Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)
1868-07-10 / 81. szám
Második évi folyam. Előfizetési feltételek: 12 frt —kr. Évre • • • 6 Félévre...........................a ” ____ ” Negyedévre • ‘ ' ’ ^ ” _ " Havonként • • • * * n n Megjelenik hetenkint hiromszor. Vasárnap, Szerdánés Pénteken. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 81-ik szava. Kolozsvárit,pénteki julius 10. [1868. Szentegyház-utca a 467. sz.MAGYAR POLGÁR POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Déésen, Krémer Rémnél. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Slamoaújvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein János és Demjén László. Legújabb távirati tudósítások. Pária, jul. 8. A „Corresp. du Nord-Est“-nek írják Berlinből, miszerint Mörder orosz tábornok oda érkezett, hogy az orosz czár, a porosz király és Napóleon császár között eszközlendő összejövetel iránt alkudozzék. Az itteni diplomatiai körök azonban határozottan kétségbevonják e terv létezését. Grácz, jul. 8 Tegnapelőtt 2000 egyén részvéte mellett népgyűlés tartatott. Csak egy része a népgyűlésen részt venni akaróknak férhetett a zsúfolásig megtelt terembe. A pápai allocutio elleni tiltakozás és a concordatum végleges eltörlését illető határozat egyhangúlag elfogadtatott. Bécsi ágro, július 7. Arany 5.52. Ezlist 112.75. Urb. köt. Magyarországi 74.6. Erdélyi 69.50 Pest, jul. 1. 1868. A múlt hó 26-ikán a képviselőházban Tóth Kálmán ellenzéki képviselő határozati indítványt tett, hogy a lapbélyeg, melyet az osztrák kormány barátságos indulata hozott nyakunkra, a jövő évben eltöröltessék. Olvasóink tudják mi történt, indítványa 124 szavazattal 103 ellenében elvettetett. Egy hang sem emelkedett az indítvány ellen föl, kivévén a pénzügyminiszer köteles erőlködéseit; mégis elvettetett az, mert a Deák-kör így határozta. Mindenki ismeri irodalmunk betegségeit. A hazai sajtó mai állapotában nem azon út, mely a nép értelmi világán is átvonul. Politikai lapjaink nemcsak hogy nem versenyezhetnek a külfölddel, hanem csekély kivétellel egyik napról a másikra is alig tengődhetnek. Gyönge erők a napszámosai, a tehetségesebbek a fárasztó munka és potom jövedelemben nem találván kárpótlást, könynyebb és előnyösebb pálya kellemeiért elhagyják a tért , elfelejtik az álmodott dicsőséget. Vizenyős divat- s képeslapjaink mellett nincs egy tiszta szépirodalmi lapunk sem. Nincs ma, a messze haladott Magyarországon egy kritikai lap, nincs ma a harmincas évek Atheneuma sem meg. A csekély közönség, a mostoha anyagi viszonyok okozzák, hogy lapjaink nem bírják el az adót úgy, mint pl. a francziáké, hazánkban nem bírja meg azt a közértelmiség, mert a nagy teher szárnyát szegi röptének. Továbbá megérzik ez adó úgy a gazdag napilapján, mint a szegény iparos heti lapocskáján. Mert alapossággal állíthatom, TÁRCZA. Még egyszer Kossuth Lajosról. (Vázlatképek a nagyszámüzöttnek külföldi köréből.) Bartha Gyulától. (Folytatás.) II. Kossuth Lajos Turinban. Kevés dologról költenek hazánkban oly valótlan meséket, mint a tulajdonképpi házikörről, melyben Kossuth Turinban él. Udvartartás, nagyszerű palota sat., ezek, s ezekhez hasonló variátiók futják át rendszerint a képei mit magának népünk nagy fiának külföldi tartózkodásáról