Magyar Nyelvészet 5. (1860)
Szives olvasóinknak Folyóiratunk V-dik évfolyamát kezdjük a’ Magyar Akadémia segítségével, melly ötven példányra előfizet. Azonkívül kiadó találkozván, lehetségessé vált szaporítani az ívek számát. Mert azok részérül, kik eddig járatták a’ Magyar Nyelvészetet, méltó panaszt lehet róla hallani, hogy folyóiratunk terjedelméhez képest áros. Ezennel teszünk róla, mennyire csak lehet. De ámbár nagyobbá merjük tenni folyóiratunkat, mégsem jutalmazhatjuk munkástársainkat, kik tehát ezentúl is mint eddig csak azon tudatban lelik fáradságuk jutalmát, hogy elémozdítják tudományunkat. Nem akarom tagadni, hogy azon gondolat is ébredezik vala bennem, ha vájjon vesztene-e nyelvtudományunk ügye, ha megszűnnénk a’ Magyar Nyelvészet útján költeni és tölteni munkánkat és időnket? Magam, meg vagyok győződve, csak nyernék, nyelvtudományi tanulásaim háborítlanabbul és tán sikeresebben is folynának , ha nem szerkesztenék semmit; dolgozó társaim is legalább azon időt kímélnék meg, melly alatt a’ Magyar Nyelvészetnek szánt czikkeket dolgozzák. Azután nyilatkozik még folyvást egy egy szó, melly munkálkodásunkat nem csak hiábavalónak, de sőt arra nézve, mi legszentebb előttünk, épen károsnak is hirdeti. ’S ha meggyőződésünk szerint figyelmünket nem érdemli meg az illyen szó , de a közönyösség, mellyet nem csak egyesek, hanem tudományos iskolák részérül is folyvást tapasztalt a’ Magyar Nyelvészet, csak ugyan figyelmünkre érdemes. Tolakodónak lenni a’ közönséges életben is utálatos : kevesbbé-e az a' tudományosban? Méltán kérdezzük hát magunkat, mit ér a’ „Magyar Nyelvészet“ , hogy érette dolgozzunk és keltsünk, ’s vele egynémelly embert boszantsunk, másoknak pedig alkalmatlankodunk, kiket előfizetésre és olvasásra ösztönzünk? 11. Nyelvészet V. folyam 1. f. 1[