Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1871-01-14 / 11. szám

T­ dik évfolyam. Előfizetési feltételek : (ívre . . . • . . 16frt Félévre . . . .. . . 8­60 fő’ajíyedége . .. . . 4 .) 60 Havonként • . .. . . 1860 Megjelenik minden nap innepi napokat kivéve. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostoritea a L. Bányai h­a alatt. 11-ik sziám Kolozsvárit, szombat január 14. 1871 Hirdetési dijak. Ötször haszbozott sor­­ra 6 kr Bélyegdij minden hirdetésből 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a k­iadó-hiv­atal-Fiók-kiadó-hivatalok • Tordán: Betezár és Harmathnál. Décsan: Srémer Sámuel, Enyeden: Vékör János. Siampensvártt: Csacsa testvérek. Kolozsvártt: Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. POLITIKAI NAPILAP. KOLOZSVÁR, JANUJAR 13. Fővárosi levelek. V. Pest, jan. 10. 1871. Kedves barátom! Az országgyűlés megnyí­lott; noha az idő és utak roszasága miatt ugyan­csak gyéren voltak betöltve a képviselői padok. Már az előcsarnokban egész köteg törvényjavaslat fogadta az érkezőket. Legérdekesebb,, ezek közt a községi rendezésre és némely honvédségi kiegészí­tést illetőkön kívül az Eszterházy-képtár megvéte­lére vonatkozó, mely mellé­ a szerződési oklevél is csatolva van. A vételár, mint ezt a hírlapok kölz­­tölték is, 1.100,000 frt az olajfestvényekért és 200,000 frt a cartonok és metszvényekért. A gon­dozás jövőre szintén az országot fogja illetni, míg a tetemes összegeket felajánlott törvényhatósgok (Pest városa 60,000, Vasmegye 2000, Temesme­­gye 1000 frtnyi) e czélra tett hazafias áldozata örök emlékezetül törvényben fog igtattatni. Átkötés a magyar pénzügyminiszer, bg. Eszterházy Miklós és Palkovics, mint tömeggondnok által van aláírva. Kiemelendőnek tartom, hogy az illető volt tulajdo­nosok mind a korábbi beszállítás, mind a gondo­zás, mind végre ezen eladás nyomán, melynél va­lószínűleg jutányosabbat is tehettek volna a haza és közművelődés nevében köszönetet érdemeltek ki. Az országgyűlés új szorgalomnapjait Somsich gyászban nyitotta meg; atyja nem rég történt ha­lála miatt érzékeny hangon üdvözölve az újévet. Az első napon a meggyűlt kérvények benyúj­tása vett el egy rövid órát. Ezenkívül az újonczo­­zási törvényjavaslat tűzetett ki osztálytanácskozás­ra, s az igazságügyminiszer nyújta be az Olasz- és Svédországgal kötött nemzetközi szerződéseket. Előbb is az utóbbiakról szólván, megvallom, soha sem tudok egészen elnyomni egy-egy mosolyt, midőn az osztrák-magyar monarchia ilyen nagy vívmányait hallom hangoztatni. Előbb Siam meg Japán, most meg Svédország. Ez ugyan más élet­revaló nemzetnél másként szokott történni, azon­ban legalább mi is megérkeztünk már Európába, s egy évtized alatt talán oda is eljutunk, hogy a kis Oláhország nem fogja a magyar hajókat a Dunán jogtalanul letartóztatni engedni, azon ürügy alatt, hogy nincs velünk nemzetközi szerződése. Ez tör­tént az elmúlt őszön. A­mi már az újoncsozási törvényjavaslatot illeti: ott még mindég csak „magyar hadcsapatok“­­ról van szó. Tehát annyi millió, meg milliónyi ál­dozat által csak annyit sem tudunk elérni, hogy sorhaderőnknek legalább magyar hadsereg neve legyen. És hogy várjon a mi kormányunk te­szi e magát, hogy fél a magyar hadsereg eszméjé­től, vagy a mesebeli rókaként: savanyú neki a szöllő, az, úgy látszik, ismét csak a jövő titka fog maradni. Ha azonban szabad véleményt, és­pedig­ nem egészen alaptalan véleményt mondani, e tekintetben a kormánykörök nézetei is