Magyar Polgár, 1871. július-december (5. évfolyam, 146-297. szám)

1871-10-18 / 237. szám

237-ik ^ „Magyar Polg­ar” előfizetési feltételei. Érász évre . . 16 frt. Félévre ... 8 frt - kr. Negyedévre . 4 frt — kr. Egy hóra 1 frt 50 kr. ^Hirdetéseket a legjutányosb áron elfogad A M. Polgár kiadóhivatala. KOLOZSVÁR. OCTOBER 17. Elnémetesedés elkorcsosodás. Jánosháza. October 7-én. Még mindig hangját és viszhangját halljuk a meglehetősen „előrántott“ germanisatió kérdésének. Készakarva tartózkodtunk a hozzászólástól, mer­t megvártuk, hogy az antigermanisationális mozgalom intézői végre csakugyan reákerülnek a dolog velejé­re másrészt kiváncsiak voltunk azokra a lépésekre, a­melyeket a kormány teend, lévén erre illetékes közege, mely a nemzetiségi érzetre direct befolyást vehet, sőt melynek első kötelessége, hogy a nemzeti­ség megóvására a kezdeményezést megtagadja. E közeg a közoktatási minisztérium, mely az igaz a jelen körülmények között, azokban a kezek­ben a melyekbe letétetett a kezdeményezés, erély és szemesség ellentéte. A közoktatási budget hitvány sovány tételei legjobb bizonyságai ez állításunknak. Lezajlottak tehát a hangzatos czikkek, mellet­­tek egy egy badarságokkal teli rö­pirat. Zsidókba, pecsétekbe, vevényekbe, ajtófeliratokba, czímtáblákba beleütköztek, nem csak, hanem egy undorító kém­­rendszert hoztak be a német feliratok stb. felkutatá­sára, hogy aztán a lapokban pellengérül használt rovat magába fogadhassa s értesüljön a világ, misze­rint ez vagy ama kereskedő dobozait német felirat­tal látja el. Culminált e hajhászat azon indítványban, a melyet a maga idejében a „Reform­ kisütött s mely abban állott „ne tanuljunk németül!“ Német elemek közzé beékelve, ezekkel folyto­nosan és szükségképpen az ipar, kereskedelem, társadalom, tudomány terén érintkezve, valóban a „Reform“ kigyelejűsége kellett ez indítvány megté­telére s fajgyűlölet ez indítvány elfogadása és párto­lására. Ámde megtörtént s a kérdés objectiv tárgya­lása elmaradt mind e mai napig. Senki sem kívánja oly forrón a magyar nem­zet és nemzetiség fennmaradását és elsőbbségét itt a maga helyén, mint éppen mi, de éppen ezért és csak egyedül e fennmaradás és elsőbbség érdekében nem fogadhatjuk el az eddig tett javaslatokat, nem pártolhatjuk az eddig követett eljárást. Mert a baj nem a német elem megtűrésében, hanem a német elemnek a magunkénál nagyobb életrevalóságában vagy ha tetszik élelmességében lát­juk és találjuk. E tétel magában foglalja vagy inkább jelöli az utat, a­melyen haladva, kémkedés és erő­szak nélkül a magyar számára biztosíthatjuk az elsőbbséget legalább hazája földjén, s a melyen oda érünk, hogy hazája földjén a magyart a német kövesse. Tegyük a magyart legalább oly életrevalóvá s ha lehet még életrevalóbbá a németnél és a nemzetiség megóvatott, fennmaradása biztosíttatott, az elsőbbség az övé. A maga igazságában oly egyszerű dolog az mint Columbus tojása. Igen de a kivitel. íme nézzük a hitvány tételt, mely a népneve­lés előmozdítására szükségesnek találtatott. Hétszázezer hitvány forint a nép szelle­mére, a fennmaradás e legis legfontosabb, egyedüli feltételére, és akkor a midőn egy sugárútra milliók, lókinzásra, cuculloriumokra, sallangos, üres külsősé­gekre ismét milliók dobatnak ki elég könnyelműen és lelkiismeretlenül!! Hanem hát „tudja Pál mit kaszál.