Magyar Polgár, 1870. július-december (4. évfolyam, 76-175. szám)

1870-11-02 / 129. szám

KOLOZSVÁR, NOVEMBER 1 Halottak estéjére. Mindig fájdalmas, mindig szomorú a ke­­gyeletes megemlékezésnek azon ünnepélye, melylyel hallottjainknak adózunk; mindig bá­natosan hat lelkünkre érintéses húrnak, mely az élet színteréről elköltözött kedveseinkhez köt; mindig borongó érzelmeknek engedi át magát a fogékony kebel halottak estéjén, de ezt tenni bizonyára soha sem volt több oka, mint a mai napon, mint halottak estéjének idei évfordulóján. A halál angyalának gazdagabb aratása volt e szerencsétlen évben, mint a természet­nek. Azon nagyszerű emlékek helyén, melye­ket az emberi szorgalom békés eszközei századok lefolyása alatt emeltek, ama borza­­dályos háromszögben, melynek végpontjait Pária, Metz és Strassburg képezi, egy óriási sir terül most el, s benne százezerek alusz­­szák örök álmukat, mig fölötte — egy nemzet vérben áll.... S e szegény, ez elhagyatott nemzet vérben is már-már alig tud á­rt­a­n­i; a ré­­mítő vérvesztés miatt hajdan oly büszke ter­mete roskadozik, s a „ga ira, ga irau lel­kesítő hangjai helyett összecsukódó ajkai a „Dies irae“ temetői melódiáját suttogják... S a gyászjelenetet még rémesebbé teszi azon ágyuknak pokoli zaja, melyekkel a po­rosz hatalom szó épen halottak estéjén paran­csolta Pária halomra lövetését megkezdeni! Midőn megemlékezünk lelkünk szerete­­tének elhalt tárgyairól; midőn a kegyelet mécseivel s a visszaemlékezés virág koszo­rújával díszítjük föl drága hamvainknak sir­­kant­ takaróját, illő a rokonszenv szárnyain fölkeresnünk amaz óriási temetőt is, illő a vigasztalás bátorító szózatával járulnunk a temető halottjainak gyászolójához, a nemes franczia nemzethez, az emberiség legszentebb eszméinek mindig győzelemkoszorúzta, s most önvétke nélkül elbukott előharczosához­ illő e dicső nemzetet támogatnunk az anyagi se­gély lehetetlenségének tudatában legalább annak elmondásával, hogy az óriási sír nem­csak legjelesb fiait, de önkebtén ápolt leg­nagyobb ellenségeinek hatalmát is magában foglalja; hogy a vér, melylyel egy nemzet hazáját ellenségeitől megtisztítja, soha sem vntatott hiába; hogy H­e­i­n­e-ként — In des Todes kalten Armen Kann das Leben erst erwärmen, Und das Liebt der Nacht entragt. Bennünket megtanított saját hazánk­nak közelmúltra bízni a franczia nemzet életképességében, s remélem­ még virágzóbb újjászületését Mint ma a franczia, úgy állott huszonegy évvel ezelőtt a magyar nemzet is egy nagy sír fölött. S míg a gyengébbek azt hivék, hogy veszteségeink a költő sza­vai szerint egyértelműek a „nagyszerű ha­­lállal, s a sirba „egy nemzet sülyedt el“: e nemzet, hála értte a gondviselésen kivül jobb fiainak, él ma is, és biztos kilátással a szép jövőre... És élni fog ismét a franczia nemzet is, ha nem veszti el kitartását, ha okulni fog a múltnak hibáin, ha követni fogja hallhatatlan dalnokának, Hugo V­i­c­­tor-nak tanácsát: „Amis, nég pour des temps prospéres, Ob! n’allez pag errer, comme out érré vog péres;“ •) ha hasznára fordítva a drágán megfizetett leczkét, nem fog többé idegen szövetségesek *) Barátim kik szerencsésebb idők számára születtetek, kerüljétek el atyáitok tévedéseit, segélyének ingatag, hanem saját kifejlesz­tendő erejének biztos talajára helyezkedni; ha e talajon minden franczia becsületesen teljesitendi polgári és hazafiai kötelességeit, feltéve magában az olasz költővel: „Fasciam’ nei quel, che si pou tar’ per noi, Abbia, chi reg’ in ciel’, cura di re8to.