Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1871-02-14 / 36. szám

Y­dik évfolyam. Előfizetési feltételek: évre ........................16 f?t — ki« Félévre........................8 „ f>0 * ügyödévre . . * . 4 „ 60 § ÍUAvonkér't • • • » • 1 „ 50 a Megjelenik minden nap# innepi napokat kivéve. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Mono­toroton­ » L. Bányai hin alatt. 36-ik­ szám kolozsvárii, kedd február 14.1871 Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr Bélyegdij minden hirdetésből 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a h­i adó- hi­v­atal­n­­ok-kiatív-áivautoi, Tordán, Ketezár és Harmathnál, Illésen: Krémer síkmneh tnyedeo: Vokál János, Jumososvártt: Csatts testvérek. Kolozsvártt •• Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhelytt: Witl­ch Józsefnél. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 13. Fővárosi levelek. XIV. Fest, febr. 11. 1871. Kedves barátom! Mióta a Potoczky féle mi­­nisterium oly rövid úton fejes agyára esett, itt is mindenféle hírtől nyüzsög a levegő. Beszélnek itt Sennyei, Sze­­ben, Lónyai s tudja Isten még mi mindenféle ministeriumról, Andrássy birodalmi can­­czellárságáról, s majdan lehetetlenné tételéről. Mind e mellett nekünk —tudja Isten — nincs többé kedvünk félni. Hogy az egykori „heilige Trippel-Allianz“ egyik tagjának (Poroszország) nem remélt szeren­cséje, a Hohenzollern háznak a Junkerthaun és sol­­datesca vállain ném­t császári méltóságra emelke­dése nálunk és másutt is reactionárius hajlamokat kelthet fel s ennek nyomán a félabsolutismusból rövid időre egész is lehet; ezt nem lehet szándé­kunk tagadni, de „alias ego vidi ventos“, többet is megér már Magyarország, s a­mint egyik köze­lebbi levelemben érintem, nagy csalódás azt hinni, hogy egy nagy nemzet azért onta saját vérét, sőt mi részéről talán nagyobb áldozat, tette tönkre, legalább részben, civilisátor­ hírnevét, hogy leg­utolsó gondolata egy nagy császári trón megszilár­dítása legyen. Lehet, hogy a végzet utainál fogva, Magyar­­országnak is kell még egy csalódás és egy meg­próbáltatás, hogy az eddig hívek is elveszítsék hi­tüket a szerződési oklevelekbe s visszatérjenek oda, hol mindig állottánk: a nemzet üdve saját szellemi és anyagi erejében, öntudatá­ban keresni. A­mi már Austriát illeti, mi megvalljuk, min­denkor némi kényelmetlenségi érzettel foglalkozunk e tárgygyal, úgy látszik eddig, hogy a Hohen­­warth féle ministeriummal részben a föderal, rész­ben a klerikális és feudális elemekkel történt némi pac­acia. Legalább ezek örülnek oda túl a válto­zásnak. Mi magyarok az egész sógorsággal furcsán vagyunk. Nincs többé ott, legalább nem mutatko­zik egy oly mérvadó elem sem, mely rokonszen­­vünket komolyan bírhatná. A constitutionalisok folyton károgtak reánk; az újabban fölmerült elemek elnyomóink voltak egykor; a legliberálisabbak kifelé kacsingatnak a német egység felé, melyet mi nehezen akarhatunk meggátolni, de nagy sürgetésére sincsen nagy okunk. Minket e szerint az egész dolog annyiban ér­dekelhet, a­mennyiben az ott változott politika ide is áttörhet, s megkísértheti Magyarország szekerén egyet hátrafelé deczerented­. A­e kísértsük meg, kiknek van reá kemény fejük, de mi azt hiszszüte, hogy a szekér már nehezen visszatartható azon pályán, a­melyen megindult, s egy ily merénylet csak a végkatastróphát