Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-11-08 / 256. szám

VII. évfolyam. 256. szám. Kolozsvárit, 1873/ szombat, november 8. POLITIKAI NAPILAP. V. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égés* évre .............................16 ft. — kr. Félévre .­­ ..............................8 a — » Egy negyedre........................4 » — * Egy hónapra .............................. 15 "3 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában. Kiadó h­ivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájá“-ban, főtér, Teleki Domokos-ház. gr. [* HIRDETÉSI DIJAK Érj Ozsiör hasáboson sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. NYILTTÉR bélyegilleték. soronként, vagy annak helye U kr. Nagy hirdetéseknél Reelamok: jj kedvezmények­. ^ hirfüsérbe soronként 1 ft. ^ __________ff- KOLOZSVÁR, NOVEMBER 7. Képviselek­ az unitá­rásotó. Kolozsváron idei novem­b. hó 15-én meg­nyílandó főtanács veszi tárgyalás alá a kép­viselő tanácstól kiindult, s most az egyházi környékek észrevételeivel kísért képviseleti rendszer tervezetét. E tervezethez három kér­dés alatt néhány észrevételemet mondom el­­. Jelen körülmények közt épen paran­csoló szükség-e a képviseleti rendszer beál­lítása? Véleményem szerint nem; mert a. ) az egyházrendi személyek s eklézsiáik közt törvényhozási tekintetben nem az a vi­­szony van! mi volt a polgári életben a tör­vényhozó aristocraţia és nép között , hol amaz ennek lenyomásával kereste hatalmát. A pro­testáns egyházi világban a belső személyek jólléte szoros viszonyban áll eklézsiáik jóllé­tével, s ezek gyengítése rontja amazok jóllé­tét is, s igy az eklézsiák nem lehetnek jogaik érdekében az őket eddig képviselt papokkal szembe féltékenyek. b. ) Minden egyházi körben több oly vi­lági egyének vannak egyházi tanácsosokul ki­nevezve, kikről a közvélemény föltette, hogy egyházi közügyeink iránt érdekeltséggel visel­tetnek. Ezek számára is mindig nyitva állnak az egyházközi gyűlések ajtai, s ha tapasztal­ták volna, hogy papjaink a „rólunk nélkü­­lünk­“ elv nyomán a közügyek hátrányára használják föl eljárásukat, miért nem jöttek és jőnek a köri felügyelő gondnokokkal együtt a tanácskozási terembe ? Azt kell hinni, azért, mert nem tartották parancsoló szükségnek. Az ezzel ellenkezőt, hogy hideg részvétlenek, s csak a czimmeli megtiszteltetés iránt melegek , vagy a kor nyavalyája, a túlságba menő anya­­giasodás súlya fojtotta le a szellem­i nemesi érzelmeket nállok, megbántás nélkül nem sza­bad mondani azokról, kiket az iskolák azért miveltek, hogy képesek legyenek az agy (ny ?) agiasságnál feljebb is emelkedni!! c. ) Minden az egyházi életbe vágó köz­érdekű tervezetek, mielőtt életbe léptettet­nének, az eklézsiáról­ eklézsiára járó vizs­gáló hivatal által amazok eleibe terjesz­tetnek, az ügy iránt kapacitáltatnak. S ha mégis az eklézsiák többsége döntő indokokkal bíró ellennyilatkozatot adna be, a terv nem jöne életre, vagy pedig módosítva. d.) Az eklézsiáknak nincs is okuk pa­naszkodni autonómiáju­k szorító kerete ellen. Mind sérelmeik orvosoltatása, mind követelé­seik érdekében oly szabad tér áll előttük, hogy épen velük szemben — gyakori tapasz­talás szerint — az egyházi személyek emle­gethetik föl bizonyos utazó keserű életihez ro­kon panaszukat“ de­átkozott ország ez! az ebeket szabadon bocsátják, a kövek pedig le­vannak fagyva!! 