“ **) Legyen a bizalom azon virágkoszorú, melyet a franczia nemzet halottjainak fejfá­jára illeszt rokonszenvező lelkünk halottak estéjén, a szerető emlékezet tiszta érzelmé­nek ünnepén! Molnár Antal: A kolozsvári nemzeti színház tagjai. Bemutatja: Jónás, X. Kassai, Jászai Mari asszony. A magyar színművészetnek egy nagy cala­mities van, az, hogy azon tehetséges tagjai, kik kiszorulnak a pesti nemzeti színház szűk kereté­ből, kénytelenek a vidéken forgácsolni el tehetsé­güket, úgy, a­mint éppen a vállalkozó igazgató igényei követelik. A naive színésznő azon veszi magát észre, hogy tragikai alakká fordirozza az előálló szükség­hez képest az igazgató leleményessége. Hiába érzi, hogy e szakmához nincs egyetlen íze, egyetlen csöpp vére,­­ játszani kell. A drámai hős, ki ma­gánkot adja, holnap mint bourlesxk comicus bukfenczet kell hánnyan, mert minden szakmára nem jut ember, é­s játsza­ni kell. A sonbrette énekesnővel érzelgős vén kisasz­­szonyokban próbáltat szerencsét, s komoly drámai ■terepekben devalváltatja hitelét a számítás nélkül készült repertoir, a tehetség jobb érzelmei, s mitszlésének hallgatva kell megbukni a közönség előtt, mert kötelessége a kiosztot szerepet eljátszani. A drámai hősnő szerepkörére áldozhat a legkevesebb időt, legkevesebb tanulmányt,­­ mert íme, a szükség minden nap a színpadra lépteti, játszani kell borúra derűre, s ha nagy ritkán othon érezhetné magát szerepében, azon veszi magát ész­re, hogy ereje elforgácsolt, s alig van annyi ideje hogy megismerkedjék a darab keretével, de hogy tanulmányozhassa, hogy alakot teremthessen belőlle, arra már nincs idő, s ha mégis néhány jelenete sikerül, sok esetben a véletlen műve. Hogy az elmondottakat mindjárt egy példá­val illustráljam, beszélni fogok Kassainé asszonyról. Kétségen kívül Kassainé asszony nem csak tehetség, de nagyon sok kellékkel bír ahoz, hogy egykor kitűnő drámai hősnő válhassék belőlle. Két évi működés alatt színpadunkon többször bebizonyítá, hogy őt pályáján nemes szenvedély vezeti, hogy ismeri hivatása terét, hogy van terem­tő ereje is, de kétségtelen hogy egész alakig még nem bírt felvergődni. Az ő hibája­­ ez? Azt hiszem nem egésszen. Ereje, tehetsége­­el van forgácsolva, mint minden vidéki színésznőnek, s ha a legjobb akarattal, s bizonyos arabitiával küzd is pályaját, hajótörést szenved bungalma — egy csomó olyan szerep miatt, melyhez sem tehetsége, sem kedve, — de a melye­ket játszania kell mégis. Miután senki a maga szerencsétlenségét ki nem kerülheti, neki is a budai népszínháznál kellett pályáját elkezdeni, a budai népszínháznál, mely mindig idétlen kinövése volt nemzeti színésze­tünknek. Éppen két évre volt szüksége Kassainé asszonynak, hogy lerázz­a magáról azt a port, mely a budai comediák és elmeszörnyekből reá ragadt, s kuli bizonyosan még egy annyi idő, mig megválik az onnét emlékű hozott modorúságaitól is. A budai népszínházát nem vezette lelkiisme­retes kritika soha. Az irodalmi pajtáskodás nem csak a gombaként szaporodó Rajkai féle gyári Folyt­ -n .. . S­zemle, Kolozsvár, november 1. (6) A metzi kapitulatio, mely Francziaország szerencsétlenségét egy súlyos csapással a német fogságban levő ellen­számát 323.000-re növelte, oly fontos esemény, mely minden egyebet háttér­­be szorít, s ma csaknem kizárólagosan dominálja a politicai lapok hasábjait. Ma alig találkozik oly nagyhitű újságíró, ki Metz eleste után a háború sorsának megfordulását