idézi hamarább elé. * * * Képviselőházunkban az igazságügyministeri budget tárgyalása foly. Horváth, úgy látszik, letett eddigi indulatos modoráról s ez előnyére válik mind az ügynek, mind pedig neki. Az ellenzék, szerintünk, tökéletesen helyes úton jár, a­mennyiben főleg a részletekre tartja fenn támadó részleteit s a gyakorlati kérdések megoldására törekszik. A jobboldalon azonban teljes az apathhia. Nem tudjuk, a kilátásba helyezett ministeri változások miatt vannak e consternálva, vagy meg­erőltetésükbe kerül még a részvét is. Padjaik tel­jesen üresek,­­ ha szólnak, egy vagy más helyi érdekekből, mintha az igazságügyi reformok őket is érdekelnék. Deákot épen nem látni. Eötvös ha­lála hatotta meg, de a kevésbé meghatottak azért érdeklődhetnének. Ma igen sokat neveztünk egy pártokon kívül álló képviselőnek (Zs. Gy.) beszédén, ki anti­dil­uvianus beszédében az általa csak úgynevezett hullianismus és civilisatio ellen fordult. De Simonyi E. úgy látszik, helyesen fejtette meg e Z. pártál­lását, midőn azt mondja, hogy ma már nem az a példabeszéd, hogy „addig jár a korsó a viz­re, mig eltörik, hanem a­mig megtelik.“ No én nem ítélek olyan szigorúan, én Z-t örömestebb tartom olyan vezér­ kagylónak (Leitmuschel), mely egy már özönvíz előtti korszakból maradt reánk, most is akarna még szerep­lni, de a levegő nem neki való. * * * A sok bál egymást éri. Sok zaj, még több sárba dobott pénz, kevesebb kedv, még kevesebb jellemmel bíró társadalmi lét. De ezen nehezen ja­víthat egyéb, mint a társadalmi jégeső. P. Szathmári Károly. Uj „Erdélyi Muzeum.“ A forradalom utáni napok. II. A kimenekülés és menekültek. Kővári Lászlótól. (Vége.: Gál Sándor ezredes. A fáradalomban nő- Bolt. Régebben székely ezredeknél hadnagy. Qui­­etált, Pestre ment, hol a katonai irodalom körül dolgozott. A forradalom ott találta. Berzevezeivel a Kossuth huszárség előteremtését rendezni bejött. Részt vett a székelyek felkelésében, s harezra vezetésében. Miután Gedeon altábornagy nov. 5 én Vásárhelyit őket székere nem futott ki, hanem mint a Kossuthok őrnagya Háromszékre ment. Egyike volt azoknak, kik ki­vitték azt, hogy az 52­0 mé­rföldnyi Háromszék, s rajta 90,000 szé­kely a császári sereg ellenében Bem bejüveteléig magát fentartotta. Bem őt a székely föld főparancs­nokának nevezte s ezredessé emelte. E perezzel senki se tett Bem kez­e több szolgálatot mint ő. Ágyukat öntetett, puskaport gyárta ott, s folytono­san ujonczoztatott. A muszkák bejövetelekor ő volt egyedül, ki a muszkáktól minden ajánlott csatát elfogadott. Merészen, de kevés szerencsével harczolt. Julius 5 én alvezérei az engedelmességet megtagadván, Sz. Györgynél keményen megveretett, azonban a Mitács szorvasán megállt, s kimondá, hogy csak testén át mehet be Csikba az elle­ség. Példája lelkesített. Kétszáz tiszt és közember ma­radt vele, a többi a pártosokat követé. Itt találta őt Bem. A pártosokat elfogatá, Gált a parancs­nokságba visszahelyező. Szemerjánál a császári összes erő ellen jul. 23 án szép csatát vivott; ké­sőbb a székelyföldet elvesztvén, a muszka a szé­kelyföldre szor­ta. Inneni kivágása 21 ágyúval, valódi hadi talentumra mutat. Erdély egyik szeg­letéből a másba verető sergét Kolozsvárra, a nél­kül, hogy a muszka utolérte volna. Itt csatlakozott l. Kemény ezre­dessel. Hunyadon a sereg öt tövé fővezérré, s még az­nap