Magyar Polgár, 1870. július-december (4. évfolyam, 76-175. szám)
1870-11-02 / 129. szám
KOLOZSVÁR, NOVEMBER 1 Halottak estéjére. Mindig fájdalmas, mindig szomorú a kegyeletes megemlékezésnek azon ünnepélye, melylyel hallottjainknak adózunk; mindig bánatosan hat lelkünkre érintéses húrnak, mely az élet színteréről elköltözött kedveseinkhez köt; mindig borongó érzelmeknek engedi át magát a fogékony kebel halottak estéjén, de ezt tenni bizonyára soha sem volt több oka, mint a mai napon, mint halottak estéjének idei évfordulóján. A halál angyalának gazdagabb aratása volt e szerencsétlen évben, mint a természetnek. Azon nagyszerű emlékek helyén, melyeket az emberi szorgalom békés eszközei századok lefolyása alatt emeltek, ama borzadályos háromszögben, melynek végpontjait Pária, Metz és Strassburg képezi, egy óriási sir terül most el, s benne százezerek aluszszák örök álmukat, mig fölötte — egy nemzet vérben áll.... S e szegény, ez elhagyatott nemzet vérben is már-már alig tud ártani; a rémítő vérvesztés miatt hajdan oly büszke termete roskadozik, s a „ga ira, ga irau lelkesítő hangjai helyett összecsukódó ajkai a „Dies irae“ temetői melódiáját suttogják... S a gyászjelenetet még rémesebbé teszi azon ágyuknak pokoli zaja, melyekkel a porosz hatalom szó épen halottak estéjén parancsolta Pária halomra lövetését megkezdeni! Midőn megemlékezünk lelkünk szeretetének elhalt tárgyairól; midőn a kegyelet mécseivel s a visszaemlékezés virág koszorújával díszítjük föl drága hamvainknak sirkant takaróját, illő a rokonszenv szárnyain fölkeresnünk amaz óriási temetőt is, illő a vigasztalás bátorító szózatával járulnunk a temető halottjainak gyászolójához, a nemes franczia nemzethez, az emberiség legszentebb eszméinek mindig győzelemkoszorúzta, s most önvétke nélkül elbukott előharczosához illő e dicső nemzetet támogatnunk az anyagi segély lehetetlenségének tudatában legalább annak elmondásával, hogy az óriási sír nemcsak legjelesb fiait, de önkebtén ápolt legnagyobb ellenségeinek hatalmát is magában foglalja; hogy a vér, melylyel egy nemzet hazáját ellenségeitől megtisztítja, soha sem vntatott hiába; hogy Heine-ként — In des Todes kalten Armen Kann das Leben erst erwärmen, Und das Liebt der Nacht entragt. Bennünket megtanított saját hazánknak közelmúltra bízni a franczia nemzet életképességében, s remélem még virágzóbb újjászületését Mint ma a franczia, úgy állott huszonegy évvel ezelőtt a magyar nemzet is egy nagy sír fölött. S míg a gyengébbek azt hivék, hogy veszteségeink a költő szavai szerint egyértelműek a „nagyszerű halállal, s a sirba „egy nemzet sülyedt el“: e nemzet, hála értte a gondviselésen kivül jobb fiainak, él ma is, és biztos kilátással a szép jövőre... És élni fog ismét a franczia nemzet is, ha nem veszti el kitartását, ha okulni fog a múltnak hibáin, ha követni fogja hallhatatlan dalnokának, Hugo Victor-nak tanácsát: „Amis, nég pour des temps prospéres, Ob! n’allez pag errer, comme out érré vog péres;“ •) ha hasznára fordítva a drágán megfizetett leczkét, nem fog többé idegen szövetségesek *) Barátim kik szerencsésebb idők számára születtetek, kerüljétek el atyáitok tévedéseit, segélyének ingatag, hanem saját kifejlesztendő erejének biztos talajára helyezkedni; ha e talajon minden franczia becsületesen teljesitendi polgári és hazafiai kötelességeit, feltéve magában az olasz költővel: „Fasciam’ nei quel, che si pou tar’ per noi, Abbia, chi reg’ in ciel’, cura di re8to.