Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)

1874-01-14 / 10. szám

VT IT, évfolyam* ‘előfizetési feltételek. ágérévTM * lt*z*­Félévre Egy negyedre g-j Egy hónapra 4 .­­1 . 50­­0-dik szám. Kolozsvárit, 1874­. szereda, január I. POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában. Kiadó hivatal: A lyceami nyomda „központi irodájá“-ban, főtér, Teleki Domokos-ház. '31 "5 HIRDETÉSI DIJAK 20 ötn­er bankboltott sor ára 6 kr. Minden hirdeté* után 80 kr. bélyegilleték. ps kedvezmények. ( Nagy hirdetéseknél HUILTTÉR soronként, vagy annak helye 86 tat. Reklamok: hkrfltérbe soronként 1 fl. 70 "■.'HM KOLOZSVÁR, JANUÁRIUS 13. A naszódi töszt b­e. A magyar sajtó mindegyre felvall igen ügyet,­­ mindegyre bonczolgatta, a naszódiakkal kötött vásár megsemmisítését véleményezi. Leginkább a kormány sajtója s különösen Lónyai lapja az, mely e kérdésben elöl megy, az erdő-vásár megszün­tetését óhajtván, ...... 0 . Mit csinált a kormány a naszódiakkal , azt majd megtudjuk, ha az ügy tárgyalás alá kerül. Annyi bizonyos, hogy ha vásárra politikai okok vezérelték akkor a kormányt. A választásokra meg is tette Lónyai­­ lépése a hatást. Szerencsétlen lépés és politika volt ez. A­mit akkor a kormány sajtója védelmezett, akkor ezen erdővásárt mindenekben helyeselte, most, mert hasznát vették a naszódiaknak, most ugyan­az a sajtó majdnem ugyanazon kormány munkáját megsemmisítendőnek véleményezi. Hogy a naszódi erdővásár sok olyan rész­lettel bír, melyek államunkra nézve károsak, a sajtó elégszer felemlítette, s világért sem óhajta­nák azt, hogy e vásár, mely államunk érdekeit meg­sérti, épségben maradjon: tisztáztassék e kérdés, van Naszódnak az állam által átbocsátott erdősé­gen kívül elég erdeje a­­különben is elég gaz­dag; ha felbontatnék is a korrmánynyal kötött er­­dővásár, Naszódnak benne sok kára nem lehetne. A birtokok természete tisztáztassék ki s a mi az állam­é legyen az állam­é, a vidék vagyona is sér­tetlenül hiigatván. Ezt kivánják az állami érdekek. Ha a kor­mány így gyenge perczében saját érdekét az ál­lam érdeke elébe tette s megkötő az említett vásárt: bontanék fel az­t a kormány hibája ho­­zassék helyre. De boldogtalannak tartom a kormány uszály hordozói, különösen a „Reform“ gr. Bethlen A. által felhozott azon indokokat, melyeknél fógva a nem­­ gróf e vásárt megsemmisíteni óhajtja. . A nemes gróf úgy fogja fel a dolgot, hogy a kormány ajándékozott Naszódnak egy renge­teg erdőséget — gondolva azt, hogy jó lesz e vi­dék s a nemzetiségi agitatióval megszünik. Kz eredmény azonban nem lévén kedvező, az ajándé­kot visszavenni javasolja. A gróf szerint mért ajándékozná meg a kormány a­ románokat, a kik, daczára a kinyújtott testvéri jobbnak, azt vissza­utald­ották, egyre agitálnak a magyar állam és nemzet ellen. Mért adnak különösen Naszódnak kedvezményeket, midőn iskoláikban a magyar el­len izgatnak s a kormány ellen cselekednek. Miután ekként kiütött a szeg a zsákból a tudva van, hogy a kormány mért alkudta el ezen erdőséget. Naszódnak lenne kötelessége eme vásárt felbontani, mondván hogy egy darab erdőségért a kormánynak lelkiig,veretét sem adja el. Ha a kor­mányt nem az állam jól felfogott anyagi érdeke­t nem az ügy igazságos volta indította e vásár megkötésére, tisztátalan czélok­ra szennyezzék be Naszód becsületét, hogy az utódok azt mond­hassák : „az elődök pedig ezen erdőséget azért kap­tak, mert magukat lelkiismeretük ellenére a kor­mánynak adták.