Magyar Nyelv – 77. évfolyam – 1981.
Tálasi István: Megemlékezés Mészöly Gedeonról
264 Tálasi: Megemlékezés Mészöly Gedeonról kizált változatát 1844-ben már elküldte Erdélyi János gyűjteményébe. SEBESTYÉN GYULA szerint a variáns Petőfi két dalára is kiváltó hatással volt. A pásztordal erdélyi területeken kívül mindenütt ismeretes és máig kedvelt. Néprajzi csoportjaink feltárásában is hasznos munkát végzett. Még akadémiai könyvtáros korában ismertette s közölte „Az Őrség száz évvel ezelőtt" Nemesnépi Zakál György kéziratát, ezzel értékes forrást nyújtott egy kiváltságait elvesztett, de történeti tudatát megőrző nyugati népcsoportunkról, annak életformájáról. Az Ormányság is foglalkoztatta, de elsősorban csak a táj nevének háttere érdekli. Miután R. NAGY LÁSZLÓ Ormán című megfejtésében (MNy. XXIV. 23—8) az Ormányság nevét a török ormán 'erdő' szóra vezeti vissza, a táj nevében is ezt tételezi fel, nem tartva azonban valószínűtlennek finnugor eredetét. Mészöly Gedeon ,,Az Ormánság szó finnugor eredete" (MNy. XXVII. 276—84), valamint az „Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal" (Bp., 1956. 93—102) című tanulmányaiban hangsúlyozza, hogy az or—orom—ormágy—ormány 'hosszúkás földdarab, kemény sziget stb.' jelentése „mocsaras vidékek felszíni jellemzője, s ezért állíthatjuk bizonyossággal, hogy az Ormányság finnugor eredetű szó" (uo. 102). Azonban Debreceni Ember Pál (kiadó: Adolf Lampe: Historia Ecclesiae Reformatae in Hungaria et Transsylvania. Utrecht, 1728.) a XVII. századra visszavezetve kétszer is említi a felsőbaranyai református egyházmegye Tractus Superior sive Ormányság nevét, s a felsorolt községek távolról se csak ártéri települések, s a tájhatár is jóval nagyobb, mint azt TÓBI ANTAL 1826-ban vagy JEREMIÁS SÁMUEL 1828-ban a Tudományos Gyűjteményben (1826. II., ill. 1828. X.) megvonja, s nem egyezik ZENTAI JÁNOS legújabb eredményével sem. A kérdésre a kutatásnak még vissza kell térni. Egy megemlékezés nem azonos a tanulmánnyal, s így teljességre sem törekedhettem. Igyekeztem az egyes életszakaszaihoz fűződő hátteret megvilágítani, s közte azt is, hogy egy sokra hivatott fiatal vidéki tanár mennyi pozitívummá érő ismeretet tárolhat, társíthat, elemezhet tudományos tevékenysége során, amelyek élete végéig fel-felbukkannak tanulmányaiban. És igyekeztem egyes tanulmányainak kiemelésével bizonyítani, milyen sok szó-, munka- és életmódtörténeti tanulmánya vált szakunk kötelező olvasmányává. Most pedig nézzük Mészöly Gedeon felfogását a nyelvészek elkötelezettségéről a társtudományok irányában. Egy helyütt ezt mondja: „A nyelvészek minden más szakmunkástól tanulhatnak, de ezt meg is kell hálálniuk azzal, hogy a nyelvtudomány kutatásairól és eredményeiről a nem nyelvészek számára is érthető és élvezhető előadásmódban kell felvilágosítást adniuk. . . tárgyi adatokon nyugvó érveléssel, meggyőzéssel." (Ómagyar szövegek nyelvtörténeti magyarázatokkal. Bp., 1956. 3.) Máshol, a lap szóról írt tanulmányában ezt hirdeti: „Szófejtő nyelvészkedésünkben . . . nagy segítségünkre voltak irodalmi szövegek, viszont szófejtésünk eredményei jeles íróink műveihez szövegmagyarázatul is szolgálhatnak, íme, egyfelől a nyelvtudomány és irodalomtudomány kapcsolata. Szófejtéseink csak a szellemi és tárgyi néprajz segítségével sikerülhettek, viszont a nyelv kezdeti fokát mutató mondattani jelenségek, melyek értekezésünk folyamán kiderültek, az emberi szellem történetéhez hoznak adalékokat, s a földszíni elnevezések és népi foglalkozások, eszközök szavainak megfejtése kiegészíti a magyar népélet történetét. Íme másfelől a nyelvtudomány és néptudomány kapcsolata. Együtt: a nyelv-, irodalom- és néptudomány kapcsal