Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-12-03 / 277. szám

és tanulási szabadságot, már pedig ez a tanár­­képezdékre nézve nem áll és nam is állhat, mint a melyekben a tanítás és tanulásnak egyaránt meg­szabott rendszerben és terv szerint kell eszközöl­tetni s épen azért a tanár­képezdék csak kapcso­latban lehetnek a főtanodákkal, de maguk nem főtanodák. 2. ) Minekutánna a kar egyhangú véleménye szerint a tanszabadság elvének általánosan kimon­dott, a mindennemű főtanodára egyaránt kötelező elvnek kell lenni, szükségesnek tartanók, hogy a mostani 3. §. az általánosan bevezető részhez (l. 2. §§.-hoz) csatoltassék, s abból az „állami“ szó kihagyassék. Ekkor azután a tanári kar kisebbsé­gének (4 tag) nézete szerint az 51. §.-ból a „tan­rendszer megállapításáról“ szólt, mint a 3. §.-ban kimondott elvvel ellenkezők, kihagyandók volná­nak; míg a többség (5 tag) nézete szerint épen abban volna a tanszabadság elve, a nem állami főtanodák tulajdonosai irányában megóva, hogy az azokban követendő rendszert, maguk szabhat­ják meg. 3. ) Nélkülözi a bölcsészeti tanári kar a tu­domány­egyetemek definitióját, holott a 39. §-ban a műegyetemek czélja és feladata ki van fejezve. Ezen hiány pótlására a 8 §. eb­be külön §-ban beiktatandó volna :„A tudomány egyetemnek a tu­dományok összességének művelése, fejlesztése és terjesztésére hivatott főtanodák.“ ( 4. ) Hogy az egyetemnek, s illetőleg az egy­es karoknak a törvényjaslat által megadott auto­nómiája teljes legyen, szükségesnek találja a ta­nári kar, hogy a 13.­§-nak a magán­tanácsokról szólló részéhez „érdemeik alapján“ szók után beiktattassék­­ ,az illető tudománykar meghallga­tása után.“ ( 5. ) A 19 §-ban nem eléggé szabatos a ren­des hallgatók felvételénél említett „középtanodai bizonyítvány“ kifejezés­­­e helyett a kar javaslat­ba hozza a következőt: „a közép­tanoda sikeres elvégzéséről államérvényes (érettségi) bizonyít­vánnyal.* — 6. ) Lényeges és elvi vélemény különben van a 20 § - ra nézve. A kar többsége (5 tag) ugyanis jól tudva, hogy daczára a karok legtökéletesebb füg­getlenségének , mégis sok olyan általános, vala­­menyi kart közösen érdeklő ügy van, melyek tár­gyalása természetesen az egyetem igazgató ható­ságát az egyetemi tanácsot illeti, s azon meggyő­ződésében, hogy épen az ilyen karközi­s­ba sza­bad e kifejezést használni — ügyek tárgyalásánál kell a legéberebben őrködni az egyes karok érde­kei felett: nem nyughatik meg sem abban, hogy a karok képviselői (mert bármint vegyük is a dol­got, mégis csak a karok képviselői lesznek azok, s a törvényjavaslat indokolásában kifejezett nézet aligha­nem ideálisnak fog bizonyulni,­ ne egyenlő számmal legyenek a tanácsban, sem abban, hogy a karok képviselőit mások is, és nem csak maga az egyes tudománykar válaszsza. A törvényja­vaslat szerint igen könnyen megtörténhetnek, hogy a kar képviselői a tanácsban épen magának a kar többségének bizalmát nem bírnák. E szerint tehát a 20 §. 2 pontja így módosulna : „2. az egyete­mi tanács, melybe minden egyes tudománykar tanártestülete (lásd 20 §. 1 pont­) rendes és rendkívüli tagjai közül három tagot választ.