Magyar Nyelvőr – 82. évfolyam – 1958.

A Nyelvőr postája - Érdek - Mellébeszél - Süket vagy siket?

személynevet jegyeztek föl: Swketh (M. Oklevél-szótár), s így ejtették: süket. Ettől kezdve egészen 1530 tájáig csak i ejtésű alakokról tudunk (M. Oklevél-szótár és M. Nyelv­történeti Szótár), azután a XVIII. század második feléig az ü-s alakok vannak több­ségben (M. Nyelvtört. Szótár). A XIX. században az akkori szótárak tanúsága szerint, úgy látszik, inkább a siket alakváltozatot tartották irodalminak, de előfordult gyakran a süket is. Nyelvjárásainkban mind a két alak él, de talán a siket nagyobb területen járja (Magyar Tájszótár). Mai köz- és irodalmi nyelvünkben vitathatatlanul a süket változaté az elsőség, a siket alakkal nem is igen találkozunk. Ezért természetes, hogy a ma érvényes akadémiai helyesírási szabályzatban (A magyar helyesírás szabályai. 10. kiad. 1954.) csak ú-s alakok vannak: süket, süketnéma, süketség, süketül, kivéve ezt a kifejezést: fülsiketítő zaj; a rosszul hangzó fülsüketítő-t ugyanis nemigen szokták használni, azért csak a fülsiketítő-t találjuk a szabályzat szótári részében. Bógner Gyula elismerően szól az Akadémia nyelvművelő munkájáról, majd így folytatja: ,,. . . azonban hiba, ha nem veszi figyelembe éppen a szó életét". Mint látjuk, figyelembe veszi. Az is kitűnik az imént elmondottakból, hogy mióta írásos emlékekben figyelhetjük a kérdéses szó történetét, vagyis nyolcadfél század óta egymás mellett él a süket és a siket alakváltozat. Tehát nem helytálló Bógner Gyulának az a véleménye, hogy a siket szót kell használnunk, mert századok óta az él. Először is: nem csak az élt. Másodszor: ami a nyelvben tegnapelőtt vagy tegnap eleven valóság volt, az esetleg ma már ódonszerűen hat. Itt van példának a mivel szó. A nyelvjárásokban imitt-amott előfordul még, de a köznyelvből teljesen kihalt; manapság már így beszélünk: műves, művelődés, földműves, kőműves stb. Furcsa volna, ha valaki azt kívánná, hogy hozzuk vissza az irodalmi és köznyelvbe a mivel igét, mert volt idő, amikor inkább azt használták. Már bizony lejárt az ideje, legalábbis egyelőre. Nem lehetetlen, hogy száz vagy kétszáz év múlva megint a siket és a mivel lesz a köznyelvi. Nem tudhatjuk. Az ellenben tény, hogy a mai köznyelvből kipusztult a siket is, a mivel is. De talán mégis van egy kis különbség a mivel és a siket esete között. Ha helyes Bógner Gyulának az az állítása, hogy a siket a nem hallók körében ezt jelenti: 'süket­néma', a süket pedig: 'olyan, aki nem hall vagy nem jól hall, de tud beszélni', akkor természetesen csoportnyelvi, sőt szakszóként el kell ismernünk a siket használatának jogosságát, de csak az imént említett „szakmai" értelemben, így a köznyelvi süketnéma szó mellett megállhatna a szakirodalomban rokon értelmű szóként a siket, bár attól tartunk, hogy mindig könnyen összetévesztheti valaki a süket­tel. Egy másik körülmény is elgondolkoztathat bennünket. Bógner Gyula szavaiból úgy értjük, hogy a nem hallókat — s bizonyára a beszélni tudó nem hallókat is — sérti a süket megnevezés, mert ennek a szónak bántó átvitt jelentése is van (tudniillik a rassz nyelvben): 'értelmetlen, ostoba­, pl. süket duma, süket alak. Erre azt mondhatjuk, hogy csak azért keletkezhetett a süket szónak ez a jelentése, mert a süket a valóban élő szó, nem pedig a siket. Mégis tudomásul kell vennünk, hogy a nem hallók érzése szerint a siket szó­­ éppen ritkább előfordulása, ezért választékossága s az 'ostoba' jelentéssel való nem terheltsége miatt — kíméletesebben fejezi ki a 'nem halló' jelentést, mint a köznyelvi és ennek folytán „közönségesebb' süket szó. Mindent összegezve ezt kell mondanunk: Nem helyteleníthetjük a siket szónak 'süketnéma' jelentésben való szaknyelvi használatát (ha a szónak ez a jelentése csakugyan eléggé elterjedt), s azt sem szabad akadályoznunk, hogy a negyvenezer nem halló és nagyothalló iránti tapintatból (ha a köznyelvi süket szó valóban sérti őket) a siket szót használják azok, akiknek az jobban tetszik, például ők maguk, akár egyesületeik, intézményeik, lapjuk címében és cikkeikben, írásaikban is. De hozzá kell tennünk: a köznyelvben — minden bántó szándék nélkül — ezentúl is a süket szót használjuk; az elviselhetetlen zaj, lárma azonban nekünk is fülsiketítő marad.

Next