2. Ha mégis parancsoló szükségnek is­merte az indítványozó a képv. rendszert, egy­hamar kivihető-e haszonnal annak tervezete ? (lásd: Kér. Magvető 7-dik kötete 4-ik füzete 304 — 314 lapjain.) Nem hihető. Ugyanis a.) Terv szerint az évenként tartandó egyház­közi gyűlésre minden eklézsia önkebliből egy képviselőt (nem belső személyt) küld. A kor­beli egyházi személyekből pedig egyik évben a papok számának fele, s a másikban a mes­tereké marad ki a gyűlésből. Ez által mi kü­­lüznbség támad a tagok jelenbeli és jövendő számában ? s mily hátránynyal vagy nyere­ménynyel jár ? A marosegyházi kört véve föl például, mely a középállást foglalja el, lévén 13 anyaeklézsiája, 13 papja s 9 mestere, igy öszvesen menne a gyűlési tagok száma 36-ra a felügyelő gondnokkal együtt. De ebből egyik évben hét pap ki­maradva, lesz a tagok szá­ma 29, mig jelenleg a teljes szám tesz 23-at. A papok egy részének kimaradásával oly tagok fognak hiányozni, kik saját eklézsiáik ügyeiben legbiztosabb ismerettel bírnak. Ha e nemű ügyek is kérdés alá jönnének, ezek hiányát nem fogják pótolni a világi képvise­lők, kik hol egyik hal másik eklézsiai vagy presbytherialis gyűlésből, helyes vagy köl­tött okok mellett el szoktak maradni. De ugyan e kimaradás által egy hasz­nos intézményen ejtetik csorba, t. i. közgyű­lés idején teszik meg a papok a népiskolák­ban áltatos, végre­hajttot vizsgálati tudósítá­saikat s adnak szükség szerént szóbeli felvi­­lágositásokat. Mikor ismét a mesterek egy ré­sze nem jelen meg, s köztek épen azok, kik a tudosítványok­­rendjén megrovást szenved­tek : ezek nem részesülnek azon erkölcsi bün­tetésben, hogy a közgyűlés legalább rosszaló tekintetet vessen reájuk. b. ) Midőn a köz­ gyűlés évenként az egyházakban rendre tartja gyűlését, ez vallá­sos templomi tisztelettel veszi kezdetét, mi a népre nézve alkalmi óhajtott innepély. De ez kissebb rendű egyházi körökben elveszíti za­matját, ha csak fele is a mesteri karnak ki­maradna. Hogy pedig ez innepély inkább eme­­lődjék mint törpittessék, azt a vallásos érzel­­mekrőli józan fölfogás kívánja. c. ) Nevezett egyházi körben alig van három oly tériméjű papi ház, mely eddig is a gyűlés tagjait illőleg képes lett volna be­fogadni — oda értve néhány résztvenni kí­vánó hallgatókat is — hanem úgy ültek s állottak egy­más mellett és fölötte, mint a szent könyvekben festett karangyalok. Hát e túl a képviseleti népes­ gyűlés érdekesbe vá­ló vitatkozó szelleme által közébe vonandó részvevőkkel együtt hova menjen gyülésezni ? A marosvásárhelyi vendéglőkbe ? Ki ismeri azon erkölcsi befolyást, melyet a kori gyűlések gyakorolnak, midőn belső embereink évenként az eklézsiák híveivel érintkezésbe jőnek; alkalmat nyújtanak ne­künk egyházi s vallásos ü­gyeinkkeli ismerke­désre; de maguk is az egyházi személyek a kötelezett jelenlétei útján évenként legalább egyszer találkoznak egymással, s mindannyi­szor hivatali s barátságbeli öszszeköttetéseket fölelevenítik, az nem fogja egyházi embere­inket egymástól s eklézsiáink hiveiveli érint­kezéstől elszaggatni, a nélkül, hogy feleré­szit ki ne törölje az ősökről reánk maradt e szép hangzású szavaknak „fratres unitarii*“ d. ) Az eddigi egyházközi gyűlések, oda­értve a választó alpapi szék üléseit is, rende­sen két nap végezték be teendőiket. Mely idő­­rövidség az egyházi igazgatásban honosult azon patriarchális szellemnek tulajdonítandó, mely szerint a közi elöljáróság, miután hivatali ál­lásánál fogva némely vitatkozás alá jöhető, kisebb fontosságú tárgyakkal megismerkedett előlegesen, azokról a