alkot. Része van ebben okvetlei a tiszteletérzésnek is, s e tekintetben tehát képzeletalkotta képről, bármennyire is ismerjük azt valótlannak, nyugodt lelkiismerettel hallgathatnánk, de nagyban befoly annak alkotásán egy más tényező is, mely kevésbbé tisztes, mi a nyelven roszhiszemnek szoktak nevezn s a melyet tehát törekvéseiben a jó ügyt nezve károsnak kell ismernünk. A részhmzemnek érdeke van költeményei az országban lehetőleg szétjuttatni; neki ezért a talapzatot, mire a nemzet szemeiben Kossuth Lajost honszerelme állitá, lerontani,e veszedelmes vállalkozásnak azonban, mely idő előtt napvilágra jutásában irtózatos visszahatást szület vala kellő útja a nyílt támadás nem lehete. Azoknak, kik a háládatlan munkának régrehajtására vállalkoztak volt, még nagyon füleikben csengettek a koszorúsnak nemzetébe intézett következő jellemző szavai: Tatros G. Am hogy Lónyay úr tévedett, nagyon roszul volt értesülve, mikor a képviselőházban következőleg nyilatkozott: „egyébiránt hirlapbélyeggel csak is a politikai lapok terhelték, még itt is ki van mondva, hogy csak azok, melyek többször jelennek meg.“ Nem szabad nekünk a szellem elébe gátakat emelni, hogy annál nehezebben férhessen a nép erkölcsi és értelmi világához. A könnyen pótolható anyagi veszteségnél nagyobb százalékot fog az önkényes hatalomnak és a félrevezetőknek kamatozni. Vannak, kik, mikor a szellemi életünket ezután is a részakarat kovácsolta bilincsekben hagyják senyvedni, azt hiszik, az irók és kiadók kincses palotáit döntötték le szavazatukkal. És ugyan miért nem engedhetnék meg az ország képviselői, hogy az irók önhazájukban ne csak tengődjenek, hanem élhessenek is már. Istenem! számtalanon vannak, kik azt hirdetik: a magyar nemzet ébred. Ezek csalódnak, vagy ámitók. Mi behunyt szemmel keressük az igaz utat, s ezért könnyen vezethetnek félre. A szájhősök és kétségbeesettek akarják megmenteni a jövendőnek a hazát, a nemzetet és egyik sem képes erre. Miért? Mert a mivelt népet számításukból feledik. Uraim! nem a quota, nem a delegatio intézménye van hivatva arra, hanem a közmiveltség. Avagy tagadják meg ezt és szavazzák le a múltak keserves tapasztalásait, szavazzák le a jelen kínos helyzetét! Csakhogy ezeket nem lehet a szavazó urnába temetni, ezek a történelemé lettek, miként a jelen eset is ott fogja szigorú bírálatát lelni, ahonnan nem lehet sem a lelkiismeret szava, sem az elnök csengetyűje elöl a folyosók távoli zugaiba menekülni. Az egyetemes zsinat. I. A keresztény időszámítás 325-ik évében Konstantin, kit a történelem nagynak nevez, egy egyházi gyülekezetet hívott össze Nicheába azon dogmaticus viszálkodások megszüntetése végett, melyek az elnyomatásból állami elismerésre csak ismént fölemelkedett két egyházban jelentkeztek. A rómaibirodalom uralkodója attól tartott, hogy a vallási pártok politicaiakká alakulván át, könnyen veszélyeztetik alattvalóinak békéjét. Midőn a püspökök és presbyterek—mert a hajdani egyházban ezen utódiak a jelenleginél sokkal magasabb állást foglaltak el —a császár fölhívásának engedve, összegyűltek, ez a gyűlést egy beszéddel, melyet ma trónbeszédnek neveznének, nyitotta meg, s ebben hivatkozván a gyülekezet feladatának fontosságára, egyetértésre inte annak tagjait. Hogy mily szükséges