Magyar Nyelv – 45. évfolyam – 1949.

Horváth János: Hír három virágénekről

igric beszédet" a „nyelveknek bűnei" sorában bélyegezte meg.­ Nyilván ugyanazon világiság ellen védekezett, amit a virágének s a vele együtt kárhoztatott erkölcstelenségek jelentettek a XVI—XVII. század litterátorai szemében. Mit kifogásoltak ezek a virágénekben? Sylvester „gané", „hitság" szavakkal jellemzi azt, amiről a virágénekek szólnak. Bornemisza tisz­tátalan, fajtalan, trágár beszéd hallgatásával egy sorban ítéli el azok hallgatását. Telegdi a gyónótól kérdezi, éneklett avagy hallgatott-e virágéneket, melyben testi szerelemről és buja dolgokról volt emlékezet. Tolnai Decsi szerint az ilyenek hall­gatása gonosz gondolatok megteljesítésére ingerel. Szilvás-Ujfalvi Imre ítélete róluk: fajtalanok, mindenütt veszteni kellene az ilyeneket. Magyari a tábori feslett gonoszságok közt ,említi a gallus katonák virágénekét. Kopcsányi kárhoztató jelzője: „fajtalan", Pázmányé: „undok"; szerinte ily énekek szerzői, éneklői kerítők, közönséges kutakat mérgezők. Geleji Katona becsmérlő minősítései: testi, a tisztátalan szerelemről írt paj­kos énekek, fajtalan, lutrikámos fűzfapoétáknak szemtelen beszéde.­ Bizonyára tévednénk, ha e nyilatkozatok alapján minden úgynevezett virágének­et mai értelemben is trágár, parázna, faj­talan tárgyú és modorú műnek gondolnánk. Hiszen prédikáto­raink már magát a szerelemről való éneklést is illetlen dologként korholták, tiltották. Kétségtelenül voltak, s talán nagy számmal, a mi felfogásunk szerint is aljasabb vagy éppen mocskos szövegű virágénekek, különben nem ítélte volna el tartalmukat oly meg­vetőleg a nem-prédikátor, a humanista Sylvester, ki „aranyat", képes beszédet, nemes költői nyelvet talált és mert dicsérni bennök, a biblia példázatos stílusával együtt­ említhetőt! De Balassa Bálintéi között alig akad még illetlennek minősíthető is. Annak ellenére, mint tudjuk, a költő Zrínyi könyvtárának jegyzékébe „Balassa Bálint fajta­lan éneki" címen volt az övéinek egy kéziratos példánya felvéve. Úgy látszik, azok szemében, akik a szerelmi költészetet is becsülni tudták, a „fajtalan" jelző sem jelentette azt, amit a prédikátorok nyelvén jelentett. Nyilván a Radvánszky (Balassa)-kódex másolója sem megbé­lyegző szándékkal címezte „latrícanus" ('lator') versnek a Corti­gianáról („porcogós Annókáról") szólót.­ Balassának, a mű­kött­ő­n­e­k példájával egy másik, eléggé kelendő tévedést is cáfolhatni: azt ugyanis, mintha a virágének eo ipso népi . Az idézetek a Guary-, Virginia-, Érdy- és Nagyszombati Kódexből valók: 1. Nyelvemléktár XV, 149, III, 260, V, 448 és III, 114. 2 Ily nyilatkozatokat idéznek: SZILÁDY, RMKT. I, 340; ERDÉLYI PÁL, A virágének: Ethn. X, 260; ALSZEGHY ZSOLT, A tizenhetedik század 187­8. 3 L. Balassa-kódex, közzéteszi VARJAS BÉLA. 1944. 138. — A latricamis szó 'lator'jelentéséről: Bán KÁROLY: Iztört. 11,281. KARDOS TIBOR (Közép­kori kultúra 236) a latrokat „eredetileg német mulattatóknak" mondja (later 'Posselreisser').

Next