“ **) Legyen a bizalom azon virágkoszorú, melyet a franczia nemzet halottjainak fejfájára illeszt rokonszenvező lelkünk halottak estéjén, a szerető emlékezet tiszta érzelmének ünnepén! Molnár Antal: A kolozsvári nemzeti színház tagjai. Bemutatja: Jónás, X. Kassai, Jászai Mari asszony. A magyar színművészetnek egy nagy calamities van, az, hogy azon tehetséges tagjai, kik kiszorulnak a pesti nemzeti színház szűk keretéből, kénytelenek a vidéken forgácsolni el tehetségüket, úgy, amint éppen a vállalkozó igazgató igényei követelik. A naive színésznő azon veszi magát észre, hogy tragikai alakká fordirozza az előálló szükséghez képest az igazgató leleményessége. Hiába érzi, hogy e szakmához nincs egyetlen íze, egyetlen csöpp vére, játszani kell. A drámai hős, ki magánkot adja, holnap mint bourlesxk comicus bukfenczet kell hánnyan, mert minden szakmára nem jut ember, és játszani kell. A sonbrette énekesnővel érzelgős vén kisaszszonyokban próbáltat szerencsét, s komoly drámai ■terepekben devalváltatja hitelét a számítás nélkül készült repertoir, a tehetség jobb érzelmei, s mitszlésének hallgatva kell megbukni a közönség előtt, mert kötelessége a kiosztot szerepet eljátszani. A drámai hősnő szerepkörére áldozhat a legkevesebb időt, legkevesebb tanulmányt, mert íme, a szükség minden nap a színpadra lépteti, játszani kell borúra derűre, s ha nagy ritkán othon érezhetné magát szerepében, azon veszi magát észre, hogy ereje elforgácsolt, s alig van annyi ideje hogy megismerkedjék a darab keretével, de hogy tanulmányozhassa, hogy alakot teremthessen belőlle, arra már nincs idő, s ha mégis néhány jelenete sikerül, sok esetben a véletlen műve. Hogy az elmondottakat mindjárt egy példával illustráljam, beszélni fogok Kassainé asszonyról. Kétségen kívül Kassainé asszony nem csak tehetség, de nagyon sok kellékkel bír ahoz, hogy egykor kitűnő drámai hősnő válhassék belőlle. Két évi működés alatt színpadunkon többször bebizonyítá, hogy őt pályáján nemes szenvedély vezeti, hogy ismeri hivatása terét, hogy van teremtő ereje is, de kétségtelen hogy egész alakig még nem bírt felvergődni. Az ő hibája ez? Azt hiszem nem egésszen. Ereje, tehetségeel van forgácsolva, mint minden vidéki színésznőnek, s ha a legjobb akarattal, s bizonyos arabitiával küzd is pályaját, hajótörést szenved bungalma — egy csomó olyan szerep miatt, melyhez sem tehetsége, sem kedve, — de a melyeket játszania kell mégis. Miután senki a maga szerencsétlenségét ki nem kerülheti, neki is a budai népszínháznál kellett pályáját elkezdeni, a budai népszínháznál, mely mindig idétlen kinövése volt nemzeti színészetünknek. Éppen két évre volt szüksége Kassainé asszonynak, hogy lerázza magáról azt a port, mely a budai comediák és elmeszörnyekből reá ragadt, s kuli bizonyosan még egy annyi idő, mig megválik az onnét emlékű hozott modorúságaitól is. A budai népszínházát nem vezette lelkiismeretes kritika soha. Az irodalmi pajtáskodás nem csak a gombaként szaporodó Rajkai féle gyári Folyt -n .. . Szemle, Kolozsvár, november 1. (6) A metzi kapitulatio, mely Francziaország szerencsétlenségét egy súlyos csapással a német fogságban levő ellenszámát 323.000-re növelte, oly fontos esemény, mely minden egyebet háttérbe szorít, s ma csaknem kizárólagosan dominálja a politicai lapok hasábjait. Ma alig találkozik oly nagyhitű újságíró, ki Metz eleste után a háború sorsának