Magyar Polgár, 1868. július-december (2. évfolyam, 77-154. szám)

1868-09-11 / 108. szám

Második évifolyam. Évre Előfizetési feltételek: . . . 12 frt —­kr. Félévre . Negyedévre Havonként 3 .­­ 1 .­­Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Szentegyház­ utca a 467. sz.MAG-TAE 108-ik szám. Kolozsvárn­, péntek September 11. 18 Hirdetési dijak. Ötször haagbozott sor ára 6 kr. tteiyegdij minden hirdetéstől 80 kr.­­■ hirdetéseknél külön kedvez­­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál J­inog. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosújvártt: Caayaz testvérek. Kolozsvárit.­ Szela János és Dem­­jén László. POLITIKAI LAP, KOLOZSVÁR, SEPTEMBER 10. Legújabb távirati tudósítások. Bécs, sept. 9. A reichsrath jövő ülésszaka oct. 17-én fog m­egnyittatni, a tartománygyűlések ülésezési időszaka tehát nem fog jelentékenyen meghosszabbíttatni. Beust, Herbot, Plener és Has­ner miniszterek, mint a cseh tartománygyűlés tag­jai Prágába mentek megjelenés végett a tartomány­­gyűlésen. Páris, sept. 8. A „Franci s­zernt a seniifa­­riai felkelési bizottságok rendkívüli tevékenységet fejtenek ki. Giungers körül több felkelő csapat van szétosztva, melyek uj fellépésre készülnek. Bécsi ágro. sept. 8. Arany 5. 44. Ezüst 112.60. Erdélyi földteherm. kütv. (á 100 ft) pénz— 70.50. ára 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. ára 153.50. Falusi reflexiók. Mikh­áza, September 8. I. Mi az a 67-es alaptörvény? Ideálja tán az államrendszereknek, hogy a jobboldal részéről képtelennek nyilvánít­­nak minden tökélyesítésére irányuló törek­vést? Beválása tán e nemzet háromszáz éves küzdelmei czéljának, hogy e küzdelem alatt a legnehezebb perc­ekben is visszautassa a hatalom minden ajánlatát, mely az őt törvé­nyesen megillető önállóságot vett csorbítan­dó, s ma el lön fogadva a felülről jövő ajánlat, s a többség sietett megkötni a ben­ne körülírt pactumot? Ez sem, az sem. Ideális államrendszer helyett chimaera, mely „önálló“ államot állít ide, attól az állami önállóságnak leglénye­­gesb kellékeit az absolut önálló törvényho­zást, s az állam lételének panaceáját képző Baját haderőt is megvonja. A nemzet há­romszázados küzdelmei czéljának valósulása helyett, gunymás, mely e czélra vezetendett törvényeinket csúfosan megkasztrálta leglé­­nyegesb pontjaitól; pactum, melyben régi követeléseink lényegét adtuk fel s önmagunk csúfosan lemondtunk nagyobbrészt arról, mi pörünknek, a megnyerés küszöbén álló pö­­rünknek vita tárgyát képezé. És ezt a pactumot tekintsük mi sze­rencsénk, jóllétünk non plus ultrájának, és a 67-es alkotmánynak régi jogaink erőlte­tett compilatiojából alkotott alaptörvényeit valljuk az egyedül üdvözítő politikai cre­­dónknak, melynek uralmán kívül Magyaror­szág számára nincsen üdv, nem lehet bol­dogulás. Legalább így hirdetik fum­an, hirdetik unisono, s hirdetik azok is, kik eddigi po­litikai pályájukon más eszmék megtestesí­tőiként szerepeltek küzöttünk, más fogalma­kat csepegtettek munkáik által honunk jö­vőjéről az olvasóba, szent István országának teljes függetlensége mellett törtek lándját, s TARCZA. Utazás az arany és a tündérek honában. Vallery Luiza eredeti kéziratából fordította (II. P. (J. IV. * Utam folytatásában egy mély völgyet követ­tem, melyben a Rhepera emlékeztető Aranyos foly. Kevésbbé tágas