nagyban változtak; talán mert igenis jól tudják, hogy vál­ság esetére csakis a magyar hadsereg lenne az, mely a monarchiát, vagy legalább Magyarországot megmenthetné. Ezek a jó urak különben szeretné­nek imponálni, sőt egy kis háborúsdit is eljátsza­nának, de azért nincsenek egész lélekkel azon, hogy valóban legyen is mivel. Van még a kérdés körül egy más aggoda­lom is. A magyar képviselő még most sem tud­hatja biztosan: valóban annyi-e a Magyarországot terhelő újoncz contingens, mennyi tőle követelve van ? Várjon az 1867-ik évben besorozott létszám be van e az összegbe számítva, s nincs-e azon véradóban, mely különben is oly igen terheli ter­mészeténél fogva az ország nyomorát, a túlsó ol­dallal szemben aránytalanul megróva? E kérdésekre a kormány már többször ígért feleletet, de ez ideig, sőt ez alkalommal is ez ígé­ret nincsen az exposéban beváltva. No de lehet, hogy az osztályokban megnyerjük a kellő és jog­gal követelt felvilágosítást. A vöröskönyv függelékét azóta olvastátok. Az abban foglalt okmányok — leszámítva a keleti kérdésre vonatkozókat, nem bírnak valami kiváló fontossággal. Különben felfogások és hangjuk elég jó. Kivált a szerb és oláh kormányhoz intézett jegyzékek bizonyosan köztetszéssel fognak talál­kozni Magyarországon, s a mi felfogásunkkal is, melyet annyiszor kellett alkalmilag ismételnünk, teljesen összevágnak. Valóban ideje is van, hogy az Aldunát bir­tokló apróbb nemzetek valahára töröljék ki az ál­mot, vagy inkább az aranyport szemeikből, s lás­sák be, hogy az a hírhedt nagy szláv birodalom első­sorban épen az ő nemzeti tételüket és függet­lenségüket fenyegeti. Legcsodálatosabb volt a most már javalt felfogás Oláhországban, kik hírhedt románságuk daczára sokszor dicsekedtek, sőt fenyegetőztek az orosz barátsággal. Olyan mese­beli oroszlánvadászat az, hol a vadásztársaktól a győztes oroszlán a zsákmány mindnégy részét el­venné, s azon fenyegetéssel: „malo adficietir, si quis quartam (partem) tetigerit.“ Most legyen elég a nap eseményeiről ennyi, jövőre levelem főtárgya a közoktatási ministernek végre kizsarolt jelentése lesz, mely mivelt olvasó­­közönségedet, úgy hiszem, mélyen fogja érdekelni. P. Szathmári Károly. Uj „Erdélyi Muzeum.“ A górcső. irta dr. Török Aurél. (Folytatás.­ Jelen korunkban, midőn a realistikus áramlat tovatovább tulnyomóbbá sőt maholnap egyedül irányadóvá kezd válni, eddigi sociális viszonyain­kat is mindinkább fenyegetve látjuk, s bár merre vessük szemünket a társadalmi élet terén, minde­nütt égető szükségét tapasztaljuk azon reformok­nak, melyek által érdekeink jövőjét biztosíthatni gondoljuk. Minél inkább könnyíttetik a társalmi közlekedés minél inkább szaporodik az érintkezési pontok száma, annál inkább­­kilép az egyes nem­­zet, valamint az egyes ember elszigeteltségéből, a haladás és művelődés közös érdekei annál hatal­masb gyökeret vernek s áldozatul esnek azon speciális kiváltságok és előjogok, melyekhez nem­­zetiségünknél és születésünknél fogva olyannyira ragaszkodtunk. Ily áramlattal szemközt az önfen­­tartási ösztön is határozottabban kezd jellemünkben kiválni, cselekvési hajlamunkat, melyeket bár a szív sugall a megfontoló ész ítéletére bízzak. —— Honnan ez az áramlat? s hová viszi ez az emberi­séget? A természet­búvárlat, mióta a hagyományos előítélettől független inciuctio irányt vett, egymás­után oly fölfedezéseket tett, melyeknek hordereje annál óriásiabbnak mutatkozott minél nagyobb ellentétben állottak a vérünkbe