Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)
1873-10-23 / 243. szám
VII. évfolyam. 243. szám. Kolozsvárit, csütörtök October 23. 1873. POLITIKAI NAPILAP.. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égési évre Félérre . • . Egy negyedre Egy hónapra 16 ft. okr. 8 . . 1 , 60 . SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeeumi nyomdában. Kiadóxivata.1. A lyeeumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, gr. Ujj Teleki Domokos-bál gy HIRDETÉSI DIJAK Zn OtuAr hasáboson sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. _________kedvezmények.______________^ Nagyhirdetéseknél NYILTTÉR ■őrönként, vagy annak helye Ifi kr. Reclamok: hirffbérbe toronként 1 ft. ^__________________________________________ fr ff KOLOZSVÁR, OCTOBER 22. LeczKék. A jobboldal magába tért. Kezdi észrevenni, hogy ő legnagyobb beteg, mert feldőlt belsővel( gyenge tehetségekkel, fogyó erővel, és oly kevéssé képes saját hibáinak eredményét elviselni, mint az országot jelen helyzetéből kisegíteni. A dekrepitus állapot becsösmerése már mutatkozik azon nyilatkozatokban, melyek a Deák-párt önbírálatát, a kormány hibáinak tárgyalását és megítélését helyezik kilátásba a jobboldali követek legközelebbi összejövetele alkalmával. Ez szoros értelemben vett házi ügy, melyhez ép oly kevéssé akarunk hozzászólani, amily jogosulatlannak tartok mindig azt, hogy a jobboldali lapok folytonosan a más háza előtt akartak seperni. De azt hisszük, hogy a „házi tűzhely“ szentélyének megsértése nélkül, levonhatjuk a jobboldal helyzetéből is azon tanulságokat, melyeket politikai tanácsképen fogadhat el minden párt és magatartásának zsinórmértékéül fogadhat el minden kormány, mely a tehetetlenség állapotára nem akar jutni és az országot anyagi és politikai zsákutczába vezetni nem akarja. Tagadhatlan, hogy a jobboldal már sok tehetséget elkoptatott részben a kormányon és részben a tanácskozások vezetésében, az előkészítő, fárasztó munkában. Lónyay, Gorrovo, Horváth Boldizsár, Tóth Vilmos az élők közt vannak, tehetségek is és mégis a cselekvés színpadáról „lelépni“ voltak kénytelenek. Nemcsak a kormányról tasziták őket le az események, de bizonyos apathiába is sülyeszték, mert úgy szólva közönyösen nézik az epigonok gyönyörű „Wirtschaft“ - ját — legfeljebb Lónyayról lehet azt mondani, hogy agitál romboló irányban, várván „dum defluat amnis.“ Tudjuk, hogy mindenik miniszterbukásnak megvolt a maga személyes előzménye és pillanatnyi incidense, de mégis van valami általános ok, ami azokat előidézte és ez a jobboldal pártalakulá- sa és az ebből folyó politika jelleme. Ellentétes elvű és érdekű emberek képezik a kormány alapját, a többséget és így ezek folytonos küzdelemben vannak, melyek sokszor nagy nehezen compromissumra jutnak ugyan, de ez is csak elégületlenséget hagy maga után és az államférfim erő és befolyás korlátolására, elkoptatására vezet. Természetes, mert a miniszternek oly intézkedéseket kell tennie és védelmeznie, melyek jóságáról meggyőződve nincs, vagy oly amphibiumokat kell törvénybe igtatnia, melyek törekvését, eszméjét részben megsemmisítik. Ehez járul a személyes érdekek harcza, amely sokkal önzőbb természetű, hogysem elvi szempontból helyeselhető lenne és mégis sokkal hatalmasabb, hogysem azokkal szemben a miniszter megállani képes legyen. Bittó minisztersége addig élt, mig kinevezni való birák voltak; a többi minisztereknek a hivatalnoki szaporítás adott erőt, a vasúti concessiók életét, a hitelválalatok, jó országos üzletek népszerűségét. Most a bőség szaruja mindenből fogyatékán van, az aranjuezi szép napoknak vége , beütött az elégídetlenség, még a mamelukok is kezdenek, gondolkozni, sőt bírálni is. Innen van az, hogy ami eddig nagyon jó volt, általános helyeslésre, sőt dicsőítésre talált: t. i. vasút és pénzügyi politikánk, azt