Magyar Nyelv – 18. évfolyam – 1922.
Zlinszky Aladár: Petőfi nyelvéről
Ily világfelfogás okvetlen sentimentalizmusra is vezet, hiszen a valóság szomorú az ideálhoz képest és így a stílusban is kell valami érzékeny, fájó, meghatott elemnek lennie. Az idegen, német költők követése aztán még bizonyos németes színt is hozott magával, ami szintén alkalmas volt arra, hogy növelje a köznyelv s a költői nyelv közti távolságot. Mind a stíluselemeket feltaláljuk PETŐFI zsengéiben is. Majd VÖRÖSMARTY, majd KÖLCSEY, majd BAJZA, olykor KAZINCZY szavai, kifejezésmódja ütik meg fülünket, s mint HORVÁTH JÁNOS megjegyzi (9.1.), ha annak idején nyomtatásban is megjelennek, bízvást elvegyülhettek volna az egykorú versek tömegében. PETŐFI stílusa sokszor fellengő, affektált, modoros, mint kezdőé, utánzóé még inkább, mint mintáié. Szárnya képzetének dicsőbb világokhoz ragadja (Tűnődés). Merészen mássza Helikon bérczét öröklétű hírkoszorút tűzendő fürtibe a fénytetőn (Újság). A mosolygó tereken a tavasz új virányi illatoznak (Változás). Keble éjén két koronya támad kíncsaták után (Ideál). A kellemgazdag ifjúságnak elhull a bájvirulata (Tűnődés). Megtaláljuk azokat a németes összetett főneveket is, melyekről BAJZA nyelve oly hírhedt volt, de melyeket egyébként KÖLCSEY, SZEMERE, VÖRÖSMARTY is kedvelt. Ilyenek: a tavasz bájgyermeki (Bosszú), az életüdv örömvilági (Galgapartihoz), lángszerelmem szép viszonozója (u. o.), fojtott dühérzemény (Lehel), piruló lángalakán mézcsókjait lecsókolván (Alom). Efféle összetételek egyébként költészete későbbi folyamán is bőven akadnak nála, mint: áldássúly, bithatalom, kéjmámor, kíncsata, sírcsend, ünnepzaj, tűznyíl, örkény, népkedvencz, polgárerény, harczdal, istenharag, hajnalég, habzat s íég számos más. Német hatásra vihetők vissza az ilyenek is, mint: A szőke fürtök gyermeke (Ha életében), Szerencsétlenségnek embere, ki vagy te? (J. V.), Ki vagy, nyomornak embere? Örök dicsőség gyermeke! (Az utolsó alamizsna). íróink PETŐFI felléptekor már elfogadták a nyelvújítás vívmányait, sőt ekkor már a tisztulás folyamata ment végbe: kiválogatni azt, ami szükséges, életrevaló és mellőzni a feleslegeset vagy rosszat. TOLNAI VILMOS gondos, betűrendes összeállításban mutatta ki, mit köszönhet neki PETŐFI is. Megtaláljuk jó e jegyzékben a korabeli költészet legkedveltebb szavait, melyek már nyelvkincsesé váltak, mint alkony (alkonyat is), andalít, ábránd, ármány, báj, bű, bitor, csalogány, csattogány, csermely, csillám, dalnok, dana, eszmény, élv, érzemény. PETőFinél rendesen így: érzelem, éppúgy képzemény képzelet helyett. Gyönyör, hangász, kellem, kéj, korány, közöny, lelkület, magány, mosoly, nemző, ömleng, pír, reg, regényes, repkény, tömkeleg, űr, vadon, varázs, vágy (vágyás is), viráng stb. Helyet találnak e szókincsben oly rosszul képzett szavak is, mint: kedvencz, kegyencz, védencz, elménczkedik, nyilvány (Ki fogok lépni a nyilvány piaczára. A táblabíró, IV), sétány, merény, csatár, aggalom, tanda. Csonkult összetételek közül: védangyal, ütér, nyughely, menhely, laktárs. Nagy számmal vannak németes összetételek: gyönyörittas, gyönyörszomjas, harczszomjas, pénzszomjas, vágyszomjas, vérszomjas, mézéhes, égmagas, érdemteljes, átokteljes, bánatteljes, dühteljes, életteljes, eseményteljes, méltóságteljes, nyomorúságteljes, titokteljes, örömteli, rémülésteli, illatterhes, inségterhes, villámterhes, túlbuzgó, túl szerény. Azonban a nyelvújítás némely alkotását már PETŐFI komikus hatás keltésére használja, például, mikor a szemérmetes Erzsók szemének bájdús kifejezéséről beszél (Helység Kalapácsa), vagy A táblabíró arczáról azt mondja, hogy: Arcza kellemdús arcz, bár az orra kurta (I). Zsengéiben a kellem-