Magyar Polgár, 1872. július-december (6. évfolyam, 148-299. szám)
1872-10-18 / 239. szám
* Erdélyi protestáns egyetem a XVIII-ik században. (Felolv. az akad. pct 14. osztály ülésében.) A kolozsvári egyetem felállítását folyó 1872- ben, a tudomány s hazai műveltség érdekében egyaránt fontos és nagy jelentőséggel biró, valamint örvendetes eseménynek kell tekinteni. A mult században Mária Therézia királyné W JD‘ CD CD 00 00 ISI SD" 3 SD DJ D3 CD CD KOLOZSVÁR, OKT. 17. 1872. A tőke mindent elnyeléssel fenyeget! (Elmefuttatások az eisenachi socialista kongressus alkalmából) Kolozsvár, okt. 15. — T. szerkesztő ur! Lapja, a „Polgár“, volt még eddig az egyetlen a tiszteségesebb magyar hirlap-irodalomban, mely híven nevéhez, a szellemi- és közmunkások ügyét, tehetségéhez mérten, s a napi körülményekhez képest igyekezett párti fogása alá venni. Európaszerte megindult a mozgalom a tőke hatalmaskodásai ellen, s bár mi ma-agyarok, s főleg a magyar munkások,, távol esünk attól, s bár minálunk csak az egyes legfőbb városokban jöttek öntudatra a munkások, ideje nálunk is terjeszteni azon eszméket, mik odakinnn nagy Németországban mérvadókká kezdenek válni. Ideje azért, mert ma már a magyar iparos, a magyar munkás nem az, ki évekkel ezelőtt volt; a magyar iparos ma már bátran nekimegy a világnak, s külföldön nincs nevezetesebb város, melyben százával ne lehetne találni őket, kik a mesterek, a gyárosok részéről keresett munkások. Ezt magam is tapasztalom külföldön mulatásom alkalmával ; tapasztalata továbbá, hogy a magyar iparos hazája iránti szeretetét odakinnn sokkal inkább megőrzi, megtartja, mint a más osztálybeliek; míg a külföldi egyetemeket hallgató magyar úrfiak ellen a pesti egyetem tiszta magyarságát, a magyar tudományos irodalom tekintélyes voltát kellett oltalmam alá vennem, addig az iparosok közé bármikor elmentem, ők mindig valamely ünnepélyen tanácskoztak, miáltal magyarságukat kitüntessék. Igenis — ki merem mondani — a külföldön megfordult magyar iparosaink hazajőve hazafiságukat is magukkal hozzák, belátják ugyan hazai állapotaink hiányos voltát, de azért nem kürtölik megvetésüket azok iránt után útfélen, mert jelszavuk „a haza minden előtt.“ Igenis, iparosainkban meg van a tiszta hazafiság és a buzgóság, az igyekezet — minden állam segedelem nélkül! — javítva saját sorsukon, javitni a hazai állapotokat. Iparosainkban egy oly egészséges törzszsel bírunk, melyre a magyar államférfi számításaiban mindig bizton támaszkodhat, miután azok, — ismétlem: államsegély nélkül, a nélkül, hogy mint ama rakás hivatalnoksereg, tudós tanár, stb. mindenféle állami javadalmazásban részesittetnének, önerejükből vagyont szereznek s ezáltal növelik a nemzeti vagyonosodást. Hogy iparosaink körében a mozgalom,gyártmányaikon javutni, azokat az újabb találmányok szerint módosítani,hogy iparosaink között az ilyetén mozgalom megindult, azt ki merné tagadni, ki a hét majdnem minden napjára eső, majd itt, majd amott a széles magyar hazában tartott ipartárlatokról hall. De megindult a mozgalom, bár nem oly nagy mérvben, mint az előbbi, s nem is oly minden oldalróli támogatásra találva, a részben is, hogy a munkások és iparosok szellemi és anyagi állapota javíttassék. A szellemi állapot — a tudás terén — azért, mert a felvilágosodottság, az ismeretek adják meg az iparosnak a képességet, gyártmányán, közmunkáján javítva, saját sorsán javítni; az anyagi állapot azért, mert e nélkül hasztalan minden igyekezet, hasztalan minden fáradozás, mert míg az iparos saját és családja sorsát és előhaladását biztosítva nem tudja, addig egy generation túl magának az iparnak előhaladása sincs biztosítva, mert angyali tulajdonokat embertől kivánni nem lehet, nem lehet követelni, feltételezni a munkástól — a mint ezt a vagyonosabb és felsőbb