“ — A kisebbség (2 tag) a törvényjavaslat intézkedé­sében, mint szabadelvűben tökéletesen megnyug­szik, annál is inkább, mert az egyetemi tanácsot, mint az összegyetemet érdeklő ügyekben intézke­­dőt, a kari érdekeken felülemelkedőnek tekinti, és a karok befolyását legalább héttagú képviselet által eléggé biztosítva látja. Végül egyhangúlag ellene nyilatkozik a böl­csészeti tanári kar a törvényjavaslat azon újításá­nak, mely szerint az egyetem rektora az egyetem összes rendes tanárai közül volna választandó, nem pedig évenként felváltva más-más tudománykar kebeléből. Míg egy részről örömmel üdvözöljük a rectorválasztás eszközlésének megváltoztatását, addig, épen a tudományszakok és karok egyen­lőségének és tekintélyének megóvása szempontjá­ból, okvetlenül szükségesnek tartjuk, hogy a rectori méltóság a karok közt váltakozzék, s távolról se lehessen valamely csekélyebb számú tanárokból álló kart háttérbe szorítani. E pont tehát így vol­na módosítandó. Az egyetemi tanács élén a rec­tor áll, kit valamennyi kar rendes és rendkívüli tanárai, és a magán­tanárok két-két képviselői, évenként felváltva az egyes tudománykarok ren­des tanárai közül választanak.“ Záradékul még egy pár észrevételt vagyunk bátrak tenni az 54 §-ra vonatkozólag Először ugyanis nem értjük, miért nincsen a nem állami egyetemeknél felállítható karok combinatiojánál a menynyiségtan-természet­tudományi kar is felém_ ütve ? s miért nem állhatna fel például igen jól egy egyetem bölcsészet-nyelv-történeti, mennyiség­tan-természettudományi és orvosi karral ? __1 Másodszor nagy nehézséget látunk gördítve a nem állami egyetemek felállítása elé az által hogy a bölcsészeti kar felállításához a törvényja­vaslat 14 tanárt kiván, holott a kolozsvári egye­tem bölcsészeti kara csak tizenegy tanszékkel ala­­pittatott. Esküdtszéki tárgyalás. Ifjabb gróf Haller Ferencznek Gróf Haller József elleni becsület­sértési sajtóügyében, Kolozsvárt Deczember 1-én a M. P. 1872 . sz. a megjelent „Felsőfejérmegyei országos képviselő ifj. gr. Hal­ler Ferencz viselt dolgai” czimü czikkre. Elnök Birró Pál, birák: Szentiványi Gyula és Papp Leontin, jegyző Mikó Imre, vádló ügyvé­de Dobál Antal, vádlott gróf Haller József és ügy­véde Lázár Ádám. Esküdtek: ifj. Bodor Pál, Bányai Vitális, dr. Béldeki Ferencz, dr. Csíki Viktor, Gyarmathy Mik­lós, Korbuly Bogdán, Molnár Sándor, Olasz Károly, Páll Sándor, Székely János, Sárkány Ferencz, Szász Béla. Elnök az ülést m­egnyitván, a vádlevél, s hírlapi czikk felolvastatása után a vádlott által megidéztetett tanú­­széki bíró Hildebrand József­nek kihallgatása iránt kérdést tesz, mire vádlott a mellett, vádló pedig az ellen nyilatkozván, a bí­róság a kihallgatást, bizonyítás meg nem enged­­hetősége miatt elutasította. Erre vádló ügyvéde Dobál Antal rövid szavakban a vádat fenntartván, vádlott megbün­tetését kéri Mire vádlott védője Lázár Ádám követke­zőleg szállott. Miután a k. Curia mint semmitőszék az előbbi egyhangúlag felmentő ítélet elbírálásánál az igazságügyminiszter hatáskörébe bocsátkozott, és vádlottnak a bizonyítást a módosítatlan fennálló btk. 491. § — úgy a mint, rend . 