megfordulását reméltené. Hogy Trochy Metz elestének hírére is visszautasíta a Páris átadását követelő porosz ajánlatot, ez minden esetre jelent annyit, hogy Francziaország fővárosa még nem jutott a végső kétségbeesés állapotába, s hogy a németeknek sok bajt okozhat, de Francziaország győzelmére nem kecsegtethet kilátással. Képzelhető-e, hogy azon Francziaország, mely Bazaine Metzbe záratása augustus 19 ike óta egy tekintélyes sereget sem tudott síkra állítani, melyet a sedani kapitulatio szégyenérzete, a köztársaság fölemelő eszméje, vezetőinek lelkes hazafisága, önfeláldozó buzgalma aléltságából tetterőre nem villanyzó, hogy ezen Francziaország megmentse Párist, melyet nemsokára félmilliónyi diadalittas, harczedzett ellen áll körül?! Fájdalom, az eddigi példák után Trocln igenkeveset várhat a hazafi érzet s a harczi bátorság erőteljes fellángolásától. Ma egy téren nyerhet csak Francziaország, illetőleg veheti elejét a súlyosb veszteségeknek: a békekötés terén. És e tekintetben az alkudozó Thiers ügyességén kívül kétségtelenül igen sok függ Páris magatartásától. S e tekintetben Trochy nagyon helyesen gondolkodik. Bismarck gróf és Vicobismarckja: Vilmos király nagy súlyt fektetnek a Párisba vonulhatásra A Versailles főhadiszálláson kötendő fegyverszünet vagy béke feltételei Francziaországra nézve kétségkívül sokkal előnyösben hangzanának, mint azé, melynek pontjait a német esetlegesen Páris falain belől diktálná. Vilmos békepontjaiból nem egyet lesz hajlandó feladni Páris feladásáért. Míg ha a porosz a békeszerződés előtt jut akár ostrom útján, akár békés átadás utal a főváros tulajdonába, a király dicsszomjának e tekintetei elesnek. Ma igazán csaknem kizárólag Páriától függ a békekötés milyensége, s így egy részben Francziaország jövője. Német tudósítások szerint annyiszor elmaradt bombáztatásának ma kellett kezdődnie. A franczia nagyhitűek reményei szerint az eddig diadalmas német sereg Páris falai alatt vesztetlen, míg egynémely porosz lap a teljes biztosság érzetével hirleli, hogy a főváros a bombáztatásnak háromszor huszonnégy óránál tovább nem állhat ellent. Nemsokára megtudjuk, melyiknek volt, s volt-e valamelyiknek igua? nem kapitulálhat s a minek nem szabad kapitulálni, és ez a franczia köztársaság. VERSAILLES, oct. 28. Thiers három nap óta birtokában van a mentelmi levélnek mely Versaillesba s onnan Párisba szól, ő azonban azon követeléséhez ragaszkodik, hogy Orléanson át egyenesen Párisba mehessen. A würtembergiek kirándulása alkalmával, miről Berlinbe még nem érkezett tudósítás, 5 tiszt és 297 nem sebesült mozgóőr esett foglyul. Azon kivül Montereauban 300 nemzetőr fegyvesztetett le. A mi veszteségünk : 10 közember, 1 törzstiszt s 1 hadnagy elesett s 40 ember megsebesült. Páris előtt minden változatlan. VERSAILLES, oct. 28. Ama nagyszerű esemény alkalmából, hogy mindkét ellenséges hadsereg, mely julius hóban a németekkel szemben állott, fogságban van: a király Frigyes és Frigyes Károly fölegeket tábornagyokká nevezte ki, Moltkót pedig grófi rangra emelte. VERSAILLES, oct. 28. (Hivatalos.) A würtembergi portyázó parancsnokság Montereau és Nangis mellett vívott győzelmes ütközet után szótag rasztotta a franctizeuröket s a mozgókat. Az ellenség vesztesége egy mitrailleuse, egy ágyú s több mint 100 halott és sebesült. L. C80 — Táviratok a külföldről. VERSAILLES, oct. 29. Tatin tábornok gyors segítséget kért. Ma ment el egy