reméltené. Hogy Trochy Metz elestének hírére is visszautasíta a Páris át­­adását követelő porosz ajánlatot, ez minden esetre jelent annyit, hogy Francziaország fővárosa még nem jutott a végső kétségbeesés állapotába, s hogy a németeknek sok bajt okozhat, de Francziaország győzelmére nem kecsegtethet kilátással. Kép­zelhető-e, hogy azon Francziaország, mely Bazaine Metzbe záratása augustus 19 ike óta egy tekinté­lyes sereget sem tudott síkra állítani, melyet a se­­dani kapitulatio szégyenérzete, a köztársaság föl­emelő eszméje, vezetőinek lelkes hazafisága, önfel­áldozó buzgalma aléltságából tetterőre nem villany­­zó, hogy ezen Francziaország megmentse Párist, melyet nemsokára félmilliónyi diadalittas, harczed­­zett ellen áll körül?! Fájdalom, az eddigi példák után Trocln igen­­keveset várhat a hazafi érzet s a harczi bátorság erő­telj­es­­ fellángolásától. Ma egy téren nyerhet csak Francziaország, illetőleg veheti elejét a sú­­lyosb veszteségeknek: a békekötés terén. És e tekintetben az alkudozó Thiers ügyességén kívül kétségtelenül igen sok függ Páris magatartásától. S e tekintetben Trochy nagyon helyesen gondolko­dik. Bismarck gróf és Vicobismarckja: Vilmos ki­rály nagy súlyt fektetnek a Párisba vonulhatásra A Versailles­ főhadiszálláson kötendő fegyverszü­net vagy béke feltételei Francziaországra nézve kétségkívül sokkal előnyösben hangzanának, mint azé, melynek pontjait a német esetlegesen Páris falain belől diktálná. Vilmos békepontjaiból nem egyet lesz hajlandó feladni Páris feladásáért. Míg ha a porosz a békeszerződés előtt jut akár ost­rom útján, akár békés átadás utal a főváros tulaj­donába, a király dicsszomjának e tekintetei el­esnek. Ma igazán csaknem kizárólag Páriától függ a békekötés milyensége, s így egy részben Franczia­ország jövője. Német tudósítások szerint annyiszor elmaradt bombáztatásának ma kellett kezdődnie. A franczia nagyhitűek reményei szerint az eddig diadalmas német sereg Páris falai alatt vesz­tet­len­, míg egynémely porosz lap a teljes biztos­ság érzetével hirleli, hogy a főváros a bombázta­­tásnak háromszor huszonnégy óránál tovább nem állhat ellent. Nemsokára megtudjuk, melyiknek volt, s volt-e valamelyiknek ig­ua? nem kapitulálhat s a minek nem szabad kapitu­lálni, és ez a franczia köztársaság. VERSAILLES, oct. 28. Thiers három nap óta birtokában van a mentelmi levélnek mely V­er­­saillesba s onnan Párisba szól, ő azonban azon követeléséhez ragaszkodik, hogy Orléanson át egyenesen Párisba mehessen. A würtembergiek kirándulása alkalmával, miről Berlinbe még nem érkezett tudósítás, 5 tiszt és 297 nem sebesült mozgóőr esett foglyul. Azon kivül Montereauban 300 nemzetőr fegyvesztetett le. A mi veszteségünk : 10 közember, 1 törzstiszt s 1 hadnagy elesett s 40 ember megsebesült. Páris előtt minden változatlan. VERSAILLES, oct. 28. Ama nagyszerű ese­mény alkalmából, hogy mindkét ellenséges hadse­reg, mely julius hóban a németekkel szemben ál­lott, fogságban van: a király Frigyes és Frigyes­ Károly fölegeket tábornagyokká nevezte ki, Molt­­kót pedig grófi rangra emelte. VERSAILLES, oct. 28. (Hivatalos.) A wür­­tembergi portyázó parancsnokság Montereau és Nan­gis mellett vívott győzelmes ütközet után szótag rasztotta a franctizeuröket s a mozgókat. Az ellen­­ség vesztesége egy mitrailleuse, egy ágyú s több mint 100 halott és sebesült. L. C80 — T­áviratok a külföldről. VERSAILLES, oct. 29. Tatin tábornok gyors segítséget kért. Ma ment el egy osztály tüzérség. TOURS, oct. 29. Gambettának a Metz fel­adásáról szárnyaló hírre a prófetekhez intézett körjegyzéke igy szól: Ily szerencsétlen esz­­ét csak gonoszság eredményezhetett, melynek okozói törvényen kivül állanak. A kormányt a legborzasz­tóbb szerencsétlenségek sem fogják elcsüggeszteni. A gaz kapitulátiók e korszakában van egy, a­mi *) Tegyünk anynyit, a mennyit önmagunk által tehe­tünk ; a többiről gondoskodni fog az, a ki uralkodik az egek­ben. (Rugier, Ariosto „Orfano furioso“-jában.) .