Magyar Nyelv – 78. évfolyam – 1982.

Dienes Erzsébet: A Jordánszky kódex eredetéről

állapításokat, többek között azt, hogy ,,az Érdy- és a Jordánszky-kódex az e betű kettőzésével a hangzó zártságát jelöli, tekintet nélkül annak hosszú vagy rövid voltára, épen úgy, mint a Bécsi- és a Müncheni-kódex" (i. m. 222). WEINSTEIN-HEVESS-hez hasonlóan SUHAJDA sem vizsgálta meg a kódexek kéziratait (l. bővebben: NéprNytud. I, 111—24; NéprNytud. II, 79 — 92). A XX. század elejének szakirodalma a kódexirodalom párhuzamos vagy megegyező szövegrészeinek összehasonlítása során gyakran szól nemcsak az Érdy K. és a JordK., hanem e két kódex és a többi magyar kódex szöveg­egyezéseiről, az esetleges egymásra hatásról s a szóba jöhető közös forrásokról is (HORVÁTH CYRILL, Pelbárt és Codexeink, BpSz. 1891.; KATONA LAJOS, Az Érdy-codex egy fejezetéről: AkÉrt. XX.; SZILY KÁLMÁN, A Döbrentei­codex viszonya a Münchenivel, MNy. VIII.; SZERECZ ALAJOS IMRE, Kóde­xeink párhuzamos szentírás töredékei. Bp., 1916.; VARGHA DAMJÁN, Kódexeink legendái és a Catalogus Sanctorum. Bp., 1923.; HARSÁNYI ISTVÁN, A magyar biblia. Bp., 1927.). E szöveg-összehasonlítások segítségével sem tudtak azon­ban a szerzők újabb adatokra következtetni a két kódex egymáshoz való vi­szonyára nézve; nem tudtak elfogadható választ adni arra a kérdésre sem, hogy a JordK. — a fordító vagy a másoló révén — melyik szerzetesrendhez kapcsol­ható. Meg kell jegyeznünk: az Érdy K.-ből és a JordK.-ből bizonyítékokként idézett párhuzamos szövegek (WEINSTEIN-HEVESS cikksorozatát is ide szá­mítva) egy esetben sem mutatnak olyan mértékű nyelvi megegyezéseket, ame­lyekkel igazolni lehetne akár azon feltételezést, hogy a KN egyes szövegrésze­ket a JordK.-ből másolt, akár azt, hogy a KN írta a Jord K.-et is; e szöveg­összehasonlítások alapján nem tisztázódott megnyugtatóan a két kódexnek egyéb kódexeinkhez való viszonya sem. A szöveg-összehasonlítások általános módszertani hibáira, illetőleg ve­szélyeire MÉSZÖLY GEDEON már 1913-ban (A Döbrentei Codex evangéliumai és a Müncheni Codex: MNy. IX.) és 1914-ben (A Döbrentei-kódex zsoltárai és az Apor-Kódex: Nyr. XLIII.), majd 1917-ben szintén rámutatott (Legrégibb bibliafordítóinkról: MNy. XIII.; Szerecz Alajos Imre: Kódexeink párhuzamos szentírási töredékei: Iztört. 1917.). MÉSZÖLY kiemelte: az egyoldalú szöveg­összehasonlításokból, illetőleg a látszólagos szöveghasonlóságokból elhamarko­dottan levont tanulságok téves következtetésekre vezethetnek. SZERECZ­ egyik elemzéséről megállapítja: ,,...ha utánanézünk a három kódexidézet »pontos« egyezésének, azt látjuk, hogy az Érdy C. bizony nem »ugyanúgy« for­dít, mint a Weszpr­- os Tih C." . ily tapasztalat arra figyelmeztet bennünket, hogy a szerző ilynemű megállapításainak mindaddig ne higgjünk, míg magunk szemével el nem olvassuk a csak utalással jelölt kódexhelyeket s úgy meg nem győződünk" (Iztört. 1917: 422). — MÉSZÖLY rámutatott a következőkre is: ,,Azonos latin szövegnek azonos korbeli fordításai közt keresve rokonságot, óvatosaknak kell lennünk. Két régi bibliafordítás közt bizonyára mindig talá­lunk több-kevesebb hasonlóságot" (A Döbrentei Codex és az Apor Codex Má­sodik Keze, ItK. 1915: 45). Az 1920-as évekig a szakirodalom egyik csoportja tehát azt írja a ford..­ről — WEINSTEIN-HEVESS hibásan megalapozott véleményezése nyomán —,­ hogy karthausi eredetű (HORVÁTH SÁNDOR, A szent domonkos-rend múltjából és jelenéből. Bp., 1916.; VARGHA DAMJÁN, A Domonkos-rend érdeme a magyar irodalom megalapozásában. A Szent István Ak. Ért. 1916.; WALDAPFEL JÓZSEF, Legrégibb bibliafordításunk: ItK. 1927.); másik csoportja — WOLF nyomán, bizonyító adatok hiányában — megkérdőjelezi vagy nem fogadja el

Next