Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-09-11 / 50. szám

Első évfolyam. Előfizetési feltételek : Erre .........................8 frt — kr. Félévre.........................4 „ „ Negyedévre . . . . 2 „ —­­Havonként.....................—­­ 80 „ Megjelenik hetenkint l ötszer: Vasárnap és Szerdán. Szerkesztőség és kiadó­hivatal : 50-ik szám. Szentegyház-utcsA 467. sz.MA&TRE POLI­T­I­K A­­ LAP. Kolozsvárit szerda, September 11.1867/ Hirdetési dijak. Ötször hae­hozott sor ára 5 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt, is nyujt a kiadó­-hivatal. Fiók kiadó-hivatalok : Décsen: Krémer Sámuel, Enyeden: Vokál János. Tordán: Papp Lukács és fik. Szamosújvártt : Csausz testvérek. 4­. \ » * ^ Ismét „korunk gordiusi csomója/1 I. A „Magyar Polgár“ 41. száma hasábjain köz­readott „korunk gordiusi csomója“ czikkemre vo­natkozólag, s ezzel kapcsolatosan ismét felvettem a nemzetiségi kérdést, korunk teremtett, erősen égő, pusztítón égetővé válható kérdését. Teszem ezt ré­szint azért, hogy az eddig e tárgyban elterjesztett nézetek s közreadott czikkek, melyek kivétel nél­kül az opportunitás sikamlós meredélyein szédeleg­­nek, ellensúlyoztassanak; főleg pedig azért, hogy a honalapító magyar nemzet és vendég nemzetisé­gek is előre tájékoztassanak, előkészíttessenek a nemzetiségi kérdés megoldásának nagy napjára Azon nagy napon bizonyára a történelem­­ igazsága és az alaptörvények szentsége előtt meg fognak hajlani a honalapító magyar nemzet és a vendégnemzetiségek is, miként meghajlott a törté­nelem igazsága és az alaptörvények szentsége előtt június 8-án a magyar király. * A magyar államban a törvényhozó hatalom mérlege : a magyar történelem és Corpus juris Hun­­garicum lehet, és nem az opportunités vakart táb­lája, melyre aurea bullát, magna kártát vésni nem lehet. Az opportunités mérlege: a próbáltatásnak, kezdetlegességnek és az absolutismusnak mérlege, melynek jogalapja nincs. A magyar korona területén csak azon törvé­nyek bírnak állandón kötelező törvényerővel, me-­­ lyek az alaptörvényekkel nem ellenkeznek, s me-­­ lyek azokkal azonosak , hangsúlyozni kell azt ezen történelem- és alkotmány-perfid korban ismét és is­mét ; ez­ekért az ismétléseket nem mellőzhetem. Hozhat a magyar törvényhozó hatalom oppor­tunus bölcsesége bármily opportunusnak hitt tör­vényt a teremtett nemzetiségi kérdés, vagy bármily nevű kérdés m­egoldhatása végett, ha az az alap-­­ törvények kifolyása nem leend, maradandó életét , sem a törvényhozó hatalom opportunus bölcsesége, sem a szabad kezet nyert ministérium omnipoten­­tiája nem biztosíthatandják : esélyektől függő, idő­­­­leges lesz az, holt malaszt a vakart táblán. A magyar korona területén csak egy valósá­gos kérdés létezik: az egész alkotmány teljes rés- ,­titutioja kérdése, a teljes restitutio a teremtett kér­­déseket időfolytán egy maga legjogosabban és biz­­­­tosabban megoldandja; a magyar korona területén mesterséggel felderített kérdések megoldásának qyo­­modoja a magyar történelem és Corpus jurisban meglelhető; a magyar államban, eredeti alkotásá­nál fogva, a történelem és Corpus Iuris Hungari­­cum lehetnek csak a hazafiak tankönyvei és a tör­vényhozó hatalom mérlegei és semmi más. Czikkemben, melyre vonatkozom, állítottam: „a nádori hatalom s az azt követendő megyei ön­­kormányzat helyreállítása előtt, az alkotmányosság és nemzetiségi kérdés megoldhatása csak illusiv, csak ráfogás.