“ Önöknek ott a túlsó oldalon ostoba nép kell, oly nép kell, mely mint a szobrász gyurmája akár a legpiszkosabb önérdeknek szolgál, a nyomásnak enged, készséges eszköz uralkodási viszketegek kielégítésére. Ezt Önök insinuatiónak fogják nevezni, de hiába, mert ha igazán szívükön viselik a nemzet sorsát, jövőjét, nem hétszázezer, hanem hét millió forintot javasolnak arra az ügyre, a­mely a fennma­radás alapköve. A nép általános műveltségétől függ az állami élet minősége, függ minden de minden.­t önök sugárútján, vasutaikon a tudatlanság fog sétálni, utazni. A sugárút üzleteit az életrevaló­ság fogja kezelni, de nem az, a­melyet önök létesít­­nek, vasutaikból az az elem fogja a hasznot húzni, ® TM.­y ®"11 ^ az«intézménynyel. Ez az idegen elem keríti kezére az anyagi hatalmat, s ha önök aztán szolgaivá lesznek, ne csodálkozzanak, ne ütközzenek meg rajta, mert önmaguk okozták saját hanyatlásukat. Avagy fél-e a magyar az eloláhosodástól ? Nem fél ! És miért ? A fennebb írottak elég világosan adják meg a feleletet. Első, de nem utolsó czikke ez a „Magyar Polgárnak“ a germanisatió kérdésében. Itt állunk, ám jöjjenek és dobjanak sarat, kö­vet mi reánk. Herman Ottó, antagonistáink a Zsoltijukban álló bérencz sajtó és más nemtelen eszköz felhasználásával oda törekesz­­nek, hogy a nemzet minél ellenségesebb pártokra oszoljék: a román nemzet nem felejtkezik meg magasztos czéljáról, nyelvét a törvényhozás, egyház és iskolában érvényesíteni. A román nép, mely szá­zadok óta küzd és szenved hazája fennállásáért és azért, hogy ezen általa megmentett hazában politi­kai egyenjogúságot nyerjen, nem fogadhat el más lépést a kibékülésre, mint azt, hogy mindenek előtt koordinált és nem elnyomott nemzetnek ismertessék el. Vagy azt hiszik a helyzet urai, hogy az állam­­hatalom azon kötelmét, egyenlő törvényeket oszto­gatni, a nemzetiségi kérdésben kegyelmi lépésül fog-e fogadtatni a kibékülésre, az erdélyi románok által ! Csalódnak!“ Nem kisérem tovább a „Gazetta­, elmélkedését, mert sok szót, de kevés értelmet fog­lal magában, s miután abban semmi újat nem fedez­hettem fel, többi részét hallgatással mellőzöm. A „Gazetta“, úgy látszik, egy alkalmat sem szalaszt el arra nézve, hogy régen elnyűtt dictióját ismételje, s hatalmas phrázisokban újólag meg újó­lag előadja azon égbekiáltó elnyomatást, melyben a román nemzet részesül, ő beszél elnyomatásról, de hogy az miben nyilvánul, hallgatással mellőzi, el­mondja, hogy a román nemzet és nyelv megsemmi­sítésére lépések tétettek, de tényt nem említ fel. Ez így van s ám legyen, ha a „Gazetta“ magára lenne, de eljárása semmi szín alatt nem indokolható és mindenesetre kárhozatra méltó azért, mert a népben, melynek műveltségi állapota még nem áll oly fokon, hogy a „Gazetta“ ábrándozásain felülemelkedve a valódi tényállást megismerje, a magyar iránti gyűlö­let magvát hinti el. Ez így nincs jól. A román nemzet nagy részének rég óhajtott vágya teljesül, a Pesten „Patria“ czím alatt meg­jelenő román politikai lapban, mely a cselekvés teré­re lép s gátat fog vetni az ily garázdálkodásoknak. A „Gazetta“ már reákiáltotta a „pereatot,“ de a nemzet nem fog erre figyelni, s melegen fogja pár­tolni az új lapot, mely helyes elveket és nem phra­­zisokat fog képviselni. Eddig a „Gazetta“ a nép nevében beszélt és a népre hivatkozott — a nép pedig oly szegény anyagilag, szellemileg is annyira nem tud semmit a „Gazetta“ tetteiről, miszerint az ő méltóságával így visszaélni a „Gazetta“ részéről nem szép és eljárása mindenesetre megrovást érdemel. A szerkesztőnél okosabban beszél nevezett lap ezen számában egy sárdi levelező a népnevelésről értekezve. Constatálja azt, hogy a román népnevelés felette gyenge lábon áll, kimondván azt, hogy ennek senki más az oka, mint a román nép elöljárói. És helyesen mondja. Mert a román