Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-11-22 / 268. szám

m évfolyam. 268. szám. Kolozsvárit, 1873. szombat, november 22. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. i£séss érre Félérre . Egy negyedre tp Egy hónapra SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeeami nyomdában. Kiadó hivatal: lyeeami nyomda „központi irodájáéban, főtér, Teleki Domokos-ház. ^ 15. HIRDETÉSI DIJAK : Otanir huábocott Bor ára 6 kr. Minden hirdetői útjen 80 kr. bélyegilleték. Nagyhirdetéseknél ■j kedvezményeit. NYILTTÉR ■erőnként, vagy annak helye 86 fa. Reclamok: hirfősérbe Boronként 1 ft. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 2. A Mól Msitö társasaik halom (Észrevételek a m. kereskedelmi törvénytervezetre. Második közlemény.) I. A bebocsátás jelentősége. 1. A külföldi társaságok bebocsátása, vagyis a biztosításügyi külpolitika tárgyalása két irányt jelöl ki: egyik azon művelet, melylyel saját biztositó társaságainknak külföldre utat nyitunk, s ott működését elősegítjük ; a másik azon feltétel, mely mellett a külföldi társaságokat a bejöhetésre, működtetésre felhatalmazzuk. Amennyiben a biztosítás terén az államok egymással reciprocitást követelnek, a két módozat egymással szoros kapcsolatban áll. A külföldiek bejöhetése, a miénk kimehetésének feltételei majdnem elválaszthatlanok lévén, mindenek előtt azon animositásról kell lemondanunk, melylyel az ügyet mintegy szokásossá lett tárgyalni, azok részéről, kik csak a bejövő külföldieket látják, míg a miénk megtörtént vagy szándékolt kimenetelére reflectálni nem kívánnak. E megjegyzésünk azonban nem a magyar sajtót illeti, már csak azért sem, mivel minket a külföldi társaságok nem üldöznek, s az egy társaság, melybenjárt, a lipcsei tűzbiztosig, 1864-ben, még az is visszahúzódott. Eddig nem kerestek fel egyrészt, mert a magyar földöni működést haszonhajtónak nem tartják; nem különösen azért, mivel építkezési, tűzrendészet, tűzoltási eljárásunkkal, legfőkép törvénykezésünkkel megelégedve nem voltak. De készen kell lennünk, hogy amint neszét veszik a jobbnak, mihelyt kereskedelmi törvényünk életbe lép, legalább azok a társaságok, melyek Németországon, de legalább azok, melyek Ausztriában ben vannak, azonnal fognak kopogtatni. Ha egy gépgyár, egy pénzintézet bejöveteléről volna szó, melynek elsője ipart, az utolsó tőkét hoz, nyugodtan nézhetnénk a kínálkozó verseny elé : igen de a biztosító társaságok bejövetelének kérdése egy nagy különbségre hívja fel a figyelmet, nem arra, mit annyira szeretnek előtérbe tolni, hogy pénzt visznek ki, mert ha ők visznek, mi is hozunk, legalább hozhatunk, — hanem arra, hogy a biztosító társaságok alaptőke nélkül legfelebb kevés forgalmi tőkével jelennek meg, minden vagyonukat otthon hagyják, ami tartalékot gyűjtenek, azt is haza küldik, s amikor bekövetkezik az, hogy a társaság hanyatlik, fizetésképtelenné lesz, — vagy addig is, ha a végrehajtást viszik reájuk, könnyen megeshetik, hogy üres pénzszekrény fogadja, — s mikor épen visszahúzódnak, egy sereg kielégítetlen kárt, egy sereg fedezetlen kockázatot hagyhatnak maguk után. A biztosító s másnemű vállalatok közti e lényeges különbséghez még hozzá kell adnunk azt, hogy rendesen oly társaságok vállalkoznak idegen földön keresni üzletet, melyek, vagy mivel otthon nem tudnak boldogulni, máshová fordulnak; vagy mert már otthon túl vannak terhelve, kockázataikat idegen kockázatokkal fel akarják vegyíteni. Mindkét esetben azon hadicsellel lepik meg a kiszemelt tért, hogy, ha gyenge a társaság, mert nincs mit kockáztatnia, ha erős a társaság, és nincs mitől és kitől rettegnie, rendesen liberális feltételekkel, olcsó díjakkal jelennek meg, s a károkat, különösen kezdetben, hamar és pazarul kárpótolják, perbe