meggyőződésig alapos véleményét kimondván, azt a gyűlés elfogadja, miáltal idő van megnyerve, s a költségkímé­lés az eklézsia érdekében. Pedig itt is —mint más társulati gyűlésekben — lehetnek s van­nak is oly izgékony szelleműek, kik a legfen­­nebb tudomásul vehető, s „ad acta“ tehető ügyekbe is hajlandók szóvitára kelni, csak azért is, hadd lássák, hogy ők is jártak túl az operentián. E két napi élelmezés került rendesen az eklézsiának 30 c. év. írtjába. A képv. rend­szer által 3—3 g. napra is kinyujtatik, mi­által terheltetnek a szállást adó gazdák a lo­vak élelmezése által s­­az eklézsia asztaltar­tási költsége is kétszereztetik, holott tudva van, miszerint legtöbb egyházaink oly csekély jövedelmező tőkékkel birnak, hogy azok ka­matja az eklézsiai építmények körüli legnél­­külözhetlenebb igazításokat sem képes fedezni, s ha tovább ki nem kerülhető építkezési költ­ségek merülnek föl, ezek zsebre rovatnak, me­lyek fölgyüjtése mennyi bajjal, viszálylyal, szit­kokkal jár, tudják kik vele bajlódnak­­! (Folyt, követ.) — Kerkapoly azzal kecsegteti magát, hogy az országgyűlés összeülése előtt tisztában lesz a kölcsönkérdésben és e végett nov. 4 én reggel Bécsben beszélt a Credit­anstatt igazgatójával, de a bécsi bankárok még nagyon tartózkodók. And­­rássy gróf is visszajött szerdán a pénzügyminisz­terrel Bécsből: úgy látszik, hogy a bankügyi tár­gyalásokban tanácsadó szerepet játszik. Az osztrák kormány gyorsan dolgozik. Az ezüst kölcsönre és bankjegy szaporításra vonatko­zó javaslatai már törvényjavaslat alakjában vannak fogalmazva és hétfőn fogja azokat Depreu­s az osz­trák parlament elé terjeszteni , miután követi kö­röknek bemutatta. Kapcsolatban ez ügygyel, és hogy bebizonyít­suk, mily ironikus könnyedséggel satyrizálják a jobboldali orthodox lapok is az általuk dicsőített kormány tetteit, idézzük a „Pesti Napló” követ­kező sorait: „A bécsi kormány a válság enyhítése, a ke­reskedelem és ipar föllendítésére már is sokat tett. Fölsegité a bukófélben levő osztrák földhitelinté­zetet, melylyel lovag Hopfen s a vele szövetkezett nyának tartozik hálával, hogy pénzét ér Tistzi , ez­által annyi veszélytől menti meg. „Ismerlek én téged ! — kiáltá végül mada­me Desgranges győzelembiztosan, — neked jó szí­ved van. Nem lennél e túl boldog, ha leányod ked­véért saját véredből is kellene odaadnod valamit?“ „Jól van, jól, tudom! A pelikán! De úgy tet­szik nem igaz.“ E perezben a fiatal vőlegény jelent meg az ajtóban. Kéréseit egyesíti a hölgyek bohajtozásá­­val. Monsieur Desgranges azonban rögtön vissza­­nyeré lelkierejét. „Parbleu ! — kiáltá Henryhez fordulva. —Jól hogy jön. Ez ismét magamhoz térít. Hogyan ? Ön azt állítja, hogy szereti leányomat és nem akarja elvenni, mert csak 100,000 frankot kap.. . .“ „De papai“ — esdett Madeleine. „Alkudozik érted, gyermekem! ... Pluis . Mikor anyádat elvettem, ötvenezerszer ért keve­sebbet mint te.........“ „Hogy-hogy!“ — kiáltó madame Desgranges. „Akarom mondani, 50,000 frankkal volt ke­vesebbje mint neked, és mégis .. .“ „De férjem, hisz Henry atyja az, ki vona­kodik.“ „Atyja, papa!“ „Atyám, monsieur Desgranges!“ „Úgy hát engedjen­­! Nekem saját nézete­im vannak a dolog felöl. Az atyának mindig gaz­dagabbnak kell lennie gyermekeinél.