ugyan amannál, s nem birván ré­gi kastélyok romjaival kevésbbé regényes, de épen oly tiszteletgerjesztő és elrejtettebb. Isszonyu vihar dühöngött, a villámok fenyegetőleg czikáztak, a szélvész hevesen rázta a fenyvek koronáját s a he­gyek telhek közül kiemelkedni, majd ismét belé­jük merülni látszottak. Albák­nak fele utján, egy épü­lő félben levő csárdában pihentem meg, hol csak tüzet kaphatok átázott ruháim megszám­­­lására s egy kötés szénát fekhely gyanánt, a hagy­ma s­zezettel illatozó hálószobában. Hajnalban el­­indulok A­l­b­á­k felé. A nap, mint vihar után szokott, gyönyörű ragyogásban tündöklött, s távoli helység hegyes tor­nya a fenyvek zöldje közt tova futó ködöt és fel­hőket látszott átmetszeni. A regg sugarai lassan­ként fényt hintettek a még szunyadozó zugokra, az áttört béretek, erdőborított hegységek, a fel­fel­őliné­k ismét elmosódó távoli táj, mindez a szeszé­lyesség kellemeivel birt. A hegyoldalak emelked­tek, s az út egy a szirtek s meredélyek közt át­húzódó szalaggá keskenyült. Néha egy-egy tehén hallatá kolompját, s egy-egy asszony mutatkozott, útközben is szorgalmasan fonva, mig a fenyves közül kiemelkedő füst elrejtett lakot jelöl meg. Csakhamar elértük Albákot, honnan Szkoriso­rára voltam indulandó, melynek gyönyörű fekvé­se is öröm belöl tükörfalként jéggel bontott hármas barlangját, előttem mint egész Európában egyetlent magasztalták. Egy órányira e barlangtól van a hí­res visszhang P­­­at­r­a Grettoránál, mely öt­ször suttogja vissza a mellette elmondott szerelmi szavakat. Ötször! Ez igen sok, hisz egyszeri hal­lásuk elég, hogy a szivet érzettel töltse bél Fájdalom! E csodás helyeknek csak leirását hallhatom, daczára vágyamnak, daczára annak, hogy már nyeregben ültem, megszemlélésükre in­dulandó. Szekeresem, ki magát „demokrata lengyel nemesinek nevezé, s azon reggel igen sokat kocz­­czingatott egy csendőrrel, méltóságán alulinak tar­totta visszatenni a nyergemre a kengyeleket, me­lyeket arról az övé számára levett vala. Hiába­, hisz itt Erdélyben majd mindenki nemesnek tartja magát,­­ a legszegényebb is módot lel valamelyik ősét Árpád törzstisztjévé vagy szertartásmesterévé tenni. Lengyel nemesem tehát megtagadta a továb­bi kíséretet, s mások nem akarván őt megharagí­­tani, vonakodának tisztjét a­d a kalauzolást elvál­lalni , Így az ábrándok e kedves honába csak imént lépve be, már­is vissza kell térnem. A „Borsszem Jankó“ utolsó számában saját képét hozza. Jankó ágyon fekszik és Csiki Sanyi öntözi, kulacsából valami folyadékkal, de „Bors­szem Jankó“ nem ébred fel csak alszik csendesen. A folyadék olvasztott arany nem lehet -Topánfalván újra nem kaptam ebédet, most igen késő volt. Offenbánya felé vettem utamat, mindig az Aranyost követve. E szép folyó, mely a tündérek földjén oly tiszta, azonnal zavarossá válik, a mint az arany birodalmát érinti. Minthogy az út, melyen Offenbányára mentünk, nem a bányák útja, hanem a hegy ellenkező oldalán halad elő: majdnem el­hagyatott is volt, s alig találkozunk rajta valami czigányokkal, kik fél­meztelenül, vállaikon nagy botokkal jövének felénk; előbb puskáknak vélve botjaikat megvallom kissé féltem, ők azonban csen­desen távozni hagytak minket, s a viz partján, nem tudom ki vagy mi után leskelődtek. Offenbánya és oly csendes milyen zajosok társai: Abrudbánya