osztály tüzérség. TOURS, oct. 29. Gambettának a Metz feladásáról szárnyaló hírre a prófetekhez intézett körjegyzéke igy szól: Ily szerencsétlen eszét csak gonoszság eredményezhetett, melynek okozói törvényen kivül állanak. A kormányt a legborzasztóbb szerencsétlenségek sem fogják elcsüggeszteni. A gaz kapitulátiók e korszakában van egy, ami *) Tegyünk anynyit, a mennyit önmagunk által tehetünk ; a többiről gondoskodni fog az, a ki uralkodik az egekben. (Rugier, Ariosto „Orfano furioso“-jában.) . Az illetékes helyről származott tanügyi czáfolatnak (?) czáfolata.*) J. Nagy Szeben, oct. 24. 1870. A nagymélt. m. k. vallás- és közoktatási miniszter úrhoz és az országgyűléshez a szebeni államgymnasium érdekében intézett 5 kérésemet „illetékes helyről“ pont szerint akarván megczáfolni, ezen czáfolatra (?) magam is pont szerint felelek, már most fölkérvén ezen lap t. olvasóit: szíveskedjenek fölszólalásomat (117. és 118 iksz.), az „illetékes helyröli“ czáfolatot (121. sz.) és ennek általam történendő jelen viszont megczáfolását összehasonlítva részrehajtatlanul mérlegelni. 1) A félszeg cáfolat egy N. R. jegy alatt a „K. Közlöny“ ben megjelent szebeni levél tanúságára szorul, midőn bizonyítani akarja azt, hogy a szebeni államgymnasiumi igazgató K. Eötvös excellentiájának ittlétekor megígérte volna, miszerint egy új gymnasium-épület iránt javaslatát és tervét mielőbb benyújtja, — ez pedig mostanig nem történvén meg — mondja az „Illetékes helyzöli“ czáfolat (?) hogy a mulasztás nem a minisztériumban, hanem N.-Szebenben fenekült. Feltűnő, hogy a hivatalos czáfolgató a „K. K.“ ben megjelent magánlevélre hivatkozik, holott hivatalos okmányokkal kellene állításait támogatnia ; ha azonban meggondoljuk, hogy ama levél írója (Simo)N. (Péte)R. és a megcáfolandó tanár egy és ugyanazon személy (én) s engem tehát saját szavaimmal akar megverni, eme hivatkozást ügyes fogásnak kell elismernünk, ámbár csodáljuk a hivatalos cáfolgatónak találékonyságát, mert nem hihetjük, hogy a „K. K.“ elárulta volna „illetékes helyen,“ hogy ki az az „N. R. ?“ Egyébiránt hivatkozásával is teljesen czért tévesztett az én. ellenfelem. Megígérvén a közoktatási miniszter ur igazgatónknak, hogy egy új gymnasiumi épületről gondoskodni fog, az igazgató a miniszter urat atyai szándékában tőle kitelthetőleg segítendő, már 1869 ks novemberben benyújtott nem egy, hanem három tervet a helybeli m. kir. mérnöki hivatalhoz, mint olyanhoz, mely hivatva van ilyetén terveket megvizsgálni, azok fölött véleményt adni, s igy aztán az illető minisztériumhoz juttatni, hogy pedig mindez meg nem *) A nélkül, hogy a jelen érdekes polémiába beavatkoznánk, bátorkodunk azza. Eötvös, közoktatásügyérnek és országgyűlési képviselőinknek figyelmébe ajánlani. A jövő évi budget remélhetőleg néhány hét múlva tárgyalás alá kerül. Itt a legvégső ideje, hogy a kormány az erdélyi tanárok nyomorúságán segítni iparkodjék. Szégyen, hogy az erdélyi terület országgyűlési képviselői máig sem bírták (mert nem is igen erőlködtek) kivinni azt, hogy az anyaföld intézeteivel egyrangú erdélyterületi tanodák tanárai, amazokkal egyenlőn dijaztassanak. Olcsó húsnak big a leve. Csoda- e, ha tanodáink gyengén díjazott tanárait az önfentartás másnemű mellékfoglalatosságra kénytelvén, minden erejüket tanári hivatásoknak nem szentelik, s nevelkedik olyan nemzedék, melynek válogatott példányai az erdélyi képviselők?! Reméljük maga a