Magyar Nyelvőr – 75. évfolyam – 1951.
Vita - Telegdi Zsigmond: Egy hibás cikkről
tartalmaz, sőt ilyen tévedéseken alapul. Úgy gondolom, hogy ezeknek kifejtése, az önbírálat hatalmas erejű eszközének alkalmazása segíthet felszámolni a múlt tévedéseit, megszilárdítani az új magyar nyelvtudomány alapjait. Tanulmányom fő tétele úgy hangzott, hogy „amikor kezdetét veszi a szocializmus építése, a nyelv történetében is új korszak kezdődik." Ezt az állítást úgy tüntettem fel, mint amelynek igazsága nyilvánvaló, alig szorul bizonyításra, pedig valójában ez az állítás súlyos tévedés. A tőkésrend megdöntésével, a szocializmus építésével gyökeresen megváltozik az embereknek egymáshoz való viszonya a termelés folyamatában, a temetőviszonyok összessége, gyökeresen megváltozik a társadalom alapja, gazdasági rendje. Megszűnik a régi, kapitalista alap és új, szocialista alap épül a helyében. Az alap változásait nyomon követi a felépítmény: „ha megváltozik és megszűnik az alap, akkor nyomában megváltozik és megszűnik a felépítmény, ha új alap jön létre, nyomában létrejön a neki megfelelő felépítmény" (6). Ez a tétel azonban, amely áll a felépítmény jelenségeire, nem terjeszthető ki a nyelvre. A nyelv — ezt Sztálin elvtárs a napnál világosabban kimutatta — nem tartozik a felépítményhez. „A nyelvet nem ez vagy az az alap, nem a régi vagy az új alap hozza létre egy adott társadalmon belül, hanem századok folyamán a társadalom történetének és az alapok történetének egész menete" (7—8). Ezért: az alap változásai nem idéznek elő megfelelő változásokat a nyelvben; a régi alap megszűnése, új alap teremtése nem vonja maga után a régi nyelv eltűnését, új nyelv születését. Mikor én ilyesmit állítottam, mikor azt írtam, hogy a szocializmus építésével a nyelv történetében is új korszak kezdődik, a nyelvet összekevertem a felépítménnyel, tökéletesen félreértettem a nyelvnek mint társadalmi jelenségnek a természetét. Hibás tételem megtámasztására hivatkoztam természetesen nyelvi tényekre is. Nevezetesen utaltam arra, hogy szókincsünk állandóan gazdagszik új szavakkal és jelentésekkel, melyek már a szocializmus építésének viszonyait tükrözik és ebben annak jelét láttam, hogy nyelvünk mindinkább megtelik a szocializmus szellemével, átalakul, megújul. Azok a nyelvi jelenségek, amelyeket felhoztam, léteznek és jelentősek, de én helytelenül értelmeztem őket, összekevertem, vagy inkább helytelenül azonosítottam a formát a tartalommal: abból, hogy a nyelv új tartalomnak válik kifejezőjévé, azt következtettem, hogy ezzel maga a nyelv is megújul. Valójában, amint Sztálin elvtárs kifejtette, „a nyelv egyformán kiszolgálhatja a régi halódó rendet és az új, felemelkedőben levő rendet, mind a régi, mind az új alapot, mind a kizsákmányolókat, mind pedig a kizsákmányoltakat" (8). Ismeretes, hogy Sztálin elvtárs nemcsak megállapítja ezt a tényt, hanem meg is adja az okát: a nyelv, az érintkezés eszköze a társadalom tagjai között, csak úgy felelhet meg ennek a hivatásának, ha közös birtoka a társadalom minden tagjának, ha egyformán kiszolgálja az egész társadalmat, a társadalom valamennyi osztályát. A tapasztalat, ha elfogulatlanul állunk vele szemben, itt is teljes mértékben megerősíti Sztálin elvtárs fejtegetéseit. Az én tévedésemet elősegítette az, hogy nem láttam tisztán, melyek a nyelvnek azok az elemei, amelyeknek meg kell változniuk, hogy a