Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-11-08 / 72. szám

Első évi folyam, 72-ik szám. Kolozsvárit, petitek, n­ov­ember 8.1867 Előfizetési feltételek : Évre . • • ... 1*frt — kr. Félévre . . . ... ti• »• Negyedévre ... 3» • Havonként . . . . . 1* * Megjelenik hetenkint háromszor : Vasérnap, Saerdénéa Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal : Szentegyhét-utcae 467. re.MAGTAR POLGÁR POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak: ötször hasábozott sor­­ra 5 kr. bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­hivatal. Kiák-kiadó-hh .italok : Décsen : Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tortén : Papp Lukács és fia. Bremonivertt : Csansz­ testvérek. Kossuth Lajosnak Nagyvárad városa közönségéhez intézett kö­szönő irata. Tisztelt városi közönség! Valahányszor ama jobb sorsot érdemelt küzdelemre gondolok, mely­nek óriási erőfeszítése még bukásban is világszerte tisztesné tette a magyar nevet: hálás kegyelettel állapodik meg emlékezetem Nagyvárad városa nevé­nél, mely ama korszak egyik büszkeségét képezi, s melyre mint fajunk életrevalóságának egyik fényes bizonyságára szerettem hivatkozni az erélyt és hazafiságot becsülni tudó szabad népek előtt. Sokszor elmondottam Angliában s Amerikában, miként talált minket a reánk kényszerített élet-halál harca, benn fegyvertelenül, szeretetlenül és készü­letlen, kifelé a világforgalomtól elszigetelten ; s mi­ként találta fel nemzetünk a segítség kiapadhatlan forrását Nagyvárad lelkes polgárainak hazafias erélyében, mely az akkor még a kereskedelmi for­galom főbb erein kívül esett, gyáriparral épen nem, s kézműiparral is csak kevéssé rendelkezhe­tett vidéki várost mintegy varázsütéssel egy kis Birminghammé változtatta át, melynek áldott mun­kássága szerelte fel seregeinket, s adott fegyvert és mindennemű hadiszert dicső honvédeinknek hősi­es kezeibe. És midőn láttam, mennyi érdekeltséget keltött e ténynek egyszerű elbeszélése még azon népeknél is, melyek a munka csodáihoz rég hozzászoktak, egy neme az önérzetnek dagadt fel keblemben; mintha reám is visszasugárzott volna egy kis szik­rája a dicsőségnek, mely Nagyvárad nevét körül­veszi. Kitől lehetne nekem becsesebb a részvét s a rokonszenves megemlékezés, mint azon város lelkes közönségétől, melynek a nagy múlt nagy emlékei közt annyi elismeréssel tartozom. Édes bús megilletődéssel olvastam, s újra meg újra olvastam a szívélyes sorokat, melyekkel a tisztelt városi közönség engem megvigasztalni méltóztatott. Fogadja hálás köszünetemet az irántam tanú- t­sított nemes részvétért, s méltóztassék meggyőződve lenni, hogy az enyhítő hatást, melyre számítva voltak, a hontalan bujdosónál becses soraik el nem téveszték. Különösen jól esett keblemnek, méltányoltat­­va látni az indok igazságát, mely az oly rég nélkü­lözött hazai levegő szívhatásától engem eltiltott. Önkéntesnek talán akkor sem volt tekinthető számkivettetésem, mert a kötelesség parancsolta. Azóta a hatalom már kénytelenséggé is tette, mit előbb velem csak a kötelesség érzete választatott. Én hiszem, hogy a hatalom szava nem fog visz­­hangra találni a nép értelmében. S ha az, hogy egykor az orosz segítséggel erőre kapott idegen önkény nevemet a bitófára függesztő, nem fosztott meg polgártársaim jó­indulatától, reményleni merem, hogy Nagyvárad városa tisztelt közönsége most sem fog engemet a haza iránt hűtlennek tartani, habár a magyar alkotmányos minisztérium határozatából báró Wenkheim belügyminiszer úr notóriusnak dec­­retált is. Úgy látszik, azoknál, kik a jelen állapotot az alkotmány helyreállításának hirdetik, a nagy harag fergeteget idézett