csatázott. Zsibóról, mi­után a fegyverletevés megállít­­ott, sergét Kazin­­czi tábornok sergével egyesítvén, elhagyta, eltűnt. A telet Magyarhonban bujdo­­ át. Majd Német­honba ment, „A székely nemzet“ czim­ alatt mun­kát adott ki. Gál volt az erdélyi forradalom leg­kitűnőbb talentuma. B. Kemény Farkas ezredes. Fiatalabb korában császári katona. A forradalom elején nemzetőri őrnagy. Miután 1848 november a császá­riak Erdélyt bevették, Kemény Torda nemzetőreit rábírta, hogy őt kövessék. Kiment, s onnan Bem sergével harczolva tért vissza. Honvéd lett, több csatákban vett részt. A piskii ütközetnél rettent­­hetlen bátorságot tanúsított. Később Fejérvárt cernirozó, majd Kolozsvár vidéke főparancsnoka volt. Zsidón hagyta el övéit. Elbujdosott, Német­ország felé menekült, Londonban halt el. Gr. Teleky Sándor, ezredes. Fiatalságát utazásban tölte. Részt vett a carlista hadjáratban Spanyolhonban. Itt Katona Miklóssal lépett fel, 1848 novemberében. E baleset után Bemhez ment, ki őt a sereg fő élelmező biztossává nevezte. Azért a csatákban, hol személyes bravourjának tért látott, megjelent. A forradalom után az aradi vár­ba jutott. Később Serbián át Törökhonba, onnan Párisba jutott. Gr. Bethlen Gergely, ezredes. A magyar vér legtisztább példánya. Katona nem volt, de azért ugyszólva lóháton nőtt fel. Gyönyör volt lovagolni látni. Merész és lovagias. A forradalom­ban mint Kossuth-huszár szervező lépett fel. Később csatákra szállott, hol holló fe­kete arab ménén, félre csapott veres csákójával mindenütt elöl vágott be. Agyuk közt maga volt a jókedv. Forradalom végével az aradi várba jutott,­­ mint a ki nem volt császári katona, őt is be akarák sorozni, de kimenekült. B. Józsika Miklós, honvédelmi bizottmány tagja. Mint a magyar irodalom legnagyobb regény írója volt ismeretes. A Battyáni törvényes minisz­térium lelépésével, a Kossuth által alkotott honvé­delmi bizottmány név alatt működött kormányba lépett. S ott maradt a függetlenség kimondásáig, a mikor is új minisztérium alakult. A forradalmi Mig a két makacs hadseregek egymással far­kas­szemet nézve fegyver-szüneteinek, hogy végre talán a várt békét megkössék, vagy folytassák a mészárlást „Isten nevében“; nem lesz talán érdek nélküli ha egy halvány képét hozom e szabad ál­lamból azon részvétet szülő jelenségeknek, melynek Schweiz két nap óta tanúja, s mely az érzelmek végtelenségét kelti minden egyénben, kiben csak valami is van abból a kis darabból, mit a physio­­logusok szívnek neveznek! Február 3 án érkezett ide a távirat, hogy 80,000 franczia katona a poroszok, illetőleg Man­­tenffel által üldöztetve Schweizba menekült, e sze­rencsés államba, mely szabadságát 550 év óta él­vezi, melyet minden nemzet pártfogói, véd, mert minden nemzetnek szüksége van eshetőségek ese­tében a neutrális menekülésre. 24 óra után e hírre a köztársaság minden fegyverfogható kato­nája a határszéleken volt, kik, a schweizi földöni öszveütközést kikerülendők, a békergetett francziá­­kat rörgtön fegyverletételre kényszeriték, a mi­ okkal maradt egész végig. Nejével együtt menekült. Némethonba ment folytatá irodalmi munkásságát. Gr. Vass Samu, képviselő. Mint képviselő Pestre ment. Ott a baloldalon küzdött. 