osztálybeliek sokszor teszik — hogy mint egy igavonó állat, minden bővebb jutalomra, anyagi előmenetelre való kilátás nélkül, kedvvel dolgozzék s kötelességeinek pontosan megfeleljen, sőt még előre is gondoskodjék. Hála istennek, nálunk már a földmives napszámos sincs oly helyzetben, hogy munkája után ne bírjon megélni, tehát az éhenhalástól mentve van , mentve ettől az iparos munkás is; csakhogy gondoljuk, megelégedhetik ezzel, ennyivel egy ember?! Nem lehetnek-e neki jogos követelményei arra, hogy, mint más osztálybeliek, családi tűzhelyt alkotva, abban a vagyonosodást és jóllétet előmozdíthassák ! Nem kell, hogy boszantó és elkeserítő legyen a kisebb munkásra nézve, midőn minden igyekezete, minden fáradozása daczára , — rajta kívül eső okok miatt — látji, hogy nem bir zöld ágra jutni. S itt a bökkenő, ezért, e kissé hosszas elmefuttatás : mikép odajöjjünk, hogy lássuk azt, a mi elől ma már a mérvadó körökben sem hunyhatják be szemeiket, azt t. i. hogy ma már a tőke, széles e világon, hazánkban úgy, mint máshelytt, féktelen uralkodik. A szabad concurrentia korában élünk, oly időben, midőn a Manchester-iskola tanait valamennyi egyetemek és felsőbb tanintézetek tanszékeiről, hírlapok útján hirdetik, s a legfelsőbb kormánykörök a gyakorlatban kímélet nélkül alkalmazzák. ÍDzsi CD" CD CD" CD" CD" DJ CD 5T 3 CD CD CD 09 CD is TARCZA. Képek Páris 1871-ki forradalmából. Ugron Gábortól. Kirándulás Saint Denisbe. Páris. 1871. május. 19. Levelet küldeni léghajóval, melyet átlátszó könnyű papirra írunk,is kényelmesen nézni mint száll fel a posta embere a madarak fölé a tudomány szárnyán , távirat galamb által, mely több ezer kis táviratot visz farba egy tollán, s a választ minden a légben röpködő galambtól várni, mind költői; de levél kereső karavánokkal utazni nagyon prózai. Párisba levél kívülről postán nem jön, az ide czimzetteket Versaillesba szállítják, hol szépen raktározzák. Párisban lakónak csak egy mód marad leveléhez jutni: útra kelni s vadászatott tartani reá. Sok ügynökség ajánlkozik elhozatalukra, de vagy az ügynök urak csalók, vagy a postahivatal nem adja ki nek a levelet, személyes megjelenést követelve okán Versaillesba, mások csak Szt. Dékft7Pk«wtf,iak Az olvasó ismervén Szt Dénis azonban 'elbeszélésen^ “ "fTM SZÓt hasz0íil001; akár az elvesz« h°Sy 1 • i-.i * , 001, akar fáradságait tekintjük, utazás a neve mór, rságos vermé. Pedig nyomorú Délkor megérkeztem az északi udvarba. Egy óra múlva indult vonat e pénztár előtt már egy hosszú sor tolongott egymás hátán. Nők, öreg urak (ifjúságnak nem szabad Párist elhagyni) igyekeztek egymás sajtóbaszorítása által egy kis tért nyerni, a sor végére beállók, egy negyed óra nulva olyan tömeg gyűlt a hátamra, milyen már előttem volt és szorongásában csak rengett kezeimet nem tudtam felemelni, egy borotvált képűnek terjedelmes termete támaszkodván egyfelől karomra, másfelől egy vén kofa veteményes kosárból improvisált oldalvédje a mozdulatlanság elhagyása esetén spanische Reiter nevű fonat szélével fenyegetvén. A kosár maga igen egészséges fokhagymaszag volt, melyet csak alig szűrődött a vöröshagymáért. Megnyitják a pénztárt. Rögtön megindul a föld velünk, hol jobbra, hol balra tántorgott a tömeg oszlopa, mint az activ és passiv tolongok kifejtett ereje itt vagy ott diadalmaskodott. Szép leányok aszszonyok épen úgy tolongtak, furakodtak, mint az ifjú kamaszok, s nem hozta zavarba őket, ha egy 40, 41 éves férfihoz bármely oldalon lapította az áramlat. Csak előre, előre és jegyre gondoltak, mintha tatárok lettek volna, nyomukban. Öt percz múlva csukják be a pénztárt, engem az áramlat már jó előre hozott Még két pécz van. Valóságos dulakodás kezdődik. Egy leánykát úgy a rács karfájához nyomnak, hogy felsikoltás után elájul. Vizet fejtett ,de jegyet hoznak neki, rögtön