Magyar Nyelv – 54. évfolyam – 1958.
Kisebb közlemények - 1
Kisebb közlemények KISEBB KÖZLEMÉNYEK Középkori idegen eredetű polgárságunk elnevezéséhez 1. E folyóirat hasábjain a nyelvtudományt és a hazai várostörténetet egyaránt érdeklő vita indult meg SURÁNYI BÁLINT, BÁRCZI GÉZA és PAIS DEZSŐ között (MNy. LIII, 450 — 4). A vitát módszertanilag is fontosnak érzem: a két szaktudomány kölcsönös segítsége és egymás kölcsönös ellenőrzése e kérdésnél is érvényesülhet. Ezért szólok hozzá, noha sem az olasz—magyar kapcsolatok specialistája, sem nyelvész nem vagyok. A vita eddigi eredménye véleményem szerint az, hogy tarthatatlan minden olyan általánosító kísérlet, amely csak bizonyos korszak névanyagát ragadja ki, s célzatosan csoportosítja. Ezért hibás SURÁNYInak az a módszere, hogy BÁRCZI szemmel láthatóan Árpád-kori terminusokra épített, s ennyiben helyes megállapítását 1358 —1422 közti adatokkal kívánta megcáfolni. E mellett nem vizsgálta azt a magában is meggondolkoztató tényt, hogy miért jelölik Gallicus névvel e korszak olaszait. De módszerében sem következetes. Kellő adat átnézése és teljes figyelembevétele esetén észre kellett volna vennie, hogy 14 adatában a városnév megadásával (Firenze, Bologna, Padova) vagy egyéb adatok ismerete útján (Ozorai Pipo) lesz világossá: olasz emberről van szó. Igen, a Gallicus, Galicus név magában nem jelezné olasz voltukat. Így van ez az 1388-i adat (Zsigmokl. I. 409. sz.) esetén is. BÁRCZI hibás feltételezése a kassai árumegállítást kijátszókról, hogy ti. ezek Eger vidéki vallonok lennének, megint csak a harmincad ispánok személyi adatainak ismeretében volt megdönthető. A történész azonban nem nézheti az adatokat elszigetelve, hanem vizsgálnia kell az etnikumjelző név előzményeit, kezdetét, fejlődését, átalakulását. Ez kétségtelenül hálátlanabb feladat, mint a BÁRCZitól és PAistól felsorakoztatott krónikás adatok megszólaltatása, de az ő állításaik ellenőrzésére s nagyrészt, megerősítésére is alkalmas. Egyébként az oklevelek mellett a korábbi kutatásokat is hasznosító történész előtt nem ismeretlen problémák ezek. Mióta KOVACHICH közzétette egy pápai követjelentés híres XV. századi adatát a hazai vallonokról: „Habitat etiam in dicto regno gens belga quae loquitur recte gallice, haec habet provinciam pro se separatam . . ." (Relatio. De Statu et proventibus Regni Hungariae tempore Regis Mathiae. Nuncii Apostolici ejus temporis. M. G. KOVACHICH, Script. rev. Hung. minores II. Budae, 1798. 16), a kérdés az érdeklődést állandóan fenntartotta. A vallon-problémával többek között foglalkozott SZALAY JÓZSEF (Száz. XIV.), HÓMAN BÁLINT (A magyar városok az Árpádok korában. 1908.), AUNER MIHÁLY (Száz. L.), BÁRCZI GÉZA (Száz. LXXI.). Ebből az irodalomból kétségtelen, hogy a Gallicus-nak 'vallon' jelentése is volt a XIII —XV. századi magyarországi latinságban, de valószínűsítve látom azt is, hogy rájuk — mint az először nagyobb számban megjelenő román nyelvű (welscli) népelemre — alkalmazták. Egyetértek BÁRCZIval abban, hogy a Gallicus név a Latinus-t, a román nyelvű népek gyűjtőnevét váltja fel nálunk. (PAIS DEZSŐ Kőtálló, újra közölt megállapításainak azt a megjegyzését szeretném ide kiemelni, hogy a nyugati szlávországokban a Romani 'vallon'jelölő elemként szerepelt.) Ezután kerül be a Gallicus fogalomba az itáliai népelem is. Helyesen vet BÁRCZI egy pillantást az Italicus név felbukkanására (1448.) is. Ez azonban már az időtájt jelenik meg, amikor SURÁNYI szerint még a Gallicus jelent 'olasz'-t. Ezzel is érdekes kronológiai probléma vetődött fel. 2. Az alábbiakban hozzávetőleges kísérletet teszek arra, hogy érzékeltessem a Gallicus név jelentésváltozásainak dialektikáját. Kezdetben a welseh gyűjtőnévnek (főleg vallonokra vonatkozó) latin megfelelője nálunk és a horvátoknál a Latinus, nyugati szláv szomszédainknál a Romanus. Mindkét