Magyar Nyelv – 50. évfolyam – 1954.

Erdődi József: Egy babona európai útja

templomban egy-egy pennyt elvenni, és ebből kell más fém hozzáadása nélkül egy csodatevő gyűrűt készíttetni, pénteken kell az aranyműveshez menni, és öt Miatyánkot kell mondani stb. (BLOCH i. m. 168­9). Anglia némely vidékén még a nyolcvanas években is készítettek a parasztok reuma-, illetőleg epilepszia­gyógyító gyűrűket (G. BLACK, Folk-Medicine. London, 1883. 174; idézi BLOCH i. m. 169). Frankoniában reumától óvó gyűrűket készítettek (Gicht­ringe), ezeket pedagra ellen hordozták (STEMPLINGER, Antike und moderne Volksmedizin. Das Erbe der Alten II. Reihe X. 1925. 101; idézi W. PAX, Wörter und Sachen XVIII [1937.], 55). Ehhez hasonló eljárást ismerünk a XV. századi Németországból is, ahol templomból megváltott pénzekből készítettek csodatevő gyűrűt (Krampf­ring­ et). A cramp­ring babona nem állt meg Anglia határain, a XVI. században elterjedt Franciaországban, Skóciában, Velencében, Rómában, Spanyolország­ban. Németországban már a XV. század végétől ráakadunk a gyűrűkultusz nyomára (BLOCH i. m. 326­3. jegyz.). Azonban a gyűrűket ekkor már tömegesen gyártották, és kereskedelmi cikk lett belőlük. Benvenuto Cellini írja Emlékirataiban, hogy az Angliából érkező gyűrűk mindössze egy carlinot­ (csekély értékű aprópénz) érnek. A humanizmus, a természettudományok kezdődő kibontakozása a művelt emberek körében megindította ugyan a babona elleni harcot általában, de még humanisták (orvosok) is küldözgettek egymásnak gyógyító gyűrűket (anneaux médicaux). A magyarországi frászcédula nyomait is megtalálhatjuk Nyugaton. A XVII. században Franciaországban uralkodó felfogás szerint a hetedik fiúgyerek (közben nem volt szabad leánynak születni) gyógyító erővel bír, meg tudja gyógyítani a ,,mal des écrouelles"-t bizonyos napokon; ezen napok során ott van Saint Marcoul (latin Marculphus) napja, nagypéntek. Egy párizsi kolostor vezetői még írást is adtak ki, amely imádságokat, előírásokat tartal­maz az őskür ellen. A gyógyítás abból állt, hogy Szent Marcoul kis szobra előtt­­ egy ilyen h­e­t­e­d­i­knek született fiú kilenc egymás után következő napon keresztvetéssel megérintette a betegeket, akik az eljárás befejeztével imádságokat, étkezési szabályokat tartalmazó cédulával, szentképpel ellátva tértek haza. Ez a szokás egészen a XIX. századig maradt fenn, és annyira ismert volt, hogy a hetedik gyermeket köznévként a marcou (­­ Marcoul) elnevezéssel illették. • Ennek a szokásnak az ismerete megadja a kulcsot a hazai németség frász-segen-jének az eredetéhez. — Az ilyen cédulák német neve Fraisbrief; ezt a gyerek mellére helyezik, elolvassák a reá nyomtatott imádságokat, és ezzel „leimádkozzák" (abbeten) a gyerek betegségét (HWbAb. II, 1728), így védekeztek a rángógörcs és eskór ellen Ausztriában (uo. 1729). Hasonló a Fraissegen, Krampfsegen, Gichtsegen (uo. 1728), Krampfzettel (Zschr. f. öst. Volkskunde XIII [1907.], 108), a Gichtzettel (HWbAb. III, 838); ezt az ajtó fölé szegezték. Mindebből kitűnik, hogy a frászkarika készítésének hagyományos szer­tartásában egyrészt az Európa-szerte ismert gyógyító gyűrűk értékben csök­kent maradványát kell látnunk. Már a reformáció idején kereskedelmi cikké süllyedtek e gyűrűk, és tömegesen gyártották őket, de még minddig nemes­fémből, kilenc templomból szerzett dénárokból stb. A szegényebb néprétegben a babona olcsóbbított alakjában terjedhetett csak el : a nemesfém helyébe lép a liszt, a csodatevő hatalmat a szenteltvíznek kellett volna adnia. A racionaliz­mus, a természettudományok fejlődése és a materializmus pusztító csapást

Next