elő ellenkező három nyilatkoza­tom, melyeknek elsejét hazafias aggodalmaim sugal­­lották, a más kettőt tartozás parancsolta. Háromról szólok, mert a negyedik, melyet köteles válaszul Bihar megye közönségéhez intéztem, még nem jött, s nem tudom, ha a közbejött rendeletek után jövend-e nyilvánosságra. A tisztelt városi közönség bölcsesége már ítélt nézeteim felett, midőn kimondotta a fájdalmas igaz­ságot, hogy a jogos reményektől oly távol eső állapot, mely hazánk hosszú küzdelmeinek béréül jutott, nem hozott (— a­mint valóban nem is hoz­hatott —) nyugalmat s megelégedést a nemzetnek. Felesleges volna tehát újabb indokolásokba bocsát­koznom, annyit azonban szabadságot veszek ma­gamnak kijelenteni , miként engem ama harag fer­­geteg megerősített a meggyőződésben, hogy néze­teimben igazság van ; sőt azt is sejteti velem, hogy nézeteimet nyilvánítva, a nép érzelmeinek találtam adni kifejezést. Talán ismét az történt velem, mit a Jász-Ladányiakhoz írott levelemben a múltakról mondottam : hogy tükör valók, mely a kapott vilá­got visszasugárza. A világ a nép vala. A tisztelt városi közönség jobban megítélheti nálamnál, van-e alapja e sejtelemnek ? De ha van , úgy minden akadályok daczára, mik a Nemzet ekibe tornyosulnak, jó reménynyel lehetünk a jöven­dő iránt. Mert a viszonyok helyes felfogása meg­levőn, ebből ki fog fejleni a határozott eltökéltés, s ezt sikerré fogja érlelni a hazafiság. A pálmafáról mondják, hogy legjobban nő, ha terhet aggatnak reá. Legyenek Önök, tisztelt honfitársaim, mint a pálmafa. Sok mindenféle erkölcsi és anyagi terhet kellene a magyarnak viselnie ! Jöjjön alattuk határozottságban, mely nem lankad, erélyben, mely nem ismer ernyedést, visszaszerezni mind, a­mi a Nemzetet Isten és ember törvénye szerint megilleti. Bízzunk magunkban s ügyünk szent igazsá­gában. Nem egy nemzettel történt már, hogy egy óra visszaadta, a­mit századok elvesztettek ! Csak legyen a nemzet éber, nehogy a közös­­ügyi alku külpolitikai hordere­je által enyészettel fenyegető bonyodalmakba sodortassék ; s én is osz­tozni fogok a tisztelt városi közönség reményében, hogy a Gondviselés meg fogja nemzetünk törekvé­seit jogaink visszaszerzésével jutalmazni. Nagy kegyesség a tisztelt városi közönségtől, hogy ezen reménynél az én visszatérhetésemet is óhajtásai közzé sorozni méltóztatik. Ezen óhajtás olvasásánál lázassá hevült keb­lemben a vágy, hazánk szabadság napjának me­legét bár csak néhány rövid perczen át is élvez­hetni , mielőtt sokat hányatott fejemet örök nyuga­lomra hajtanám. De koromban az évek, s viszo­nyaim közt a bú súlya, hamar gördítik az életóra felmaradt homok szemeit. Legyen meg az Isten akarata , különben is ez csak személyem Ugye. Én nem hiszem, hogy szükséges emberek vannak a nemzetek életében. A természet semmi­ért nem tűr. Egy ember kidől, helyét más foglalja el ; s életre való népnél, minő a magyar, minden kornak szük­sége találand mindig személyesitőt. Csak izmosodjék meg a földm­ivelő népben az öntudat, csak emelje magát előbbre s előbbre törő erélylyel a városi polgárság azon állásra, mely a nemzet közéletében őt megilleti, ez az, a­mire hazánknak szüksége van, hogy szabaddá, erőssé, boldoggá legyen. Közel húsz éve, hogy a jogegyenlőség elve törvénybe igtattatott, s vele a szabad földbirtokossá lett földmivelő nép milliói, s a városi polgárság százezrei hivatva lettek hazánk törvényes önállá­sát, alkotmányos önkormányzatát, erkölcsi előhala­dását s anyagi felvirágoztatását a szabadalmak erőtlen kezeiből a közszabadság erős karjaira venni Mérhetlen fájdalom rezgi a­ telkemet, ha meg­gondolom, mi biztossá, boldoggá, virágzóvá