pedig épen nem bocsátkoznak, s nem csak e taktikával, de még azon előnyök által is megtámadják a belföldi társaságokat, hogy amíg a belföldi társaság a kormány és közönség figyelme lánczait hordja, addig a külföldi az új, olcsó és idegen lépre rohanni szerető néppel szemben, a legházsártabb játékot űzheti. Ide járul, hogy a felénk tartó társaságok nagy tőkével, nagy üzlettel, vagy tapasztalatokkal rendelkeznek, s így nehéz próbára tesznek ki; s még a gyengébb társaságok is fedezve vannak az által, hogy geographiai távol fekvésünknél fogva, technikai és pénzügyi alapjukat, igazgatási s mérlegezési szolidságukat megbírálni, s a bekövetkezhető fordulatokat elég korán észrevenni, nem áll hatalmunkban. Kővári László: nem állhat ki a piaczra fitogatni magát s ajánlhatni bajait, azon bizonytalan feltevésből, hogy talán majd megtetszik valakinek, az karon fogja a hazavezeti. Ily szerepet óhajthat részünkre némely jobboldaliak szívélyessége, de nem volt vezérünk, sőt a jobboldal józanabb részéről is — melynek honfiúi igaz szándékát kétségbe soha nem vontuk, kell annyi belátást feltételeznünk, hogy tudja, miszerint 2 nagy hazafias párt, mely egy czélra hosszas évek során különböző úton tört, csak úgy egyesülhet a hazára üdvhozólag állandóan, ha kölcsönösen engednek egymásnak annyit, hogy egyéniségét, múltját egészen áldozatul hozni egyik ne legyen kénytelen. Honszerelmünk tettleges bebizonyítását, bizton merem állítani, képesek vagyunk elvinni nem csak testi, de erkölcsi önmegsemmisítésünkig is a hasa kivonatára s ha annak a közügyfei hasznáról valaki meggyőz, de ezért csekély árral, üres csalóka reulénnyel, jobboldali elvilegen boldogsággal meg nem érhetjük, ezt csak egyetlen árért, imádott hazánk, nemzetünk, jövő boldogságának teljes biztosításáért követhetjük el. Igaz, hogy nincs áldozatkészség. De miért nincs ? Ezt is megmondta jelentéstevő másutt; nincs azért, mert nincs bizalom a kormányhoz. Lesz-e azután, ha mi is a kormány uszályhordozóivá szegődünk ? Nem hiszem. Szomorú tapasztalásokat tettem én is, a habár világért sem merném állítni, hogy képes volnék azokból annyit tanulni, mint őszintén tisztelt barátom, de azt mégis megtanultam, hogy azon czél elérésére mit ő kitűz, hogy erejében megingatott országunk az államiságnak csak azon fokáns, melyen jelenleg áll, épségben (?) fenntartassék, nem elég a törvényhozás egyetemes közreműködése, egyetértése, megfeszített tevékenysége, csak ha ez az idők végéig űzetik is, de az kell, hogy mindez jó irányban is történjék. Az eddigi irányt jónak Ghyczy sem mondja, sőt most is határozottan elkárhoztatja azt. Mi haszna lenne tehát az országnak abból, ha mi, ahelyett, hogy ez átkos irány meggátlására, az irányadóknak a közügyek vezetésétőli eltávolítására feszítjük meg minden erőnket, türelmet s önbizalmat veszítve, a kényelmes, békés egyetértés kedvéért minden elvi fenntartás nélkül hozzájuk csatlakoznánk ? Csinálnának ezután beleegyezésünkkel, még sokkal több kárt e szegény hazának, mint amennyit eddig, ellenállásunk daczára csinálni képesek voltak. Bár sajnálattal, de a fennebbiek után, egyenesen ki kell mondanom, hogy nem hihetem, illiszerint igen tisztelt barátom is szó szerint valónakben léptünkre belterjesebb lett, a sugártörés, a szivárvány színeibe borította a tárgyakat. — Tíz méternyi mélységben apró halak nyüzsgő sokasága között lépdeltünk; oly vízi vadat azonban, mely egy lövésre érdemes lett volna, nem találtunk. E pillanatban vettem észre, hogy Nemo kapitánynak gyorsan vállához kapott fegyvere egy mozgó alak felé van irányozva a bozót közt. A lövés megtörtént, gyönge sivitást hallottam, s néhány lépésnyi távolságban egy vad rogyott össze. Gyönyörű példánya volt ez a tengeri vidrának : az egyetlen négylábú