Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-10-23 / 243. szám

VII. évfolyam. 243. szám. Kolozsvárit, csütörtök October 23. 1873. POLITIKAI NAPILAP.­­­. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égési évre Félérre . • . Egy negyedre Egy hónapra 16 ft. o­kr. 8 .­­ . 1 , 60 . SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeeumi nyomdában. Kiadó­­xivata.1. A lyeeumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, gr. Ujj Teleki Domokos-bál­ gy HIRDETÉSI DIJAK Zn OtuAr hasáboson sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték.­­ _________kedvezmények.______________^ Nagyhirdetéseknél NYILTTÉR ■őrönként, vagy annak helye Ifi kr. Reclamok: hirffb­érbe toronként 1 ft. ^__________________________________________ fr ff KOLOZSVÁR, OCTOBER 22. LeczKék­. A jobboldal magába tért. Kezdi észre­venni, hogy ő legnagyobb beteg, mert feldőlt belsővel( gyenge tehetségekkel, fogyó erővel, és oly kevéssé képes saját hibáinak ered­ményét elviselni, mint az országot jelen hely­zetéből kisegíteni. A dekrepitus állapot becs­­ösmerése már mutatkozik azon nyilatkozatok­ban, melyek a Deák-párt önbírálatát, a kor­mány hibáinak tárgyalását és megítélését he­lyezik kilátásba a jobboldali követek legkö­zelebbi összejövetele alkalmával. Ez szoros ér­telemben vett házi ügy, melyhez ép oly ke­véssé akarunk hozzászólani, a­mily jogosu­latlannak tartok mindig azt, hogy a jobbol­dali lapok folytonosan a más háza előtt akar­tak seperni. De azt hisszük, hogy a „házi tűzhely“ szentélyének megsértése nélkül, le­vonhatjuk a jobboldal helyzetéből is azon ta­nulságokat, melyeket politikai tanácsképen fo­­­gadhat el minden párt és magatartásának zsi­nórmértékéül fogadhat el minden kormány, mely a tehetetlenség állapotára nem akar jutni és az országot anyagi és politikai zsák­­utczába vezetni nem akarja. Tagadhatlan, hogy a jobboldal már sok tehetséget elkoptatott részben a kormányon és részben a tanácskozások vezetésében, az előkészítő, fárasztó munkában. Lónyay, Go­­rrovo, Horváth Boldizsár, Tóth Vilmos az élők közt vannak, tehetségek is és még­is a cse­lekvés színpadáról „lelépni“ voltak kénytele­nek. Nemcsak a kormányról tasziták őket le az események, de bizonyos apathiába is sü­­lyeszték, mert úgy szólva közönyösen nézik az epigonok gyönyörű „Wirtschaft“ - ját — legfeljebb Lónyayról lehet azt monda­ni, hogy agitál romboló irányban, várván „dum defluat amnis.“ Tudjuk, hogy mindenik miniszterbukás­nak megvolt a maga személyes előzmé­nye és pillanatnyi incidense, de mégis van valami általános ok, a­mi azokat előidézte és ez a jobboldal pártalakul­á- s­a és az ebből folyó politika jelleme.­ Ellen­tétes elvű és érdekű emberek képezik a kor­mány alapját, a többséget és így ezek folyto­nos küzdelemben vannak, melyek sokszor nagy nehezen compromissumra jutnak ugyan, de ez is csak elégületlenséget hagy maga után és az államférfim erő és be­folyás korlátolására, elkoptatására ve­zet. Természetes, mert a miniszternek oly intézkedéseket kell tennie és védel­meznie, melyek jóságáról meggyőződve nincs, vagy oly amphibiumokat kell törvénybe igtat­­nia, melyek törekvését, eszméjét részben megsemmisítik. Ehez járul a személyes érdekek harcza, a­mely sokkal önzőbb természetű, hogysem elvi szempontból helyeselhető lenne és még­is sokkal hatalmasabb, hogysem azokkal szem­ben a miniszter megállani képes legyen. Bittó minisztersége addig élt, mig kinevezni való birák voltak; a többi minisztereknek a hiva­talnok­i szaporítás adott erőt, a vasúti conces­­siók életét, a hitel­vála­latok, jó országos üz­letek népszerűségét. Most a bőség szaruja mindenből fogyatékán van, az aranjuezi szép napoknak vége , beütött az elégíd­etlenség, még a mamelukok is kezdenek, gondolkozni, sőt bírálni is. Innen van az, hogy a­mi eddig nagyon jó volt, általános helyeslésre, sőt di­csőítésre talált: t. i. vasút és pénzügyi