­ ­ Az illetékes helyről származott tanügyi czáfolatnak (?) czáfolata.*) J. Nagy Szeben, oct. 24. 1870. A nagymélt. m. k. vallás- és közoktatási miniszter úrhoz és az országgyűléshez a szebeni államgymnasium érdekében intézett 5 kérésemet „illetékes helyről“ pont szerint akarván megczá­­folni, ezen czáfolatra (?) magam is pont szerint felelek, már most fölkérvén ezen lap t. olvasóit: szíveskedjenek fölszólalásomat (117. és 118 iksz.), az „illetékes helyröli“ czáfolatot (121. sz.) és en­nek általam történendő jelen viszont megczáfolását összehasonlítva részrehajtatlanul mérle­gelni. 1) A félszeg c­áfolat egy N. R. jegy alatt a „K. Közlöny“ ben megjelent szebeni levél tanúsá­gára szorul, midőn bizonyítani akarja azt, hogy a szebeni államgymnasiumi igazgató K. Eötvös­­ excellentiájának ittlétekor megígérte volna, misze­rint egy új gymnasium-épület iránt javaslatát és tervét mielőbb benyújtja, — ez pedig mostanig nem történvén meg — mondja az „Illetékes hely­­zöli“ czáfolat (?) h­ogy a mulasztás nem a minisz­tériumban, hanem N.-Szebenben fenekült. Feltűnő, hogy a hivatalos czáfolgató a „K. K.“ ben megjelent magánlevélre hivatkozik, holott hivatalos okmányokkal kellene állításait támogat­nia ; ha azonban meggondoljuk, hogy ama levél írója (Simo)N. (Péte)R. és a megc­áfolandó tanár egy és ugyanazon személy (én) s engem tehát saját szavaimmal akar megverni, eme hivatkozást ügyes fogásnak kell elismernünk, ámbár csodáljuk a hivatalos c­áfolgatónak találékonyságát, mert nem hihetjük, hogy a „K. K.“ elárulta volna „il­letékes helyen,“ hogy ki az az „N. R. ?“ Egyébiránt hivatkozásával is teljesen czért tévesztett az én­­. ellenfelem. Megígérvén a k­öz­ok­t­atá­s­i m­i­n­i­s­z­­ter ur igazgatónknak, hogy egy új gym­­nasiumi épületről gondoskodni fog, az igazgató a miniszter urat atyai szándékában tőle kitelthetőleg segítendő, már 1869 ks novemberben benyúj­tott nem egy, hanem három tervet a helybeli m. kir. mérnöki hivatalhoz, mint olyanhoz, mely hi­vatva van ilyetén terveket megvizsgálni, azok fö­lött véleményt adni, s igy aztán az illető minisz­tériumhoz juttatni, hogy pedig mind­ez meg nem *) A nélkül, hogy a jelen érdekes polémiába beavat­koznánk, bátorkodunk azz­a. Eötvös, közoktatásügyérnek és országgyűlési képviselőinknek figyelmébe ajánlani. A jövő évi budget remélhetőleg néhány hét múlva tárgyalás alá ke­rül. Itt a legvégső ideje, hogy a kormány az erdélyi tanárok nyomor­úságán segítni iparkodjék. Szégyen, h­ogy az erdélyi terület országgyűlési képviselői máig sem bírták (mert nem is igen erőlködtek) kivinni azt, hogy az anyaföld intézeteivel egyrangú erdélyterületi tanodák tanárai, amazokkal egyenlőn dij­aztassanak. Olcsó húsnak big a leve. Csoda- e, ha tanodáink gyengén díjazott tanárait az önfentartás másnemű mellék­foglalatosságra kénytelvén, minden erejüket tanári hivatások­nak nem szentelik, s nevelkedik olyan nemzedék, melynek válogatott példányai az erdélyi képviselők?! Reméljük maga a kormány