7-ik § a elle­nére megtagadta, vádlónak hasoneljárását pedig érintetlenül hagyta, — hivatkozva az idei junius 16-ki tárgyalásra, melynél ezen város érdemes es­küdtei független meggyőződésüknek oly kitűnő je­leit adták, mely bár­mely szabad állam polgárai­nak dicsősségére válhatik, kik a nyilvánosság te­rén az igazság és szabadság ellenőrzésére hivat­­vák, szükségesnek tartom a jelenlegi hasonszel­­lemü és pártatlan felfogásu esküdtszéknek ezen ügy kellő megbirálhatása végett a következő tény­adatokat nagybecsü figyelmébe, és kiváló igazság­­szeretetébe ajánlani: Védő itt ismételve az előbbi tárgyaláskor elmondottakat, jelesen a két testvér között az osztatlan ősi javak iránt függő peres és zárlati ügyekből keletkezett vitás kérdésekből fölmerült misztifikátiók felderítése szükségességét, valamint a bevádolt czikk egyes részleteinek valóságát és igazoltságát, mint mindezek a „M. P.“ idei 138- ik számában már elősoroltattak, tovább így foly­tatja : Hogy a bevádolt czikkben érintett cselek­mények nem puszta koholmányok, ezt bizonyítja a k. Curiának 1870 november 29-én 3958. sz. a végzése, mely szerint vádló ellen az anyai gyanús végrendelet miatt megkezdett bűnvádi vizsgálat kiterjesztése elrendültetett, — de legkiáltóbban igazolja ra.­vásárhelyi tszéki vizsgálóbíró Hildeb­brood Józsefnek a „M. P “ 244-ik számában a „közönség köréből“ idei október 17-éről megje­lent azon hivatalos jellegű nyilatkozata , „hogy az összes Schopf és Haller féle bűnperben 141 bűn­vádi bejelentés forog fenn, hogy, míg a végrende­let hamisítása, és vele kapcsolatos 20,000 ftos és más számos sikkasztások és csalások iránti bűnperben a kivonatolás eszközöltetik, 108, a zárlati viszonyból felmerült bejelentések tárgyá­ban kell nyomozatot folytatni és vezetni, melyeknek keresztülvitelében azonban részint a segesvári kir. járásbíróság hanyagsága, részint pedig a hírhedt Farkas Béni-féle rabló gyilkossági bünper lejárta­tása miatt van gátolva.“ A csodálatos összetalál­kozása ily hajmeresztő bünügyek halmazának ugyan azon vizsgálóbíró kezében, ki legjobb akarata mel­lett is eddig képtelen volt az igazság lángostorá­val a bűnösöket utolérni, — ezen kívül bizonyít­ja az országgyűlési tudósításokból látható tény­adat, hogy vádló a Fejéregyházi birói zárlat feltö­réséért mint erkölcsi bűnszerző, a m.-vásárhelyi k. t -szék által idei június 25-én a magyar kép­­viselőháztól már ki is kéretett, és hogy a mentel­mi jognak felfüggesztése mind eddig késik, annak oka holmi alaki hiányokban keresendő, melyek azonban a bűnvizsgálatot legfelebb megakasztani, de megszüntetni nem képesek, — mint mindezek a tanúnak idézett Hildebrand J. vallomásából nyíl­ván kitűnhettek volna, ha kihallgatását a bíróság meg njra tagadja. A fentebb előadottak kétségtelené teszik, hogy vádlott csak megtörtént dolgokat, a­mennyiben azokat érdekéből kifolyólag megtudhatta, bizonyos tények előadásával és nem hamisaita közölt, még­pedig nem annyira vad­képen, sőt inkább a’ vádló által elferdített alakban, mint egy szemfélyvesz­­tőség közlöttek helyreigazítása végett tette, azon reményben, hogy maholnap az igazságszolgáltatás erélyesb kezelése mellett a való és igaz ki fog tűn­ni, mit vádlott annál inkább óhajt, mivel őszin­tén sajnálja, hogy saját testvére a gróf Haller csa­lád jó hírnevét ily hallatlan eljárásokkal kívánja behomályositani, kire sem az enyén s tiéd sem pedig a családi testvériség tiszta fogalmai befoly­hással nem birnak. Hogy a mentelmi­ jogban elbizakodás vádját mint országos képviselőt mennyire elragadta és törvényszegő merényleteit miként tetézi újabb S­zjab­­akkal, ennek illustrálásául hivatkozik a Cu­ria idézett végzetére történt hivatkozásért a pesti esküdtszék által idei május­ 6-án hozott, vádlottat fölmentő