úti központjánál. Bakonyi Ádám Nem demokratikus és tisztességtelen az MSZP tisztújítási folyamata - in­dokolta Mesterházy Attila az ATV- ben, hogy végül mégsem méreti meg magát a szocialisták hétvégi tisztújí­tó kongresszusán, ahol jó eséllyel in­dult volna Tóth Bertalan jelenlegi el­nök ellen. Mesterházy elmondta, több közelmúltbeli esemény is azt mutat­ja, hogy szándékosan akarták ellehe­tetleníteni az indulását. Ezek közé so­rolta, hogy a Pest megyei MSZP-alap­­szervezetek feloszlatásával kizárták a tisztújításból a kongresszusi küldöt­tek tíz százalékát, kitalálták az online szavazást, amelynek titkossága kérdé­ses, most pedig, a kongresszus előtt rövid idővel bejelentették, hogy zárt listás szavazás lesz. Mesterházy bár nem vonta vissza a pályázatát, sze­rinte az állandóan változó feltételek­kel szemben csak úgy tud tiltakozni, ha nem indul a társelnöki tisztségért, amelyet egyfajta figyelemfelhívásnak is szán a kongresszusi küldöttnek.­­ Az MSZP-ben most az a helyzet, hogy Tóth Bertalan versenyez Tóth Bertalannal - foglalta össze a történteket. Mes­­terházy Attila Végül az egykori hír­hedt Veszprém megyei párttitkárt, az ’56-os forradalom után Brusznyai Árpád kivégzését sürgető Pap Jánost idézte, aki az 1985-ös, többes jelölésű országgyűlési választás előtt az anek­dota szerint azt mondta: ez nem vá­lasztás, csak szavazás lesz. Való igaz, hogy a jelek szerint Tóth Bertalan pártot vezetni nem, az ötve­nes éveket idéző, bolsevik módszere­ket alkalmazni viszont annál inkább tud. Elnöksége alatt ugyanis az MSZP történelmi mélypontra jutott, és ami­ KARÁCSONY MÉGIS KIHÍVÓJA LEHET ORBÁNNAK Ha a választók azt akarják, hogy Karácsony főpolgármester legyen, ott marad, ha miniszterelnök-jelöltnek akarják, akkor ott lesz a jelöltek között, de egy biz­tos, ezt előválasztásnak kell eldöntenie - jelentette ki Szabó Tímea, a Párbe­széd társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Ismert: ez idáig Ka­rácsony következetesen kitartott amellett, hogy nincsenek kormányfői ambí­ciói. Korábbi ígérete ellenére azonban mégis indult a Párbeszéd tisztújító kongresszusán, ahol meg is erősítették társelnöki tisztségében, ami elemzők szerint egyértelműen arra utal, hogy Karácsony Gergely mégis ringbe szállhat a baloldal közös miniszterelnök-jelöltségéért. (N. D.) kor a kormánypártisággal aligha vá­dolható, sőt a szocialistáknak rendsze­resen belső felméréseket készítő Re­publikon Intézet felméréséből kide­rült, hogy Mesterházy nagyságrend­del ismertebb és népszerűbb nála, hir­telen feloszlatták a riválisát támogató Pest megyei szervezetet. Mindeközben meglepő tisztújítások zajlottak le más alapszervezeteknél is, ahol rendre is­meretlen, rutintalan, ám Tóth Berta­lant támogató emberek vették át a ve­zetést. Miután például Szakács László országgyűlési képviselő, az MSZP el­nökhelyettese, Baranya megyei elnök nyíltan Mesterházy Attila mellett állt ki, a szeptember elején tartott helyi tisztújításon váratlan és súlyos vere­séget szenvedett a huszonöt éves Csa­ba Istvántól, aki nyíltan Tóth Berta­lan és Kunhalmi Ágnes társelnöksé­gét támogatja. Tisztújítás volt a párt pécsi elnök­ségében, ahol a régi motorosnak szá­mító Gulyás Emil már el