és Verespatak. Vendéglő nem lévén egy magánház féltékenyen őrzött tisztaságú, s többnyire sanctuariumként elzárt szobájában ké­nyelmesen szállásoltattam el. Jóllehet a nap már jó magasan állott, midőn szállásomról eltávoztam, a kis helység még egészen nyugodni látszott. A vidék ezentúl afrikai kinézést ölt magá­ra. Vörös vagy vid­aszin szakadások, a napon szikrát hányó fénylő tömegek, az út felett boltozódó szirtek; — mindezt néhány törökbuzaföld váltja fel, s a kilátást a folytonosan kisért Aranyos te­szi vidorabbá. Majd egy mély torokba haladunk be, azt hivém Vulkán rejtekeibe szádunk alá. Egy­felől márvány-féle tömegek, más­felől roppant vas­áhitattal mutattak őseink önállóságra irányu­ló küzdelmeire, holott ma ez önállósági küz­delemnek nevetséges kimenetelét a legböl­­csebb politika kifolyásának kürtölik. Vájjon miért bölcs az önfeladási, a jog­­áldozási politika ma, holott az századokon át helytelen volt? Van-e okunk a mai körülmények közt hazánk számára kevesebb önállósággal, igen­is korlátolt függetlenséggel érni be, midőn mindeddig e függetlenség, s az önállóság nagyobb mérve volt szükséges önállóan keret ,­sendű államczélunk megvalósítására? Szabadjon e kérdések elemzésébe mé­lyebben bebocsátkoznom. (B-a-X.) Pár szó közlekedésügyünkről. (K. B.) A k. fehérvári vasútvonal m­egnyi­­tása közel kilátásban lévén, ez alkalmat ad köz­lekedésünk némely iránya fölött egy kis szemlét tartani. A jelenlegi szekérposta közlekedésénél K.­­Fehérvárnak igen kedvezőtlen helyzet jutott. A Szeben felé utazni kívánónak már reggel 5 órakor, a Kolozsvárra szándékozónak pedig egész est­e 9 óra utánig kell lesni a postát, hogy megtudhassa várjon egy ritka szerencse hagyott-e számára he­lyet, hogy azt elfoglalva, tova utazhassák. E mellett K.-Fehérváron át mindkét oldalról csak egyetlen postaszekér, a n.-szeben-kolozsvári, illetőleg kolozs­­vár-n.-szebeni járván, könnyen megesketik, hogy a K.-Fehérvárra szándékozó egy továbbmenni akaró által kiszorított utasnak napokig kell kedvező al­kalomra várakozni. A vasútvonal megnyíltával ezen okvetlenül változtatni kell, s reményünk is van, hogy K.-Fe­­hérvárról kiinduló, és K.-Fehérvárig menő több szekérposta-járat felállításával segítve lesz e bajon. Mi még a k.-fehérvári vasútállomással való közlekedés egyik főfontosságú vonalára, szándékoz­zuk a közfigyelmet fölhívni: a székelyföldire. Tudjuk, hogy a közép és északi székelység, midőn M.­Vásárhelyen át K.-Fehérvárra akar utaz­ni vagy valami postaküldeményt szállíttatni, az utazó vagy szállítmány reggeltől estig Tordán vesz­tegel, s előbbi még ekkor is ki van téve a leg­nagyobb valószinüségnek, hogy az őt tovább vi­endő kolozsvár k.-fehérvári szekérposta el lesz egé­szen foglalva, s igy neki napokig vissza kell ma­radni. Megfordítva K.-Fehérvárról M.-Vásárhelyre menve is ugyanezen eset áll be. Elkerülhetetlen tehát egy K.-Fehérvár és M.­­Vásárhely közt közvetlenül közlekedő­­postamenet, melynek útját szerény véleményünk Nyárádtő, Mi­­kefalva, D.-Sz.-Márton, Küküllövár, Balázsfalva­ és O.-Csesztvén át a Kis Küküllö völgyén óhajtaná K.-Fehérvárnak vitetni. Ez által a legrövidebb vonal lenne választva, hol az út is csak Balázsfalva és K.-Fehérvár közt lévén nagyobb mérvben javítandó, egyébként áta­­lában elég jó. E mellett, a nem legutolsó fontos­ságú K.