Magyar Nyelv – 105. évfolyam – 2009.
3. szám - Szemle - Szabó T. Annamária: A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus nyelvészeti előadásai
Kivétel ez alól a nyelvjárássziget Kishind, ahol a nyelvcsere felé mutató változási folyamat érzékelhető. VARGHA FRUZSINA SÁRA a számítógépes dialektológia új távlatairól számol be. VÉKÁS DOMOKOS nyelvtechnológiai fejlesztését, a Bihalbocs nevű szoftvert annak egyik gyakorlati felhasználási lehetőségén keresztül mutatja be: digitalizált térképlapok összevető elemzésével hét állat kicsinyének (bivalyborjú, kecskegida, csirke, kiskacsa, kisliba, macskakölyök és kisnyúl) a keleti magyar nyelvjárásokban használt megnevezéseit vizsgálja. ZSEMLYEI BORBÁLA és TAMÁSNÉ SZABÓ CSILLA az „Erdélyi magyar szótörténeti tagból vett példaanyag alapján tartott előadást. ZSEMLYEI BORBÁLA a kicsinyítő képzők földrajzi elterjedését kutatja az erdélyi térségben. A szótárban szereplő leggyakoribb kicsinyítő képző a -cskA (pl. holmicska, kocsicska), mivel használatára semmilyen blokkoló szabály sincs, minden megyéből van rá adat. A -kA képző a második leggyakoribb a szótári anyagban, vannak közöttük lexikalizálódott származékok is (pl. szipka), de produktivitása jóval kisebb, mint a -cskA képzőé. A -d képzős vagy -d-t tartalmazó képzőbokros származékok (pl. -dadi-ded, -dkai-dké) főként a székely megyékben (Udvarhely, Csík, Háromszék), illetve Maros-Torda és Kolozs megyében elterjedtek (14 címszó, pl. apród, kicsid). Ezen kívül előfordulnak még a SzT. anyagában -ika, -ika, -aka kicsinyítő képzős alakok is. Valószínűleg román nyelvi hatásra került be az erdélyi nyelvhasználatba a -ja, -ica, és -uca képző (pl. butuja, pojenica, lunkuca). TAMÁSNÉ SZABÓ CSILLA az Erdélyi Fejedelemségnek a magyar jogi szakterminológia kialakulásában betöltött szerepét vizsgálja, hiszen az erdélyi országgyűléseken és a legmagasabb állami intézményekben is a magyart használták „hivatalos nyelvként" mivel a SzT. változatos forrásokból merít, melyek között számos jogi szöveg is található (oklevelek, birtokösszeírások stb.), kiválóan alkalmas a jogi szókincs vizsgálatára is. A XVI-XVII. századi Erdély jogi szaknyelve három fő forrásból táplálkozik: magyar, szláv és latin eredetű szavakból. A latinból például/ honosító képzővel kerülnek be az olyan szavak, mint az abrogál 'eltöröl', a citál '(perbe) hív', illetve népszerűek az -us képzős származékok, mint például az artikulus. Szláv eredetű a per 'jogi eljárás' és a patvar 'álnok/csalárdokkal indított per' szó is. A magyar beszélt nyelvből kerültek a törvénykezésbe az olyan szinonimapárok, mint a húz-von 'szipolyoz, zsarol' jelentésben; illetve az olyan tájnyelvi szavak, mint az udvarhelyszéki duló 'adóbehajtó-szedő'; de az Erdélyi Fejedelemség korából származik a szolgabíró szavunk is. Egyes szavak mára már elavultak, megváltozott a jelentésük (pl. prókátor), mások viszont még ma is jogi szaknyelvünket gazdagítják (pl. per) vagy a beszélt nyelv szintjén élnek tovább. A magyar szakszókincs kialakulásával foglalkozik (korai nyelvemlékeink alapján) RÉVAY VALÉRIA és KOVÁCS MÁRIA (a jogi nyelvhasználattal), valamint PELCZÉDER KATALIN is. PELCZÉDER KATALIN Lencsés György, Felső-Tisza vidéki protestáns orvos, 1560 és 1600 között Gyulafehérváron írt orvosi, orvosbotanikai könyvének növényneveiről ad részletes, tudomány- és kultúrtörténeti szempontból is tanulságos elemzést. Az „Orvosi könyv"-ben a belső keletkezésű szavak száma a legnagyobb (pl. szarkaláb, ebtej). Ezek gyakran a különböző növények eltérő gyógyító hatására, felhasználási lehetőségeire is utalnak (pl. méreggyőzőfű), ami Lencsés alapos botanikai és orvosi ismereteire vall. A jövevényszavak között szláv (pl. repce), német (pl. citvar) vagy ótörök eredetű szavak vannak a legnagyobb számban. (XVI. századi átvételek pedig pl. a rebarbara vagy a bazsalikom.) Latin eredetű szavakat Lencsés ritkán használ, főleg akkor, ha pontosítani szeretne. Helyettük inkább