most a jobboldal ítéli el erősebben, mint a baloldal. Van még egy tényező, ami megvonta a kormányt és jobboldalt és ez a tömjénezés által okozott vakság. Hirtelen keletkeztek nálunk az „államférfiak“, „nagy tehetségek“, „csalhatatlan közigazgatási és politikai képességek“ — olvassuk végig az üres országgyűlési beszédeket, melyeknek egyetlen ereje a polemizáló szenvedély vagy az apathikus lemondás hirdetése volt, vagy nézzünk végig törvénytárunk 284 törvényének hiányain — és látni fogjuk, hogy kiket tartottak nálunk „államférfiaknak“ és mely törvényhozási működést neveztek „reforménak. A hiba az emberek meg nem választásából és az elhamarkodott tapintatlanságból ép úgy eredt, mint a hebehurgya szószátyárság dicsőítéséből — ha az mameluktól eredt. Csak vak politika eredhetett a felfújt nagyságoktól; most már nem tudjuk mit csináljunk, merre menjünk. Mindebből pedig következik, hogy az oly kormány, mely többségének elemei miatt folytonos alkudozásokat kénytelen folytatni, vagy az ország rovására vagy saját fennállásának kockáztatására teszi meg minden intézkedését. És erőszakot követ el minden léptén vagy önmagán, vagy pártján, vagy az országon. E három hibát képviseli Gorove, Tóth Vilmos és Lónyay. Le is járták magukat minden tehetségük daczára. Második tanúság, hogy az ország házban és kormányban minden állást nem a protects, hanem tehetség szerint kell betölteni. Harmadik tanulság a személyes érdekpolitika és családi üzérkedés káros voltára és önmagát megboszuló természetére mutat. E három leczkét jól megfizettük a közelebbi hat év alatt, vegyük legalább hasznát ezentúl. H. S. TARCZA: Adatok a 15-ik számú (előbb Kossuth- majd Hunyadi- később Mátyás-) huszárezred alakulása s forradalmi történetéhez. IIabab Jelektől. (Folytatás.) XLvI. 2.Közlöny Debreczen, vasárnap febr. 18. 1849. 32.87. 32.-ban kijött „A huszár“ Szemere Bertalantól. Melyet — ugyan e számban — a huszárok közt kiosztatni s nyilvánosan felolvasni rendeli az országot honv. bizottmány. Február 16. 1849. XLVIII. »Közlöny“ Debreczen, csütörtök, márcz. 16. 1849. 63. sz. A. h. 6007. A 16. huszárezredhez. Századosul: Február 20-án 1849. Szentimrey István. Hadnagyokul: Márczius 6-án 1849. Huszár Károly, Huszár Sándor közvitézek. XLIX .Közlöny, Debreczen, kedden márcz. 27. 1849. 63. sz. A. 7444. sz. A magyar honvédsereghez kineveztetnek. A 16. huszárezrednél. Századosokul: Kovács János, Biró Lajos, ezredbeli főhadnagyok. Főhadnagyokul: Bándy Farkas, és segédtisztnek. Antal László, Benedikti Albert, Gyurkovics Péter, Gr. Kálnoky Pál, számfeletti főhadnagynak. Kinizsi István, Bartók Imre, ezredbeli hadnagyok. Folyó év febr. hó 1-től számítandó rang- és illetménynyel. Hadnagyokul: Egyed József, ezredbeli őrmester folyó év jan. hó 29 szám. rang- és illetménnyel. Jakab Elek, Rácz Miklós, Újvári József, Benedek Lajos, Zeyk Miklós, ezredbeli őrmesterek, folyó év febr. hó 1-től számítandó rang- és illetménynyel. Mészáros Lázár hadügyminiszter. L. „Közlöny“ Debreczen, kedd, ápril 10, 1849. 76. szám. 9317. Kinevezések. A honvédsereghez kineveztetnek. Ezredesekül: báró Kemény Firkas, báró Bánffy János, Kis Sándor, gróf Bethlen Gergely alezredesek — márczius 21-től számítandó rang- és illetménynyel. Mészáros Lázár, hadügyminiszter. LI. „Közlöny“ Debreczen, csütörtök, ápril 12. 1849. 77. sz. 686.—H. A hadügyminiszter ur által az erdélyi felsőtáborhoz kineveztetnek: — — — — — — A 15. Mátyás huszár-ezredhez: Szigeti Sámuel főorvosul. Debreczen april 11. 1849. Flór Ferencz egészségi osztályfőnök. LII. „Közlöny“ Debreczen, péntek apr. 13. 1849. 78. szám. Kinevezések. 9467. sz. — — — — — — — — A 15-ik huszár-ezredhez. Alhadnagyul és segédtisztül. Fekete Lajos őrmester, márcz. 29-től számítandó rang- és illetménynyel. 