állat, mely a tengerben él. E vidra hossza másfél méter volt, s értéke bizonyosan jelentékeny. Szőre hátán barna, hasán ezüstszínű, az orosz és chinai vásárokon igen keresett áruczikk. Szőrének finomsága és fénye, legalább kétezer frank értéket kölcsönzött neki. Bámultam e különös emlősállatot kerek fejével, rövid orrával, kerek szemeivel, fejér bajuszával, tenyérszerü széles talpaival és bozontos farkával. Ez értékes halevő, melyre a halászok oly szívesen vadásznak, naponta ritkábbá lesz; a csendes tenger északi régióiba menekült, hol faja valószínüleg csakhamar kivesz. — A kapitány kísérője vállára vette az állatot, aztán folytattuk utunkat. Egy óra hosszat lépdeltünk egy homokos területen, mely gyakran két méternyire emelkedett fel a víz színéhez. Ilyenkor jól láttam saját alakjainkat, csakhogy megfordítva, a vízben. Még egy tüneményt kell felemlítenem. Sűrű tartja azon állítását, hogy a nov. 7-iki pártnyilatkozat határzott elvetése nézeteinek, mert hiszen már fennebb kifejtem, a tactica tekintetében az közeledett a Ghyczy nézeteihez, az elveket illetőleg pedig teljesen megmaradt a régi , tavaly szeptemberi állásponton. Kénytelen volt. volt vezérünk eltávozása igazolásául ezt mondani, mint azon egyetlen indokot, melyet mi párttagok alaptalannak tudunk ugyan, de melyet könnyen alaposnak hihet a tűztől távolabb álló közönség. Mint ez nem, úgy nem áll az is,hogy a szélső baltól elválasztó vonalat a határozat nem állítja föl. Kinek szeme volt a látásra, az köztünk e vonalat mindig láthatta eddig is, soha azonban az ily szembeszökő nem volt, mint most, miután helyre van igazítva programmunknak azon, a jobboldali malitia s széldali önérdek által adott, ■ általunk eddig könnyelműen elhallgatott tévmagyarázata, mintha a kormányképességről abban magunk lemondottunk volna egész addig, míg minden vágyainkat egyszerre elérhetnők. Hogy oly férfiú, mint jelentéstevő, meggyőződése ellen nem tehet, s az országszerte reá hallgatók sokaságát nézetei iránt nem ámíthatja, az bizonyos. Lett volna azonban mód arra, hogy ezt sem téve, megmaradjon még jó ideig köztünk, a ne nevelje tetőpontra, a máris elég nagy zavart azzal, hogy épen a válság perezében hagyja el tisztelőit, barátait, s fossza meg bölcsességétől a törvényhozó testületet. Határozottan kijelentve a pártban vagy hírlapilag is, mit a nyilatkozatban nem helyesel, kimondhatta volna, hogy mikkel ért egyet, ki egyenesen, hogy az utóbbiakra nézve, (pl. csak a bankügyét, az alapítványi birtokok jogi rendezését említem) ezután is halad a párt előtt, mint annak vezére, az előbbiekre nézve pedig pártonkívüli állást foglaland el, s ha lesz alkalom becsületes egyetértésre kölcsönös áldozatok alapján, azt egész erejéből előmozdítandja, úgy amint ezt már most a távolból nem teheti. Eszembe sem juthat őszintén tisztelt barátomnak tanácsot adni akarni, s ez eső utáni köpenyeg is lenne már, de igénytelen nézetem szerint ez volt a Ghyczy egyenes, egyszerű, kíméletes útja. Kár, hogy túlságos lélekismeret kételyei nagyobbak voltak, mint azon kötelességéről öntudata, hogy szakadatlanul egyenes és közvetlen befolyást kell gyakorolnia az országos ügyek intézésére, mit pedig épen e válságos időben szegény hazánk teljes joggal követelhetett olyan fiától. Mert az elvonulásra okul el nem fogadhatom azt sem, bár őszintén köszönetet mondok érte, hogy ez által a jobboldaltóli távolállását jelezte, hogy nem fellegek elvonulása volt ez, melyek gyorsan eltűntek: néhány perc régi gondolkozás reá vezetett, hogy ez az alaphullámok változó vastagságától származik, sőt nem sokára láttam a babszerű „bárányfelhőket“ is, melyeket a megtört habhát idézett elő. Még a fejünk felett a levegőben repkedő madarak árnyéka is látható volt. Ez alkalommal láttam