sem indult az elnöki posztért, így őt a mindössze a huszonkét éves, jelenleg is egyetemi tanulmányait folytató Kaposi Levente váltotta, aki szintén a Tóth-Kunhal­­mi-tandem híve. Végül de nem utol­sósorban a Csepelinfo arról írt, hogy a közönséges viselkedéséről és trágár szavairól elhíresült Bangóné Borbély Ildikót viszont megerősítették a párt helyi szervezetének elnöki tisztségében, így Tóth Bertalan a csepeli küldöttek szavazatait is a zsebében tudhatja. In­formációink szerint az MSZP vezeté­sének pártállami időket idéző eljárása miatt a kongresszusi küldöttek egy ré­sze ma d­emonstrációt tart a szocialis­ták Villányi úti központjánál. MSZP elleni tüntetés 2010-ben, a vesztes országgyűlési választást követően Fotó: Új Dunántúli Napló/Laufer László Gyurcsány elviccelte, hogy Simicskával találkozott A DK elnöke csak egy viccesnek szánt Facebook-bejegyzést tett köz­zé azután, hogy a Pesti TV arról kér­dezte, információik szerint hétfőn találkozott Simicska Lajossal Budán. A Pesti TV arra volt kíváncsi, hogy miért találkoztak a felek és miről tárgyaltak. Gyurcsány Ferenc közös­ségi oldalán tréfásnak szánt bejegy­zésében megpróbálta bagatellizálni az információt. „A titkos találkozó eredeti célja az volt, hogy mutassak pár hasznos főzési tippet Simicska Lajosnak, cserébe pedig hoz nekem egy nadrágtartót (mindig is vágy­tam rá), és én is tanácsot adok neki, hogy milyen tornacipő illene hoz­zá a legjobban, miután megmutat­tam a saját gyűjteményemet, de mi­vel végül Soros György is csatlako­zott hozzánk, elénekeltük az Isme­rős Arcoktól a Nélküledet visszafelé, kétszer” - írta Gyurcsány. (MN) Önkormányzati képviselőt választanak Hajdúnánáson Időközi önkormányzati képviselő­­választást tartanak szeptember 20-án, vasárnap Hajdúnánás 5. szá­mú választókerületében - közölte a helyi választási iroda vezetője. Kiss Imre tájékoztatása szerint a képvise­lő-testületi tagságért négyen versen­genek: Kocsis Áron független jelölt, a kormánypártok támogatásával; Je­nei Gábor, a Mi Hazánk Mozgalom jelöltje; Szűcsné Sebestyén Irén füg­getlen jelölt az ellenzéki pártok tá­mogatásával; valamint Dobány László, a Magyar Munkáspárt je­­­­löltje. A jelöltekre 1659 választópol­gár voksolhat. Az időközi válasz­tást azért kellett kiírni a hajdúsá­gi kisvárosban, mert a tavaly októ­berben megválasztott Éles András (Hajdúnánásért Egyesület) képviselő júniusban meghalt. (MTI) Nem zavarja a DK-t, hogy Ihász vádlott Gyárfás Tamás ügyész barátjával akar elszámoltatásba fogni Gyurcsány Ferenc A Fenyő-gyilkosság vádlottjának barátját, Ihász Sándor volt főügyészt nézte ki magának Gyurcsány Ferenc, hogy az annyira áhított kor­mányváltás után vezényelje le az elszámoltatást. Ihász amellett, hogy vádlott a Fenyő-ügyben, korábban meglehetősen furcsán vé­gezte az ügyészi munkáját. Munkatársunktól még a Demokratikus Koalíció (DK) ber­keiben is meglepetést keltett a hétfői belpolitikai hír, miszerint Ihász Sándor volt fellebbviteli és fővárosi főügyészt bízták meg a már annyira áhított kor­mányváltás után, hogy leszámoljon - jogilag - Gyurcsány Ferenc ellenfelei­vel. „Ihász Sándor volt fővárosi főügyész lett a DK igazságügyi szakértője” - kö­zölte a DK honlapján