“ „Akármelyik gazdagabb, az mindegy, — fa« TARCZA. A hozományért, Legouvé Ernőtől. *) Volt idő — de már rég elmúlt — hogy a mennyasszony hozománya egyszerű rózsakalapból állott. Ma a hozomány kérdése főpontot képez a házassági szerződésben s a családok kebelében elég gyakran mulatságos vagy szomorú jelenetek­re ad alkalmat. Egy ilyen családi jelenetet akarok a következőkben vázolni. Lépjünk, ha megengedik, Desranges úr házába Villeneuve- Saint George-­­ben. Monsieur Desranges, foglalkozására tőkepénzes, neje és leányával a kandallónál cseveg. A beszél­getés élénk, mert házasságról van szó. Egy fiatal építész, Grandval Henry, megkérte Madeleine ke­zét. Szeret és viszontszerettetik. Semmi sem lát­szik egyszerűbbnek a fiatal pár egybekelésénél. De, monsieur Grandval, az atya,­­ 200,000 frankos menyaszonyt keres fia számára, és monsieur Des­­granges csak 100,000 et akar adni. Neje, leánya Ugyan folyton ostromolják, hogy engedjen , de mon­sieur Desgranges nem enged. Ő­ praktikus határo­zott férfiú, ki érvényt tud szereszni akaratának. Jó neje a mindig érzékeny anyák osztályához tarto­zik, kik e szót : „leányom !“ köny nélkül szeműb­en kimondani nem tudják, könyörög, sir zokog. *) Felolvasta az „Institut de France“ leg­közelebbi ülésén. 8 végre, midőn a férj megingathatlan marad, s­zent harag szállja meg: „Nincs szived, monsieur Desgranges !“ „Megengedem, édes nőm !‘ „Te nem vagy apa, te...“ „Leányom hóhérja vagyok, ugyebár ?“ „Közönyösségeddel gúnyjaiddal még kétségbe ejtesz. A bőréből szeretne kiugrani az ember !“ „Elég, mama! — azakitá félbe Madeleine;— nem akarok oka lenni viszálytoknak. És ha papa nem akarja, hogy boldog legyek . . . .“ Könnyek fojták el a leány szavait , az anya rémülten kiáltott fal: „ő sír ! Leányom sír ! ... ez sem indít meg szörnyeteg !“ „Hát én mit tehetek róla, kedvesem ! Ha nőt látok sírni, mindig gyanakvóvá leszek.“ „Hogyan ?“ „Nem az én hibám. Jól emlékezem, hogy há­zasságunk kezdetén mindig sírtál, ha valamit ke­resztül akartál vinni, s oly gyakran sírtál, hogy női könnyek most már úgy tűnnek föl előttem, mint valami — fizetési — öntvény.“ „De, papa ! — kiáltá Madeleine —■ kétked­hetnél-e keservemben, Henry iránti szerelmem­ben ?“ „Miért ne !* „Henry jó, szellemdús ... te magad mondád, hogy mint építész vagy jövőnek néz elébe ... atyja tiszteletreméltó férfiú. .. „Mit kívánsz többet ?“ — vágott közbe mada­me Desgranges. „Úgy menj hát nőül Bienrydhez. Én nem el­lenzem ! Megadom beleegyezésemet és ezt a 100,000 f­ánk hozományt, de 200,000-et, mint Grandval úr kívánja, — soha !“ „Miért?“ — kérdé madame Desgranges. „Miért ?“... Hát azért, mert nem vagyok elég gazdag, hogy önm­egszorításom nélkül 200,000 bankot adhassak.“ „Hisz marad még elég pénzed.“ „Elég, — az nem elég.“ „Korábban már nincsenek az embernek szük­ségletei ! “ „Sőt ellenkezőleg,­­ évente több van. Sze­meim gyöngülnek, szemüvegre van szükségem, csontjaim öregbülnek, kocsi kell , a hajam ször­nyű módon hull, parókát kell vennem. Aztán a bjegytárszámlák­­ . .. . a flauellkötők !. . . . Gon­dold meg csak, kétszáz frank évenként csupán fla­­uellre. . .. Nem és még egyszer nem ! A fiatalság legyen szegény, de az öregek . . . .“ „Hisz te nem vagy öreg, kedvesem!“ — vá­gott közbe madame Desgranges kedves mosolylyal. „Ohol Csak ne kezdj hízelegni, mert baj lesz.“ Az öreg helyzete csakugyan aggasztóvá lett. Madame Desgranges egész női ékesszólásával ment neki, s maegfoghatóvá igyekezett tenni előtte, hogy kissé össze kell húznia magát, egy inast el kell bocsátani s az asztalról a luxus­étkeket száműz­ni. Hisz a maga javára szolgál, ha valamivel töb­bet mozog és kevesebbet eszik. Utóvégre még leá­

Next