urak vajmi keveset törödnek a népneveléssel, s inkább űzik a valóban magas politikát, mintsem a román népneve­lés előmozdításán munkálkodnának. Pedig a szegény nép több figyelmet is megérdemelhetne részükről akkor, midőn az ő nevével sáfárkodnak. Kolozsvárit, oct. 16-án 1871. (MO A „Gazet’a Transilvaniei“ idei 76-dik számának vezérczikkében, a cseh­ kérdés megoldása ötletéből nem mulasztja el többször ismételt hangot adni azon, a magyar nemzet részéről, — szerinte — nyilvánuló elnyomás okozta fájdalmának, mely a kiegyezkedés óta egyúttal minden román ember kebelét uralja. „A román nemzetiségi kérdés válpontja perczei­­ben — így ir a Gazetta — midőn esküdt politikai _______— 325 Mátrai Ernő titkári beszéde a „Kolozsvári Kör“ 1871­ október 15- diki közgyűlésén. „Műveltebb társalkodás, a nemzetiség előmoz­dítása, a közértelem, és érzés terjesztése“ — e jel­szókat tűzte homlokára a lelkes egylet, mely 1833. január 13-dikán nehány erdélyi hazafi buzgalma foly­tán s a felpezsdülő közérdeklődés pártfogása mellett, mint Erdély első kaszinója megalakult. Erdély társadalma fényes intenziókat kötött fen­­állásához. Elére nagy férfiak: a néhai Bethlen János, Kendeffy Ádám, Bölöni Farkas Sándor stb. állottak vezetőkül. S a helyiségéül szolgáló Kendefy ma Hel­­fy-háznnk megnyílt termeibe a mérsékelt számú rész­vényesekkel az ország annyi fokozott reménye tar­totta bevonulását Az erdélyi első kasinó megalakulása jelentős esemény volt az 1834-diki országgyűlés küszöbén, az alkotmányosdi absolutismus ama porában. Midőn a bécsi kormány Magyarország és Er­dély ellen végső bírókra gyürközött s szunnyadó tár­sadalmunk a „legnagyobb“ mert legbölcsebb ma­gyar eszméinek melengitő, sociális téren izgató ha­tása alatt zsibbadt dermedéséből ébredezett. Az erdélyi első kasino a huszonötödiki ország­gyűlésen megindított reform áramlatnak a Királyhá­gón átcsapott egy hullámgyűrűzete volt. Széchenyi törekvéseinek, agitatiói irányának inaugurálása az erdélyi politikába. Mert ő valt az első, s egy időben egyetlen, ki hazánkban a klubbélet fontosságát társadalmunk újjá­alakításával szemben felfogta és kiemelte. Ki meste­rül kigondolt­­reformterveibe a kaszinókat jelentős tényezők gyanánt vette fel. Közetlenül és köritve országszerte társalgókat alapított, hogy­ a politikai közélet terein elnémított szavát a társadalom e mindannyi vidéki gyúpontjaiba emelhesse fel. Metternich bezárathatta az ország házát, admi­nisztrátori felügyelet alatt tarthatta a municipiumok termeit, a szabad eszmék szabad szava ezzel még nem némul, es csak átköltözött az izgatás sokalbuló szín­helyeire , a társalgókba, így lőnek az új kaszinók az uj eszmék forgatmányozói. S leghathatósb hirdetői a reformtanoknak oly időben, midőn a ma lejárt n­é­­hai Ausztria nagyhatalma az első nagyhatalommá emelkedett sajtó-ajkát a cenzura zárásával némi­­totta el. A szabad­ sajtó, a szabad szó mai korában alig képzelhetjük el mennyi szépnek, mennyi jónak vol­tak a kaszinók egykoron terjesztői. Mint hozák ter­meik egybe a más téren vajmi ritkán közeledő osz­tályokat. S mint hullott le a társadalmi érintkezés olvasztó hatása alatt mintegy észrevétlenül oly sok előítélet lélekszorongató formája, mit az erőszak modosságának aligha sikerülendett valaha leoldani így jön a klubbélet hazánkban nélkülözhetlen­“lLaZ°n Moa­y,al°rszágon’ melynek első kaszinóját S­zéchenyi a 25-diki pozsonyi országgyűlésen, tehát még nem is félévszáz előtt alapitá meg, ma alig lel­z S:6''TM’ 0l’aSD “r­g4S Klubbjaink lépést, arányt tartottak gyarapodó érdekeinkkel fejlődő társadalmunk megszaporodott igényeivel. S midőn a 67-diki politikai „­ koriak - 1 ■ f ... 