Szikora Katalin (szerk.): A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 1991 (Budapest, 1992)
Olimpiai vándorgyűlések
Justh Zsigmond 1888. január 1-én érkezett Párizsba. Naplója öt hónapot ölel fel. Halász Gábor, aki a naplót sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel látta el, így emlékezett meg az íróról: "Hazája Európa, fővárosa Párizs, a Cosmopolis, ahová összegyűlnek amerikai pénzmágnások és európai arisztokraták, forradalmárok és főleg minden rendű és rangú írók és művészek, akik egyedül éltető levegőjüknek érzik a párizsi atmoszférát. Maguk a franciák pedig, hogy teljes legyen a nemzetköziség, modorban, szokásokban, politikai intézmények tekintetében anglománok, de friss erőkért keletre is néznek. ... Jönnek és mennek az ismerősök, ahogy a társas élet beosztott szeszélye elénk sodorja őket." A Napló tanúsága szerint 1888. január 8-án vasárnap ez történt: "... 11-kor Baronne de Coubertin-hez /sgb. St. Germain/ villásreggelire. Pierre fia azóta, amióta elváltunk, elérkezett az első stállóra, utolsó bronchurereinek, amelyeket az angol nevelésről írt, nagy sikere volt. A villásreggeli után Pierre-rel egy közös barátunkhoz, Daniel de la Chausses-hez, ki most a londoni francia nagykövetségnél attasé, s csak olyan anglomán, mint Pierre." Coubertin Angliában a pedagógia tudományát tanulmányozta. A sportpályákat és az egyetemi előadótermeket felváltva látogatta. Megismerkedett az egészséges versengés szellemével, érzéke volt a fair play iránt. Említett, nagysikerű munkájában "A kollégiumi és egyetemi nevelés Angliában" című értekezésében a pedagógiáról és a sportról írt, mintegy megalapozva az újkori olimpiai mozgalom eszméjét. Justh Zsigmond tehát tudott barátja terveiről, azonban a Napló egyébről nem árulkodik. 1888. május 26-án, néhány nappal a hazautazása előtt kiderült, hogy miért nem: "Villásreggeli Baronne de Coubertin-nél. Pierre Angliáról beszél, mint mindig, honnan pár nap előtt jött vissza." A barátságot ápolták. Justh kiterjedt levelezést folytatott, csakúgy, mint Coubertin: "Írjon nekem hosszan és nagyon hamar! Mikor jön újra vissza?" - kérdezi levelében Coubertin. Justh Zsigmond a déli országokat és Indiát járva az egyre súlyosbodó tüdőbajára keresett gyógyírt, majd birtokára hazatérve különös tevékenységbe kezdett. Halász Gábor így emlékezik erre az időszakra: "Jó barátai a szenttornyai parasztok, kikkel színházat játszat birtokán. Ők a javulás zálogai." Az író nagyra becsülte és szerette népét. Gondolatai azonosak a nagyszerű barát, Coubertin eszméivel: "Úgy érzem magam, midőn ezzel a néppel vagyok szemközt, mintha az antik Görögországban lennék, mert hisz itt élet és játék, művészet és valóság összesimul. Van valami a népem világnézetében a régi görögök szelleméből, amely élni szeretett, mert szerette a napfényt, s amely sztoikus volt az elmúlással szemben, mert természetesnek találta mindazt, ami létezik..., így a halált is." Coubertin hiába várta a kedves barátot, hogy elmondja nagyszerű terveit és eredményeit. 1894. október 9-én a franciaországi Cannes-ban elhunyt Justh Zsigmond, a Békés megyei földbirtokos, az író, az újkori olimpiai mozgalom kezdeteinek /bizonyára/ legelső magyar tanúja. Korán elhatalmasodó tüdőbaja nem engedte meg, hogy nagy tervei kiforrhassanak, megvalósuljanak. 69