1849 tava­szán Kossuth bizonyos missióba külföldre kü­ldé, kiment, s többé vissza sem tért. A forradalom megbukása után Amerikába onnan Californiába ment. Csernátoni Cseh Lajos, journalista, szép nyelvvel és gazdag humorral. A­ forradalom kezdetén, mint a forradalmi Márczius 15-ke czimű lap egyik főtényezője lépett fel. Később Kossuth titkárja lett. Képviselőnek választék, de a kormány 1849 tavaszán Párisba kü­ldé, s ott maradt. Nevezetes volt a szerep, mit Anglia e napokban annyira magáévá tett. Ő befogadott minden politikai menekültet, lett légyen az a reactió vagy a forradalom üldözöttje és áldozata. Emlékeztet azon időre, mikor Európában a refor­­matio háborújábani Üldözötteknek megnyitotta kikö­tőit, benyelte Európa pénzét értelmiségét, s magát kiemelte. Most a politikai menekültek har­­a. Van még két egyén, kit az erdélyi forrada­lom magáénak mondhat. Egyik b. Stem Miksa, ezredes, ki Fejérvár ostromával volt megbízva. Ő is kiment, muzulmán lett, Ferhad basa név alatt. A másik az ősz vezér, B­e­m. Mint muzulmán Murad basa nevet vette fel. Aleppoba szállíttatott, s élt kényelemmel ellátva. Szemle* Kolozsvár, febr. 13. O Tres faciunt collegium, a ma érke­zett pesti lapok nagyrésze szerint ministeriumaink három uj tagjának : Dr. Pauler Tivadarnak, közoktatásügyi s kultus, Tóth Vilmosnak belügyi és gróf Pej­a­csevics Péternek horváth miniszerré kineveztetése fait accompli. Eötvös tárczája tehát Paulerre szállna örökül. Pauler Tivadar kitűnő jogtudós, a közoktatásügy terén évek során át nagy érdemeket és bő tapasz­talatokat szerzett férfi, a magyar ifjúságnak nagy barátja, s mind magán-, mind közéletben a köz­­tisztelet által környezeti character. Mindezek elvi­tázhatlanul oly fényes tulajdonok, melyek czimén a fama által emlegetett társai fölött (Horváth Mi­hály) kivételével Pauler méltán nyerte el az első­séget. De a mély tisztelet és pietás mellett is, mely­­lyel egykori tanárunk e fényes tulajdonai­nak adózunk, nem tartjuk Paulert azon fából fa­ragott egyénnek, a­kitől közoktatásügyi tárczához kötött nehéz feladatok sikeres megoldását vár­hatnék. Tán nem szükség indokolnunk, hogy közok­tatásügyünk nehézségeivel csakis egy emelkedett világnézletű, határozott akaratú s radikális tenden­­tiájú férfi szabhatna sikerrel bírókra. És ép e tu­lajdonok hiánya képezi Paulennek gyenge oldalát. Mély tudománya mel­ett sem emelkedett felül a kö­zépkor némely eleszeletén, ultramontán-cacserva­tivok balvelentényein. Mint egyetemi tanár Hoff­mannal szemben min­dig a maradó pártnak volt elő küzdője. Perkorrentált minden reformot, mely fő­­tanodánkat ultramontánok körmei közzül a feleke­zetiességen felülemelendő szabadelvű­ségnek adná hatalmába. A szó legszorosabb értelmében bigott katholikus férfi. Még ha a kellő gyakorlati tetterőnek nem is szenvedne hiányában, érzelmeinél, meggyőződéseinél fogva nem az az ember, ki a Hayrardok és Simo­­rok törekvéseivel szemben kultni és közoktatás­­ügyünket szabadelvű irányban vezetné. Magyar­­ország, mely az Eötvösminisztérium szabadelvű­­ségével pártkülönbség nélkül be nem érte, nem sokára meg fog győződni, hogy bármily tisztes kezekbe is jutott közoktatásügyeink tárczája, cseberből vederbe esett, s az ország az ultramon­­tán permet alól ugyancsak ultramontán csorgó alá került. Gróf Pejacsevics Péter eddig nem igen csinálta Magyarország történetét. Róla nem sokat tud a krónika. Azt mondják magyar érzelmű szláv­­születésü ember, becsületes lélek. Mai napság megszoktuk miniszterjelölteinkkel szemben igénye­inket ad minimum reducálni, s igy Pejacsevicsnél is azzal vigasztalódunk „Mein Herzchen was willst du noch mehr?