ítélet előtti időből a Hon hasábjain megjelent nyilt levelére vádlónak, melyben Erdély ázsiai igazságszolgáltatására utalt, továbbá a segesvári piaczon kirúghatott figyelmeztetésére vád­lónak, mely szerint a zárgondnok intézkedését bűnténynek czimervén, a sárpataki jószágot sa­játjának állította. És hogy többeket ne említsek, az elvetemült féktelenségnek legkirívóbb példáját adta vádló akkor, midőn a jogérvényesen elrendelt birói zárla­­tot Fejéregyházán önhatalmúlag feltöretvén, miután a bűnvádi előnyomozás a helyszínen megtartatott és a zárlat folytatása újból elrendeltetett, s foga­natosítása megkezdetett volna, elég merész volt idei október 14-én a m.-vásárhelyi k. ügyésznél a sz­­udvarhelyi k. t. szék polgári osztálya és a birói zárlat foganatosítására kiküldött biztos ellen panaszolva, a helyszínére ugyan azon vizsgálóbíró Hildebrandot kirendeltetni, a­mely egyik tör­vényszéket a másik ellen uszító eljárás azon vi­déken közbotrányt idézvén elő, utóvégre is a vizs­gálóbíró meggyőződhetett, hogy Fejéregyházán a legtörvényesebben és erélyesen t eljárt zárlatbizton sem confiscatiot, sem pedig rablást nem követett, el, mint ezt vádló elég naivsággal híresztelte. Miután ezen vizsgálóbíró onnan eltávozott, jónak látta vádló az igazságügyérhez idei okt. 27-én egy táviratot küldeni, melyben a zárlati biztost egy tolvajbanda alakításával, vagyona lopatásával és pusztításával vádolván, a minisztertől felelőség terhe alatt más bíróküldést, és a k. főügyészhez intézkedést sürgetett, de eddig siker nélkül. Ily nyilvánosan űzött botrányos merényletek képesek a kormányzottakba a kormány iránti bi­zalmat, és a törvények iránti tiszteletet megren­díteni, főleg akkor, midőn a közönség látja, hogy egy alsóbb osztályú bűnöst az igazság keze ha­mar utoléri, míg ellenben egy hatalmas four a törvényekkel és bíróságokkal szemben büntetlenül paczkázhatik, mit bizony a törvény elötti egyenlő­ség és a részrehajlatlan igazság sehogy sem en­gedhetnek meg. Mindezekből a t. esküdtszék azon meggyő­ződést meríthette, hogy a bevádolt czikkben fog­lalt bizonyos, a bíróságok előtt álló tények előa­dása becsületsértési sajtóvétséget annál kevésbé képezhet, mivel már a k. curia végzésénél és a képviselőháztól történt kikérésnél fogva a büntető­bíróság van hivatva azokért eljárni, úgy­szintén arról is meggyőződhetett, hogy a bevádolt czikk a min. rend. 6­­k §.-a szerint hiv szellemben és igazán közölt megtörtént dolgokat tartalmazván és ezek földerítésére vádlott épen vádló által hivat­ván föl, mindezek miatt jelen kereset joggal és törvény szerint megindítható nem volt. Ugyanazért vádlott ezen közlemény által sa­ját és családja jogait minden jogtalan megtáma­­dások és furfangos erőszakoskodások ellen lehető­leg megóvni kívánván, ezen sajtóügynek elbírálását az esküdtek részrehajlatlan lelkiismeretes meggyő­ződésébe azon kéréssel ajánlja . Miszerint a leplezetlen igazság és a szólás­­szabadság érdekében higgadt megfontolással vád­lottat ezen kereset alól épen úgy felmenteni mél­­tóztassanak, mint ezt az előbbi esküdtszék egyhan­gú szavazatával kimondotta, és ezen eljárásával az alkotmányos intézmények egyik legdicsőbb vívmá­nyának a sajtószabadságnak a legfényesb diadalt szerzett. Ajánlom védenezemet újabban is a 1. esküdt­szék igazságszeretetébe. Ezután Dobás Antal zilált válaszában