kormány is megelégelte ily nemes példányok tenyésztését. Szerkönyveket legyezgette, hogy ne „rontson cassát“,le a működő tagokkal szemben is olyan lanyhán árt el, hogy azok hamarább lehettek elbizakodotabbakká, sem hogy tanulhattak volna valamit, vagy üsztörit nyittek volna kibontakozni a boureszk comédiák, az alkalmi paródiák porából. Ez a kritika nélküli haladás látszik ma is Jaskainé asszonyon, s ez oka annak, hogy örökölt oyan modorosságot, milyenről sokkal bajosabb lesz leszoknia, mint elsajátítani azokat. Hangját irigyelhei akár melyik tragicai sznésznő, szép érczés, ámde nem birja kellőleg használni, nem ismeri fokozatait, s szavallatát sate szar bilincsbe tartja az egyhnguság. Termete, alakja kifogásánál szép, de van járásában bizonyos minuelleszettség, melyet akár ki érvényesíthet csak a tragic, színésznő nem M az oka ennek? - Azt bűze, nem más mint az, így Kassainé kevesebbet gondol szerepelek plasicai részére, mint öltözékének szályára^ Felolvadhat valaki akár mekko* bensőd gél szerepébe, a szenek beszélhetnek *ár mi ven ékesen — ha a plaat ca nem egés zitik. _ .. fél sikernek marad mindig, mert niesen v i*'83 hiányzik a kép alap szine. s 1D®', A kritika nélküli haladás az oka annak , hogy Kassainé asszony kitűnő toilette ízlése akkor szenved hajótörést éppen, midőn legtöbb szorgalommal van öltözve. Akárhányszor van példa reá, hogy a néző, ki Kassainé asszony toilettében gyönyörködik, még pedig méltán, sajnálja, hogy nem egy századdal kétöbb foly le a darab meséje, hol aztán éppen felségesen illenék be az a ruha, "történt, ennek okát nem tudjuk. A minisztérium dolga lett volna egyébiránt azt sürgetni. Igaz tehát, hogy a baj II.Szebenben reneklik de a mulasztásnak korántsem az igazgató oka , mint a cáfolgató macchiavelli-féle óvatnanágcal elhitetni szeretné, általánosan „NI. Szebent“ és nem határozottan „mérnöki hivatalt“ Első kérésemet tehát annak indokolásaiés együtt egész terjedelmében föntartván, a czáfolatnak jelen czáfolata alkalmából is szivvel esedezem le. Eötvös ő nagyméltósága és az országgyülés tagjaihoz: intézkedjenek, hogy N. Szebenben a magyar kir. államfőgymnasium számára megfelelő állami épület állíttassák fel. 2) Azon kérésemnek megkisérleti cáfolata (?) hogy a szebeni államgynasiumi tanárok is, nem hasonlólag, hanem — egyenlőleg díjaztassanak a Királyhágón mi tanárokkal, — sok szomorú elmélkedésre adhatna alkalmat. Nem akarok bő beszédű lenni, de mégis megjegyzem, hogy nem csak a n.szebeni állam - gymnasiumi tanárok, hanem az ottani jogakadémiának tanárjai is, nemkülönben a kolozsvári akadémiai tanárok, úgyszintén a m.-vásárhelyi kir. tábla hivatalnokai és általában majdnem minden szolgája közös hazánknak, kiket a véletlen „Erdélybe“ hozott, keservesen érzik azt, hogy Királyhágón túli kollégáik minden tekintetben előnyben vannak előttük, és naponta tapasztalják, hogy hazánknak azon része, melyet az unió előtt „Erdélynek“ neveztek, a magyar állam „hamujuskája.