felocsúdik. Tizenöten még lehettek előttem, midőn a pénztár ablakát becsapta a tárnok tessék várni a másik vonatig. Tíz percz múlva újból kezdődött a jegyzetel s a tolongás. Én hamar megszabadultam és siettem a váróterembe. Az ajtónál a nemzetőrök megállítanak minden férfi fajtát, ha Matuzsálem volna bár, hogy igazolja magát a rendőrségi irodában. Mutatom útlevelem. Nem használ. Sietek a rendőrséghez, hogy a félóra múlva induló vonattal mehessek. Az irodához is oly tömeg állott, hogy mire reám került a sor, egy negyedórája már elment volt a vonat. Itt az útlevelem mellé egy darabka papírra írt jelszót adtak: Carolus. A váróterem folyosójánál a jelszót elveszik. A váróterem ajtajánál zsebeimet megmotózák, hogy nem viszek-e levelet Versaillesba. A nőknél derék honleányi matrónák tapogatják meg hivatalos szemérmetlenséggel, hogy szivök helyt van-e, vagy abroncsszoknyát viselnek-e ? A robogó vonatot St. Denis határán a poroszok fogadták, kik a töltésen őrt álltak, a töltés oldalán pedig két ágyú nézett velünk farkasszemet. Az indóházban a poroszok is, a franczia csendőrök is megvizsgálták a vonatot. Jaj annak a párisi hazafinak, ki fejében felejtette nemzetőrsipkáját. Rögtön gyalog sétáltatják meg vele azon utat Versaillesig, melyre bérkocsis, omnibus és más mindenféle fajtájú, alakú járművek tulajdonosai nyelvperregtetve hívnak fel, ajánlgatván szekerüket. Öt frankért hatodmagával az ember egy olyan két nagykerekű taligán utazhatik, melyiknek primitívsége feltételeznünk engedi, hogy a divatos „americain“-ek kelt származása őse. A kérdés eldöntését a régészekre bízzuk, de azt már én laikus is tudom, hogy Versaillesba érkezve, Römer Florisnak is nem a szíve, de a dereka fájt volna a megválásnál. A leszállás után szalad mindenki a postahivatalnak. Ugyan miért szalad? Mert a busz különböző betű hoszszú ablaksorához csak egy a tolongást kisebbítő deszka-labyrinten juthatni. Ki előbb ér oda, hamarább az ablakhoz juthat, vagyis nagyobb bizonysággal benne lesz azon 30 —40 személyből álló reteszben, melyet egy porosz fika kegyelme szabályoz, minek megszakadtat egy hatalmas „halt“ s az elöl állók elébe dobott puskaagy csörömpölése jelenti. Az Approbata III-dik része, 14-dik czime azoknak, „kik idegen országba deáki tudománynak, nyelveknek tanulásáért, peregrinálásért — — — ki akarnának menni“, azt megengedte, egyszersmind azok számára az útlevél — salvus conductus — kiadását is rendelte. Mikor az ember itt a vevény nélküli leveleknél leőrölte a maga óráját, mehet és újból kezdheti a vevényeseknél. Este hatkor megkísértem visszatérni Párisba. Az indóház tele. Most érkeztek meg Páris járdahölgyei, lebegő ruhájuk suhogása figyelmezteti a porosz tiszteket, hogy ebéd ideje van. A tisztek megértik a selyem nyelvét és elég udvariasok a lenge hölgyről sem feledkezni meg. A béke megköttetik a két nemzet között. A hadi költségek most a poroszok zsebét sújtják. Az indóházban meggyőződöm, hogy lehetetlen helyhez jutni, mert Páris hölgyei elég harcziasak az ajtóból is lerántva, egy kis várakozásra kérni, bár indirekt után, de most első a hely, s aztán majd következik a di Secretio. Ezen bajon segítő módon töröm árva fejem, midőn eszembe jut, hogy láttam St. Penis utczáján, midőn a bazilikából jöttem, Parisba járó omnibusz. Visszatérek. Az omnibusz fedelén még volt hely. Elfoglalom Ezek a fedélhelyek szokásban vannak Párisban, mint nálunk lóvonatuaknál. Csakhogy ezen régi módi, szükségből használatba vett bárkák oly törpék voltak, hogy térdeim és orrom a tenger szine fölötti egyenlő magasságban osztozkodtak. A társaság igen kitűnő volt. Egyik oldalon egy minden reakcionáriust felköttetni, föbelyvetni akaró pozsgás öreg franczia, másfelől a communet nem csekélyebb erélylyel szidó csinos asszony. Én csak hallgattam, s