“ Határozottan állítom most is, hatá­rozottan állítják velem a magyar történelem és az alaptörvények is, egyedüli alapjaink. A magyar államnak szüksége volt és szük­sége leend a nádori hatalomra, mely a magyar ál­lam területén főhatalom ; a magyar király, magyar nemzet és vendégnemzetiségek közt közbenjáró, bé­kéltető, biró, királyi helytartó és a mi főbb, az al­kotmány őre ; szüksége volt és szüksége leend min­dig a megyei törvényhatóságokra is, mint az alkot­mány bástyáira és a végrehajtó hatalom ellenőreire; nélkülözhetetlen szüksége leend mind a kettőre, fő­leg addig, mig a magyar állam monarchikus állam marad, mig királya Budán nem székel állandóan, mig az 1723. I. II. t. czikkek érvényben lesznek, azaz, mig uralkodója más országoknak is uralko­dója marad. Választott teljes hatalomkörű nádor és megyei törvényhatóságok nélkül a magyar parlament egy zsibbadt, határtalan, az opportunitás sikamlós me­redélyein szédelgő testület, a parlamentárisnak ne­vezett kormány, mely a végrehajtó hatalom teremt­ménye, csak eszköz leend, borzasztó bureaucratiai lánczolat, de bizonyára nem leendnek alkotmányos hatással bíró törvényhozó hatalom és az országnak felelősséggel tartozó s az ország által valósággal feleletre is vonható kormány. Nem hivatkozom más államok példájára, elég­séges példa a magyar állam mostani szomorító helyzete. A magyar történelem igazsága és az alaptör­vények szentsége előtt meg kell hajlani minden te­kinteteknek, meg kell hajlani mindenkinek a ma­gyar királyság területén a koronás királyon kezdve a legrozzantabb vityilóban lakó napszámosig, mert a történelem igazsága úgy kivárja, mert az alap­törvények szentsége azt parancsolja, s mert a ma­gyar királyság tétele azt igényli. Restituáltatni kell az egész alkotmánynak tel­jében : legyen szent István királyságának törvényes hatalomkörével biró választott nádora, legyenek a megyei törvényhatóságok egész hatósági körökben helyreállítva, mint az alaptörvények rendelék, az 1222. XIV. XIX. XXXI. 1485. V. VI. alaptörvények és azokból folyó 1848. évi törvények jogegyenlőségi alapjain a teremtett nemzetiségi, valamint más lé­tezőknek hitt kérdések is meg lesznek oldva; meg fogja azokat teljesen és jogosan oldani az élet. Az aurea bulla — 1222. évi alaptörvények — XIX. czikke szószerinti szövege: „Hospites, cujus­­cunque nationis, secundum libertatem ab initio­nis concessam teneantur.“ Magyarul: „Minden vendég­nemzetiségek az eleinte nekiek engedtetett szabad­ságokban tartassanak meg.“ Ez az alaptörvény örök szerződés a honalapító magyar nemzet és ven­dégnemzetiségek közt. Ezen szerződést kötelesek megtartani a szerződött felek, ezen szerződéstől, hogy eltérjenek, nem engedi meg a nádor, a ki a szerződés végrehajtója és fentartója kötelességéből kifolyólag, a ki a magyar király, magyar nemzet és vendégnemzetiségek közt közbenjáró, békéltető, biró, az örök szerződésnek őre és az államban a legfőbb hatalom. Azt rendeli az aurea bulla XXXI. czikke, melynek szószerinti szövege: „Et ut hæc nostra tam concessio, quam ordinatio sit nostris, nostrorumque successorum temporibus inperpetuum valitura, eam conscribi facimus in septem paria literarum et auro sigillo roborari, ita, quod unum permittatur domino papae et ipse in registro suo scribi faciat, secundum penes ,hospitale, tertium pe­nes templum, quartum apud regem, quintum in Ca­pitulo Strigoniensi, sextum in Colociensi, septimum apud Palatinum, qui pro tempore fuerit, reservatur § 1. Ita , quod ipsam scripturam prae oculis sem­per habent, nec ipse deviet in aliquo prindictam, nec regem, vel nobiles, seu alios contentiat deviare.“ Ki merészelheti ezen alaptörvényczikket meg­szegni? Senki, mert arra a magyar korona terüle­tén senki sincs jogosítva, ellenkezőleg azoknak megtartására és megtartatására mindenki kötelez­ve van. 645 éve, hogy a magyar nemzet és vendég nemzetiségek közt az örök szerződés létrejött , a koronás magyar király és a honalapító mindég ha­talmas magyar nemzet egyszer is meg nem törték. 