Magyar Nyelv – 100. évfolyam – 2004.

É. Kiss Katalin: Egy igekötőelmélet vázlata

(107) a) Péter fent dolgozik az emeleten. b) A gyerekek kint játszanak az utcán. c) Péter lent nyírja a füvet az udvaron. Egyszerű volna az ilyen típusú mondatokat úgy elemezni, hogy bennük az ige előtti locativus nem igekötő, hanem fókuszba emelt helyhatározó. Azonban az efféle agentív igék az alábbi típusú kontextusban kívánnak lokatív proadverbiumot: (108) a) Hol van Péter? Fent dolgozik az emeleten. b) Nem láttad a gyerekeket? Kint játszanak az utcán. c) Hol van Péter? Ott nyírja a füvet az udvaron. A kérdésekben Péter, illetve a gyerekek jellemzettként, nem ágensként szerepel; s a válaszokban is mintha az összetett predikátum is statikus jelleget nyerne; mintha első­sorban a jellemzettként funkcionáló alany valahol való létezését állítaná. Azaz, mint az cül, ül típusú igék esetében tapasztaltuk, a lokatív másodlagos predikátum hatására az ige deskriptív tartalma háttérbe szorul, s az ige a 'van', illetve a 'meghatározott térbeli hely­zetet foglal el' sajátos jelentéselemekkel dúsított szinonimájává válik. A lokatív igekötőt tartalmazó predikátumok statikus, nem célra irányuló predikátu­mok, és ennek megfelelően folyamatos aspektusúak, csak a folyamatos aspektusra jel­lemző időhatározókkal állhatnak együtt. Például: (109) a) A bérkocsi legalább két óra hosszat ott állt a ház előtt. b) *A bérkocsi két óra alatt ott állt a ház előtt. 7. Az igekötő szerkezeti helye.­Az igekötők ige előtti helyét illetően többféle hipotézis született. Vitatott, hogy az ige előtti igekötő-pozíció az igés kifejezésen belül található vagy egy VP-n kívüli úgynevezett funkcionális projekcióban, ahová vala­milyen logikai vagy grammatikai (például aspektuális) többletjelentés kifejezésére visszük az igekötőt. Az a tény, hogy az igekötő nemcsak a saját igéje előtt állhat, hanem egy fölé­rendelt ige elé is kerülhet (pl. el akar utazni, el kell, hogy utazzon), arra utal, hogy az igekötő ige előtti helye levezetett pozíció, mely egy funkcionális projekcióban található. Akik úgy vélik, hogy az ige előtti igekötő egy funkcionális projekcióban foglal he­lyet, azok az igekötőt többnyire aspektuális operátorként értelmezik, és egy AspP kifeje­zés alatt helyezik el (pl. CHRISTOPHER PLNON, Heads in the focus field. In: KENESEI ISTVÁN—PLÉH CSABA szerk., Approaches to Hungarian 4. Szeged, JATEPress, 1992. 99—122. MARCEL DEN DIKKEN, Agreement and clause union. In: É. Kiss KATALIN— HENK VAN KLEMSDIJK szerk., Verb clusters in West Germanic and Hungarian. Amster­dam, John Benjamins, megjelenés alatt, és E. KISS KATALIN, The Syntax of Hungarian. Cambridge University Press, 2002.). A fentebb megvizsgált tények azonban arra utalnak, hogy az igekötő és az aspektus között nincs egyenes összefüggés. Egyrészt az igekötők (olykor ugyanazon igekötő is) mind befejezett, mind a folyamatos aspektussal együttjár­hatnak. Másrészt mind a befejezett, mind az folyamatos aspektus igekötő nélküli monda­tokra is jellemző lehet. (Például a keletkezést, létrehozást kifejező igekötő nélküli mon­datok befejezettek.) Az igekötő aspektusjelölő funkcionális elemként való felfogása tehát nem tartható.

Next