“ Tóth Vilmost az országgyűlési tárgyalások­ból, különösen a municipális vitákból jól ismeri közönségünk. Mintegy jó harminczas fiatal­ember. Kétségkívül talentum, noha az általa imádott centralisatió védelme körül inkább rokonsága, mint genialitása által tűnt fel. Az alkotmányosság nem tartozik legerősb sympathiái közzé. Demokratának,­­ a virilis szavazatok mestere épen nem mondható. S még minisztériumunkban sem képviselendi a haladó elemet. Hogy milyen szervező tehetség ? Arról ma korán lenne szólani. Sok van benne az absolutistikus tendentiákból. Inkább teljhatalmú kormánybiztosnak, mint az alkotmány által korlá­tolt miniszternek való. Ez a három ember lenne hivatva a tűz fel­­lángoltatására, melyből az Andrássy kormány Phoe­nixként megifjodva kelne ki!?! Táviratok a külföldről. Bécs, febr. 11. A „N. fr. Pr.“ jelenti: Ver­­saillesban a fegyverszünet 8 nappal meghoszszab­­bittatott. London, febr. 11. Cochrane az alsóházban felvilágosítást kér a kormánytól annak magatartá­sa iránt a békealkudozásokkal szemben. Buce vá­laszol : A beavatkozás lehetetlen, mielőtt Poroszor­szág békefeltételei ismeretesek volnának. A „D. N.“ állítja, hogy a hadikárpótlás 1570 millióra szállít­tatott le. Prága, febr. 11. A cseh lapok határozottan kárhoztatják a reichsrath egybehívását. A „Politik“ szerint az alkotmánypárttal, mint veszett ebbel kell elbánni; a „Narodni Listy“ pedig dühös czikket hoz a csehországi hivatalnokok ellen s az iskola­­törvény eltörlését sürgeti.­­ Tegnapelőtt a cseh vezérek öt órai pártértekezletet tartottak, melyben az új kabinettel szemben elfoglalandó álláspontjuk fölött értekeztek. Prága, febr. 11. Auersperg Carlos elnöklete alatt az alkotmányhű nagy földbirtokosok ma con­­ferentiát tartanak a reichsrathi választások tár­gyában. Bécs, febr. 11. Beuszt ismert fenyegető jegy­zékére a „Srbski Norod“ megjegyzi, hogy Bismarck a Bockában történt lázadás alatt Belgrádba oda nyilatkozott, miszerint azon pillanatban, amint egy osztrák - magyar katona a török vagy bármely más souzerain tartomány határát átlép­i, a poroszok legott átmennek az osztrák határokon. Ugyanazon lap inti a magyar kormányférfiakat, hogy ne en­gedjék magukat Beust által jégre csalatni, mert Bismarck ugyanazon nyilatkozatot két hét előtt is­mét megnyitotta Belgrádban. Wilhelmshöhe, febr. 11. Napoleon egy proklamatiója a francziához, mondja: Mindadig, míg hadseregek állottak egymással szemben, tar­tózkodott minden oly lépéstől, mely egyenetlensé­get idézett volna elő, a­helyett, hogy protestált volna a jogsérelem ellen, legforróbb óhaja volt, hogy a nemzeti védelem sikert arasson; most azon­ban, midőn a győzelemre többé semmi kilátás nincs, itt az idő, hogy felelősségre vonassanak a minden haszon nélkül potot, vér ée az ország se­gélyforrásainak ellenőrzés nélkül történt elpazarlá­­sáért azok, kik a hatalmat bitorolták. Francziaor­­szág sorsa nem bízható továbbra egy mandátum nélküli kormányra, biztos béke azonban csak úgy érhető el, ha a nép a kormányzat iránt megkér­­deztetett. Megtörve az igazságtalanságok és kese­rű csalódások által, nem akarok oly jogokat igény­be venni, melyek 20 év lefolyta alatt négy ízben ruháztattak reám, azon míg a nép saját