Magyar Nyelvőr – 92. évfolyam – 1968.
Nyelvművelés - 1
MAGYAR NYELVŐR 92. ÉVFOLYAM * 1968. JANUÁR—MÁRCIUS * 1. SZÁM Magyarosítsunk, de hogyan? (Idegen szavaink írásának és kiejtésének néhány kérdése) Elöljáróban a címül választott kifejezésről szeretnénk néhány szót ejteni, hogy bizonyos félreértéseknek mindjárt elejét vegyük. Magyarosításon itt kizárólag azt értjük, hogy idegen eredetű szavainkat ejtésben, írásban miként formáljuk magyarrá, hogy mai nyelvérzékünk egyre kevésbé érezze idegennek őket, hogy amennyiben használatuk alapvető és elkerülhetetlen, esetleg a jövevényszóvá válás útjára irányítsuk őket. Ellentétben a magyarítás fogalmával, mely a nyelvünkbe került idegen szót lefordítással vagy megfelelő új magyar szó alkotásával helyettesíteni, pótolni igyekszik. Nem célunk tehát ez alkalommal az idegen szavak — ma már eléggé tisztázott — nagy elvi kérdéseinek a boncolgatása, nem feladatunk azzal foglalkozni, hogy a nyelvünkbe máshonnan bekerült új elemeket mikor fogadjuk be, vagy pedig mikor indítsunk harcot ellenük. ,,Azok ellen az idegen szavak ellen, amelyeknek hasonló értékű magyar megfelelőjük nincs, felesleges, sőt káros harcolni. Nem lehet mellőzni az idegen szót akkor sem, ha lényeges jelentésárnyalata fejlődik ki a vele párhuzamosan használt magyar szó mellett (pl. dámai asszony, náció , nemzet stb.)" (Lőrincze Lajos: Nyelv és élet. 160). Mindez természetesen nem zárja ki azt, hogy adott esetben a nyelvművelés, a nyelvhelyesség kérdéseit is érintsük. Ennélfogva abból az elfogadott alaptényből indulunk ki, hogy bizonyos idegen szavak hasznosak és szükségesek nyelvünkben, és bár a nyelv a maga ösztönszerűségével spontánul is törekszik az asszimilálásukra, mindamellett a nyelvművelőnek, a nyelv tudatos alakítójának is megvannak a maga tennivalói ezen a téren. Most elsősorban ezekről lesz szó. 1. Kiejtés vagy íráskép? Akik az 1930-as évek elején diákoskodtak, mint jómagam is, még emlékezhetnek arra az ásványtanórára, amikor a bauxitról tanultak. Én még élénken emlékszem arra a kínos gondra is, ahogy a tankönyvünk és szaktanárunk szorgos útmutatása szerint a „szakszerűségnek" megfelelően mindig hasznak ejtettük. Ez a törekvés akkor általános volt, mégpedig nemcsak az iskolai oktatásban. Mégis ma mi a helyzet? A bauxit szó meghonosodott nyelvünkben, él, széltében használjuk, mégpedig a magyar szemnek és fülnek talán kevésbé szimpatikus írásképi formában. Hasonló a helyzet a ma már közkeletű tank, standard, producer stb. szavunkkal is. A példák számát növelni lehetne. Mindezt azért mondtam el, hogy ezáltal kérdéscsoportunknak éppen az elevenjébe vágjak: a kiejtés vagy inkább az íráskép alapján honosodnak-e meg az idegen szavak nyelvünkben? Abban az esetben természetesen, ha az átadó nyelvben a kérdéses szó ejtése eltér az írásától. (Az esetek többségében ilyenekkel van dolgunk.) Magyar Nyelvőrt KÖNYVTÁR