8750. sz. — — — — — — — — Csányi László kormánybiztos ur ajánlatára a 15-ik huszár-ezredhez, Szalánczy Sándor (hibásan Szeneczei, lásd. 81 az. igazit.) f. aprilió 1-től számítandó rang- és illetménynyel alhadnagynak kineveztetik. Mészáros Lázár, hadügyminiszter. LHI. Ugyanezen számban. Áttétetik főhadnagy Henczenberger Ferencz, a 11-ik z.alytól a 15-ik huszárezredhez. Előbbi rangjával. Mészáros Lázár, hadügyminiszter. LIV. „Közlöny“ Debreczen, péntek ápril 20. 1849. 84 szám. A. 10084. sz. A 15. huszárezredhez. Századosul: ezredbeli főhadnagyok : Szentgyörgyi József, Jékey László (hibásan volt Tékey Lajosnak írva, lásd az igazítások közt a 87- dik számban. Hadnagyul: Szamossi Elek, őrmester. Ezen Bem altábornagy ur által folyó év febr. hó 25-től számítandó rang- és illetménnyel történt kinevezést megerősítemi. A „Pesti Naplót“ azzal biztatják Bécsből, hogy a magyar és osztrák kormány között fennforgó több ügy a mostani bécsi találkozások alkalmával tisztáztatik, s valószínű, hogy a bankügyben is már közelebb végleges megállapodásokra jutnak. — A minisztériumok újjászervezéséről értesül a „L. C.“ E szerint nálunk is az osztályfőnök rendszer hozatik be, s minden miniszter mellé még egy államtitkár fog kineveztetni, ki adminisztrationális ügyekkel nem foglalkozik s a minisztert fogja az országgyűlésen képviselni, de a miniszter visszalépésekor ennek is le kell köszönni. Szélsőségek. A külföldi sajtó minden időben szerette Magyarországról s annak viszonyairól nem a legkedvezőbben nyilatkozni, s különösen szerette registrálni azon eseményeket, melyek különben minden államban előfordulnak, de egyiknek sem válnak díszére, szóval a külföldi sajtó, különösen a német minden alkalmat megragadott a magyar barbarismus feltüntetésére. A legújabban az „Augsburger Allgemeine Ztg.“ hozott egy közleményt, mely azt sejteti, hogy hazánkban minden fel van fordulva, a nemzetiségek egymás hajába kaptak, a rend és csend felbomlott s az államunk a legszomorubb viszonyok között tengődik. Hogy a német lap ilyeneket iat magának a magyar államról, értem; ennek indokát azon ellenszenvben találom, mely a németeknél hazánkkal szemben nagyon gyakran nyilatkozott , s hiszem, hogy ezen közleményei által magasabb érdekeknek felel meg, hazánkat úgy tüntetvén fel, mint amely saját lábán megállani, a német segedelme nélkül, egyáltalában nem képes. Azonban nem vagyok képes megérteni, hogy hazánkban a nemzetiségi sajtó minő érdekeknek felel meg akkor, midőn a német orgánumok ezen, hazánkat mindig lealázó közleményeit reproducálja s azokat ő is fegyver gyanánt használja a magyar ellen; kinek tesz e sajtó szolgálatot, a midőn a magyar államot sértő czikkeket magáévá teszi, s azokat nagy gonddal és lelkiismeretességgel tovább terjeszti s azokat minél nagyobb közönség elébe szereti vinni. Én azt hiszem, hogy a nemzetiségi sajtó intézői nem tudják, mit cselekednek ; az a düh, mely oly melegen van általuk táplálva a magyarral szemben, józan eszük használatától őket megfosztja s olyanokra ragadja, minekre normális helyzetben, józan ésszel senki sem vetemedhetik. Ha azt mondja egy idegen rólunk, hogy mi a jóra s szépre képtelenek vagyunk; ha azt állítja, hogy nincs bennünk egy nemesebb érzés és azt mondja, hogy még azt a kenyeret sem érdemeljük meg, melyet naponként felemésztünk — nem csodálkozhatunk rajta; de hogy mi magunkról ilyeneket állítsunk s ilyeneket kürtöljünk a világnak, bizon nem helyes, bűnt követünk el magunkkal szemben. Igaz, hogy a nemzetiségi sajtó vezetői más szempontból fogják fel a dolgot. Szerintük a magyar állam, nem az az állam, melyben a nemzetiségek is laknak, ők azt mondják, hogy a magyar állam dehonostálása nem érinti a nemzetiségeket. Ilyen balga felfogás mellett természetesen egy követ fuhatnak ezen urak a német sajtóval, de nem vivandják ki sem saját józanabb gondolkozású nemzetbelieik elismerését, sem a kül-