645 éve, hogy az aurea bulla XIX. czikke alkot­tatott, a vendégnemzetiségeknek engedett szabad­ságok egyszer sem csorbíttattak meg ; élvezésökbe voltak mindig engedett szabadságaiknak, gyakorol­ták vallásukat, használták nemzetiségi nyelvüket szabadon, s azon fel­ül 1848-ban a magyar nem­zet egyházi, polgári és politikai jogait jogegyenlő­ség alapján és alaptörvényeivel összhangzólag meg­osztotta velük. Megtartotta magának egyedül a ma­gyar királyság alapítása és fenntartása dijába tör­vényhozási nyelvét és királysága nevét. Ne adja az ég, hogy a magyar nemzet és vendégnemzetiségek azon nem okért éppen most, mikor életszükségük a consolidálódás, maguk adják fel életfeltételüket, maguk rombolják sugallatuk, s áltanok kábító hatása alatt ezredéves próbált ál­landótok szerkezetét, az állam és alkotmány alap­tételeit, az alaptörvényeket és az egymás közti örö­kös alapszerződést, mert azzal régi dicsősségüknek sírját ássák meg, nemzetiségük, önkormányzatuk és függetlenségük halálát decretálnák, egy oly halált, melyből nem leend feltámadás. Nem, azt nem fogják tenni, mert nem kell és nem szabad hogy tegyék. A magyar nemzet nem fogja tenni, mert nincs jogosítva arra, hogy nemzedékei hitbizományos örökségét elpocsékol­­hassa; nem teheti, mert nem kizárólagos sajátja, s mert neki és nemzedékeinek itt élni és halni kell. Igyekezzünk alkotmányos uton, kölcsönös ca­­pacitatiók, hírlapok és megyei nyilatkozatok és fel­iratok útján befolyni arra, hogy a nádori méltóság és a megyei törvényhatóságok, melyek nélkül nem leend alkotmányosság s nem leend­ő nemzetiségi kérdés is megoldva, helyreállíttassanak egész ha­táskörükben. Meg kell értenünk, hogy az a mi foly, nem nemzet és nemzet közti, vagyis nemzetiségi küzde­lem, hanem küzdelme az egyeduralomnak az alkot­mány, a centralisatiónak a decentralisatió, az egy­házi uralomnak a világi, a kiváltságosságnak az egyenjogúság ellen. Az együttértés, együtttartás, egyetértés, együtt és egyeztevés menthetik meg nemzetiségünket, kö­zös alkotmányunkat, egyenjogosságunkat, önkor­­mányzatunkat és függetlenségünket, melyek nélkül nincsen államélet,­­ nem leend államéletünk. Kathonay Gábor­ czikke. Czikkiró felszólítja Felső Fehér megye bir­tokosságát, állítaná fel a csattdalok nagy mesteré­nek sírkövét, állítson a Petőfi elesése helyére egy emléket, mely árnyékot nyújtson az ott pihenő hon­védeknek is. A kivitel kérdésének megoldását óhajtja czikk­b­ó az én belátásomra bí­zni. Az ügy, melynek elintézésére fel vagyok hí­va, sokkal szentebb, sem minthogy vád nélkül hall­gatással mellőzhetném. Készséggel fogadom el a felhívást annyival inkább, mert remélem a vállalatot nem fogja meg­törni Felső-Fehér megye birtokosságának közönye, mert remélem, a siker áldozatkészség által bizto­sítva lesz. A hazafit ép oly könnyen sérthetném, mint a költészet barátját, ha buzdítással állanék elő. Egy­szerűn kérem fel birtokos társaimat: ne engedjék, hogy annyi szárnyaszegett dal jelzője dudva legyen; ne tűrjék homlokukon a hálátlanság bélyegét! Egy kis helység, Héjjasfalva tette meg a kezdeménye­zést. Legszebb köszönetét azzal szavaznak önök e helységnek, ha betetőzik az általa kezdett munkát. A kegyelet követelménye a túlzásig szerény, csak egy sírkőig terjed; egy kinyújtott kéz, s az ki van elégítve; de boszuja nagy, majdnem elviselhetlen; boszuja az áldozatkészségen szokott szenyfoltot ütni. Előzzék meg önök e boszut! Ne tagadják meg tényleges hozzájárulásukat a kivitel nehézsé­geitől ! ! Fehéregyház, sep. 6. 