is megelégelte ily nemes példányok tenyésztését. Szerkö­nyveket legyezgette, hogy ne „rontson cassát“,­le a működő tagokkal szemben is olyan lanyhán árt el, hogy azok hamarább lehettek elbizakodot­­abbakká, sem hogy tanulhattak volna valamit, vagy üsztörit nyittek volna kibontak­ozni a bour­­eszk comédiák, az alkalmi paródiák porából. Ez a kritika nélküli haladás látszik ma is Jaskainé asszonyon, s ez oka annak, hogy örökölt oyan modorosságot, milyenről sokkal bajosabb le­sz leszoknia, mint elsajátítani azokat. Hangját irigyelhei akár melyik tragicai sznésznő, szép érczés, ámde nem birja kellőleg használni, nem ismeri fokozatait, s szavallatát sate szar bilincsbe tartja az egyhnguság. Termete, alakja kifogásánál szép, de van járásában bizonyos minuelleszettség,­ melyet akár ki érvényesíthet csak a tragic, színésznő nem M­ az oka ennek? - Azt bűze, nem más mint az, így Kassainé kevesebbet gondol szerepelek plas­icai részére, mint öltözékének szályára^ Felolvadhat valaki akár mekko* bensőd gél szerepébe, a szenek beszélhetnek *ár mi ven ékesen — ha a plaat ca nem egés ziti­k. _ .. fél sikernek marad mindig, mert niesen v i*'83 hiányzik a kép alap szine. s 1D®', A kritika nélküli haladás az oka annak , hogy Kassainé asszony kitűnő toilette ízlése ak­kor szenved hajótörést éppen, midőn legtöbb szorga­lommal van öltözve. Akár­hányszor van példa reá, hogy a néző, ki Kassainé asszony toilettében gyönyörködik, még pedig méltán, sajnálja, hogy nem egy századdal k­étöbb foly le a darab meséje, hol aztán éppen felségesen illenék be az a ruha, "történt, ennek okát nem tudjuk. A minisztérium dolga lett volna egyébiránt azt sürgetni. Igaz tehát, hogy a baj II.Szebenben reneklik de a mulasztásnak korántsem az igazgató oka , mint a c­áfolgató macchiavelli-féle óva­­tnanágcal elhitetni szeretné, általánosan „NI. Sze­­bent“ és nem határozottan „mérnöki hivatalt“ Első kérésemet tehát annak indokolásai­és együtt egész terjedelmében föntartván, a czá­folatnak jelen czáfolata alkalmából is szivvel ese­dezem le. Eötvös ő nagyméltósága és az ország­­gyülés tagjaihoz: intézkedjenek, hogy N. Szeben­­ben a magyar kir. államfőgymnasium számára megfelelő állami épület állíttassák fel. 2) Azon kérésemnek megkisérleti c­áfolata (?) hogy a szebeni államgynasiumi tanárok is, nem hasonlólag, hanem — egyenlőleg díjaz­­tassanak a Királyhágón mi­ tanárokkal, — sok szomorú elmélkedésre adhatna alkalmat. Nem akarok bő beszédű lenni, de mégis megjegyzem, hogy nem csak a n.­szebeni állam - gymnasiumi tanárok, hanem az ottani jogakadé­miának tanárjai is, nemkülönben a kolozsvári aka­démiai tanárok, úgyszintén a m.-vásárhelyi kir. tábla hivatalnokai és általában majdnem minden szolgája közös hazánknak, kiket a véletlen „Er­délybe“ hozott, keservesen érzik azt, hogy Király­hágón túli kollégáik minden tekintetben előny­ben vannak előttük, és naponta tapasztalják, hogy hazánknak azon része, melyet az unió előtt „Er­délynek“ neveztek, a magyar állam „hamujuskája.“ Második kérésem c­áfolata (?) — a meny­nyiben az a szebeni gymnasiumra vonatkozik, — minden szavában tájékozatlanságot árul el, szigorú moralista azt mondaná, hogy mali­ti­­osos hazugság. Az „illetékes hely“ anonymusa azt állítja, hogy a szebeni gymnasiumi tanárok nem kérel­meztek járandóságaik javításáért. — Erre ez a meg nem cáfolható felelet. A buda­pesti állami tanárok már 1868-ban kapván­­ak pénzt, meghallják, hogy a királyhágón túli vidéki ál­lami tanárok is azt 1869 január 1-től fogva kap­ni fogják, már 1868-iki november 12 é­n fo­lyamodtak a szebeni tanárok testületileg a végett, hogy ezen kedvezményben ők is részesittessenek. Négy hó múlva ministeriumi taga­dó válasz 1869. már ez i­. 