lett vol­na szegény hazánk e husz év alatt, ha csak bé­kében hagyatunk, hogy a törvény áldását érvénye­síthessük az életben. De a jogot lábbal tipró erő­szak nem hagyta az áldás magvát kikelni, melyet a törvény elvetett. — És mit nyert az eltiprással a hatalom? — talán szilárddá tette a trónust, mely­nek nemzetünk törvényes szabadsága dönthetlen tá­maszt nyújtott volna . — Szilárdítás helyett meg­rázta azt alapjaiban, úgy hogy 20 év alatt három­szor jutott annyira közel a roskadáshoz, hogy egy­szer csak idegen kegy, másszor csak idegen mér­séklet, harmadszor csak idegen közbevetés támaszto­gatta fel a düledező épületet. Az Isten igazságos. A nyomorgatottak szenvedései visszaszállnak a nyo­­morgatók fejeire. De ez a szenvedőknek szomorú vigasztalás. Az elvesztett múltat Isten sem adhatja vissza. Ha legalább tanulságul szolgált volna a jövendő­nek! De úgy látszik nem szolgált. Nemzetünk tör­vényes jogainak ellenében ismét iránytűnek véte­tett a birodalom egységének s nagyhatalmi állásá­nak mindent háttérbe szorító tekintete. Mintha nem kiáltaná ezer torokkal a történelemnek s a közel múltnak is intő szózata, hogy a birodalom egysé­gének eszméje, s hogy a nagyhatalmi állás más­ban mint a jog tiszteletében, s a népek engedésé­ben nem található. És ime oly rögeszmék miatt, melyeket százszor megc­áfolt a történelem, szem­­betűnőleg sodortatnak oly külpolitikai bonyodal­makba, melyek enyészettel fenyegetik a trónt, a birodalmat és hazánkat is Én azt hiszem, nem az a lojalitás, a­mely eszközül ajánlkozik a hatalom előítéleteinek új meg új experimentatiókra, hanem inkább az, a­mely fér­fias nyíltsággal oda mutat a veszélyre, a­mely felé a hatalom magát is, a népeket is sodorja. Ideje, hogy a democraticus elem,­­ azon sza­bad földmives nép, melynek tisztes foglalatossága az emberi önérzetnek s a szabadságszeretetnek örök forrása, és a civilisatio hordárjaivá hivatott városok iparos és­­kereskedő polgársága, magasz­tos rendeltetésük öntudatában, siessenek érvényt adni az életben azon független befolyásnak a köz­ügyek intézése körül, melyre a törvény által hivat­va vannak. Nincs elvesztegetni való idő, korunk viszo­nyai közt a történelem logicájának kereke sebesen forog ; s ha egyszer a válság elkövetkezett, hiában mondandjuk, mit nekem egyszer báró Wenkheim Béla mondott Debreczenben, hogy „ki hitte volna!“ Isten legjobb áldása legyen Nagyvárad váro­sa közönségével. Fogadják szívesen szíves részvé­tükért őszinte hálám kijelentését, s engedjék, hogy magamat jó akaratú emlékezetükbe ajánlhassam. A ki egyébiránt megkülönböztetett tisztelettel maradok mindig és minden körülmények közt a tisztelt városi közönségnek. Kelt Turinban, Olaszországban October 3-án 1867. hálaköteles alázatos hű szolgájuk Kossuth Lajos, s. k. A KÉPVISELŐHÁZ ÜLÉSE October 30-án. Délelőtt 10 órakor. (Folytatás és vége.) Eötvös József b. cul­tusminiszter:­­ ! Csak néhány szót kívánok szólni. A­mi tisztelt Jó­­s­­­kai barátom előadásának azon részét illeti, mely ,­­ esze képviselőtársunk előadására vonatkozott, ab­ba nem ereszkedem Kétségkívül Besze képviselő­társunk csalatkozott és roszul idézett, mert úgy volt meggyőződve, hogy Magyarország boldogságá­ról Magyarország függetlensége nélkül mi magunk­nak képzőlmet sem tudunk alkotni. (Élénk tetszés.) Megbocsátható tehát e tévedés­ . A­mi magát a tárgyat illeti, kétségkívül min­den nagyobb és főleg napi kérdések bizonyos ösz­­szefüggésben állanak egymással és ha akkor mindig egyiket a másikhoz akarják utasítani, utoljára so­hasem fogunk egy kérdést sem tárgyalni. Azt hi­szem, a Heves megyére vonatkozó interpellációra adott válasz már