holmi kortesfogásokról, táviratokról, félrevezetett közvéleményről és cselszövényekről, úgy az esküdt­­tekre nézve irányadó bölcselmi, társadalmi és tör­vényes ismeretekről szólván fiatal felhevülésében oly messze ragadtatott, hogy a szabadszólás terét szemétdombnak merte nevezni, — azon kívül el­­ismerte ugyan a védencze, mint főispán viselt és országos képviselő, hazafi ellen létező vádjelenté­­sek halmazát, de mig ezek felett ítélet nincs, a sajtótól mereven megtagadta a beleszólhatást, ra­gaszkodván a fenálló törvényekhez. Továbbá az előbbi egyhangú felmentését vád­lottnak saját gyöngesége palástolásául abból kí­vánta kimagyarázni, miként védőjének azónoklata által előidézett éljensée, valamint az általa felol­vasott hamis iratok az akkori esküdtekre nyomást gyakoroltak volna, mi reméli ma nem történend. Szóval beszélt sok mindenről, védencze ter­mészete szerint, hol tagadott, hol pedig beismert több döntő tényeket, például a polgári és bűnpe­­reket elismervén, azok lejártatását bevárendónak látja, a Hildebrand-féle nyilatkozat sem c­áfolja az udvarhelyi t.-szék kiküldött biztosa ellen inté­zett eljárását védenezének vakmerőségnek nevezte, míg ellenben sok egyéb a védbeszédben igazolt adatokat egyszerűen megtagadván, és vádlottat, mint fehér hollót gyanúsítással illetvén, igyeke­zett az esküdtek ítéletét a várandó bűnügyi íté­letektől függővé tenni, kérvén újból is vádlott el­marasztalását. Erre Lázár Ádám végszavában férfias komolysággal utasította vissza alaptalan hetvenke­­déseit és a sajtó hatalmát, s a közvéleményre be­folyását szépen fejtegetvén, a sajtó buzgó napszá­­mosai nevében az igazán parasztul választott sze­métdombot annak szerencsétlen feltalálójára vissza­­gördítette. Egyúttal az esküdtszéki intézmény fonossá­­gát ismételve hangsúlyozván, kiemelte, hogy .x tes­küdtekre nézve nem a törvények és Ítélet®, ha­­nem lelkiismeretes meggyőződésük irányadó kiket bármiként hivatkozzék vádló az általa ázaainak nevezett törvénykezésre, bit azok mi részben isen köthetnek meg. Az éljenzés és szónoklat hatását szerényen elutasítván, figyelmeztette ellenfelét, hogy igyekez­­zék saját szavait jobban megválasztani, ha szintén hatást remél az esküdtekre gyakorolni, de saját gyöngeségének őszinte bevallásával ne számítson diadalra. Úgyszintén elmondá, hogy vádlónak önérdeke sugalja a számos perek lejár­atására várakoztatni, mely idő alatt az osztatlan jószágok jövedelmeit még tovább is húzhatni remé­li, ugy de vádlottnak nem tetszik jogos igényei érvényesítésével világvé­géig várni, és bízik is abban, hogy valahára a bí­róságok igazat fognak szolgáltatni. Az általános tagadásokra és hamisaknak ne­vezett iratokra nézve megjegyzi, hogy ellenfél a pesti sajtóbiróság előtt tárgyalt curiai végzés és más okiratok valóságát, és az ott keletkezett föl­mentő ítélet igazságát beismervén, ez által önma­gát csapta arczul, midőn a jelen védbeszéd ren­dén felhozott, de meg nem czáfolt ugyanazon ira­­toknak valódiságát kétségbe vonta. Végül miután ellenfél a vádlott ellen is vád­­jelentésekről emlékezett, és vádlottat ép oly fehér hollónak nem tekintheti, ezen puszta gyanúsítást és sületlen életét vádlott mint varjukárogást egy­­szerüen megvetvén, hivatkozva a k. curiai végzés­re és a képviselőháztóli kikérésre, visszautasította, s védencze fölmentését ismételve kérte. Mindezek után elnök a tárgyalás eredményét rövidhiven kitűnő szabatossággal összegezvén,kö­vetkező kérdéseket tűzte ki: 1- ször. Meg vannak-e győződve, hogy a M­­P bevádolt czikkében becsületsértés foglaltatik ? 