átment hagyomány­nyal. Azon megrögzött ellenszenv, melyet a hagyo­mány védői e fölfedezésekkel szemben kifejtettek, csak elősegítő," hogy az emberiség saját megnyug­tatása czéljából az ellentét fölött gondolkodni kez­dett, melynek eredménye nem lehetett más mint azon határozott realistikus irány, melyet tehát az emberiség nem ma óta követ, s melyet csak elhatalmasodásánál fogva a jelen száz irányának nevezünk. S ha még a természet búvárlat, elméle­ti vívmányai által a nem szakértőt általában közöny­ben hagyja, lehetetlen, hogy bármennyire is erő­szakolja magára az ellenszenvet az illuzióját rontó tények iránt, nyomról nyomva segítséget áldást hozó gyakorlati eredményei által saját javát ne látná előmozdítva. Földi lények vagyunk, saját javunkat még ez életben akarjuk elérni, s mig egyrészt a hagyomány boldog arany korán merengünk jele­nünket ki nem elégitőnek találjuk , jövőnk felől aggódunk. S ha küzdelmeinkben tapasztaljuk mily hatalmas felvirágzást nyert a kereskedelem, ipar, a gazdászat a művészet a természettudományok gyakorlati segédeszközei által, melyek nélkül a mai élet igényeit kielégíteni teljes lehetlenség vol­na s ha másrészt fontolóra veszszük, miszerint a nagyszerű gyakorlati eredmények éppen azon elméleti elveken alapulnak, melyek a hagyomány illúsióival ellentétben állanak; nem lehet kétség a fölött, hogy jövőnk feletti gondjaink közt annál szívósabban fogunk ragaszkodni azon igazságokhoz, melyeknek kibányászása a természetbűvárlat által, eddigelé is reményünket felülmúló eredményeket szült. Igaz, hogy a természetbűvárlat nem oly rózsaszínben tünteti föl helyzetünket a természet­ben mint a hagyomány, mert a természet fölött, hegy és jóság helyébe szigorú s kivételt nem tűrő törvényeket állít föl, de másrészt helyzetünket büntetésnek sem tünteti fel s dönthetlen tényekkel bátorít a törvényszerű kényszerűségből folyó küzde­lemre, mely fajunknak csak nemesítésére és tökele­­titésére válik. Váljon helyzetünk ily voltánál nem áll-e legszentebb érdekünkben tétovázás nélkül az eredmény által is helyesnek bebizonyult irányt határozottan követni ? Váljon ezentúl is a gondolat és tett restségbe visszasülyedve természetfölötti csodák által várjuk-e a segélyt a veszély idején? Nem lesz-e világos előttünk a feladat mindannyi­szor a természet igazságainak véletlen tárházához folyamodni s a munka terhének tudtával a természet­törvények földerítésében tovább fáradozni s azokat saját magunk, hazánk épugy mint az általános emberiség érdekében közhasznúvá tenni ? Korunk megrázkódtató eseményei talán csak megértetik egyszer velünk Humboldt jóslatát, hogy a küzde­lem terén azon nemzet fogja kivívni a jogart, mely a természet kincseit leginkább kibányászni tudja. Ha a tudomány a hatalom, a­mint naposa­ként hangoztatni halljuk, úgy az általános termé­szettudomány a legnagyobb hatalom, melynek segédeszközei a legbiztosabb és legélesb fegyvert szolgáltatják kezünkbe. A górcső, bárminő igény­telennek is lássék első pillanatban, egyikét a leg­hatalmasabb fegyvereknek szolgáltatta kezünkbe, mely kém tekintetével a lát­atlan ellenségeket is utóléri a melyek ezelőtt mindig váratlanul lepték meg a tehetlen emberiséget. S habár az ellenség kitudásával azt még nem győztük le, de legalább meg van az első lépés, hogy készülődhessünk s gyengéinek óvatos kikémlése után vele sikeresen szembeszállhassunk. Az emberiséget időről időre kíméletlenül pusztító járványok, nyavalyák, melyek­kel a