Farkas Ágnes (szerk.): A Magyar Olimpiai Akadémia évkönyve 2006 (Budapest, 2006)
"Az olimpizmus és olimpiatörténet jelenkori kihívásai hazánkban"
Az olimpizmus és olimpiatörténet jelenkori kihívásai hazánkban ” Egy reform szükségessége jelentkezik, melyet a végrehajtás előtt meg kell vitatni. A kérdések, melyek a kongresszus napirendjére tűzöttek, vonatkozatokat tartalmaznak azon egyezségekre és ellentmondásokra, melyek a műkedvelők szabályzataiban foglaltatnak. A program utolsó pontja ép oly tervet említ, mely által üdvös szentesítést nyerne azon nemzetközi együttműködés, melyet még nem törekszünk megvalósítani, hanem csak előkészíteni. Az olympiai játékok visszaállítása a mai élet szükségleteinek megfelelő alapokon és feltételek mellett egyesítené minden negyedik évben a világ nemzeteinek képviselőit és szabad hinnünk, hogy e békés és udvarias küzdelmek az internaczionalismus legjavát képeznék". A Herkules időben következő olimpiai tudósítását is Kemény Ferenc írta, így kezdődik: „ Tehát mégis van idealizmus s az eszmények után törekvő férfiak sem haltak ki egészen! Sőt leglelkesebb bajnokaival épp a fin-de-siécle országában találkozunk Az „eszmények után törő férfiak” első számú képviselője az olimpiát illetően éppen Pierre de Coubertin volt, akivel már régebben barátságban állt Kemény Ferenc. Kapcsolatukra a levelezésük az egyetlen objektív bizonyíték. Számos legenda övezi kettőjük barátságát, amelyek izgalmas kérdéseket vetnek fel, de többnyire nincs rájuk válasz. A legismertebb sztorigyűjtemény „Az Est’’-ben jelent meg, a harmincas évek közepén. Ezekben maga Kemény az interjú alanya, de gyanítható, hogy az újságíró élénk fantáziája erősen kiszínezte az írást. A másik lebegtetett állítás szerint: mind a ketten szabadkőművesek voltak, ami valóban szoros kötelék lehetett. Ennek részletes kutatását nehezíti az a tény, hogy a szabadkőművesek működése titkos volt. Idővel azért biztosan kibogozható, hogy Kemény és Coubertin milyen páholyok tagjaiként tevékenykedtek (mint ahogy ma már pontosan tudjuk, hogy Hajós Alfréd is szabadkőműves volt). A legújabb legendás verzió Just Zsigmonddal függ össze. A különc, fiatal magyar nemes 1888-ban ezt írta párizsi naplójába: „...11-kor Baronne de Coubertinhez (Fgb. St. Germain) villásreggelire. Pierre a fia, azóta amióta elváltunk, elérkezett az első stállóra, brossúrájának - amelyet az angol nevelésről írt - sikere volt". Ekkortájt járt a Sorbonnera egy friss diplomás tanár, Kemény Ferenc, akit azután Justh Zsigmond elvitt az öreg báró egyik fogadására, és összeismertette Pierre de Coubertinnel. Kemény egy idő után hazatért, de megmaradt a barátságuk, amelynek egyik közös nevezője - a szabadkőművességen kívül - a testkultúra, a fiatalok testi nevelésének szeretete volt. Nos, így volt-e vagy nem, a jelenleg rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján nem tudjuk. Az biztos, hogy levelezésük alapján a barátság és a szoros munkakapcsolat igazolható, és az is tény, hogy Kemény a tizenhárom alapító NOB-tag egyike volt és Coubertin legjobb „külsős” munkatársának tartotta. Ha már a legendáknál elidőztünk, az is rejtély egyelőre, hogy kint volt-e Párizsban Kemény az alakuló kongresszuson vagy sem? A „hivatalos” álláspont jelenleg az, hogy: nem. De gyanús mozzanatok azért itt is vannak. Például: a párizsi napilapok a NOB megalakulását követően (június 24-én) rendre ott köztik dr. „Kémény ” (sic!) nevét, ahol felsorolják a résztvevőket! Azt tudjuk, hogy Coubertin közreműködésével a NOB-kongresszus kiadványaiban