Magyar Nyelv – 75. évfolyam – 1979.
1. szám - Hadrovics László: Az idegen szavak és a purizmus
őket jól-rosszul fordítani, hogy a fogalmakat egyáltalán meg lehessen érteni, így folyik ez az egész középkoron keresztül, s a mai orosz filozófiai nyelvnek nem egy műszava, mint pl. a vid és rod ebbe a korba nyúlik vissza, mint a görög eidos és genos (latin species és genus) tükörfordítása. A másik szélsőség az angol esete. Amikor a normannok a XI. század közepén Angliát meghódítják, a rákövetkező két évszázad alatt az udvarnak, a felső társadalmi köröknek nyelvével és az anyaországgal való állandó érintkezés révén a francia szavak olyan tömegben áramlanak az angol nyelvbe, hogy a szókincs fejlődésének teljesen új irányt szabnak. Ez a középkori hatás okozta, hogy az angol későbbi korokban is, a humanizmus, a felvilágosodás idején készségesen befogadott és ma is befogad mindenféle idegen elemet. Ennek a „nyelvújításnak", ha szabad e folyamatra ezt a szót alkalmazni, társadalmi gyökerei voltak. Az új szavak először a beszélt nyelvben terjedtek el, aztán jelentek meg az irodalomban, s nem fordítva, mint fentebb a szlávok esetében. Éppen ez a nagyarányú korai idegen hatás és az új szókincs teljes honosítása tette, hogy az angolban az igazi purizmus sohasem tudott érvényesülni, legalábbis min úgy, mint a németben és a német mintájú nyelvújításokban. Az angol úgy van ezekkel a régi francia szavakkal, mint mi a korai szláv átvételekkel: átalakultak, az átvevő nyelvhez idomultak, idegen voltukat senki sem érzi. A középkor után az első nagy purista áramlat tulajdonképpen a latint érte a humanizmus korában. A klasszikus latin szerzők tanulmányozásával a humanisták egy olyan nyelvi ideált alkottak maguknak, amely nagyon is messze volt attól a latin nyelvhasználattól, amely a középkor folyamán természetes módon kialakult. Ez a középkori latin gátlás nélkül képzett új szavakat és olvasztott magába latinosított nemzeti nyelvű elemeket, elsősorban szavakat, de mondattani formákat, frazeológiai fordulatokat, sőt közmondásokat is. Ezt a nyelvet a kényes humanisták barbárnak érezték, sajátos elemeit elnevezték barbarizmusoknak, és az ellenük való küzdelemben megalkották a nyelvtisztító antibarbarus szótárakat. Ezt a fordulatot a mai filológusok egy része valósággal katasztrofálisnak tartja a latin nyelv fejlődése szempontjából, mert megtört egy természetes folyamatot, és helyette egy mesterséges, sőt mesterkélt, körülményeskedő, nehézkes nyelvi és stílusideált állított. Ennek célja nem az egyszerű, célratörő fogalmazás, hanem a választékosság, az elegancia lett. S ennek gyakran még az érthetőséget is feláldozta. A humanista latin purizmus hatása a nemzeti nyelvek fejlődésébe időben sokkal messzebbre nyúlt, mintsem gondolnók. Bizonyos, hogy belenyúlik a mi nyelvújításunkba is, csak ezek a szálak még nincsenek eléggé kikutatva. Azt hiszem, hogy régi szótáraink átvizsgálása e szempontból sok újdonságot hozhatna. Itt csak egy szomszédos példát idézek, ami bizonyos mértékig minket is érint. 1742-ben jelent meg ANDREAS JAMBRESSICH (JAMBRESSC) horvát jezsuitának latin—horvát—német —magyar szótára. Lehet, hogy nem egészen az ő műve, ő valószínűleg csak átdolgozta és kiadta az ugyancsak jezsuita SUSNIK munkáját. Ez a szótár hatalmas anyagával még ma is elsőrendű forrásmű s egyúttal tipikus példája az antibarbarusnak mind latin, mind nemzeti nyelvi részről. A nem klasszikus latin szavakat, mint pl. montanista 'dézsmátadó' kereszttel jelöli, s ezeknél sokszor megadja a szerinte helyes latin kifejezést; a görög eredetűeket, mint pl. monopólium, megcsillagozza, így a falco 'sarlózok' igénél: latiné falco seco; ingeniarius-nál: melius dixeris architector militaris, structor monimentorum ; praefectus-nél: supremus praefectus militiae, vulgo generalissimus. Ennek megfelelően a nemzeti nyelvű értelmezéseknél is