történelem lapjai telvek, s melyeket a hagyo­mány a mindenható vagy a végzet büntetésének tekint törvényszerű okok hatásainak ismertettek föl. A górcső kimutatta, hogy mindenünnen veszé­lyes ellenségekkel vagyunk körülvéve: a talajban, vizekben, levegőben milliárdnyi górcsői kicsinységü szervi eurok léteznek, melyek bizonyos elősegítő körülmények közt szervezetünkbe jutnak s a vészt­­hozó cholerát, typhust, sárgalázt, maláriát, himlőt, skarlátot, croupot s a többi veszélyesb betegségek egész hossza sorát okozzák. Váljon ennek tudtával az orvos ezentúl is elfogja e ismerni a gyilkoló­s angyal tekintélyét a földön? s váljon addig mig a biztos ellenszer fölfedezve nincs nem fogja e már előre is az eddigi tapasztalat nyomán hasznosnak ismert palliatio rendszert követni nem törődne azzal, hogy ezáltal a természetfölötti végzettel a hagyo­mány szerint ellenségeskedésbe jut? Bár mennyire is felvilágosultaknak s művei­teknek tartjuk magunkat etnikai elveinknek annyira vagyunk rabszolgái, hogy a jólét napjaiban még mindég kicsinyesük a természetbuvárlat által nap­fényre hozott igazságok horderejét s csak későn a veszély idején akarjuk azokat magunkra nézve kibányászni. Az előrelátó műveit nemzeteknél az egészség­ügynek a tudomány tapasztalatai nyomán foganat­ba vett célszerű felkarolása, aránylag igen rövid idő alatt meglepő eredményeket szült; a halálozás tetemes csökkentése, az egészségi állapot javulása, az élet meghosszabbítása a tudomány részéről nem mint váratlan, hanem mint a búvárlat tapasztala­tainak helyes gyakorlati alkalmazásából okszerűen folyó eredményeket registrálja. Váljon azon tudo­mány eszközök, melyek bár közvetve magunk éde­seink s ünnepeltjeink drága életének meghosszab­bítására s megmentésére vezetnek, nem fognak-e jogosan azon őszinte becsülésre és tisztelésre szá­mithatni részünkről melylyel eddig ama más irány­ban után útfélen oly pazarul adóztunk, s jelenleg is nem annyira magunk , mint a „nép“ ért adóznak? S­zemle, Kolozsvár, januar 13. (én.) E lapok olvasói még emlékezni fog­nak arra a táviratra a mely rövid idővel a Pont- Noy elleni csata után érkezve tudatta, hogy Faid­­berbe tábornok képtelen volt arra, hogy győzelmét kizsákmányolja s ismét visszavonult régi állása fe­lé, a­mi ennél is több, e visszavonulás a franczia csapatok demoralisatiója folytán történt. E percztől fogva Chanzy és Bourbaki hadműveletei, a Mont- Avron elfoglalása és Pária bombáztatása kötötte le az általános figyelmet addig, míg a bapanmei csa­tával ismét Faidberbe felé fordult. A bapanmei csa­táról szóló jelentése Faidberbenek, bevallja, hogy a helyiség, melyre a csata kereszteltetett, a poro­szok kezében maradt. A francziák előnyomulása Arras és Douai fe­lől történt s tartott az ellenséges állás kulcsáig, mely éppen Bapanme volt; az is constatálva jöd, hogy a francziák jobb szárnya nem működött kellő sikerrel. E körülmények szövetkezve avval a ténynyel, hogy mind a két győzelem után az állítólagos győző vonult vissza indították a „Timest“ arra, hogy számos tudósítóinak a figyelmét erre felé fordítsa, minek ismét az a következése jön, hogy a nevezett lap a Pont Noyellesi csatát „kétes ki­menetelűnek,“ a bapaumeit pedig a francziákra nézve vere­ségnek állítja. És ez nagyon valószínű is, mert a külső seregeknek csak egy feladatuk van és az iránt nem foroghat fenn semmi kétség, hogy mind a három hadvezér e feladatot teljesen ismeri: Paris felszabadítása a jelszó. És éppen azért nem képzelhető