Magyar Nyelvőr – 69. évfolyam – 1940.

1. szám - Beke Ödön: Újabb adatok szólásaink történetéhez

ein Auge haben und wohnen irgerrdwo im Osten, in alten Zeiten sind sie öfters in die Moldau eigestürmt.'' Eb ágyából esett. Ismeretes, hogy a nép a boszorkányokat ördögök­nek, az ördög leszármazottainak tartotta, s a boszorkányokat avval szid­ták, hogy ördög ágyában született (Kertész, Szokásmondások 91). A nép­hit szerint a boszorkányok kutyává változhatnak, érthető tehát, hogy egy mesében eb ágyából esett is előfordul szidalomképpen: Hát te fia, eb ágyából estél volna, hol a poklokon telekeltél annyit? (Kisküküllő mel. Pócsfalva Nyr 39:284). Kertésznél is: eb ágyába született boszorkány. Borsó­szalmán kém megégetni. Szamosháton Csüry szerint a. m. ,tüzrevaló, gonosz ember". Csefkó egy érdekes cikkében kimutatta, hogy régen borsószalmán a boszorkányokat égették meg (Balassa-Eml. 46, vö. még Beke Ethn. 46:144). Azért mondták az öregasszonyokra: Vin­­getni való (Szolnok-Doboka m. Domokos Nyr 42:69). A Dunántúl inkább azt mondják tüskére való ,gonosz­ (Sárköz Nyr 32:463), pl. Én is régen láttam ám ilyen tüskére való vén boszorkányt (Somogy m. Hetes MNGy 6:325). Ugyanebben a cikkében Csefkó azt is kimutatta, hogy ez a szólás erede­tileg nem a boszorkányokra vonatkozott, hanem a házasságtörők és gyer­mekgyilkos anyák régi büntetésének egykori emléke, mert tövises fával megverték vagy tövissel kirakott sírba elevenen temették el őket (vö. még Ethn. i. h.). Farhámos mise. A Palócságban, Rimaszombatban és Heves megye mátrai járásában Vozári Gyula följegyzése szerint a farhámos mise ,az olyan adstantialis mise, melyen a kispapok dalmatikába öltözve szoktak segédkezni' (Nyr 26:382). A nógrádmegyei Ipolyvecén ,három papos mise' (Noga Tibor). A Karancsvidéken (Nógrádmegyer, Ság, Sóshartyán) farhá­mos ,ünnepies, díszes­, kül.­n farhámos mise kifejezésben (Nyr 46:133). A MTsz nem közli, pedig már a CzF-ban is megvan palóc táj szóként, ezzel az értelmezéssel: ,ünnepélyes mise, midőn a papok ékesebb, cafrangosabb öltözékekben szolgálnak­. A nagyküküllőmegyei Halmágyon fórhám két­ujjnyi széles fekete szalag, melyet az asszonyok a homlokuk fölött szoro­san a fejkötőjükre kötnek­ (NyK 31:408, Nyr 31:230). A szó régiségére vall, hogy Szlavóniában is följegyezték, az eredetihez közelebb álló jelen­téssel: farhám ,az a szalag, amit hátul a futára kötnek' (futa ,színes szalagöv', Nyr 23:308—9). Ma a farhám már csak lószerszám, még pedig ,cifra sallangos hám, mely a ló farát betakarja, különösen avégből, hogy ereszkedőkön a ló a szekeret könnyebben tarthassa' (CzF). Ezek az adatok is bizonyítják, hogy a 16. szbeli levélben szereplő faraszyára a. m. ,fara szíjára' (Nyr 63:131, 68:63). Ölbe kap. Egy udvarhelymegyei mesében azt olvassuk: Mikor meg­érkeznek, a Sármán királ kapja az ölibe a vejit (Kereszturfiszék MNGy 12:206). Az ölbe kap itt nyilván nem azt jelenti, mint ha kis gyermeket vesznek ölbe, tartanak ölben. Tkp. két öle van az embernek: az egyik ülő helyzetben, a két combja, hasa, melle és két karja közt, álló helyzet­ben pedig az ölelő kar és a­­mell között. Ülő helyzetben felnőtt is ülhet az ölben, nem egy népdalunkban ül a leány a legény ölében, a másik esetben azonban csak kis gyermeket lehet ölben vinni, ölben tartani, pl. mikor az anya szoptatja gyermekét. Mikor tehát Sármán király az ölibe

Next