gyönyörködtem a vitatkozásnak is,veszekedésnek is nevezhető szóváltásukon. És mikor hozzám fordult mindkettő, fejbiczczentésekkel adtam igazat mindkettőnek, egy pár elemmel színezvén azt. Az illatgyáraknál, hol megtanultam, mennyi bűz közt születik az illat, asz- A legújabb képezdei tanári kinevezésekről. A „Budapesti Közlöny “‘233. számában a vallás- és közoktatásügyi minisztérium tömeges képtanár kinevezéssel lepte meg a közönséget. Azt előre tudtuk, hogy a képezdei tanárságért folyamodók számosok, de épen mert sok, reméltük hogy a sok közül a hivatottak és legképesebbek fognak az oly nagy fontosságú pályára kineveztetni. Hittük, hogy a mostani kinevezés oly tanerőkkel fogja szaporítani a tanári testület számát, mely, ha felül nem is múlja, képesség tekintetében — az eddig kinevezetteket, de bizonyosan egy színvonalon állanak azokkal. Csalódtunk. Ha végig nézzük a kinevezettek névsorát,— tisztelet a kivételeknek — oly nevekkel találkozunk, kik nem tudják mi után-módon képesítek magukat kép tanárságra. Bizonyosan k őket is meglepte kineveztetésük. Hói szerezte meg a kép tanárságra képesítő oklevelet Borbély S. László Zs. Petrisor etc. tollnak? Szeretnénk látni bár az „elemi népiskola-tanítóságra“ képesítő okleveleket. Különben ez magába véve nem lenne nagy baj, ha huzamos ideig működtek volna a tanügy terén. De fájdalom, járatlan itt ez előttök, s ismeretlen is. Mi azt tartjuk, hogy holmi idétlen hírlapi levelek még nem képesítenek senkit e pályára, sőt határozottan egy nézeten vagyunk B. S.-el, ki a „Népn. Lapja“ ez évi 11. számában „Népnevelés ügyünkre vonatkozó böjti elmélkedések” czimű értekezésében ezt mondja : Hogy képezdéink a gyakorlati képességhez jó alapot vethessenek, igen természetesen megkövetelendő, hogy a képezdei tanerők a népnevelés és oktatás mesterségét gyakorlatilag ismerjék. Kérdezzük most már: hány képezdénk igazgatója ismeri a népoktatás mesterségét minden részleteiben saját közvetlen gyakorlati tapasztalatai után, s műveli azt gyakorlatilag folytonosan ? Tegyük ugyan ezen kérdést a képezdék többi tanárait illetőleg. Aki pedig ezen mesterséggel nem foglalkozott elegendő ideig, s nem foglalkozik folytonosan egyenesen annak tanulmányozása - nem pedig kénytelenségből csak kenyér kereset okáért, - annak gyakorlati utasításai e téren nélkülözik a meggyőződésen alapuló biztosságot, nélkülözik a jogosultságot. Nem mindenki, aki — betanulván — el tudja mondani a tanítás módját, képezhet tanítókat, hanem aki cselekedni is tudja a józan elmélet törvényeit. Azért kívánnám én, hogy minden képezdei tanár gyakorlati néptanító legyen, akik már a képezdei előadásokat is oly modorban tartanák, amely modor a népiskolai oktatásnál követendő. És most jogosan kérdhetjük, hogy hányan vannak a most kinevezett tanárok között olyanok kik népiskolában gyakorlati tanítással foglalkoztak volna? Kétségtelenül megszámlálhatnék fel kezünk újain ! Az elemi oktatásnak hogy sikere legyen,gyakorlatinak és szemléltetőnek kell lennie; ilyen legyen a képezdei oktatás is ; mert miképen lehet követelni az ifjaktól, hogy ők úgy tanítsanak, ha ők nem úgy taníttatnak; ez annyit tenne, mint azon utasítást adni nektek, hogy ha jó tanítók akarnak lenni, épen ellenkező eljárást kövessenek azzal, amint ők vezettettek az intézetben, ezzel a képezde elitélné magát, s ily tanerők mellett bizonyosan el is fogja ítélni. A gyakorlati tanításbani tökéletes jártasság mellett, megkivántatik, hogy egy képezdei tanár, az alapos tanításban, a gondolatok értelemre vitt, vagy onnan lehozott kifejtésében, elemzésében, a szabatos, tiszta, természetes és könnyű előadásban otthonos, mondhatni, mester legyen. Hisszük, ahogy a kinevezett tollnok tanárok mesterek voltak főnökeik fogalmazásainak lemásolásában. Kár volt őket oly térről elvonni, hol