“ Második kérésem cáfolata (?) — a menynyiben az a szebeni gymnasiumra vonatkozik, — minden szavában tájékozatlanságot árul el, szigorú moralista azt mondaná, hogy malitiosos hazugság. Az „illetékes hely“ anonymusa azt állítja, hogy a szebeni gymnasiumi tanárok nem kérelmeztek járandóságaik javításáért. — Erre ez a meg nem cáfolható felelet. A budapesti állami tanárok már 1868-ban kapvának pénzt, meghallják, hogy a királyhágón túli vidéki állami tanárok is azt 1869 január 1-től fogva kapni fogják, már 1868-iki november 12 én folyamodtak a szebeni tanárok testületileg a végett, hogy ezen kedvezményben ők is részesittessenek. Négy hó múlva ministeriumi tagadó válasz 1869. már ez i. 16 án. 3.) Németül tanulván a Szentirást, abból ezt idézem németül: „Klopfet an, so wird each aufgetban, bittet, so wird euch gegeben werden,a mely szókat magyarázva lelki pásztoraink a könyörgésben kitartásra intenek bennünket. A D. szebeni tanárok kérésünk első megtagadása által nem engedvén magukat elcsüggeszteni, 1869 november 10-én újból kérelmeztek testületileg. Ministeriumi tagadó válasz 1869 november 27- én. A „B.-Pesti Közlöny“ 1869-iki december 31-én megjelent számában azt olvasók, hogy az államtanodai tanárok fizetései kikerekittetnek olymódon, hogy ki pl. 1870-iki januáréig 940 irtot kapott, ezen naptól kezdve 1000 irtot kap évi fizetésül. Ez államtanodai tanárokról általában lévén szó a hivatalos lapban, kikhez mi is épen úgy tartozunk, mint pl. a lőcseiek, meg valánk ugyan győződve, hogy ama kedvezmény bennünket is illet, azonban még is teljes megnyugtatásnak végett rögtön távsürgönyöztünk testületileg 1870 január 8-án Mészáros Ferencz m. kir. vall. és közokt. ministerimus osztálytanácsos e méltóságának, nehogy ezen kedvezménytől is ép úgy elültessünk, mint a lakbér illetményből. Másnap, — január 9-én — azon vigasztaló tartalmú távsürgönyt vettük a fenebb tisztelt oszt. tanácsos úrtól, „hogy a mi fizetésünk fölemelése is indítványba fog hozatni, — csak türelem !“ Minden türelmünk mellett sem szalasztott el igazgatónk semmi kínálkozó alkalmat,hogy ezen ügyet sürgesse, míg végre a nagym. vallás- és közoktatás ministerium 1. évi május 18-án kelt magas rendeletével kilátásba helyezi fizetésünk fölemelését, s az általában csekély, de egy szegény tanár anyagi viszonyaihoz mérve mégis tetemes összeget csakugyan fölvéteti a póthitelbe. Ezen póthitelt tárgyalja az országgyűlés f. évi július havában; a megszavazott és újságilag közlött póthtelben a szebeni államgymnasiumi ,amelyről így csak annyit lehet mondani: szép, jóizlésű, — de — de nem correct! A budai népszínház paródiái között az ilyen dolog bizonyosan kevésbé tűnhetett fel, mint a mi színpadunkon, a mi figyelmes közönségünk előtt, s ha feltűnt, a színházat körülözönlő fiatal irodalmi óriásokból álló raj — nem törődött vele. Én tudom, hogy e pillanatban nem beszélek tetszetős dolgokat Kassainé asszonynak, — én ismerem a sértett művészi ambíciók villámait már, de azt is tudom, hogy Kassainé hibáiról őszintébb jóakarattal senki sem beszélt még. A szerepkör, melyben Kassainé asszony működik kétségen kívül nem csak legtöbb tanulmányt köve el, de hogy valódi sikert lehessen rajta felmutatni, studiomot kell csinálni a legapróbb részletekből is. Ezért volt nagy Jókaioé, s ezért ressz helye olyan későn betölthető a nemzeti szinháznál. Egyes sikerült jelenetek arathatnak tapsot, de a művészi koszorú csak egészet illet, és én nem hiszem, hogy Kassainéba ne volna vágy az ilyen kosziéra után. Én Kassainé asszonyt — még hibái mellett nyereségnek tartom színházunknál, mert van més^öJ^6’ Va° beDD0 vagy azzá lehetni a mi rziopadbhi“' Kf,ZÖD8é*Uuk szereti, s szívesen látja szinház taSk’'8 ez minden esetre felér a budai nép_ ezP2k vagy a vásárhelyi koszom záporának» tőlem ízánt c8*k szerény egyéni velecsafcsaikan menetek megjegyezni, hogy ezt is November 2