1867. Gr. Haller Ferencz Kolozsvárt!, szeptember 4. 1867. Atutaztataban Kolozsvárit kezembe vettem a „Magyar Polgár“ 47-ik számát és egy igen meg­lepő levelet találtam benne Erzsébetvárosáról múlt hó 30-ról. Minthogy ezen levelezés nem egészen hű és ott támad, hol köszönetet kellene szavaznia, miután továbbá meg vagyok győződve, hogy Erzsébet vá­rosán mind a többség, mind pedig a józanabb rész, megvárja tőlem, ki a véletlen által korábban jutot­tam a czikkhez mint az erzsébetvárosiak, hogy ideje korán tegyek ellennyilatkozatot, melyet úgy hiszem a nagy többség fog sajátjának vallani. Ho­ratius Cocles szerepét vagyok bátor elvállalni és megvédem a nagyon is megrohamozott hídfőt. A „többen“ aláírás alatt keletkezett sérelmet kiáltó levelezés így panaszkodik : „Királyi biztos ö­nvizsga megtagadta a köz­gyűlés majoritásának külön törvényszék felállítása, a tiszti fizetések csekély leszállítása, a képviselőtestület utólagos megválasztása és az orvosi és pénztárno­ki állomások újítás alá vehetése kérését, és ezen könnyes szemekkel előadott fájdalmas feljajdulást berekesztésül pathetb­e így kisérik ezek a „Töb­ben“ : „Szegény autonómia, városi függetlenség, hol van a te országod ?“ Valójában, e lacrimák olvasóit gond fogja, va­gyon a kis szabadelvű örmény város legalább is örvény szélén nem áll­t? De sietek megnyugtatni a levelezés felhívott olvasóit, nem olyan fekete az ördög, mint a­milyen­nek festik és a nagyobb rész Erzsébetvároson igen nagyon örvend ki­. biztos ö­néltósága tagadó vá­laszának. Hogy az argumentumot mindjárt üstökénél meg lehessen fogni, felemlítem, hogy az a hirhedett majoritás egy alkalomkor midőn a magassabb fize­tések engedményezéséről volt szó 10—9 ellen állott és a tiz közt ha jól emlékszem , tisztán hivatal­nok volt. A tanács tagjai döntöttek a hivatali létszám megszaporítása kérdésekor, nektek kellett a fizeté­sek kiosztásában is döntőleg befolyni, úgy hogy a városi pénztár bizonytalan alapra fektetett felszá­molás szerinti jövedelméből nagy öszveget fel kel­lett volna hogy áldozzon. A levelezés a minoritást vádolja, hogy a fize­tések lejjebb szállítását akadályozta volna, pedig tény az, hogy a kormányszékhez feljutott ellenin­dítvány és petitio éppen a majorsági pénztár ki­mérésére irányzott elveket foglalja magában Igaz ugyan, hogy európai jogtudósok az igaz­ság­kiszolgáltatás elkülönítése mellett harczolnak, de tény az is, hogy boldogtalan eszme lenne, ha úgy utánna erednénk annak a nagy Európának, versenyt futva ott is a midőn lábaink kifáradnának, mert az lenne hattyúdalunk, a­ki hátra marad tegye be az ajtót. Erzsébetvárosa helyi viszonyai nem enge­dik meg mindazon korszerű újítást, melyeket meg­bíznak más szabad királyi városok. Első kötelme a józan gondolkozó polgárnak : létele és fennmaradása főemeltyűjét, gazdaságát, nem elgazdálkodni. Az indítványozott és czélba vett újítás, a­mi­lyen helyes lehet elvileg, úgy nem alkalmazható ma Erzsébetvároson. Két három bűnvádi kereset 400—600 szám, nem tudom miként indokolhatna egy költséges ki­állítású külön törvényszéket. Emeljük a forgalmat, ipart, kereskedelmet, ad­junk szellemet az anyagnak és ha föléled, halad­junk vele egy lépésen. Anyagi világban élü­nk, változtatni csak azt szabad, mely nem sérti közgazdászatunk lételét. Néhány év ó­ta észlelem az erzsébetvárosi administratiot és törvénykezést és nem tudok ese­tet, hogy munkaerő fogyatkozása miatt hátrama­radások lettek volna, sőt a megszaporodott felsőfe­­hér megyei agendákra is sokszor kölcsönzött sza­vazó bírákat a jelen szervezetű tanács. Szegény autonómiát kiáltanak többen­ és mért, mert a józan rész nem akarja, hogy őseik­től hitbizományilag hátramaradott vagyonkájuk még újabb érvágást álljon ki, hanem arra törekszik, mi­­szerint hazafiasságnak tekintessék a közvagyon megtakarítása. Aztán uraim „többben!