volt ezen intés, arról tanúskodik egyebek között Özséb egyházatya is, ki „Konstantin élete“ czímű munkájában azt írja, miszerint a császárnak minden erejét meg kellett feszítenie, hogy csak némileg lecsendesíthesse is az egyházi főurakat. A utcaai püspöki „meeting“et, melyen Arius tévtanai elvettettek s kárhozatosaknak találtattak, az egyháztörténelem első egyetemes zsinatnak nevezi. Pedig e gyűlés az „egyetemes“ melléknevet már azon körülménynél fogva sem érdemli meg, mert a spanyol Nosiis kivételével, ki mint a császár „bizalmi férfi“a benne kiváló szerepet játszott, egyetlen egy nyugati püspök sem volt jelen Nicaában. A keleti egyházfőknek politikai irányú párt összejövetele volt e concilium, melynek közvetítésével Konstantin körülbelül hasonló módon akará az arianusokat elnyomni, mint ezt napjainkban az angol kormány és parlament az izlandi catholicusokkal téve. A római püspök, kinek későbbi hatalomigényeiről a negyedik század egyházi fogalommal sem bírt, nemcsak a tanácskozásokon nem volt jelen, hanem még véleményét sem kérdezé meg senki sem. Harmincz évvel később, 355-ben ismét egy nagy zsinat tartatott Milanóban, melyet azonban az egyház nem ismer el egyetemesnek. Miért? Mert Nagy Konstantinnak fia ariánus volt, és ő hívta össze a milánói zsinatot, a Nicnában kimondott egyházi átok érvénytelenítése végett. Habár egyenesen ellenkezőjét akará annak, amit elődje kieszközölt, az egyház főnökeinél éppen oly fényes sikert aratott, mint amaz. A Milanóban öszszegyűlt háromszáz püspök közül csak öt szavazott Arius ellen, a többiek kivétel nélkül helyesnek, igaznak nyilvánították tanát. Később megváltoztak az idők. Már nem a császárok, hanem a pápák hívták össze a zsinatokat. Róma növekedő, az elleneivel folytatott győzelmes harcrok által megedzett hatalma túlszárnyalta az eredeti egyházi intézményeket. Előbb mint az államban, ébredt föl az egyház terén a despotismus szelleme, s évszázadokkal azelőtt, hogy XIV. Lajos elmondható: „L’état c’est moi“ (az állam én vagyok), a pápák legnagyobbika, midőn a cluny-i zárda csöndes cellájából a pápai trón lépcsőire lépett, e jelmondatot tartó szeme előtt: „Az egyház én vagyok!“ A nőtlenség intézményének fölállítása betetőzte a hierarchia épületét, az „Isten szolgáinak szolgája“ testvéreinek korlátlan ura lön. Ezek azonban még nem hagyták föl ellenzéki álláspontokat. A papság az egyetemes zsinatokban keresett kényura ellen védelmet, s a római zsarnoksággal az egyesülés erejét állítá szembe. A pisai zsinat pápákat fosztott meg méltóságuk-Ime, ez a népnek gondolkodása; igy szereti e nagyjait, nem a palotáknak fényében; apja és dédapjáról szállottak rá a hagyományok, hogy innen jót ne igen várjon; s azért én azt hiszem, bűnt követ el az igazság ügye ellen, ki igaztalanul, e gyűlöletes sziliben akarja a magyar nép elé állítani azon Kossuth Lajost, kit az „édesapjá“ nak nevez. A mese Kossuthnak fényes háztartásáról nálunk olyan átalánosságra vergődött, hogy ez megfejti némileg a kíváncsiságot, mely Turinba érkeztemkor a nagy magyarnak lakása felé vezetett. Nem restellem beismerni, hogy ezt kerestemben egy olasz úriembertől Kossuthnak palotáját kérdezem. Az rám bámult nagy csudálkozva, s úgy mond: „Ön talán Kossuthnak lakását keresi?