a legszebb lövések egyikét, mely valaha egy vadász szívét megörvendeztette. Egy nagy madár lebegett fölöttünk. Nemo kapitány kísérője czélba vette, s lelőtte, midőn csak néhány méternyire lebegett a víz szine fölött. Egy Albatross volt ez, a legszebb faj a tengeri madarak között. E közbejött eset által vándorlásunk egy perezre sem akadt meg. Két órát haladtunk majd homokon, majd tengeri füvei benőtt réteken, melyeken a járás igen kényelmetlen volt. őszintén szóllva, már egészen kimerült voltam, midőn mintegy fél mértföldnyi távolságban a „Nautilus” villanylámpájának fényét megpillantottam. Reméltem, hogy húsz percz alatt a fedélzeten leszünk, s ismét szabadon lélezhetem, mert azon levegő, melyet búvár készülékem szolgáltatott, élőny dolgában igen szegénynek tűnt föl előttem. Nem láttam előre egy véletlent, mely érkezésünket néhány perczcel késleltette. Én mintegy húszlépésnyire vissza maradtam, midőn Nemo kapitány egyszerre reám rohant, és erős karjának egy nyomásával, a földre feküdni kényszerített, míg társa ugyanazt tévé Conseillel. Eleintén nem tudtam, mire véljem a dolgot, de csak hamar megnyugodtam, észrevel TARCZA. HÚSZEZER HERTFÖLD A TENGER ALATT-után francziából. TIZENHATODIK FEJSZET. Tengeralatti erdő. (Folytatás.) Azt mondom százötven métre, pedig egyetlen mester Bern volt kezünknél, melynek segélyével a távolságot megmérhettem volna. De tudtam, hogy a napsugarak a legtisztább tengervízben sem képesek mélyebbre lehatolni. A teljes sötétség pedig most következett be. Tíz lépésnyire egyetlen tárgyat sem lehetett megkülönböztetni. Sötétben tapogatóztam, midőn az előttem felvillant fehér fénysugár értesített, hogy Nemo kapitány működésbe hozta villanykészülékét, kísérője hasonlóul járt el,en Conseillel követtem példájukat. Egy csavartorditás volt szükséges erre, s a tenger huszonöt méternyi kerületben megvilágítva volt. — Nemo kapitány mind beljebb hatott az erdőbe, melynek növényzete sokkal ritkább lett. Megjegyezem, hogy a növénytenyészet előbb szűnt meg az állatinál, a növények rég eltűntek már, midőn a csudálatos Zoophyták, Crustaceak, puhányok és halak ezreivel találkoztunk még. (Vége.) Egy nagy országos párt, melynek egyik vezére, még kevés nap előtt Ghyczy Kálmán volt. Járás közben arra gondoltam, hogy Rumkorffféle készülékeink világa okvetlenül hozzánk fogja csalogatni e sötét erdő lakossainak némelyikét. De ha közeledtek is, mindig lőtávolságon kívül tartózkodtak. Ismételve láttam, hogy Nemo kapitány megállóit, és vállához emelte fegyverét, de csakhamar ismét levette azt és tovább haladtunk. — Végre, négy óra felé czélját érte a bámulatra méltó kirándulás. Óriási sziklából alakult magas fal zárta el utunkat, itt kezdőtött a szárazföld, Crespo szigete. Nemo kapitány megállott. Kezének egy mozdulatával megállást vezényelt, és bármily kedvet éreztem is magamban megmászni az előttem felmagasló sziklafalat, engednem kellett. Nemo kapitány uradalmainak határán voltunk. Nem akart túllépni rajta. Ezentúl a földgolyónak azon része volt, melyre többé lábát sem tenni megesküdött. A visszatérés megkezdődött. Nemo kapitány ismét élünkre állott, és vezetett, anélkül, hogy csak egy pillanatra is zavarba jött volna a követendő irány miatt. Nekem úgy tetszett, hogy egészen más vidéken vezetett vissza. Ez új ösvény, mely meredek, s azért fáradságosabb is volt, gyorsan közelebb hozott bennünket a tenger felszínéhez. A közeledés azonban nem történt oly gyorsan, hogy a nyomás megszűnése rögtön bekövetkezett volna, mi szervezetünkben aggasztó, sőt veszélyes zavarokat idézhetett volna elő, s okozhatta volna valamelyikét azon belső sérüléseknek, melyek annyira végzetesek a búvárokra nézve. Nem tartott sokáig, hogy a világosság mint Budapest, november 16. 1873.