Magyar Nyelv 109. (Budapest, 2013)

2013 / 2. szám - TUDOMÁNYTÖRTÉNET - Békési Imre: Otthontól hazáig. Petőfi Sándor János (1931-2013)

Tudománytörténet síkja’/„Da un ateneo all’altro” (ROSSI- GIULIANA eds. 2007), s a szerkesztők nem is akár­milyen egyetemekre utaltak: Göteborg, Konstanz, Bielefeld. Mintegy másfél évtizeddel korábban, 1991-ben, Szegeden, a magyarok peregrinációját vizsgáló III. Magyar Hunga­rológiai Kongresszus plenáris előadójaként Petőfi - mint akkor már a maceratai egyetem professzora - maga is szóba hozta munkásságának ezt a vonatkozását: „Ami a konfe­rencián való szereplésem illeti, nem tudom, hogy én ’peregrinusnak’ számítok-e vagy sem, hiszen külföldre távozásom óta, azaz idestova huszonkét éve, tanítva-tanulva járom (pontosabban változtatom) az országokat - két és félévi svédországi és tizenhét évi német­­országi működésem után jelenleg Olaszország egyik egyetemén oktatok s ez a ’státus’ (ha jól tudom) nem felel meg pontosan a »peregrinus« szó explikációjának. Az azonban tény, hogy külföldön magyar vagyok — amit ’következetesen magyar (!)’ kiejtésem, no meg a nevem miatt akkor se tudnék eltitkolni, ha akarnám­­, Magyarországon pedig (ha tíz év óta egyre gyakoribb hivatalos vendégként is) külföldi, ha ennek megállapításában a hivatalos okmányok a perdöntőek. Ezeknek a tényeknek és gondolatoknak a hátterével szeretnék köszönetet mondani a konferencia rendezőségének, amiért engem választott ki arra, hogy itt a »peregrinusok« egyikeként közvetve-közvetlenül saját tapasztalataimról beszéljek.” (Békési-Jankovics-Kósa-Nye­rgus szerk. 1993. 1203.) A Janus Pannonius Tudományegyetem ugyanebben az időszakban Petőfi S. János­nak már nem a „peregrinusi” mivoltáról értekezett, hanem - vendégtanáruk 60. születés­napját ünnepelve - Doctor Honoris Causa címmel tüntette ki őt, s köszöntő beszédében a rektor, Ormos Mária a „változtatás” irányai közül most már a hazafelé hívó utat remélte barátságosabbnak. 2­2. A „változtatás” szempontja mellé - ugyancsak általános jellemzőjeként Petőfi S. Jánosnak- az egészre, teljességre törekvés igénye emelkedik ki: a való­ságismeret teljességének igénye, valamint a valóságismeret reprezentálása teljességének igénye. Ez - a kortárs szemlélőnek legalábbis úgy tűnt - szinte bűvöletében tartotta őt, olyannyira, hogy szövegkutatói pályára állásának első lendületében mintha még a teljes­ség is kevés lett volna számára. A magyar nevéhez német mozaikszót társító TeSWeST- elméletével a szöveg szerkezetét nem kevesebbel, mint a mindenséggel, a világ szerkezetével tekintette együtt járónak. Az explicitté tett elméletben megjelenő egzakt igény akkor, az 1970-es években a „falon innen” élő magyar olvasóban - amikorra kibetűzte a mozaikszó magyar értel­mét: ’Szövegstruktúra-világstruktúra’- a pályakezdő Babits Mihály vallomását idéz­hette fel: „a mindenséget vágyom versbe venni”. Az az olvasó azonban, aki nem tudta lépésről lépésre követni a Hannes Rieserrel együtt szerkesztett Papiere zur Textlinguistik / Papers in Textlinguistics gazdag sorozatát, továbbá (az egyedül szerkesztett) Research in Text Theory / Untersuchungen zur Texttheorie köteteit, az csak később figyelt fel, hogy a TeSWeST­theorie We elemét Petőfi Sándor János egy idő után felcserélte - és épp azért cserélte fel - a Re (Relátum) komponensre, hogy kutatótársai ne a ’világ’-ot értsék rajta, hanem a megnyilatkozásban utalt/feltételezett ’valóságdarab’-ot. A We /Re, majd a ’Text’ helyébe léptetett ’Vehiculum’, s az így egyértelműbbé vált WeSTReST-theorie csupán egy mozzanata az életmű fő irányának, a „szemiotikai textoló­gia” című elmélete fejlesztésének. Életének utolsó napjáig a maga tevékeny életét Petőfi Sándor János a „szövegmindenség” faggatásának áldozta. Bizonyára ezt látták meghatás

Next