a franczia külső seregeknek egy győzelme sem, mely nem indítaná a győző hadvezért arra, hogy a körülzároló övön ejtett csorbát teljes erejéből ki ne zsákmányolja a szo­rongatott főváros érdekében. Megváltjuk azonban, hogy e válságos pilla­natban az események tiszta resoméjére gondolni sem lehet, s csak azt lehet állítani, hogy a válság percze, mely a hadjáratnak vagy véget vet, vagy a valószínűbb, roszabb esetben, harmadik részét befejezendi, a küszöbön áll; az ellentmondó hírek más következést nem engednek. Mialatt a külső seregek minden erejöket megfeszítik, azalatt Pária belsejéből aggasztó hírek érkeznek, a­melyeknek az a veleje, hogy a köz­vélemény Trochu ellen fordul, őt erélytelen­­ségrel vádolja. A Mont Arron elfoglalása s a külső erődök leverése nagy izgalomba ejtő Pária lakóit, de csüggedés helyett elszántságot idézett elő, mely Trochut támadásra unszolja. Ez az unszolás úgy a nép, mint a lapok részéről egyiránt heves, s meg­egyező hírek alapján Trochu állása komolyan ve­szélyeztetve. A conferencia előkészületeire nézve megbíz­ható források azt jelentik, hogy a módozatok, a­melyek alapul szolgálandnak, befejeztettek s első következésük az lenne, hogy a conferencia tartama igen rövid időre fog terjedni. E módozatokról most még mi biztosat sem tudhatni, s az angol lapok csak annyit jeleznek, hogy a szerződéseknek tiszteletben fenntartása a legerélyesebb támogatásra számíthat a conferencia részéről. Ideje is már, hogy ily irányban a lehető legerélyesebb manifestatio történjék, mert az a szó, mely Talleyrand híres mondatához sorakozva a legújabb kort jellemzi s nem egyéb annál, miszerint a szerződések kötése csak a megsz­eg­hetést, tehát az uj bonyodal­mat czélozza, valóban az ököljognak modern kiadását képezi a a társadalmat folyton fenyegeti. A Széchényi convent története. Kazinczy (Gábor­tól Közli: Szilágyi Sándor. VIII. Szeptember 14-én. A nemesi rend elválik az egyháziak és nemesek karától, hogy külön tart­hasson üléseket, s onnét küldessék szenet amazok­hoz és viszont. Elnöknek választók Radványi Rad­­vánszky Jánost (luther), azonban nyugtalanul vá­­raték Galambos Ferencz, szathmári kapitány vagy Gyürki Pál, váradi ostrom dandárnok megérkezése, kik (mindketten bel. hitvallásnak) a haza és Feje­delem dolgai által utaikban késleltettek. A katho­­likusok ellenben az elnöklést itt lőcsei kapitány, Bertholi Ferencz hittársuknak szánták vala; Rad­­vánszky János azonban az elnöki székben meg­maradt. Mellé mint a nemesi kar titkára Bulyovszki Dániel lutherista neveztetett ki. Szeptember 15-kén. A mi tegnap végeztetek e külön vallás ügye iránt, ma egészen megmásolta­tott, mert a fejedelmet az ez ellen protestáló ele­ms elámitá. Sőt ma új kérdés merült fel. Azt akarák tudniillik, hogy a gyűlésben, hova minden nemes úgy sem fér el, egyedül némely­ek jelenje­nek meg, megválasztva vallásfelekezetek szerint. Ez oda czélzott, hogy a papság, mely előre látta mik fognak felvétetni, a szavazatok többsége ál­tal le ne győzöttessék. De igyekezete elakadt, s a Convent végéig minden megjelent a gyűlésben, a ki ott lenni akara. Radvánszki Jánosnak elnöki, Bulyovszki Dánielnek titkára állást meghagyatott. September 16-ik. Mielőtt a fejedelem és Ber­­chényi tábornok a gyűlésben megjelenőnek, Kajáli Pál, Losonczon lakás lutherista úr, s egykor (talán most már nem) nógrádi jegyző az ország elé ter­jesztő, hogy a katonasággal együtt ők igen nagy számmal azt akarják, hogy Rákóczy Ferencz