Magyar Nyelvőr – 102. évfolyam – 1978.
Kolozsvári Grandpierre Emil: Betakarítás
Jól tudom, hogy összefoglaló tanulmányom nem tisztázta minden részletében a visszautaló névmások használatának sajátosságait. A hiányosságok pótlását, az értékes kiegészítéseket a további hozzászólásoktól várom. Szepesy Gyula Betakarítás Valamikor a hatvanas években indult el az argó, magyarul a rassznyelv nagy hulláma. Ez a nagy hullám elvonult, helyébe apró hullámok, fodrozódások tolultak. Hogy ez így van, hosszú ideje sejtem, az első figyelmeztetést egyik barátomnál kaptam. Mikor búcsúztam, szólt, ne menjek még, nemsokára megjönnek az unokái. Nem kellett sokáig várnom, csakhamar betoppantak, fölhevülten, vidáman. Vendégségből tértek meg. Minthogy az argó régóta érdekel, kíváncsi voltam, hogyan hívják a hat-nyolc éves gyerekek a társas összejöveteleket. Házi bulinak, bulinak, bábénak? Kiderült, hogy babazsúr-nak, csakúgy mint az én gyerekkoromban. Egy adat nem adat. Sorba látogattam hát nagyszülői rangra emelkedett ismerőseimet, s az unokákat keresztkérdések közé szorítottam. Budapest különféle kerületeiben és vidéken egyformán babazsír-nak nevezik azt, amit nemrég bábé-nak neveztek. Érdekes volna kinyomozni, miért tértek vissza a gyerekek a nagyszülők szóhasználatához. Nyilván e jelenségnek megvannak a társadalmi okai. Az okok kutatása helyett inkább azon elmélkedem, mi maradt meg a hatvanas évek dúsan áradó nyelvi leleményeiből. Mivel kiváló tudósaink Benkő Loránd és Lőrincze Lajos , megállapították, hogy nyelvünket a szakmai zsargonok részéről fenyegeti veszedelem, ami egyben arra is figyelmeztet, hogy nem a szleng az ellenség, gondolom nem haszontalan számba venni a nagy hullám hagyatékának értékes elemeit. Mi dönti el, hogy egy szó jó-e, hasznos-e vagy sem. Sokkal több szempontot kell figyelembe vennünk, mint amennyit nyelvészeink túlnyomó része szükségesnek tart. Általában minden olyan szó joggal gazdagítja szókincsünket, amely az emberek közötti érintkezést, a közlést, a beszélgetést elősegíti, megkönnyíti, színesebbé, kellemesebbé teszi. Lehet a szó bármilyen csúnya, ha funkciója van, hadd hivatkozzam két, köznyelvi szóra, egyik ocsmányabb, mint a másik, de mind a kettő hasznos: — létesítmény, rendezvény. Tehát minden olyan szó nyereség, amelynek funkciója van, nyereség az olyan szó is, amely ugyanazt a funkciót eredményesebben végzi el, mint egy másik, rövidebb, kevesebb benne az e és az é, ez a két magánhangzó, amelynek vészes terjedése monotóniába készül fullasztani egész nyelvünket. (Lásd az előző mondatot!) Másfelől a gyakorlati használhatóságot sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A tégla 'beépített ember' értelemben kitűnő leleménynek látszik. De csak látszik, ugyanis bajosan illeszkedik be a mindennapi beszédbe, amint az a következőkből bizonyára kiviláglik: ,,a kapu előtt ott állt a tégla". Vagy: „Vigyázz a téglával"; ,,A tégla végre megtört"; ,,A tégla lebukott". Azaz e szóval csak gondos exponálás után élhetünk.