2- szor. Megvannak-e győződve, hogy azon czikknak szerzője gróf Haller József? 3- szor. Megvannak-e győződve, hogy gróf Haller József vétkes-e ? Mire az esküdtek szokott figyelmeztetés után viszavonulván, rövid idő múlva visszatértek és ki­mondották: az első kérdésre 11.— 1 ellen igen, a 2-ik kérdésre 12 — igen, a­k-ik kérdésre 6 — igen és 6. nem szavazatukat, melynek követ­keztében vádlott a vád alól felmentetett, s egyút­tal vádló vádlott részére 214, frt. — védőjének 240 fr. eljárást mind­két tárgyalások után megál­lapított költségek megfizetésében elmarasztaltatott, tanúnak 38 frt. 20 kv. vádlott ellenében kimon­datván. Vádlott ezen újabb igazságos ítéletet megkö­szönte, vádló pedig semmiségi panaszt jelentett be. LEVELEZÉS. Csikszék, november 26-án. Ámbár a kormánynak azon bölcs (?) intéz­kedését, mely szerint Gyergyó Sz.­Miklós, mint az észak-keleti erdélyi kocsi-posta végső állomá­sa, még azon állami jótékonyságtól is, melyben már az 50-es évek alatt az idegen absolut kormány által részesíttetett, most egy tollvonással megb­iz­­tatott,­ e lapok 269. számában Putnai úr egy kis­sé megszellőztette, de miután az nem csupán Gy. Szt.Miklóst, s illetőleg Gyergyó-Széket érinti köz­vetlenül, hanem egész Csik, Gyergyó — Kászon- Széknek sérti legféltettebb érdekeit, és ipar úgy — mint kereskedelmi forgalmát támadván meg, e törvényhatóság szellemi, és anyagi életerét met­szi keresztül, meg fogja engedni a tisztelt szerkesz­tőség, s úgy Putnai úr is, hogy e tekintetben nem csak a Gyergyó, hanem átalában az egér Csikszék — sőt közvetőleg az állam érdekei szem­­pontjából is e fonák intézkedésre, s annak hely­telen, és káros voltára nézve holmit elmondhas­sak.­­ Tekintve ugyanis, hogy a malleposta-járat nem csak Csik-Szereda, Szt.-Domokos, és Gyergyó Szt.-Miklós, hanem Csik Szereda, és Kézdi-Vásár­­hely között is ez intézkedéssel m­egszüntettetett és tekintve, hogy a kocsi-postának nem csak a gyergyó szt.-miklósi piaci forgalma jön a mult, úgy mint a jelen évben a Putnai úr adatai szerint is oly tekintélyes, hanem e forgalom a szt -domoko­­si s kézdi-vásárhelyi postáknál is nevezetes pénz­összegekre ment, h­­igy például a szt.-domokosi közbeeső postán feladatott ez évben 40,270 frt, s leadatott 98,933 frt, értékű szállítmány, minél a kézdi-vásárhelyi forgalom még nagyobb lehet) a postakocsi ez állomásokon már ezeknél fogva is ae Csik- és Háromszék érdekében, se állam­gaz­dáslati szempontból nem lesz vala beszüntethető. De nem lesz vala azon politikai szempont­ból sem, mert a­mely állami jótékonyságban ha­zánk bármely vidékét, a annál inkább a székely­­séget egy idegen,­­ minden irántunk­ rokonszen­­vet nélkülöző absolut hatalom felkéretlenül, saját jóakaratából részesítette, attól azt magyar felelős kormánynak egy parancsszóval megfosztani sem érdekében, sem jogában nem áll. — Nem áll pedig jogában már azért is, mert jól tudja a közlekedési miniszer úr, hogy akkor, midőn az ország más vidékeit állami kőz és vas­utakkal — néhol még szükségtelenül is — behá­lózta, a székely földnek, s különösen Csik-Gyer­­gyó-Széknek - az oláhfalu — esik szeredai vá-

Next