poli­tikánk, azt most a jobboldal ítéli el erőseb­ben, mint a baloldal. Van még egy tényező, a­mi megvonta a kormányt és jobboldalt és ez a tömjénezés ál­tal okozott vak­s­á­g. Hirtelen keletkeztek nálunk az „államférfiak“, „nagy tehetségek“, „csalhatatlan közigazgatási és politikai képes­ségek“ — olvassuk végig az üres országgyű­lési beszédeket, melyeknek egyetlen ereje a polemizáló szenvedély vagy az apathikus le­mondás hirdetése volt, vagy nézzünk végig törvénytárunk 284 törvényének hiányain — és látni fogjuk, hogy kiket tartottak ná­lunk „államférfiaknak“ és mely törvényhozási működést neveztek „reforménak. A hiba az emberek meg nem választásából és az elhamar­kodott tapintatlanságból ép úgy eredt, mint a hebehurgya szószátyárság dicsőítéséből — ha az mameluktól eredt. Csak vak politika ered­hetett a felfújt nagyságoktól; most már nem tudjuk mit csináljunk, merre men­jünk. Mindebből pedig következik, hogy az oly kormány, mely többségének elemei miatt folytonos alkudozásokat kénytelen folytatni, vagy az ország rovására vagy saját fennállá­sának koc­káztatására teszi meg­ minden in­tézkedését. És erőszakot követ el minden lép­tén vagy önmagán, vagy pártján, vagy az or­szágon. E három hibát képviseli Gorove, Tóth Vilmos és Lónyay. Le is járták magukat min­den tehetségük daczára. Második tanúság, hogy az ország házban és kormányban minden állást nem a protec­ts, hanem tehetség szerint kell betölteni. Har­madik tanulság a személyes érdek­politika és családi üzérkedés káros voltára és önmagát megboszuló természetére mutat. E három lecz­­két jól megfizettük a közelebbi hat év alatt, vegyük legalább hasznát ezentúl. H. S. TARCZA: Adatok a 15-ik számú (előbb Kossuth- majd Hunyadi- később Mátyás-) huszárezred alakulása s forradalmi történetéhez. IIabab Jelektől. (Folytatás.) XLvI. 2.Közlöny Debreczen, vasárnap febr. 18. 1849. 32.87. 32.-ban kijött „A huszár“ Szemere Berta­lantól. Melyet — ugyan e számban — a huszárok közt kiosztatni s nyilvánosan felolvasni rendeli az országot honv. bizottmány. Február 16. 1849. XLVIII. »Közlöny“ Debreczen, csütörtök, márcz. 16. 1849. 63. sz. A. h. 6007. A 16. huszárezredhez. Századosul: Február 20-án 1849. Szentimrey István. Hadnagyokul: Márczius 6-án 1849. Huszár Károly, Huszár Sándor közvitézek. XLIX .Közlöny, Debreczen, kedden márcz. 27. 1849. 63. sz. A. 7444. sz. A magyar honvédsereghez kinevez­tetnek. A 16. huszárezrednél. Századosokul: Kovács János, Biró La­jos, ezredbeli főhadnagyok. Főha­dnag­yokul: Bándy Farkas, és se­gédtisztnek. Antal László, Benedikti Albert, Gyurkovics Péter, Gr. Kálnoky Pál, számfeletti főhadnagynak. Kinizsi István, Bartók Imre, ezredbeli hadnagyok. Folyó év febr. hó 1-től szá­mítandó rang- és illetménynyel. Hadnagyokul: Egyed József, ezredbeli őrmester folyó év jan. hó 29 szám. rang- és il­letménnyel. Jakab Elek, Rácz Miklós, Újvári József, Benedek Lajos, Zeyk Miklós, ezredbeli őrmesterek, folyó év febr. hó 1-től szá­mítandó rang- és illetménynyel. Mészáros Lázár hadügyminiszter. L. „Közlöny“ Debreczen, kedd, ápril 10, 1849. 76. szám. 9317. Kinevezése­k. A honvédsereghez kineveztetnek. Ezredesekül: báró Kemény Firkas, báró Bánffy János, Kis Sán­dor, gróf Bethlen Gergely alezredesek — márczius 21-től számítandó rang- és illetménynyel. Mészáros Lázár, hadügyminiszter. LI. „Közlön­y“ Debreczen, csütörtök, ápril 12. 1849. 77. sz. 686.—H. A hadügyminiszter ur által az erdélyi felső­táborhoz kineveztetnek: — — — — — — A 15. Mátyás huszár-ezredhez: Szigeti Sámuel főorvosul. Debreczen april 11. 1849. Flór Ferencz egészségi osztályfőnök. LII. „Közlöny“ Debreczen, péntek apr. 13. 1849. 78. szám. Kinevezések. 9467. sz. — — — — — — — — A 15-ik huszár-ezredhez. Alhadnagyul és segédtisztül. Fekete Lajos őrmester, márcz. 29-től számí­tandó rang- és illetménynyel. 