Gyurcsányék par­lamenti képviselőcsoportja. Mint írták: a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség és a Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztályának volt vezetője, illetve egyko­ri fővárosi főügyész szeptember elsejé­től segíti a Demokratikus Koalíció frak­cióját ebben a pozícióban. Ihász felada­ta egyértelmű: „a kormányváltás utáni független igazságszolgáltatás helyreállí­tásával, a Polt Péter által eltussolt bűn­­cselekmények vizsgálatával, és a kor­mányváltás utáni törvényes és jogsze­rű felelősségre vonással kapcsolatosak.” A jogra mindig kényes volt minisz­terelnököt egyáltalán nem zavarja, hogy Ihász Sándor jelenleg a Fenyő-ügy kap­csán éppen vádlott. Igaz, a volt főügyészt is megilleti az ártatlanság vélelme - addig nem tekinthető valaki bűnös­nek, amíg a bíróság jogerősen ki nem mondta azt -, ám a vád ellene megle­hetősen kényes, politikailag pedig jobb pártokban vállalhatatlan. Legalábbis ezt mondták a Magyar Nemzetnek a témában megkérdezett jogászok és po­litikusok. (Akik egyébként nem kíván­tak névvel véleményt mondani.) Ismert, a Központi Nyomozó Fő­ügyészség hivatali visszaéléssel vádol­ja a Fenyő-ügy kapcsán Ihász Sándort. Akinek barátját, Gyárfás Tamást 2018. április 17-én azzal gyanúsították meg, hogy Portik Tamás közvetítésével meg­ölette üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost. Napokkal később Ihásszal közölték a hivatali visszaélés gyanúját, mivel 2017 októberében átvette a Fenyő-gyilkos­sággal kapcsolatos beszélgetésekről ké­szült hangfelvételek egy részének leira­tát Gyárfás Tamástól, aki akkor „ba­ráti tanácsért” fordult hozzá. Azóta Gyárfás vádlott lett a Fenyő­merénylet ügyében, Ihász pedig idén március óta vádlott, s a vád szerint fel kellett ismernie, hogy a leiratban fog­laltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosítá­sához, felelősségre vonásához. A tör­vényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozó hatóságnak, hanem hivatali helyiségében zárol­ta, így hivatali visszaélést követett el. Ihász Sándor ügyészi pályafutása során - a Fenyő-ügyet leszámítva - legalább kétszer került politikailag is kínos helyzetbe, kérdéses volt a szak­­szerűsége, ám a lefolytatott vizsgá­latok nem állapítottak meg szabály­vagy törvényszegést, emlékeztet rá a PestiSrácok. A „brókerbotrány” néven elhíresült ügy főszereplője, Kulcsár Attila kihall­gatásáról készült videó nyilvánosságra került és százezrek láthatták, amint a főügyész bratyizik a későbbi elítélt „cso­dabrókerrel”. Az ügyben egyébként tel­jes egészében a baloldalhoz köthető üz­letemberek keveredtek bele. A 2006-os rendőri túlkapások során automatiku­san tartóztatták le az embereket helyt adva az ügyészi indítványoknak, a dön­téseket csak másodfokon korrigálták. Ihászt ezzel összefüggésben meg is hall­gatták a 2002-2010 közötti jogsérté­seket vizsgáló albizottság ülésén, ahol kifejtette, hogy a 2006. őszi események során az ügyészségen nem voltak for­malizált, koncepciós döntések. Erre Ré­vész Máriusz fideszes képviselő (akit 2006-ban szintén megvertek a rend­őrök) úgy reagált, hogy „tetszetős az érvelése, de nem igaz”. A volt főügyész elleni vád meglehetősen kényes Fotó: Bach Máté

Next