“ Igen, viszonzám megzavarodva. „Úgy menjen ön az Angelnes utcába, s ott a 22-dik szám alatt, a hadi törvényszéki épülettel szemben, megjelendi azt, kit keres.“ Én a nyert instructiót megköszönve, illusióimban, megvallom, kissé megingatva, siettem az Angelnes-utcza felé. „Hogyan, hát Kossuthnak nincs palotája ? hiszen nálunk azt mondják, hogy így, meg amúgy,“... ilyképp okoskodom útközben, mi, azt hiszem elég méltó volt egy jámbor Kossuth-tisztelőhöz, kit otthon a meseköltők kétségtelen sikerrel elbolondítottak volt. A hosszú utczán végig ballagva, végre a 22-ik szám, egy csínnal épült kétemeletes ház elé érkezem, a kapu előtt néhány fegyveres katona álldogált, meglehetősen hanyag positióban, ártatlan egyszerűségem ezeket ide rendelt őröknek képzelő, csak később esett érzésemre, hogy kiz ezek a hadi törvényszék épülete előtti őrcsapatot képezik, s mert a másik oldalon a napsugarai teljes erejükben pompáznak, átjöttek ide pihenni; egy illusióval ismét kevesebb, de tót, s a constanzin határozott kifejezést nyert azon elv, miszerint az egyetemes zsinat a pápa fölött áll. Csak a legutoljára tartott egyetemes conciliumon, Tridentben emelkedett ismét túlsúlyra a pápai hatalom, mert az ellenállás eddigi föfészke, Észak-Németország a protestantizmus zászlója alá szegődött. Olvasóink bizonyára nem fogják időszerűtlennek találni, hogy ma, midőn IX. Pius pápának egyetemes zsinatot összehívó bullája egész terjedelmében előttünk fekszik, ily történelmi tényeket idézünk emlékezetükbe. Láthatják ezekből, miként növeli a pápaság időnként hatalom utáni törekvését, s mennél erősebb a tiltakozás az ellen, annál erőszakosabb kezekkel nyúl a vallás, a népek, az emberiség szentélyébe. De Róma követelései nem növekedtek párhuzamosan hatalmával. A pápaság ereje csak a reformatioig növekedett, és azóta folyvást apad, pedig Péter utódjának követelései azóta is mindig túlcsigázottabbak lőnek. —1. „Oh nemzetem, bizom te benned, Bízom, — de mégis féltelek. Bizod — megáldva duserével — A férfiasság zálogát. A nyújtott vaskértyűs maroktól kezed még vissza nem vonád. Edzett, erős vagy, oh de jó is, Hamar bizalmas, gyermeteg, Nem a kemény szorítás, a lágy Simogatástól féltelek.“ Az erőszakos támadásnak helyette egy simább, a hasoncsúszó-mászó amphibiumhoz méltó eszközt kelle választaniok és elkezdék a meséket Kossuthnak udvartartásáról, s e mesék, ki tagadná, csakhamar befutották az országot. Jól tudták az urak, hogy hova törekszenek; nem lévén titok előttük, hogy a múltnak emlékei a palotaszerü irányában, a népnek keblében a kegyeletnek nagyon csekély értelmét hagyák meg, czéljuknak hasznot látának benne, a költött valótlanságokat ily fénylő színben vetni a szeretetet ellensúlyozó mérleg-serpenyőbe, hogy ébredjen bár pillanatnyira a bámulat, s ennek következésében hogy következzék be azután utóbb az elhidegülés. A népnek gondolkodásmenete sokkal inkább hajol az egyenlőségi elvek felé, semhogy annak illusioira a tudat, hogy kegyencze, kit a száműzetésben szenvedőnek képzelt, vele szólva, „parádéban él“, zavarólag ne hatna; ismerek egy tót népdalt, mely II. Rákóczy Ferencz honszerelmét törekedvén ecsetelni, egyszerű naivságában következőleg szól: „A mikor Rákóczy szép Magyarországból Búcsúzott, búcsúzott, búcsúzott, búcsúzott, Habár előbb minden vén bocskort elnyuzott, Elnyuzott, elnyuzott, elnyuzott. Mégis az országra, mégis az országra Visszanézegetett, visszanézegetett.