egyedül is igen nagyon fontos kérdést foglal magában, és ezen kérdés nemcsak az, a­mi a királyi biztos kiküldetésére alkalmat adott, ha­nem inkább a megyei rendszernek és a miniszte­riális felelősségnek egymás iránti correlatiója. (He­lyeslés a középen) Azt hiszem, ha valamely kér­dés megérdemli, hogy érdemlegesen és mélyen tár­­gyaltassék, ezen kérdés megérdemli. Méltóztassa­nak tehát mélyen tisztelt Deák Ferencz képviselő­társunk indítványát elfogadva, ezen kérdés tárgya­lásához akár most mindjárt hozzá fogni. (Ellenzés a baloldalon.) Ezt csak azért mondom, mert a vi­lág minden parlamentjében az a szokás, hogy ha interpellation válasz adatik, az interpellatio válaszá­ra bekövetkező discussio mindjárt a válasz után veszi kezdetét, folytattatik azután, és néha eltart 14 napig is, így pl. a Lafitte minisztérium ellen 1831 ben intézett interpellatio feletti discussio feb­ruár 1- én vette kezdetét és márczius 9-ig tartott De nem szoktak sehol az interpellatio feletti dis­cussiora külön napot határozni, hanem hozzá fog­nak ahoz azonnal és folytatják Egyébiránt, ha a t. házat vagy annak bármely­­ részét az megnyugtatja, hogy a válasz feletti dis­­­cussiohoz ne fogjunk most, hanem például nyomás sék ki e válasz­ra, és holnap fogjunk hozzá a dis­­cussiohoz, ezt örömmel elfogadom, (felkiáltások a baloldalon : később !) mert az egész kérdésnél meg­győződésem szerint valamennyiknek nem lehet más érdeke mint az, hogy jöjjünk ezzel tisztába. (Helyeslés.) Teleki Domokos gr.: (Zaj, eláll!) úgy látom, az egész kérdésnek veleje a körül forog, lehet-e egy indítvány által a miniszteri feleletre va­ló határozatot felfüggeszteni vagy elhalasztani (Zaj, mely folytonosan tart, s a szónokot az irói karza­ton s a gyorsírói asztalnál egyaránt nem hallhatni.) Nyári Pál: A tárgy fontosságára figyelmez­tetve, azt jegyzi meg, hogy helyesebben nem cse­­lekedhetik a ház, mint ha a kérdést napirendre tű­zi ki Tisza Kálmán. Legjobb lesz, ha a két indítvány felett szavazni fogunk. Elnök: Kívánja e a t. ház, hogy a két he­vesi interpelláit illetőleg tárgyalási határnap tű­zessék ki? (Felkiáltások! Ma! Holnap!) — Méltóz­­tassanak azok felállani, kik a kérdést most kíván­ják tárgyaltatni (Megtörténik.) Várady Gábor: A felett szavazni, hogy a házszabályok megtartassanak e, vagy nem,­­ nem lehet. (Zaj.) A tárgy nem volt napirendre kitűzve, azt ki kell tűzni. Tóth Vilmos: Nem is lehetett napirendre­­ kitűzni, mert interpellatiokra adott felelet s ezt nem szokás, nem is lehet napirendre kitűzni.­­ (Nagy­­ zaj, elnök csönget.) Bónis Samu: Tóth Vilmosnak felel. Az interpellation adandó feleletet nem lehet napirend-­­ re kitűzni, de igen, az e feletti tanácskozást. (Foly­tonos zaj.) Simai Gergely: A tárgy már is napiren­den van, de a tanácskozás folytatását, az idő el­­­haladása miatt lehetne holnapra halasztani. (Zaj.) Kerkápolyi Károly: Azt fejtegeti, hogy e kérdés szavazás tárgyává nem tehető. Szontagh Pál:­ Kik rögtön akarják tár­gyaltatni e kérdést, azon gyanúnak teszik ki ma­gukat, hogy az ellenvéleményü­ekre „Überrumpe­lung“ ot akarnak gyakorolni. (Nagy zaj, derültség.) Eötvös József b. cultusminiszter: Részemről t. hát nem igen foghatom meg Szon­­tagh Pál barátomat, hogy szólhat ezen kérdésnél „Überrumpelung“-t. Bocsánatot kérek, hogy e né­met szóval élek, de a t. képviselő úr használta e szót és ezen szónak én nem ismerem fordítását. Micsoda kérdésről van ugyanis szó? Kérdés van azon határozatokról, melyeket Heves megye hozott, és melyek következtében a kormány bizonyos lé­pésekre érezte magát kényszerülve, tehát oly eset­ről, a kormánynak oly lépéseiről, melyeket nem­csak a 1. képviselőház, hanem az egész ország tud. Ezen eset összefüggésben van bizonyos kérdéssel, éppen azon kérdéssel, mely minden magyar em­bernek leginkább szívén fekszik, azaz a megyei kérdéssel.