-Küküllő melléke egy szekérposta közleke­déssel volna megajándékozva, melyet eddig oly sajnosan nélkülözött Furcsaságok. ©rr­á rá, mond rá. Egyik­­. jobboldali kollegánknak saját spiritusa kifogyván a 67-es jogalap dicsőítésére rendezett kivilágításban, jónak látta „az 1848—49 diki tekintélyek nyilatkozatai­ból töltögetni össze az új illuminatióra az olajat. A többi közt Perczel Mórhoz is folyamodott. Azt hive, hogy ez által is fényes világításba he­lyezi a 67-es jogalapot. Nem nézte meg mi van a lámpában, s a Perczelre hivatkozás által a közös­­ügy rendszernek jó lélekkel szánt illuminatióból u­­gyancsak annak transparentje jön. Mi nem igen válik e gyengeségének előnyére. Perczel Mór az idézett tekintély ugyanis 1867. deczember 17-diki beszédében következő átlátszó képét adta 67-nek: Rabok vagyunk uraim még ma is. És a kényszerűség az egyedüli helyes érv, a­mely a majoritás eljárását igazolhatja vagy mentheti. Elközelge az idő, midőn a mostani ma­joritás feladatát betöltő és annak létoka megszűnt. Rettenetesen csalatkoznék az, ki azt hiszi, hogy mindaz, mi a kényszerűség korszakában és annak súlya alatt történt, maga legyen a czél.“ Ugyebár jobboldali sze­mp­ontb­ól ked­vezőtlen ez a transparent? Szívesen vesszük. Prop­ter bonum pacis „er a rá, mondjuk rá mi is“, hogy Perczel helyesen ítéli meg a közös ügyes joga­lapot. * Interpelláljuk a „Székely Közlöny“-t! — Azt nem is kérdjük, hogy van-e, tudomása a „Mihály gazda és teinsur“ közt lapja hasábjain folyó kö­vetkező párbeszédről: — M. G. Nó teins ver, látta én a mit látta ? T. Ugyan mit látott ismét Mihály gazda ? M. G. Láttam teins­uer, hoik a Kovács Soma zsebébe tette egy darab debreczeni szappan, — hoik megmosdassa vele kommonitás gyűlésibe járó városi piszkosokat. —• Lévén a „Sz. Közlönyének e párbeszédről tudomása, kérdjük: van-e még M.-Vásárhelytt e hires szappanból? — S ha van, s ha a teljes készlet nincs a város szükségletei által igénybe véve, mi­­ért nem szállított belőle Kolozsvárra is pár mázsát ? — Miért nem utalja ez árut oda, hol biztos pi­­acz kínálkozik? Kérjük a kollega urat, csomagoltassa lapunk tegnapi számának mellékletébe. * * Az őszi hadgyakorlatok élénken folynak min­denfelé. Különösen Pesten a szélsőbali journalisti­­kai táborban. De az ő vezényszavaik: „bal­kö­zépre kanyarodj“ még Kis Károly badtani mű­­­szótárában sincs benne. A­mit a balközép vezérei hangoztatnak, az már sokkal mindennapiasabb: „lódulj !“ S a szélső népzászlóalj még­sem látszik megérteni. * * * hetvén: értjük a képet. Ha avval önthetné le Csiky­anyi Jankót, biz az felébredne neki is. * * * * Mit tesz az, hogy-------„bene memorem oportet esse“? _ Azt, hogyha journalists vagy és alszol va­lamely orrod előtt folyó eseményt, s későre te­szem egy bukaresti lap tudósítása álmodból feléb­reszt. Írsz valamit annak nyomán a nagyeseményről a mellé pityeszted, ha az a lap újra felébreszt, te is folytatod, és ezután úgy elaludt munkatársadtól ugyanaz eseményről kapsz egy késő tudósítást: ne közöld azt oly megjegyzéssel, hogy „tárgyhalmaz miatt késett.“ Közönséged elég okosan kinevet se azt mond­ja az ilyenekre: „journalistam bene memorem op­­potetense.