Magyar Nyelvőr – 65. évfolyam – 1936.
Értekezések, önálló cikkek - Fokos Dávid: A jelzők sorrendje
bízvást fel is cserélhette volna a két szót, mondván «latiatuc bratum» és «szerelmes felegm». A felebarát nyilván a bajviadal, perpatvar, zúzmara mellérendelő összetételek családjába tartozik, amelyekben egy-egy azonos jelentésű magyar és idegen szó forrad egységbe (Szarvas, Nyr. 29:539 s köv.).2 A m. barát tehát, ámbár a HB. korában a latin 'fráter' helyettesítője, mégis csak a 'coaequalis, socius' jelentésű felem, feleim jelentésbeli párja, nincs tehát benne semmi utalás a kereszténység tanította egy atyától származásra. Nyilván nemzedékek egész sorának kellett egymást váltania, míg a kereszténység annyira átitatta a magyar lelket, hogy a középkor végén a kódexíró még a szerzetes frátert is atyafiúnak nevezi (VirgK. 66, 69, NySz.). Sokkal korábbi és gyökeresebb az atyafi használatának az a bővülése, hogy nemcsak testvért, hanem mindenféle valóságos rokont is jelent. Csakhogy erre a jelentésbővülésre semmi befolyása sem volt a vallásos vagy egyházi életnek, mert mikor az atyafi szók használati köréből kilépve a rokonság legtávolabbi ágait is jelenti, akkor a szóhasználat a vérségi köteléken belül marad és tökéletesen megegyezik a fráter szónak a magyar középkor jogi nyelvében való használatával. Ismeretes, hogy az öröklött nemzetségi birtokokkal a tulajdonosaik még abban a korban sem rendelkeztek teljesen szabadon, mikor ezek a birtokok egyéni birtokokká lettek, mert a nemzetségalapító ősök minden leszármazójának a közös őstől örökölt vagyonra — ha a tulajdonos fiutód nélkül halt el — törvényes öröklési joga volt. Ezt az ősi jogi állapotot erősíti meg Nagy Lajos 1351-ben kelt ősiségi törvénye.3 . így az egy atyától való származás tudatának ébrentartása még távoli rokonok közt is a régi magyar nemesi társadalomnak fontos érdeke volt. Ezeket a vérségi kapcsolatban levő, valóban egy ősatyától származó, sokszor egészen távoli rokonokat nevezi a magyarországi latinság fratres-nek. A klasszikus latinban is hasonlóan széleskörű a fráter jelentése, mert hiszen a régi rómaiaknál a gens-nek vagyonjogi szempontból a magyar nemzetséghez hasonló fontossága volt. Ám a nyugateurópai népek latinsága, úgy látszik, nem ismeri a fráter szónak ezt a jelentésbővülését, legalább is Du Cange szótára nem tud róla; tehát magyarországi jelenséggel van dolgunk, amely a régi magyar örökösödési joggal kapcsolatban lép fel. Okleveleink a távolabbi atyafiságot a valóságos testvéri viszonytól a fráter jelzőivel különböztetik meg, így Zsigmond királynak egy 1431-ben kelt címeradományozó oklevelében a fratres carnales (vértestvérek) mellett ott vannak a fratres proximi et consanguines — a mai értelemben vett atyafiak (Turul 20:36). Legtöbbször találkozunk a fratres carnales 2 Zsirai tagadja Szarvas megállapításának helyes voltát (MNy. 22,184). ° Hóman-Szekfű: Magyar Történet III, 121, 458. 4 Pecz Vilmos: Ókori Lexicon, gens alatt.