“ nem vették-e önök észre, hogy levelezéseben a hi­va­tal vagy remé­nye teljesületlen illatszere ütötte ki magát, hinni akarom, hogy tévedésből gondolkod­tak nagyon, de lám ha nem bíznak népszerűségök­­be, ne feledezzenek meg legfőbb erényeikről, hogy a közjó érdekében minden személyességi kérdések másodrangú tekintetűek. A sokszor megemlegetett legfájdalmasabb sé­relemre, „ilyet még Bach és Schmerling sem taga­dott meg“ azt hozom­­el, hogy ezen feljajdulás csak is egy pár hivatalra vágyódó „többiektől“ eredhet, mert én bátran oda merem dobni a kesz­tyűt, hogy az erzsébetvárosi választó­polgárság többsége, ha kívántatik, ezen soraimat készséggel magáénak vallandja, és akkor más felére fordultnak fogják nevezni a koczkát, ugyanis, hogy az, amit Bach és Schmerling nem tagadott volna meg, a nagy m. kir. biztos úr által is csakugyan a több­ség szellemében találtatott elvetendőnek. Sokat kellene még felelnem, mert a 48-ik számú czikk sok mindent és személyeskedéseket is tartalmaz, de erre feleljenek azok, a­kiket érdekel, az én egyéni kötelmem csak az volt, felvilágosíta­ni a megappellált figyelmes olvasó közönséget, hogy én mint indifferens észlelő az erzsébetváro­si majoritást nem a „többen“ aláírt levelezők kö­zött keresem , azonban nem hagyhatom szó nélkül a levelezés azon részét, mely a minisztériumi tör­vény erejére emelendő!! munkálata érvényre jutta­tásáról, a törvényszék különi kezelését érdeklőleg, tesz megemlékezést. Hogy egy egy próféta merülgetett vala fel hajdanában, ezt mondják a traditiók, de hogy úgy többen egyszerre jósolgassanak és hogy különösen előreláthatólag biztos legyen valaki mit fog a mi­nisztérium törvényre és mikép emeltetni? ezt bár ha levelezők józansági beismerések után—e tétnél a nem józanabb részhez kell csatlakoznom —helyesel­ni nem tudom. Nem tudom először azért helyeselni, mert nem tudom hinni, hogy a magyar minisztérium ta­pasztalatai után az előzményeknek, hogy minő ká­ros befolyással volt az od­voi 19 év alatt hazánkra nézve, merész tollvonással oly rögtön intézkedése­ket emeltessen törvénynyé, melyek valódi megálla­pított törvénykezésünk előtt ismét experimentatio színezetét viselnék, a rögtön intézkedések tehát csak szabad kézzel érthetők, úgy­hogy a­mi itt vagy amott káros, a jó megállapodása előtt a tör­vénykezésnek, itt is amott is elmarad ; de nem tu­dom másodszor helyeselni azon nézetet, hogy az országgyűlésről föltételeztetik, miszerint vakon el­fogadja az állítólagos ideiglenes szervezési propo­sition mert a magyar országgyűlés vállain most azon súlyos terhet hordja, hogy ha véletlenül el­­szédül és leroskad vele, a nemzet áldása és átka közt szinte határvonal sincs. Lehet­­ feltételezni, hogy Erdélyt, benne a kü­lönböző törvényhatóságokat olybá képzelje az or­szág képviselete, mintha e hangokat innen meg se kellene hallgatni, ki mondhatja tehát: ez vagy amaz, így és nem másként lesz ? Ha­bár szemeinkkel is fogjuk látni, ujjainkkal is érinteni a művelt Európa tudorai nagyszerű in­­­­tézményeit, azokat elsajátítani csupán viszketeg utánzási szenvedélyekből mentetten még sem fogjuk, ha nekünk káros, és azért tehát nem is kell, mert intézményeinkkel nekünk és magánkért élnünk, és (Vége következik.) Válasz az „Apróság“ czimű czikkre. A „Magyar Polgár“ egyik közelebbi számá­ban jelent meg Bariha Miklós „Apróság“ czimű

Next