­­ Ezen kérdés nemcsak most, mióta a hevesi eset előadta magát, hanem hónapok óta tár­­gyaltatik, minden lapban ; nem hónapok, hanem évek óta tárgyaltatk ezen kérdés, köztünk igen sokan vannak, kik e kérdésről részint vékonyabb, részint vastagabb könyvet írtak. Én kérdem, van e, lehet-e valaki a t. házban, kinek erre nézve nem volna tökéletesen kész meggyőződése? (ügy van!) Ha ezen kérdésnek legkissebb oly eleme volna, mely új, melyre nézve szükségesnek tarthatnók, hogy az egyes képviselő a tárgyról gondolkozva, ma­gának meggyőződést formáljon, ha az „Überrum­pelung“ nak csak lehetősége is léteznék, kétségki­­­­vül nem volna senki e házban, ki erre nézve az­­ időt megtagadni kívánná. Egyébiránt, miután nekem, s úgy hiszem, mindnyájunknak ezen tárgyban nincs más óhajunk, mint az, hogy e kérdésben nyugodtam és minden oldalról megfontolva, tiszta és elhatározott meggyő­ződéshez jussunk; ha az. ház egy része azt hiszi, hogy a jelen pillanatban nem azért, mintha nem volna előkészülve e kérdésre, de már igen előre­haladott — nem czélszerű, hogy a kérdést ma tár­gyaljuk, méltóztassék azt folytatólag holnapra ha­lasztani, mert én megvallom, hogy a miniszteri vá­lasz azonnal disenssio tárgyává tétessék, ebben semmit sem látok, mi a házat megfontolt határo­zatainak hozatalában akadályoztathatná. (Helyeslés a középen.) Trefort Ágoston: A tárgyalás folytatását holnapra lehetne halasztani Az „Überrumpelung“ ellen tiltakozik. Elnök: Közbeszól, mire felszólal Tisza Kálmán A napirendre kitűzés mel­lett szól, az a kérdés, hogy vájjon az megtörtén­jék e, vagy nem.------(Folytonos zaj.) Sombnici Pál: Az egész tárgyalást fejte­getve, kifejti az okokat, melyek alapján a jobbol­dal azt kívánja, hogy a tárgy most napirenden le­vőnek tekintessék, de a vita folytatása holnapra halasztathatik. (Zaj.) Ivánka Zsigmond Osztja Somssich vé­leményét. Ghyczy Kálmán A tárgy elhalasztása mellett szólván, azt azzal indokolja, hogy a ház­szabályok megtartassanak. Elnök: most, miután több szóló nincs föl­írva, a kérdést kitűzi, de a felett ismét hosszabb bonyolult vita keletkezik. A felszólalások sorát Almássy Sándor kezdi meg, ki az elnök kérdéstételével nincs megelégedve. Simonyi Lajos b.: Pulszky indítványa fe­lett akar szavaztatni, hogy a napirendre tüzessék-e vagy nem. Dapsy Vilmos: Szerintem a kérdés igen egyszerű. T. I. az, hogy várjon belebocsátkozunk-e a miniszeri előterjesztés tárgyalásába a nélkül, hogy az külön napirendre lett volna kitűzve, vagy nem? (Helyeslés.) A zaj e közben mind nagyobb lesz, úgy hogy egyszerre két szónok : Bónis és Zmeskál kezd szól­ni. (Közderültség.) A kérdés-föltevéshez szólnak még ezután foly­tonos zaj között: Bónis Samu, Nyáry Pál, Just Jó­zsef, Pulszky Ferencz, K. Vay Béla, míg a ház Dapsy képv. formulázásának kitűzését sürgeti. Elnök: Dapsy képv. ar azon kérdést java­solta a szavazás tárgyává tétetni, belebocsátkozik-e a ház a ministeri felelet tárgyalásába a nélkül, hogy az napirendre tűzessék? (Helyeslés.) Kíván­ják e ezt elfogadni ? (El '■) Méltóztassanak azok, kik ezt szavazás kérdésül elfogadják, fölkelni (Megtör­ténik.) Én úgy látom, hogy a ház többsége bele­egyezik, hogy a kérdés ilyformán tétessék fel. (He­lyeslés.) Ennélfogva felteszem a kérdést, hogy be­leegyezik-e a­ző ház a minister felelet tárgyalásába a­nélkül, hogy az külön napirendre tűzessék? A nagy többség felállás által beleegyezését jelenti ki. (Nagy zaj, elnök csönget­!

Next