“ Tán elég érthető e magyarázat. Sed fiat abbinc applicatios * Erdélyi lapszemle. (6) „Hatósági élet“ rovatunk hű tükrét adja a küzdelemnek, melyet a Szászföldön a czopf és a haladási szellem, az ósdi institutiók korhadt pa­­ragraphusaihoz erőlködéssel ragaszkodók, az új ál­lamforma által annak részeiben is igényelt reform szükségét józanul belátók, az ó és új szászoknak szemközt álló hadsorai a folyó hó 15-én már meg­nyíló egyetemnek előjátékaiban, a választások kö­rül vívnak. A szászföldi sajtó is kivette e küzde­lemből a magáét. Az ó­szászok közlönye, a „Sie­­benbürgisch Deutsches Wochenblatt“ rég megfújta már a komes egybehívó irata ellen a támadót; a „Herrn. Ztg.“ kissé halkabb han­gon accompagnirozott ifjabb, de határozottabb fel­lépésű kollegájának, míg az új-szászok orgánumok­­ban, a „Siebenbürgische Blitter“-ben erélyesen védték a haladási alapot, melyet az ósdiak ellené­ben elfoglaltak, s az elvet, melynek egyik legha­­tárzottabb képviselője az uj szász komes ellen any­­nyi szót, annyi papirt, annyi instructiót pazarol el a maradó törekvésének absurditása által már erőt­­lenített ellenhad. Ott, hol az új komes egybehívó irata a meg­változott államforma által igénylért intézménymó­­dosításokra utal, a szász nemzet jogai ellen inté­zendő hadjárat jelszavát vélik az ó­szászok halla­ni , hol a mostani nemzeti egyetemtől a törvény­hozó testület jellegét megtagadjuk, nem a tények logikájának szü­kségszerű következését, hanem ugyancsak a komes által a nemzeti egyetem ellen magánszeszélyből indított hadjáratot látnak. S a székeknek és kerületeknek képviselői a nép nevé­ben bőven szavazgatnak bizalmatlanságot az új ko­­mesnek, kinek épp egyik főtörekvése, hogy a nép­képviselet jogát a nemzet nevében ne egyes testü­letek genymásolják továbbra, hanem elvégre önma­ga a nép jusson politikai jogainak közvetlen bir­tokába. A nemzet jogainak sérelme miatt ütik an­nak álképviselői a nagy zajt, holott a nemzet leg­nagyobb része nincs az őt illető jogok birtokában, s a királyföldön lakó nem szász nemzetiségű la­kók épp nagyon is aránytalan részt bírnak a po­litikai jogok osztalékában. S ezen ósdi, méltányta­tartalmu szirtek állanak, áttöredezve, csúcsok a toronyszerű nyúlványokkal ellátva; e fekete szik­­lákat rozsdás erek szeldelik át, s tövüknél a folyó vasas köveken zúg alá. El valók ragadtatva ennyi nagyszerűség, ennyi erő előtt. Nincs képzetünk a Kárpátok megrázó volta s kitörő hatalmáról, ha e kis zúgot meg nem tekintettük. A távolban szénnel terhelt lovak sora száll lassan alá a hegyoldala­kon. Végre elérünk egy a folyó túlpartján fekvő falut, kivájt fatörzsből készült csónakban kelvén át az Aranyos vizén. Kevéssel előbb a folyó elveszti fekete színét, a lejtők zöld takaróval fedvék, a Kárpátok saját­ságaként mindig félkörben idomulva. Egyszerre a szir­tek különös kísérteties idomokat öltnek : obeliszkeket, mesés sphynx- alakokat, eltiport gnómokat, ágas­kodó medvéket, s a mindezek fölött uralgó Typhon óriást vélnéd látni. E különös szirttömegek, melyek az idő által elmosódott szobrokhoz hasonlítnak, megaranyozva a leáldozó nap végsugaraitól, való­ban elkápráztatják szemeinket, s azt hisszük, hogy ütünk az Egyptom csodafaragásai közé tévesztett. A vadregényes torkolatot, melyen eddig jöttünk, e vihar és vízmetszette tömegek fejezik be; azután a hegyek törpülnek, a táj kinyílik, a mezők arany kalászoktól fedvek, feltűnik a távoli térség. Ked­ves hegyvidékünktől megváltunk.

Next