Magyar Nyelv – 75. évfolyam – 1979.
3. szám - Szemle - Szilágyi Ferenc: Szólásszótár Csokonai írói nyelvéből
rületén kifejtett munkássága valamennyiünk számára ismert, s nem homályosítja el úttörő kezdeményezéseit a kétségtelenül több és újabb eredményt fölmutató TESz. sem. Hangtörténettel, alak- és mondattörténettel is foglalkozott, s valamennyi témában újat, maradandót tudott alkotni. A nyelvi rétegek problémái, a szinkrón jellegű vizsgálatok is érdekelték Bárczi Gézát, s a nyelvtörténeti kutatások mellett ezeken a területeken is magas színvonalú munkásságról tanúskodik az ismertetés. Különösen a magyar nyelvjárások vizsgálatában, a magyar nyelvatlasz munkálatainak megszervezésében és irányításában végzett tevékenysége kap hangsúlyt Szathmári István szavaiban. Nem tartotta méltóságán alulinak az argóval, a rassznyelvvel való foglalkozást sem. A „pesti nyelv" vizsgálata éppen olyan tudományos módszerekkel és rendszeralkotó igénnyel történt, mint a nyelvjárásoké vagy a magyar nyelvtörténet bármelyik témájáé. A nyelvművelést késő öregkoráig, nyugodtan mondhatjuk, haláláig szem előtt tartotta, „tárgyilagos ítéleteivel, higgadt véleményével, bíráló észrevételeivel" irányította, sok elvi kérdését tisztázta. Az általános nyelvészet széles látókörű kutatójaként soha nem került egy-egy divatos áramlat hatása alá, s mindig a Szathmári által fölsorolt, valóban általános és az emberi nyelv egységes egészére jellemző területeken fejtette ki ezirányú munkásságát. A nyelvtudomány története, annak föltárása, megismertetése mindig szívügye volt: valamennyi tankönyvében külön fejezetet szentelt a téma kutatása történetének, a kiemelkedő nyelvtörténészekről, kutatókról szívesen írt és beszélt, megemlékezései mindig alaposak, reálisan értékelők voltak. Külön foglalkozik a munka Bárczi nagy szintéziseivel, teljes összefoglalásra törekvő tanulmányaival. Helyesen állapítja meg a szerző, hogy széles látókörű és mindig szintézisre, a dolgok egyszerre látására és láttatására törekvő, kivételes kutatóegyéniség volt. Sok nagy munkája bizonyítja ezt, amelyekről itt (22 — 3) szép értékelést olvashatunk. A tudósi pálya mellé odakívánkozik az egyéb téren végzett munkásság ismertetése, s ezt a sokrétű tevékenységet is áttekinti Szathmári István. Kiemeli a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnökeként végzett áldozatos és eredményes munkáját. Valóban sokat köszönhetett a Társaság több mint másfél évtizedes elnökségének. A tanulmányban fölsorolt eredmények (konferenciák, vándorgyűlések, fölolvasó ülések, kiadványok említése mellett hadd szóljak a Társaságnak a nyelvészeti kutatásokat elismerő és jutalmazó éremalapításairól, amelyek szintén az ő elnöksége alatt történtek. A tanári erények méltatásával, az emberi jó tulajdonságok rövid érintésével fejeződik be a tanulmány. Függelékként tartalmazza még Bárczi Géza tudományos munkáinak jegyzékét (26 — 34), amely kézzelfogható bizonyítéka az egész könyv igazának és Bárczi Géza nagyságának. HAJDÚ MIHÁLY Szólásszótár Csokonai írói nyelvéből ROZGONYINÉ MOLNÁR EMMA: A közmondások Csokonai műveiben. Szeged, 1971. Klny. a Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeiből. — Szólásszótár Csokonai költői nyelvéből. I—II. Uo. 1972—1973. — A szólások és közmondások felhasználásának előzményeiből. Uo. 1974. — A műfaj és téma szerepe Csokonai szólás- és közmondás használatában. Uo. 1975. Érdeméhez mérten viszonylag kevés méltatás jelent meg Csokonai nyelvi (lexikális, frazeológiai) gazdagságáról, stílusművészetéről. (A költő szókincséről szóló tanulmányaim [PaisEml. 544—8; IIDolg. 67—130; NytudÉrt. 82. sz.] mellett stílustörténeti jelen-