'nté társalmunk nagyobb élet­„‘“talaján 'gomba-számra szaporodnak el ka­­szinó'“t többszörözött számok nem növelte sőt csök­kenté a ne­mzet t­ör­téneteben is ! S g hebeburgyasága s az uj utat lí is jobban: szemük elé sem vettek jő feladatot, melyet a közéletben Lányunkban váltv­­a vegei Szabtak elébök. Maga a „kasi n­o“ egy­­í°or oly népszerű nevét is gúnyos értelemmel ejti ki a közönség ajka. , S vajha ezért egyedül a maga'111' baz­sijfa minden régi iránt lelohadó tüzet okolhatuak ? De ez énen nincs igy. .....­­ Széchenyi idején, midőn a politikai arena csak­rajtva vagy korlátozva volt, a hazafi párt kény­szerből ültette át elveinek amonnét száműzött küz­delmeit a­­társalgók termeibe. De ma i­s politikai kérdések vitaterei, az ország és a hatóságok hazai zárva állanak a szabad küzdelemnek: mi szükségünk jobb és baloldali, „úri“ vagy „demokrata ka­­tholikus vagy izraelita, szóval párt- vagy felekezeti kaszinókra? Mire való a kortesek üzértereivé sülyesz­­teni a társalgókat, melyekben ép a közélet minden terét viszályainak áradatával fenyegető politika elől keresnénk enyhülést?! Részemről nem tartozom­­az egylet érdemes alapítóinak sorába. S igy ma, midőn „Kör“-ünk éle­tének egy, nem minden dics nélkül berekesztett sza­kán merengek el, az öndicsőítés vádja nélkül mond­hatom el, hogy új viszonyainkkal szemben egy kaszi­nó feladatát egylet aligha fogta jobban fel, mint a buzgók, kik az intézetnek három év előtt alapját megveték. A politikát helységéből kizárták, hogy termeit minden párt hívőjének egyaránt megnyissák. Külre­­keszték küszöbén a társadalmi vallás és osztálykü­­lönbséget, s belül minden tisztes ember egyenlő honosan lelte magát. Ez egyletnek nincs nemzetisé­ge. S minden nemzetiség műveltebb elemeit egybe­hozta vonzereje. Ma egyesíti tagjaiban Kolozsvár társadalmának állásra és értelmiségre egyaránt zömét. Ide, s a magaslatra, melyben a közvélemény­ben áll csakis a fentelölt tapintat utján emelkedhe­tett. Csakis feladatának eszélyes felfogása által vív­hatta ki buzgó figyelmét a helyi, de sőt a fővárosi sajtónak, mely egyleti életünk minden jelentős­ moz­zanatát feljegyezte, s a városunkban időző, jelesebb idegeneknek, kik vajmi ritkán mulaszták el a „K­ört“ vendégekül felkeresni. Hogy emelkedtünk, annak legkiválóbb bizony­sága az egyletünk mult évi szellem-életének kedvező mozzanatait. A „Kör“ által járatott hírlapok, folyóiratok száma a költségek fokozása nélkül, 69-re gyara­podott fel. Utóbbi közgyűlésünkkor nem több, mint 24 kötetből álló kisded könyvtárunkat egy szerény kezdemény folytán megtízszerezte Aigner Lajos, Demjén László, Gebbel Károly, Kővári László, Schütz és Stein János urak buzgó adakozása. S bár igaz, hogy örvendetes gyarapodása daczára sokban a hír­lapol­vasáshoz okvetlen kellő segédkönyveket is nél­külözi, folyó évi jan. 30-dikán javára rendezett tánczvigalma az egylet égetőbb szükségeire fordított jövedelmének remélhető visszatérítése e részben is javulásra nyit kilátást. Annyi balszerencse közt, s oly sok vajódás után elvégre a „Kör“ osztályainak ügye is belezök­kent a megindulás kerékvágásába. Négy szakosz­tályunk tagjai Lü/./.