Magyar Nyelvőr – 81. évfolyam – 1957.
Ruzsiczky Éva: Kazinczy és a „nyelvszokás”
MAGYAR NYELVŐR 81. ÉVFOLYAM * 1957. JANUÁR-MÁRCIUS * 1. SZÁM Kazinczy és a „nyelvszokás 1. Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1831. augusztus 27-én a Felvidéken pusztító „fekete halál" kioltotta a magyar nyelvművelés egyik legkiválóbb munkálójának, az akkor 72 éves széphalmi vezérnek, Kazinczy Ferencnek az életét. — Kazinczy munkásságát már sokan méltatták, a róla szóló irodalom kötetekre rúg. Egész gazdagságában mégsem ismerjük életművét. Épp ezért talán nem lesz helytelen, ha nagy nyelvművelőnk emlékének halála évfordulóján azzal áldozunk, hogy ismertetjük a nyelvszokás kérdésében vallott, ma is korszerű, de figyelemre még alig méltatott nézeteit. 2. Meddig terjed a nyelvszokás hatalma, milyen szerepe van a nyelvszokásnak a nyelvhelyességi kérdések eldöntésében — ez az elvi probléma mindenkor foglalkoztatta a nyelvművelőket. A nyelvújítás korában különösen sokat vitatkoztak róla. A kérdéshez számosan hozzászóltak — legalábbis valamely konkrét nyelvi, nyelvhelyességi probléma kapcsán. A vitatkozók egy kisebb csoportja az akkori nyelvszokást — kivált ha eltért a régi írott emlékekből kiolvasható nyelvhasználattól — alig értékelte, így a neves nyelvtudós, a nyelvtörténet tanúságát egy kissé túlságosan is előtérbe helyező Révai Miklós is meglehetősen kevésre becsülte (vö. Melich: Révai Miklós nyelvtudománya 11—2). Mások annál fontosabb szerepet juttattak neki, legfőbb nyelvhelyességi normául ismerték el. Például Verseghy Ferenc, a kor másik kiváló nyelvésze (vö. Császár Elemér, Verseghy Ferenc élete és művei 189, 193), valamint Pápay Sámuel (vö. A' magyar literatura' esméretei), Dessewffy József (vö. 1816. Dessewffy József K.-nak: Lev. 14: 395) és még mások is. Kazinczy egyik szélsőséges állásponthoz sem csatlakozott: esetenként elfogadta, máskor meg elvetette a nyelvszokás tekintélyét. Nem következetlenségből, hanem éppen mert következetes volt, következetes nyelvművelő céljaihoz. A nyelvművelés elé Kazinczy nem kisebb célt tűzött, mint a mondanivaló pontos kifejezésére, közvetítésére alkalmas, gazdag, kiművelt köz- és irodalmi nyelv kialakítását: ,,A' nagy czél az, hogy Nyelvünk alkalmatos legyen arra, a' mire bírjuk, tudnillik a' gondolat és érzés festésére — még pedig 1. az Élet, 2. a' Könyvek nyelvén, 3. mind prózában, mind 4. poezisben" (1821. Cserey Miklósnak, Lev. 17:351). Gyakorlatilag ez kettős feladatot rótt a nyelvművelőkre : a nyelv bővítését, gazdagítását egyfelől és a nyelv szépségét, épségét csorbító nyelvi formák irtogatását másfelől. Ahogy egyik vitairatában Kazinczy megfogalmazta: ,,Hogy [1.] a' mi a' Nyelvben meg nincs, nem mivel meg van más Nyelvben, hanem mivel arra nekünk is szükségünk Magyar Nyelvőr