Magyar Nyelvőr – 102. évfolyam – 1978.

Szemle - 3

Szemle Tanulmányok a magyar impresszionista stílusról. Szerkesztette Szabó Zoltán Bukarest, 1976. Kriterion könyvkiadó, 180 lap I. Talán szerencsésebb lett volna a kötet címében az „impresszionista" megjelölés helyett a „századforduló" elnevezést használni; ezt tette P. Dombi Erzsébet kitűnő bevezető tanulmányában, amelynek címe: Színhatások a századforduló prózájában (5 — 48), és úgy gondoljuk, igen helyesen járt el, hisz vizsgált szerzői közül Justh Zsigmond a legkorábbi (egy regény, a Művész-szerelem, 1888. és egy novelláskötet: Káprázatok, 1887.) és Elek Artúr, illetve Szini Gyula a legkésőbbi (Elek Artúr: Álarcosmenet, 1913.; Szini Gyula: A rózsaszínű hó, 1913). P. Dombi Erzsébet ezt a korszakot, helyesebben az általa vizsgált negyedszázadot (a kicédulázott tíz kötet szimmetrikusan helyezkedik el a XIX. és XX. század „két oldalán") az impresszionizmust közvetlenül megelőző ún. preimpresszionista kornak nevezi; figyelmeztet arra, hogy Szabó Zoltán a preimpresszionizmust (és a preszimbolizmust) a szecesszióval egybeeső stílusiránynak tekinti. 1. A szecesszió és az impresszionizmus közti határvonal megállapítását, a két stílusirány elkülönítését, az ismertető jegyek kifejtését egy átfogó, elvi jellegű tanulmány vállalta: a második írója a kötet szerkesztője, Szabó Zoltán, a Kis magyar stílustörténet (Bukarest, 1970.) és olvasóink előtt jól ismert, számos stilisztikai tanulmány szerzője (pl. éppen a jelen kötethez vág Malonyai Dezső impresszionizmusa, ITK. 1973. 583 — 7. és A századvégi impresszionizmus stílusformái, ITK. 1976). A kötetünkben közölt tanulmányában is a századforduló prózája foglalkoztatja, nevezetesen és elsősorban az, vajon elválasztható-e a szecesszió és az impresszionizmus, mint — és ezt hangsúlyozni kell — az irodalmi művek nyelvi stílusa. „Bozótos és ingoványos terület már csak azért is, mert a szakemberek egészen eltérően értelmezik" (51). így tűnik ez Szabó Zoltánnak, és igaza is van; azt a nem könnyű feladatot vette a vállára, hogy az irodalomtörténészek, esztéták, történészek, művészettörténészek meghatározásaiból induljon ki, és ezekből szűrje le a nyelvi jegyeket, amelyeket ő egyelőre főként a szemantika területén mutat ki. Mind a szecesszióra, mind az impresszionizmusra jellemzőnek tartja: a díszítettséget (56 — 60); a művésztémát (60 — 5); a természetlírizmust (65 — 8); az illúzió és álom jelenségeinek kedvelését (68 — 72); az érzetkultuszt (73 — 8) és a stilizációt (78 — 82). a) A díszítettség úgy nyilatkozik meg a szókapcsolatban, hogy a helyettesítés, ill. kiegészítés (bővítés) eljárásával az írók fokozzák a stilisztikai hatást. „Kosztolányi egy helyen a fényes, tündöklő zöld helyett a feltűnőbb smaragdot használja: smaragd fű" (59). „Üvegszerűen csillogó birsalmasajt szeletkék, rubinpirosak vagy halványrózsaszínűek" (ugyancsak Kosztolányitól). „Itt a csillogót az üvegszerű, valamint a rubinpiros és a halványrózsaszín egészíti ki, és egyben ez a három szó teszi a csillogó jelentését pontosabbá, árnyaltabbá" (uo.).