8750. sz. — — — — — — — — Csányi László kormánybiztos ur ajánlatára a 15-ik huszár-ezredhez, Szalánczy Sándor (hibásan Szeneczei, lásd. 81 az. igazit.) f. april­ió 1-től számítandó rang- és illetménynyel alhadnagy­nak kineveztetik. Mészáros Lázár, hadügyminiszter. LHI. Ugyanezen számban. Áttétetik főhadnagy Henczenberger Ferencz, a 11-ik z.­alytól a 15-ik huszárezredhez. Előbbi rangjával. Mészáros Lázár, hadügyminiszter. LIV. „Közlöny“ D­ebreczen, péntek ápril 20. 1849. 84 szám. A. 10084. sz. A 15. huszár­ezredhez. Századosul: ezredbeli főhadnagyok : Szent­györgyi József, Jékey László (hibásan volt Tékey Lajosnak írva, lásd az igazítások közt a 87- dik számban. Hadnagyul: Szamossi Elek, őrmester. Ezen Bem altábornagy ur által folyó év febr. hó 25-től számítandó rang- és illetménnyel történt kinevezést megerősítemi.­­ A „Pesti Naplót“ azzal biztatják Bécs­­ből, hogy a magyar és osztrák kormány között fennforgó több ügy a mostani bécsi találkozások alkalmával tisztáztatik, s valószínű, hogy a bank­ügyben is már közelebb végleges megállapodások­ra jutnak. — A minisztériumok újjá­szervezéséről értesül a „L. C.“ E szerint nálunk is az osztály­főnök rendszer hozatik be, s minden miniszter mellé még egy államtitkár fog­­ kineveztetni, ki adminisztrationális ügyekkel nem foglalkozik s a minisztert fogja az országgyűlésen képviselni, de a miniszter visszalépésekor ennek is le kell kö­szönni. Szélsőségek. A külföldi sajtó minden időben szerette Magyarországról s annak viszonyairól nem a legkedvezőbben nyilatkozni, s különösen sze­rette registrálni azon eseményeket, melyek kü­lönben minden államban előfordulnak, de egyik­nek sem válnak díszére, szóval a külföldi saj­tó, különösen a német minden alkalmat meg­ragadott a magyar barbarismus feltüntetésére. A legújabban az „Augsburger Allgemeine Ztg.“ hozott egy közleményt, mely azt sejteti, hogy hazánkban minden fel van fordulva, a nemzetiségek egymás hajába kaptak, a rend és csend felbomlott s az államunk a legszomo­­rubb viszonyok között tengődik. Hogy a német lap ilyeneket i­at magá­nak a magyar államról, értem; ennek indokát azon ellenszenvben találom, mely a németek­nél hazánkkal szemben nagyon gyakran nyi­latkozott , s hiszem, hogy ezen közleményei által magasabb érdekeknek felel meg, hazán­kat úgy tüntetvén fel, mint a­mely saját lá­bán megállani, a német segedelme nélkül, egy­általában nem képes. Azonban nem vagyok képes megérteni, hogy hazánkban a nemzetiségi sajtó minő ér­dekeknek felel meg akkor, midőn a német or­­­gánumok ezen, hazánkat mindig lealázó köz­leményeit reproducálja s azokat ő is fegyver gyanánt használja a magyar ellen; kinek tesz e sajtó szolgálatot, a midőn a magyar államot sértő czikkeket magáévá teszi, s azokat nagy gonddal és lelkiismeretességgel tovább terjesz­ti s azokat minél nagyobb közönség elébe szereti vinni. Én azt hiszem, hogy a nemzetiségi saj­tó intézői nem tudják, mit cselekednek ; az a düh, mely oly melegen van általuk táplálva a magyarral szemben, józan eszük használa­tától őket megfosztja s olyanokra ragadja, minekre normális helyzetben, józan ésszel sen­ki sem vetemedhetik. Ha azt mondja egy idegen rólunk, hogy mi a jóra s szépre képtelenek vagyunk; ha azt állítja, hogy nincs bennünk egy nemesebb érzés és azt mondja, hogy még azt a kenye­ret sem érdemeljük meg, melyet naponként felemésztünk — nem csodálkozhatunk rajta; de hogy mi magunkról ilyeneket állítsunk s ilyeneket kürtöljünk a világnak, bizon nem helyes, bűnt követünk el magunkkal szemben. Igaz, hogy a nemzetiségi sajtó vezetői más szempontból fogják fel a dolgot. Szerintük a magyar állam, nem az az állam, melyben a nemzetiségek is laknak, ők azt mondják, hogy a magyar állam dehonos­­tálása nem érinti a nemzetiségeket. Ilyen balga felfogás mellett természetesen egy kö­vet fuhatnak ezen urak a német sajtóval, de nem vivandják ki sem saját józanabb gondol­­kozású nemzetbelieik elismerését, sem a kül-

Next