ül öszszesen kétszáz tizennégyen jegyeztették be neveiket, a helyi érdekek sectiója tényleg megalakult, három ízben ülésezett s bár je­lenleg a leányzó aluszik, felébredésének garantiája az ügybuzgó férfiak, kiket élére megnyerünk: elnö­ke Kővári László és jegyzője Dr. Horváth Mózes. S bár nem tartoznék az egylet szelleméletének rajzához, mint jelentős tényt felemlítem, hogy a „Kör“ tagjainak „Mehr Licht“ után sóvárgó Goethel óhaja iránt sem maradt igazgató választ­mányunk közönyös. Az egylet helyiségeibe vezetendő gázvilágítás költségeinek fedezésére 218 frtot jövedelmező gyűj­tést rendezett, a gázcsöveket előnyös szerződés mel­lett helységünkben lerakatta s ha az intézet tulaj­donosa, a porosz sógor megsegít, pár hét múlva huszonkilenc­ lány árasztja termeinkben világító fényét. 5 . „. De életünk örvendetes jelenségeinek derűje ne feledtesse velünk a borút sem, melyből Körünknek a mult évben is kijutott. Van, vagyis fájdalom?., ma már csak volt, nem egy taptír­sunk kinek utolsó közgyűlésünk óta az örök vilá­gosság fényeskedik, kik pezsgő „Körtünkből n «­­rok pihenő körébe költözzenek. Keressük fel ma mi" f “ sorainkban halt be­,ok panaszosan szil felénk • Šem­un S '"‘rí: bir SIimol[ nem jelentékeny kik- Wl nem a halál kényszere, de a kötelezettéeeik lejártával. „szszanyert önelhatárzások joga ritkíta meg sorainkat. Valljuk be, bár őket is sa­knnal nélkülözzük, az önelégültség emelő érzetévelSn tunk egyletünknek „megfogyva bár ,t„ !­1 TM' á!lé, 300 tagot mégha,idé^njult^tuletére detes eseményeit idézve 'S'* *TM,­mindnyájan jogos részt kérhetünk* a “fí“1 ,‘ap“ul ből, a főosztály mindenesetTM Af -n *Siker érdeme‘ gondolattal, szóval, tettel falvf ^ 1Heti’ a férfit’ ki radhatlan munkával koni/íz?“ élÜnkön állva «• annak kezdettől I­V ”K5r“ sarkáját­ « Hajósa volt' g lankadatlanul buzgó, derék ha a birtokosság ezen intézmény iránt f®­­világositva lévén, a közigazgatósági hatóság^alta is a nép maga hasznára, ha mindjárt pénzbu saggal is a megjelenésre kényszeritetett volna — más­részt a bi­zottmány­i tagok sem kapván ki rendesen, vagy éppen nem az őket megillető szolgálmány, kedveket is veszt­vén a tevékenységben, pedig őszintén legyen kimondva, van-e az egész országban tisztviselő, ki filléreit, — mert ezeket csak azoknak lehet nevezni, — a szenvedések kö­zepette nyáron izzasztó melegben, felváltva esőben, té­len dermesztő hidegben, havazás közben, többszöri nap­­hoszszanti éhezésben az isten szabad ege alatt ér­demli ki magának — és lehetne-e csodálkozni ha a magas hatóság által elrendelt illetményeiket vagy nem kapják, — vagy igen hiányosan kapják meg, ha a helyszínelő kedvét a munkálattól elveszti, — és ennek sem más az oka, mind egyedül a községi elöljárókkal közvetlenül legelőbb érintkező hatóság, több ily esetek volnának felhozhatók, melyek orvos­lását a­ felügyelőség az illető közigazgatósági ható­ság körében számtalanszor sürgetett, de fájdalom minden legkisebb siker nélkül,­­ pedig nagyon jól tudjuk, hogy az ily hibák elkövetéséből eredő, s a telekkönyvekben becsúszott hibák később a telek­könyvi hatóságnál mily borzasztó fáradságot és költ­séget fognak okozni azon birtokosoknak, kik jelen­leg abban a jó hiszemben élnek, „hogy földjeik a helyén maradnak, s azokat nem veszi el tölök sen­ki“ — s igy a helyszíneléshez birtoka és bizlalási viszonya feladása végett meg sem is jelenik! kinek lehet ily esetekben a kárt és költséget tulajdoníta­ni? — a helyszínelőnek nem, mert az térképet a természetből a nélkül nem alkothat, ha csak a hely­színére minden egyes részletre nem megy — a hely­színéről elmaradott birtokosnak ? ha ez járatlan a telekkönyvi törvényekbe, fel sem tudja fogni, annak hasznos voltát, sőt azért hogy azt hiszi, miszerént birtoka ismént adójának magasbítása végett vétetik fel, a helyszínelésnek közelébe sem mer jönni, —­szerintem és tán ha nem tévedek az érdemes olva­só is igy fog gondolkodni, nem a helyszínelő, sem pedig a tudatlan birtokos az oka, hanem a köz­igazgatósági közegek, mert nem rendelkeznek az il­letőkkel erélyesen, s miért — „da liegt der Hund begraben.