“ (folytatjuk.) Küküllümegyei dolgok. (Vége.) Nem kevéssé volt fontos egynéhány tisztviselő ellen irt újsági czikk és panasz folytán tett eljárás. Voltak olyanok, melyek az okmányok helybenléte miatt elintéztettek, melyekben vizsgálat rendeltetett. Egyneműek lévén, együttesen közlöm annyival inkább, hogy a nyilvánosságra juttatott panaszok feletti eljárás nyilvánosan ismertessék. ‘ Főbíró Pines János, egy ellene a „Magyar Polgár“ tavalyi számában írt czikk miatt vizsgálatot kérvén, az azon tárgyban kiküldött bizottmány jelentése szerint a vád alaptalansága éljenzések között kiderülvén, a rágalom bebizonyulván, szabadságában áll illetőn törvényes elégtételt venni; ugyanezen vizsgálat rendén azon nemű vád és panasz merülvén fel, hogy Mikeszásza községében Boér Kálmán alispán és szolgabiró Kinizsi István, bizonyos határ praevaricatio következtében a büntetéspénzt felszedve, elvették volna; a tisztség megbízatott ezen ügy kinyomozására. Ugyanekkor Boér Kálmán előadja maga s K. I. sz.-biró nevében, hogy egy perczig is a hivatali visszaélés gyanújában ne lehessen, miként ők csak annyi pénzt vettek fel, mennyi a tiszti kiszállásért őket illeti, mi a gyűlésnél helyesléssel hitelre találván, egyszer mindenkorra kimondatott, hogy a tiszti kiszállási dijak a vesztes félen felveendők; a hajtópénzből gyűlt összegek a községi, a büntetéspénzből bejöttek pedig a megyei pénztárba beszolgáltatandók. Főjegyző Andrássy István ellen még szolgabiró korában véghezvitt eljárásáért fegyelmi kereset lévén indíttatva, a kormányszék leküldi ez ügyet az iratokkal együtt a bizottmány elébe. Egy bizottmánynak adattak ki az irományok megvizsa végén még nem valók. A kapun belépve, a kapualjnak valóban palotaszerü alakja ismét uj erővel ébresztő hitemet Kossuth palotája iránt, s már kezdek megnyugodni, midőn egy jobbkéznek eső ajtón egy nőalak lépett ki, s sejtem, hogy a házfelügyelőnő volt tulajdonosa, s kérdő, hogy várjon az én bámulásom mit jelentsen? Egész büszkén vetem neki oda, hogy Kossuth urat keresem. „A harmadik emeleten lakik,s ez volt a minden fellengző reményeimet hideg zuhataggal lehűtő válasz. Ez tehát az az állítólagos udvartartás, gondolom magamban, miről nálunk oly sokat tudnak regélni; egy tisztességes lakás, egy háznak harmadik, vagy minthogy nálunk a földszint számításba nem veszik, második emeletén, ez is szöget üt némelyek fejében, erre is ráköltik a palota nevet? Bizony úgy néz ki az egész dolog, mintha ez urak irigyelnék a nagy hazafitól még a nyugalmas pihenő ágyat is, hol a hosszú fáradozásban sebektől megszaggatott testének némileg ápolást szerezhessen! „C’est une accusation brutale,“ fogja erre mondani egy már csak szeméremből is egészen szint vallani nem merő kilencz gombos czimeres gavallér, de nekem úgy tetszik, hogy e vád durvának elég durva, de igaznak is igaz. Ex ungue leonem, mondja a közmondás, és csakugyan, legalább ez esetben a rész az egészszel összhangzásban van. A mint a költeménynek első részében a valótlanságok teremtésében határt nem ismerő, úgy a többiben is, kivételt el nem fogadva, igaztalannak bizonyul.