akaratát nem nyilvánította, kötelességemnek tartom a nem­zethez fordulni, mint annak valódi képviselője. A febr. 10-ikén tartott múzeumi ülés. A mult pénteken tartott múzeumi ülésen Mát­rai értekezése elmaradván,s Dr. Török Sir John Lubbock művét ismertette: A művelődés kezdetéről s az ember elsőseges álla­po­táról. (The origin of civilization and the Pri­mitive Condition of Man.) Szerzőnk egészen a szo­­ros­ értelemben vett természetbuvárlatnak tekinti az emberiség művelődésnek és haladásnak vizsgá­latát s utal ama egyoldalú irányra, melyet az ed­o­be­­digi írók többé kevésbé követtek, midőn csupán csak változó és bizonytalan értékű külsőségektől iparkodtak a népek-nemzetek jellegét s művelődé­si irányát megállapítani; természetesen szerzőnk sem hanyagolja el a külsőséget, sőt ezeket- a kü­­lönböző népeknél összehasonlítva- ama fejlődésbeli mozzanatokra vezeti vissza, melyekre szerzőnk a népek és nemzetek életnyilvánulásainak jellemzé­­sénél a fő súlyt kívánja fektetni. A népfajok, nem­zetek az összes emberiség élete szintén oly tör­vényszerű mint az egyes emberé, s az összes em­beriség fejlődése is nem egyéb mint az egyes ember fejlődésének­ óriás hosszú időre elosztott s óriási mérvben végbemenő ismétlődése. Ily szem­pontból fogva fel az emberiség művelődésének tör­ténelmét, beláthatni, miszerint a kitűzött kérdés feladata is óriásabbnak és fölöttébb nehéznek mu­tatkozik ; a geológián kezdve az összes tapaszta­lati tudományokat kell átkarolnunk, hogy annak idején a philosophia szárnyain oda emelkedhessünk, a­honnan némileg biztosabban nyerhetjük az átte­­kintetet, mely az egésznek és részleteinek helyes megértésére okvetlenül szükséges. Az emberiség életének múltja a geológiáé, jelene a tágabb érte­lemben vett physiologiáé, a modern értelemben vett biológiáé. Lubbock, a művelődés és az embe­riség kezdetéről írt munkájában a geológiai ada­tokból indul ki, s Vogt, Kuxley főleg pedig Char­les Lyell nyomdokain halad, az emberiség tör­­ténelem előtti korszakainak (Prehistoric Times) ecsetelésében. Bitvárlatai következtében azon eredményre jött, hogy még mai nap is létez­nek egyes emberfajok- melyek fejlődésükre néz­ve majdnem azon fokozaton maradtak, a­melyen történel­m előtti őseink lehettek, s melyek sok te­kintetben közelebb állanak az állatvilág régi érte­lemben vett legkifejlettebb tagjaihoz, a majmok­hoz, mint a „homo sapienséhez. Helyesen jegyzi meg Vogt, ha azok, kik ama folytonosságot a szerves világ tagjai közt elismerni oly indignatió­­val vonakodnak, szívről szivre látnák és ismernék vad rokonainkat (a buschmannokat, zeelandiakat­­stb. jobban röstellenék a velök való emberjogi kö­zösséget, mint a frakkba és álarcba öltöztetet chim­­pánzét; midőn ez bár némán de illedelmes (természetesen betanított) taglejtéssel fogadna va­lamely salonban , a­kire csak az álarc levétele után ismernénk. Természetesen az álarc a fő még mindenütt, s a gyermeket még nem szabad saját nevén megnevezni, mert könnyen füstté válnának a hagyományokra épített képzeleteink ! — Lubbock művéből eddig úgyszólva csak a bevezetés jelent meg, s Dr. Török ígéri, hogy időről időre a mun­ka megjelenése szerint részletes ismertetést fog adni, annál inkább miután Lubbok az előtte irt munkákat számra nézve 200 at kritikai bonckés alá veszi. — Lausanne február 7. 1871. (Eredeti tndósit&s.)

Next