Magyar Nyelvőr – 77. évfolyam – 1953.
Prohászka János: Simonyi Zsigmond
SIMONYI ZSIGMOND* írta: Prohászka János Simonyi Zsigmond Veszprémben született 1853 január 1-én. Szülei szegények voltak, s a feljegyzések szerint a vár alján, a piacra vívó meredek utca elején volt egy kis szatócsboltjuk. Szülőházát pontosan Sziklay János író, szintén Veszprém szülötte, állapította meg 1929-ben, amikor a Balatoni Társaság kezdeményezésére a nagy tudós kis szülőházán, az akkori Palota-út, későbbi Kossuth Lajos utca 7. sz. házon tanítványai és barátai kegyeletes ünnepség keretében domborművű arcképpel díszített márvány emléktáblát helyeztek el. A nagy tudós születéséről egyik hűséges tanítványa és kedves barátja, Sebestyén Károly, ódai lendületű költeményben emlékezett meg 50. születésnapján, 1903. január 1-én. A költeményben a suhanó időről van szó, ez ,ha nagynak érzi születését, korláttalan útján, sebes röptében »egy pillanatra — úgy tetszik — megáll«... A költemény szerint Simonyi születésekor is megállt: .. .Im látom az idő gyors suhanását. . . S látom, hogy félszázadja most megállt... Megállt tán csak egy futó pillanatra, És sásszeme kicsiny kunyhót talált. S a kis kunyhó, amely szemébe ötlék, Jó emberek szegényes hajléka, De az örömtől, a szülők üdvétől Tündöklővé lőn benn az éjszaka. (Simonyi Anna birtokában lévő kézirat.) A költemény a szegény származásra utal, de másutt is olvashatjuk, hogy a kis lisztesbolt ajtajában gyakran látták állni a boldog édesanyát, aki ragyogó szemmel, szerető büszkeséggel beszélt az ő kedves Zsiga fiáról (Bánócsi József, Nyr. 48 : 187). Ez a szeretet csendül ki azoknak a németül írt leveleknek minden sorából, amelyeket nagy számban küldözgetett a 13 éves korától kezdve már a szülői háztól távol tanuló, idegenbe került fiának. Ezekből a levelekből néhány még ma is megvan a tudós leányának féltve őrzött ereklyéi között. Az anyát meg a fiát is ismerők följegyzik, hogy külső megjelenésre feltűnően hasonlítottak egymáshoz: mindketten nyúlánk termetűek, beszédes, meleg tekintetűek, fénylő szeműek voltak (Bánóczi, i. h.). Kétségtelen, hogy a fiú nemcsak külsejét, hanem meleg érzését, jó szívét is édesanyjától örökölte, akit ő is nagyon szeretett. Minden iskolai szünetben meglátogatta és halála után is minden évben elzarándokolt Veszprémbe a sírjához. Elemi iskoláit, valamint a gimnázium alsó négy osztályát otthon, Veszprémben végezte 1859-től 1867-ig. Életének erről a szakaszáról kevés az adatunk, mindössze néhány apróságot jegyeztek föl róla, így többek közt azt, hogy IV. elemi iskolás korában hogyan írta meg válaszát írásbeli dolgozatában erre a kérdésre : »Mit szerettek jobban, a telet-e vagy a nyarat, és miért?« A kilencéves kisfiú rövidke dolgozatában már megtaláljuk azt a szabatos, logikus gondolkodás-, fogalmazás- és kifejezésmódot, mely Simonyit mindenkor jellemezte. íme a dolgozat: »A nyarat szeretem jobban, még pedig három okból. 1. Mert a szabadban nem fázik az ember. 2. Mert minden zöld és virágos és az nagyon szép. 3. Mert a Sédben fürdeni lehet.« (Bánóczi, i. h.) Simonyi munkásságának egyik értékelője erről a dolgozatról ezt írja: »Exakt lelke ilyen szabatosan . Ez a dolgozat, melyet a szerző a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1953. január 20-án tartott ünnepi ülésén olvasott föl, Simonyi Zsigmondnak inkább csak az életrajzi adatait öleli fel, s nem célja, hogy a kiváló nyelvtudós sokoldalú nyelvészeti munkásságának értékelését adja; ez csak külön szakmunkálatok feladata lehet. Simonyinak a magyar nyelvtudományban elfoglal helyéről többen szóltak már (így Balassa József: Simonyi és a magyar nyelvtudomány Nyr 48 : 162, és a Magyar Nyelvőr története, 1941 : 51 ; Rubinyi Mózes : Simonyi helye a magyar nyelvtudományban Nyr 73 : 95, 69, 142 ; Gombocz Zolán : Simonyi Zsigmond MNy 15 : 155, és mások), de jelentőségének teljes mértékben való kimutatásához késégkívül még további vizsgálatokra és megállapításokra van szükség. E helyütt mondok hálás köszönetet azoknak, akik útbaigazítással és adatszolgáltatással támogattak munkámban: Beke Ödön akadémikusnak, Rubinyi Mózesnek, Dénes Szilárdnak, kedves barátaimnak, legfőképpen és elsősorban pedig Simonyi Annának, a nagy tudós lányának, aki a birtokában lévő, édesapjára vonatkozó értékes írásos följegyzéseket és leveleket készségesen rendelkezésemre bocsátotta.