“ pedig ha felszámítanék, hogy ha a közigazgatósági hatóságok erélyesen oda működnének, hogy a helyszínelés a szokásos gyorsasággal folyta­­tatnék, — ha a hulóság vagy a birtokosság a hely­­szinelő bizottmányi tagoknak kedvet adva után néz­nek, határaik helyszínelését sietteték vala, bizonyo­san a nevezett járás községei helyszinelési már ez előtt legalább 3—4 hónappal bevégezve lennének, — mennyi költség kiméh­eték meg vala az ország­nak és a községnek, és mennyi anyagi haszon há­rulna a községekre a telekkönyveknek csak 3—4 hónappal előbbi folyamatban hozatala által a tör­vényszéknél — az kiszámithatlan — mind­ezeket ha a közigazgatósági hatóságok jól fontolóra vennék­­, szép hivatásoknál fogva a közjóra dolgozva, bizonyosan sok költséget kíméltek volna meg az or­szágnak és a községeknek, s nem hagyták volna a helyszínelőket ily eddig nem tapasztalt közönbös­­ségben siülödni. De többet ez­úttal érdemes olvasóm­at nem fárasztom, ezzel tartoztam magamnak, és pályatár­saimnak tisztázásául, tartoztam a járásombéli birto­kos közönségnek fel­világosításul, hogy ezek szi­dalmai egykor ne reánk nehezüljenek, de tartoztam azon községeknek is, melyek még eddig Csikban nem helyszíneltetek,­­ hogy javukra elmondhas­sák, miszerént jobb más kárán okulni, addig is pe­dig még ismé­t találkozni fogunk azon jó remény­ben élve, hogy ezen felhívásom az illető helyen meghallgatás nélkül el nem hangzik, — az­ eddigi bajok és hátrányok eltávolitattni fognak. Csíkszereda, October 12-én 1871. Gőzsy Sándor, telekkönyvi felügyelő biztos. D'ssi'r!3 PUsilf­,iSJms­zí•"l.,n­o iUlU. Mst­* 1 telekkönyvi helyszínelés ügyében. Vége, helyszínénl! a helyszinelő a­ egh­ivás a koloza dobokamegyei tankerületi néptanítók egylete megalakítása czéljából Kolozsvárit, 1871 -ik évi november hó 2—4-ik napjain tartandó néptanítók gyűlésére. Az erőknek egyesülés általi tömörítése szolgál a haladás egyedül biztos eszközéül. Ki nézet érvényre jut a társadalom minden kö­rében ; naponként szaporodik a különböző egyletek sz­álta­l az ekként egyesített erő­s csodás műveknek ad létert. De különösen mi — néptanítók — érezzük az egyesülés szükségességét; érezzük, hogy szemben a nőnevelés terén fölmerülő, sokszor egymással el­lentétes mozgalmakkal szilárd álláspontot kell el­foglalnunk,s ki kell vívnunk, hogy ott, hol a népne­­velés ügyéről van szó, első­sorban a szakemberek véleménye vétessék figyelembe, ki kell vívnunk anya­gi többlétünket, önállóságunkat, de egyszersmint ér­demeket kell szereznünk mindezekre, lépést kell tar­tanunk a korszellemmel, haladnunk, tökélyesbül m­ink kell nem feledkezvén meg arról sem, hogy leginkább mi vagyunk hivatva a népnevelési intézetek fölvirág­zásának elősegélésére. Mindezekre csakis egyetértés, egymás kölcsö­nös gyámolítása esetén leszünk képesek.“ Elszigetelve elsöpör az áradat, eredménytelen tusává válik egye­sek küzdelme míg egyesülve urai leendőnk a hely­zetnek, tekintélyt, anyagi jólétet vívhatunk ki, de egyszersmint hathatósan segithetjünk elő önképzé­sünket s a­­népnevelés fölvirágzását. nitók SteiUTi TlTodnak hazánkban a népta- Ityt gC’íZÍnÁ7'y,ke mí,i\ «■»­ egyedül állott r­at­\~ S a nePtaniW, ki eddig czélra törekvő' lemme^ tapasztalja, hogy vele egy szik körül o,?“0“ Ügyért buzgó társak ve­­lajdon J P \na?y eszme — mint közös tu­dtál bátrakká ^ erovel kar°ltatik föl az egyesülés­re? *3“ Aa“it0i * kivéltek ele- Qctóber 18

Next