még használhattak — talán — valamit, s oly térre vonszolni, hol egy oly szent ügynek mint a népnevelés ügye, roppant kárára lehetnek. Mintha látnók mily pöffeszkedve foglalják el tanári széküket a képezdékhez kinevezett laicus tanárok. Mintha látnók — és itt elborul lelkünk — mint oltják ki a népnevelés iránti szeretet szent tüzét számos jóravaló ifjú kebléből, e télenni járatlan, és tapasztalatlanságuk által, s teszik tönkre a tanári tekintélyt. Ha így haladunk, megérjük, hogy a néptanítói póttanfolyamaok mellett, még egy kép, tanári póttanfolyam terheit is kell hogy viselje az állam. Sőt már most is megy az e pályára vonszolt lakosok száma annyira, hogy ezt már a jövő nyáron ki lehet vinni. Szomorú, de megfontolandó kérdés ? Hiába hangoztatjuk mi, hogy népnevelés jöjjön el a te országod“, ha amikor felénk kezdi fordítani arczát, ily érzékenynyaklevest adunk neki, mint amilyen a legközelebbi kinevezés is voló. Veracitas alatt a kormány hasonló tervvel foglalkozott, az említett hazában, mégpedig a protestánsok számára, egy főtanintézetet akart alapítni. Ennek történelmi múltjára visszatekinteni az akkori időt, viszonyokat, törekvéseket, s a czélt amit az államhatalom elérni akart, ismertetni, szándékozom a tek. Akadémia előtt tartandó felolvasásomban, vagy inkább eralékbeszédben, melynek czime: „Erdélyi protestáns egyetem XVIII-dik században.“ Az összehasonlítás a mult s jelen század két egyetemének idős jogi viszonyai közt, mire az értekezés alkalmatosságot ad, úgy hiszem, nincs minden érdek és tanúság nélkül. Óhajtottam volna egyszersmind az akkori erdélyi tanügy állását is a tek. Akadémia előtt előadni. De egyfelől, az arra vonatkozó s részben terjedelmes okmányokban foglalt adatoknak halmaza azt nem engedi, másfelől pedig ha Isten engedi, — szándékozom a mult századi erdélyi egyetemről egy külön s lehetőleg a tanügyet is kimerítő monographiát készitni, mivől annak idejében a tekintetes Akadémiának számot adni el nem mulasztom. Az 1761-dik esztendő septemberében külföldi egyetemekre tanulás végett kimenni szándékozó, s engedelemért, valamint útlevélért az udvarhoz folyamodó több erdélyi prot. ifjak ügye terjesztetett fel Mária Therésia királynéhoz, ki az arra nézve folyt tárgyalások következtében az erdélyi udvari kanczelláriához e kéziratát, illetőleg legfensőbb határozatát intézte: „Én felette üdvösnek tartom Erdélyben, valamint az ágostai hitvallásnak theologiája, úgy más tudományoknak is tanítása végett egyetemek felállításáról komolyan gondoskodni. Ezáltal elejét lehetne venni azon uj és fonák hitágazatoknak s a katholikus vallás sőt a kormány elleni gyülölséget is tápláló igen gonosz elveknek, miket a tanuló ifjak beszinak, s midőn a hazába visszatérnek, magukkal oda bevisznek. S mivel a tanárok fizetésüket az udvartól fogják kapni, s igy attól függnének, az új, veszélyes hitágazatok elterjedésének gátat lehetne vetni.“ A királyné azért, midőn e rendeletet kibocsátás s a protestáns ifjakat a külföldre járásról visszatartóztatni akaró, egyszersmind szükségesnek tartá számukra a hazában állítni fel egy főtanintézetet, mely az idegen államveszélyes egyetemeket pótolja, s a kormány „üdvös“ czéljának szolgáljon, az erdélyi udvari kanczelláriának parancsod, ez ügyben véleményes tudósítást terjeszteni fel. Valóban érdekes körülmény az, hogy a bécsi udvari körökben akkor az erdélyi protestáns főiskolákra, mint szintén a külországi egyetemekre nézve is, oly vélemény uralkodott, mintha azoknak feladata s hivatása kártékony, sőt államfelforgató tanok terjesztése volna. Miután e körülmény volt a kérdéses egyetem fölállításában a kormány kiindulási pontja, szükség megismerkedni azon különböző intézkedésekkel, mik az erdélyi törvényekben a tanuló ifjaknak külországi akadémiákra járása felől találtatnak.