feje­­delmekbé kiáltassék ki, s annak pompásan felavat­­tassék. Mely nagy javulással fogadtatott a tanács­könyv képzelni, s azonnal kineveztetének maga ez a Kajali Pál, Máriássy Pál gömöri és Kazinczy András ungvár vármegyei alispánok, hogy a vég­zést a Fejedelemnek jelentenék be. Berc­ényi el­lenkező véleményben volt, s a dolgot más napig kívánta halasztani, mondván, hogy az ország gond­jait most egyéb tárgyak kívánják. Megjelenvén az ülésben a fejedelem, szó vala, hogy ez az itt Szécsénben tartott gyűlés minek neveztessék.Diétának nem neveztethetik, mondának némelyek, mert diaeta az ország minden várme­gyéinek együttlétét jelenti, itt pedig nincsenek azon megyék, melyek Ausztriától még el nem szakadhatának. Feleletül mások előhozák a Beth­len Gábor alatt Besztercze­bányán tartott gyűlést, mely hasonlag diaetának neveztetett, noha az austriai ház hadai által birt­­ul a dunai megyék ott sem valának jelen. A praelatusok és mágnások tehát csakugyan nem diaetának mondaták, hanem csak conventus generalis confoederatorum Hungarorum. Ehez képest a fejedelem nevezete is nem más lene, mint Dux Confoederatorum Hungarorum. Ekkor bizottmány küldeték, Telekesy István egri püspök s heresvármegyei főispán*) elnöklete alatt a Fejedelemhez megköszönni, hogy hazája szabadságának ügyét felfogta, s védelmében annyit fáradott. A fejedelem nagy megindulással, sőt sí­rásig lágyulva fogadta a hálás üzenetet, magát és szolgálatait tovább is ajánlá, s botlásainak, ha mi­kép este bocsánatot kért. A fejedelem előtt fordult most a püspök Berchényihez s ennek hasonló érzelmű köszönetet tön. Nyájasan felelt Berchényi és könyek nélkül, sőt a fejedelemhez fordulván, dévaskodva így szólt: „most már köszönjük meg mi is püspök urnak, hogy mig mi ügyünkért harczolunk, ők boldogsá­gunkért buzgón könyörögtek.“ *­­ Táviratok a külföldről. Bécs, jan. 11. A „N. fr. Pr.“ jelenti Berlin­ből , Mantenffel a voges-i hadsereg főparancsnoká­vá (Werder helyére) Goeben pedig az első had­sereg parancsnokává neveztetett ki. Flórencz, jan. 10. A Garibaldi leányának halála felöli bir alaptalan, mert Gennában tartóz­kodik s jó egészségnek örvend. Bukarest, jan. 10. Néhány conzul előtt panaszkodott a fejedelem azon előterjesztések eredménytelensége fölött, melyeket a hatalmassá­goknál tett, melyek csakhamar belátandják, hogy azok valóban komoly alapra voltak fektetve. Flórencz, jan. 11. A senatus bizottsága a miniszerek unszolására elhatározta, a június 30 ára kitűzött határidőt megtartani a főváros áthelyezésére nézve, előbb azonban a kezességi törvényjavaslat fog elintéztetni. Sella külföldön 100 milliónyi köl­csön ügyében alkudozik. Brüssel, jan. 11. Fécamp-ot e hó 8-ban a porosz csapatok megszállották s a kivetett sarcz behajtása s a távírdák elrombolása után ismét elhagyták. Brestben egy kisebb gőzhajóhad szerel­tetik föl, minek czélja nem tudatik. A határvona­lak megszállása tekintetéből Belgiumban 3 korosz­tályból hivatnak be a katonák. Amiens, jan. 10. Peronne capitulált, a hely­őrség, mely több, mint 3000 embert számlál, fog­lyul ejtetett. Versailles, jan. 11. (Hivatalos.) A Chanzy tbk. ellen működő hadtestek f. bó 10 kén előcsa-­ árfia nevét a magyar nyelv is fenntartandja e mun­­d rendszerint Evangéliumok és Epistolák, melye­­ízlelendő Telekesy István egri püspök és tihanyi­­ diocesisnek szükségére nyomtattatott 1700 eszten- Gheten János által.1­280 lap 12 r. Elöl naptár, ad a főbb innepnapokra, A kiadó előszavában

Next