Magyar Nyelvőr – 92. évfolyam – 1968.
Nyelvművelés - 1
Szerkesztői munkámban (lexikonok, kézikönyvek, folyóirat) léptennyomon beleütközöm az idegen szavak írásának problémájába, így kénytelen vagyok tüzetesebben is megfigyelni viselkedésüket, meghonosodásuk folyamatát, átalakulásukat, a használatukban esetenként megnyilvánuló ingadozást vagy ellentmondásosságot. Közelebbről egy ilyen eset ösztönzésére kapcsolódtam bele az úgynevezett lázer—lézer vitába, mely nem kevés tanulsággal a Természettudományi Közlöny 1966. évi 6 — 12. számában zajlott le. A történeti hűség kedvéért jegyzem meg, hogy a vita kiindulóalapjául a Műszaki Élet 1966. febr. 24-i, illetve ápr. 21-i számában megjelent cikkek szolgáltak (Nagy Ernő: Hogyan helyesebb?; Szabó György: Szájbenetika). A laser szó műszaki nyelvünk egy új jövevénye, a fénygerjesztés technikájában használatos nagy energiájú kvantumgenerátor elnevezése. Elődjét, az első mikrohullámú, nagy energiájú fénygenerátort mintegy tíz éve szerkesztették, és működési elve alapján a nemzetközi szakirodalomban maser-nek keresztelték el (,,mikrohullám-erősítés gerjesztett sugárzás emittálásával" ( angolul: microwave amplification by stimulated emission of radiation). A laser feltalálása azt jelentette, hogy olyan nagyfrekvenciájú és kis hullámhosszúságú elektromágneses rezgéseket sikerült kelteni, amelyek már a látható fény tartományába tartoznak. Elnevezése is ennek megfelelően alakult: „fényerősítés gerjesztett sugárzás emittálásával" — angolul: right amplification by stimulated emission of radiation. Amint láthatjuk, mindkét kifejezés tulajdonképpen betűszó; az angol nyelvben a köznévi betűszók alkotása sokkal gyakoribb, mint a magyarban. A szűkebb témakörnél maradva ilyen alkotások például a radar és a lidar is. A laser — ahogy mondani szokás — erősen divatba jött. Már nemcsak a szakfolyóiratokban találkozunk egyre gyakrabban a fogalommal, hanem sűrűn felbukkan a napilapok hasábjain, a rádió egyes riportjaiban, krónikáiban, sőt már a szépirodalomban is. A fogalom nevének írásában még sokkal több az ingadozás, mint az ejtésében. A következő írásképekkel találkozunk: LASER, Laser, laser, lázer, lézer. Összetételben ingadozást mutat még a kötőjel használata, vagyis pl. laser-sugár, illetve lasersugár (a fonetikus írásmódban hasonlóan). Az ejtésben csak a két utolsó váltakozik, tehát a lázer és a lézer (ritkábban lészer!). Nyilvánvaló, hogy az egységes írásképre és az egységes ejtésre való jogos törekvés indította meg azt a vitát, mely a kérdés tisztázását szándékozott előbbre vinni. A Természettudományi Közlönyben megjelent hozzászólások többsége — zömükben műszaki emberek — egyoldalúan és szinte kizárólagos érvénnyel azt próbálták bizonygatni, hogy nyelvünk a kiejtésnek megfelelően veszi át az idegen szavakat. Igaz, hogy pontos statisztikai felmérést én se végeztem, de a Bakosféle „Idegen szavak kéziszótára" alapján találomra megvizsgáltam egykét betű betűrendbeli szóanyagát. Az eredmény számomra nem volt meglepő. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy az idegen szó hangalakjának hű megőrzésével átvett szó meglehetősen ritka; az ejtést megközelítő, de attól többé-kevésbé eltérő átvétel már gyakoribb; az esetek döntő többségében az ejtéstől teljesen független és eltérő módon történik az átvétel. Középponti kérdésünkre tehát, hogy nyelvünk hogyan veszi át az idegen szavakat, különösen az olyan nyelvekből, amelyekben az írás lényegesen eltér az ejtéstől, nem adhatunk egyoldalú és mindenesetre egyformán érvényes feleletet. Merev szabályaink nincsenek, rövidre fogva csak annyit állapíthatunk meg.