Magyar Nyelv – 58. évfolyam – 1962.
Szántó Éva: A magyar mássalhangzó-hasonulás vizsgálata fonológiai aspektusban
Szántó Éva Szakirodalmunkban ezt a kérdést fonetikai aspektusban részletesen tárgyalták. Meghatározták: ez vagy az a mássalhangzó ilyen vagy olyan mássalhangzó hatására hogyan, milyen irányban módosul, melyek azok a megváltozott artikulációs mozzanatok, melyek jellemzők a módosult hangra. Fonológiai aspektusban a hasonulást szakirodalmunkban tulajdonképpen nem tárgyalták. A fonéma minőségét releváns jegyei szabják meg. Eszerint egy olyan szóban, mint anyja, a hasonulás vizsgálatakor meg kell állapítani: 1. a módosult szegmentum (beszédhang) viszonyát ahhoz, a fonémához, amelyhez tartozik: ny'—ny (releváns különbség); 2. a módosult szegmentum viszonyát a módosulást kiváltó szegmentumhoz: ny—j (releváns különbség); 3. a módosulást kiváltó szegmentum viszonyát a fonémához, melyhez tartozik: 0—j (releváns különbség). (Az anyja szóban a hasonulás következtében a feltűnik.) Szakirodalmunkban általában figyelmen kívül maradtak a fonéma releváns és irreleváns jegyei (így többek között a hasonulás vizsgálatakor is), valamint az is, milyen funkciója van a módosult szegmentumnak. Fonológiai aspektusban a mássalhangzó-hasonulás a következő kérdéseket veti fel: a) hogyan nyilvánulnak meg a magyar mássalhangzó-fonémák helyzeti változataikban; b) releváns vagy irreleváns jegyében változik a mássalhangzó-fonéma a kontraszt (1. PRIETO, Traits oppositionnels et traits contrastif, Word X [1954.], 43—59) hatására; c) releváns jegyében változik-e a hatást kiváltó fonéma; d) a fonetikai helyzet hatása a releváns jegyek funkcionálására;e) disztinktív vagy határjelző funkciója van a módosult fonémának. 2. Az a) pontban összefoglaltakkal kapcsolatban felmerül a beszédhang (szegmentum) és a fonéma viszonyának problémája. SCSERBA már 1912-ben kifejtette, hogy a fonéma csak árnyalatain keresztül létezik, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni az alapvariáns (az a szegmentum, amely maximálisan független a fonetikai helyzettől) és a fonéma közé (Russzkie glasznie v kacsesztvennom i kolicsesztvennom otosenyii. 1912. 15—6). SCSERBA nevét azért említem, mert hazai nyelvészeink között elterjedt az a téves felfogás, hogy az orosz fonológia képviselői azonosítják az alapváltozatot a fonémával. Ezt a nézetet egyedül AVANYESZOV vallja (Fonetika szovremennogo ruszkogo literaturnogo jazika. 1956. 9). ZINDER részletesen elemzi és bírálja ezt a felfogást (Obscsaja fonetika. 1958. 38—52). Magyar anyagon a beszédhang és a fonéma viszonyát a következőkkel illusztrálhatom: Az n fonéma bizonyos fonetikai helyzetbe kerülve, mint n, íj., ny, m, m és nazalizált magánhangzó nyilvánul meg: van munkád? (m); van fekete? (m); van gyufád? (ny); van gáz? (r); van áram? (n); van szivarod? (á). — így tehát a magyar n fonéma hat helyzeti változatban létezik, melyek között különbözik a viszony (n—m releváns különbség; n—m irreleváns különbség, mely azonban összeköti az n és m fonémákat: honfi, hamvas; n—rj irreleváns különbség stb.). Mindezek a helyzeti változatok kizárják egymást, mert például v, f előtt csak egy m szegmentum manifesztálhatja a magyar dentális orrhangot. Mindezek az akusztikai vagy artikulációs egységek egy fonéma határán belül esnek, mert szemantikailag egy morféma hangtestének felépítésében vesznek részt (pl. van . . . munkád, fekete, gyufád stb.).