Magyar Nyelvőr – 74. évfolyam – 1950.
5. szám - Könyvekről - Dénes Szilárd: Petőfi Sándor válogatott írásai
Stílusának művésziessége is az egyszerűségben rejlik. Költeményeiben a népköltészet hatott rá. Prózájában folyamatos, világos közlésmódra törekedett. Ez az egyszerűségre igyekvés biztosította stílusának mindmáig is változatlanul ható üde frisseségét s elevenségét, s ez őrizte meg a legkisebb mértékben való elavulástól is. Petőfinek ez a tudatos stilisztikai elve s meggyőződése manapság is méltó a követésre. Akinek az írás bármily célból s bármily szűk körben is hivatásához tartozik, tartsa szeme előtt állandóan Petőfinek — az előttünk levő kötetben is olvasható — véleménynyilvánítását: „Föl nem érem ésszel, hogy vannak a nem-mindennapi emberek közt is olyanok, kik nem tudják vagy nem hiszik, hogy az egyszerűség az első és mindenek fölötti szabály, hogy akiben egyszerűség nincs, abban semmi sincs. Azzal ne álljanak elő, hogy az ő gondolataik magasabbak, hogysem közönséges nyelven ki lehetne fejezni. Az az egyszerűség, mely vissza tudta adni Shakespeare legnagyobb gondolatait, legragyogóbb költői képeit, legmélységesebb érzelmeit, bizony Kuthyéit vagy akárkiét is vissza tudja adni." (64. 1.) Egy másik érdekes nyilatkozata pedig azt bizonyítja, hogy benne a fenséges eszméje is az egyszerűvel kapcsolatosan alakult ki. Ez teszi érthetővé, hogy amikor a természet szépsége ódai szárnyalású gondolatokat kelt benne, szavai még akkor is keresetlenek. Más oka még ennek a világos kifejezésmódnak, hogy megfigyelései tiszták, a jelenségeknek mélyére hatolók, s ezért a lényeget megvilágító módon, mindenkinek érthetően ömlenek szavakba. Tudatossá válik bennünk a szemelvények olvasásakor, hogy egyszerűen az tud írni, akinek tiszta szemléletei, kialakult gondolatai vannak. Megállapíthatjuk továbbá, hogy Petőfi őszintesége is egyik magyarázata stílusa könnyedségének. ..Én" c. költeményében írja: „Mint a róna, hol születtem, ! Lelkem útja tetteimben | Egyenes, | Szavaimmal egy az érzet,! Célra jutni álbeszédet ! Tétovázva nem keres." Ezek a verssorok Petőfinek, az írónak, a stilisztának bensejébe is bevilágítanak. Prózájában is hangsúlyozza: , mindig úgy írtam és írok, amint gondoltam és éreztem". (80. 1.) Demokratikus meggyőződésével magyarázza aztán, hogy olykor szokatlanul keresetlen. Ez azért van, mert szerinte „a költészet nem nagyúri szalon, ahova csak fölpiperézve, fényes csizmákban járnak, hanem szentegyház, melybe bocskorban, sőt mezítláb is beléphetni." (81. 1.) Másutt meg így fejezi ki ezt a gondolatot: „A múzsák nem conservativ kisasszonyok, ők haladnak a korral, s minthogy a század jelszava: „éljen a nép!" a múzsák is leszálltak az aristocratikus Helikonról, s a kunyhókban telepedtek meg". (54. 1.) Világossá lesz továbbá előttünk, mily módon sikerült Petőfinek leírásaiban az elevenség hatását kelteni, s tapasztaljuk egyszersmind, hogy pl. nem csak látható, hanem hallható jelenségeknek elképzeltetésére is milyen fejlett érzékkel rendelkezik. Stílusa egyaránt kristálytiszta és művészi, ha gondolatait akár rapszódiában, forradalmi kiáltványban kell közölnie, akár halk érzelmeknek, barátságnak, nagyjaink iránt való kegyeletüknek akar kifejezést adni. Arany Jánossal való levelezését is csaknem a maga teljességében ott találjuk a kötetben. Helyes gondolat volt ennek ily terjedelemben való közlése. Meggyőződéssé válik minden olvasóban: nagy művésze a nyelvnek, akinek egyszerű, keresetlen szavai annyi érzést, annyi melegséget árasztanak. A leveleknek kedves humora sokirányú nevelő hatással lesz a legegyszerűbb olvasókra is. Petőfinek több megjegyzéséből látjuk, mennyire foglalkoztatták a nyelv kérdései, s mennyit gondolkozott a nyelv kifejező erejéről és a jelentésbeli árnyalatokról. Úti leveleiben írja az itt következőket: „Annyi bizonyos, hogy Koltóról eljöttem, vagyis tulajdonképpen eljöttünk, igen, eljöttünk, hála istennek... de jól megértsük egymást, nem azért hála istennek, hogy Koltóról eljöttünk, hanem azért, hogy eljötttmfe, ÜNK, röviden, szólva, hogy már nem magam utazom, hanem másodmagammal, tudniillik az én kedves kis