16 án. 3.) Németül tanulván a Szentirást, abból ezt idézem németül: „Klopfet an, so wird each auf­­getban, bittet, so wird euch gegeben werden,a mely szókat magyarázva lelki pásztoraink a kö­nyörgésben kitartásra intenek bennünket. A D. szebeni tanárok kérésünk első megtaga­dása által nem engedvén magukat elcsüggeszteni, 1869 november 10-én újból kérelmeztek tes­tületileg. Ministeriumi tagadó válasz 1869 november 27- én. A „B.-Pesti Közlöny“ 1869-iki december 31-én megjelent számában azt olvasók, hogy az államtanodai tanárok fizetései kikerekittetnek oly­módon, hogy ki pl. 1870-iki január­­­éig 940 irtot kapott, ezen naptól kezdve 1000 irtot kap évi fizetésül. Ez államtanodai tanárokról ál­talában lévén szó a hivatalos lapban, kikhez mi is épen úgy tartozunk, mint pl. a lőcseiek, meg valánk ugyan győződve, hogy ama kedvez­mény bennünket is illet, azonban még is teljes megnyugtatásnak végett rögtön távsürgönyöztünk testületileg 1870 január 8-án Mészáros Fe­­rencz m. kir. vall. és közokt. ministerimus osztály­tanácsos e méltóságának, ne­hogy ezen kedvez­ménytől is ép úgy elültessünk, mint a lakbér il­letményből. Másnap, — január 9-én — azon vigasz­taló tartalmú távsürgönyt vettük a fenebb tisztelt oszt. tanácsos úrtól, „hogy a mi fizetésünk föl­emelése is indítványba fog hozatni, — csak tü­relem !“ Minden türelmünk mellett sem szalasztott el igazgatónk semmi kínálkozó alkalmat,hogy ezen ügyet sürgesse, míg végre a nagym. vallás- és közokta­­tás ministerium 1. évi május 18-án kelt ma­gas rendeletével kilátásba helyezi fizetésünk föl­emelését, s az általában csekély, de egy szegény tanár anyagi viszonyaihoz mérve még­is tetemes összeget csakugyan fölvéteti a póthitelbe. Ezen póthitelt tárgyalja az országgyűlés f. évi július havában; a megszavazott és újságilag közlött póth­telben a szebeni államgymnasiumi ,a­melyről így csak annyit lehet mondani: szép, jó­­izlésű, — de — de nem correct! A budai népszínház paródiái között az ilyen dolog bizonyosan kevésbé tűnhetett fel, mint a mi színpadunkon, a mi figyelmes közönségünk előtt, s ha feltűnt, a színházat körül­özönlő fiatal irodal­mi óriásokból álló raj — nem törődött vele. Én tudom, hogy e pillanatban nem beszélek tetszetős dolgokat Kassainé asszonynak, — én ismerem a sértett művészi ambíciók villámait már, de azt is tudom, hogy Kassainé hibáiról őszintébb jóakarattal senki sem beszélt még. A szerepkör, melyben Kassainé asszony működik kétségen kívül nem csak legtöbb tanul­mányt köve el, de hogy valódi sikert lehessen rajta felmutatni, studiomot kell csinálni a leg­apróbb részletekből is. Ezért volt nagy Jókaioé, s ezért ressz helye olyan későn betölthető a nemzeti szinháznál. Egyes sikerült jelenetek arathatnak tapsot, de a művészi koszorú csak egészet illet,­­ és én nem hiszem, hogy Kassainéba ne volna vágy az ilyen kosziéra után. Én Kassainé asszonyt — még hibái mellett nyereségn­ek tartom színházunknál, mert van més^öJ^6’ Va° beDD0 vagy azzá lehetni a mi rziopadbhi“' Kf,ZÖD8é*Uuk szereti, s szívesen látja szinház taSk­’­'8 ez minden esetre felér a budai nép­_ ezP2k vagy a vásárhelyi koszom záporá­nak» tőlem ízánt c8*k szerény egyéni vele­­csafcsaikan me­netek megjegyezni, hogy ezt is November 2

Next