“ Engedje meg azonban a gróf nekünk azt is, hogy Naszád vidékének magatartása olyan, amely meg­felel az alkotmányosság kívánalmainak , épen azon indokból vetném vis­za a gróf által a vásár meg­semmisítésére vonatkozó okokat; mert nem akar­nám, hogy ha ezen indokokból semmisittetnék meg a vásár, a magyar által nyújtott és a rom­­ánság által nagyobb részt elfogadott jobb újabb koczká­ra tétessék ki, mert a gróf indokai annyira őszinték, de annyira sértők és alaptalanok, hogy ha azok valamely okos cselekvény alapjául fogad­tatnának el — zavart volnának még ott is képesek előidézni, a hol a legbékésebb­ állampolgárok la­koznak. Ezt nem óhajtanám * ol­ajtaltam volna, hogy a gróf ur indokolása is elmaradjon, mely az ügy­nek töb­bet ártott, mint használt. Moldován Gergely. TÁRCZA. A SZEGÉNYSÉG ÚTJA. IRTA: JÓKAI MÓR. Egy ebéd — otthon. (Folytatás.) Egy szűk, bűzös, sötét lépcsőn felhalad­va, valamerre a konyhaillatról rátalált egy alacsony ajtóra, oda benyitott, talált egy sza­kácsnőt, a­ki épen palacsintát sütött; attól megkérdezte, hogy jó helyen jár-e , mert ő ebédre van híva Darkaváry úrhoz ; a főajtón nem mehetett, azért került a konyhára. A szakácsné megvigasztalta, hogy egészen jó he­lyen jár , de csak siessen szaporán, mert a tekintetes úr és tekintetes asszony már asz­talnál ülnek, s elkezdték az ebédet, de még szerencsére csak a levesnél vannak. Ejnye, akkor ugyan elkéshettem, mente magát Elek, s aztán nem hogy ő neheztelt vol­na érte, hogy meg nem várták, hanem inkább azon gondolkozott, hogyan hárítsa el magáról a megérdemlett haragot az elkésésért a fő­­lovászmesterre ? s aztán hagyta magát egy szűk cselédszobán, egy pic­iny gyermek­szo­bán keresztül vezettetni a szakácsné által, egy nyikorgó padlótó salonba, a­honnan azután egy ajtót mutattak meg neki, mely az ebéd­lőbe nyílik. A szakácsné azzal visszaszaladt a palacsintához , s Elek sem várt hajdúra, ko­mornyikra, a­ki a felső kabátját levegye a hátáról, hanem hirtelen frakkra vetkőzött, s ment koczogtatni a megjelölt ajtóhoz. Mondták neki, hogy tessék. Mikor aztán benyitott, bámulat tárgya volt­­ is, és az is a­mit ő látott. Egy kis asztalka mellett ültek hárman. Ilon volt az egyik, kis fia az ölében a másik , — a harmadik pedig : — a tekintetes úr : — az volt Herendy alispán, Ilon atyja. Többre nem volt terítve. Elek az első pillanatban oly zavarba jött, hogy visszavonulásra gondolt; szerencsé­jére a nőnek gyors esze van ilyenkor és pél­dátlan lélekjelenléte. Ilon egész otthonias örömmel állt föl he­lyéről, kis fiát a dajka ölébe téve át a sietett Eleket elfogadni. — Ah, tudtam, hogy ön rögtön hozzánk fog sietni, a­mint atyámat meglátja a karza­ton, bizonyos voltam felőle. Üljön le ide kö­­zénk.Azt mondanám, hogy tartson velünk, de tu­dom, hogy ön ma egy ünnepélyes követi ban­kettre van foglalkozva, tehát csak nézze vé­gig a mi ebédünket. Férjem is ott lesz, s én őt azután ma nem is látom, mert az osztály­­ülések éjfélig szoktak tartani. Elek ugyan jól tudta, hogy ma semmi követi diszlakoma nincsen; azt még inkább tudta, hogy a bizottsági ülések éjfélig nem tartanak soha, aztán csak le hagyta magát ültetni Ilon és atyja közé; de valóban úgy érezte, mintha azt a széket fűtenék. Az öreg Herendy nagyon örült e látoga­tásnak; egészen el volt érzékenyülve, hogy Eleket itt láthatja ; aztán átment a beszéd az országgyűlésre, a pártvitákra, a gyönyörű be­szédekre egyfelől, a hallatlan sérelmekre más­felől s e közben Eleknek folyvást az járt a fejében, mintha ő még­sem egészen jó helyen volna itt mostan. A­mint körülnézett a szobában, annak minden bútorzatát igen szegényesnek találta : a bérbeadó házi őré volt az, s­­ok diaetát kiszolgálhatott már. Csak egy képráma lát­szott újnak lenni: abban volt a két „Dioscur ”­­nak karöltve lerajzolt arczképe. Ez Ilon szer­zeménye lehetett már. Azután komolyabb tárgyra tért át a tár­salgás: az a tiszteletreméltó honfitárs, a­ki most tanul beszélni, beleszólt a tárgyba s vi­lágosan kifejező az iránti meggyőződését, hogy mikor az ember nagyon szereti a palacsintát, akkor mind a két kezébe kell egyet kapni , úgy harapni azt felváltva, mely indítványhoz nem csak foga van, de foga is •' „kérem már tizennégy foga van !­* És miket tud már mondani ? Beszél! szó­nokol! ékesen szól! — Ki az a bácsi? „E.“­­ „Elek bácsi!“ Hallja ön ? Ismeri arról a képről, hát az ott? „D.“ „öreg apa.“ — Mit csinál az öreg apa? „Phű!“ Hallá ’ pipázik, úgy fuja a füstöt. Hogy hívják a kis fiút ? „Ba“ — Ahán, „Bandikénak“ híják. Mi kell a kedvesnek ? „Ku“ Czukor kell neki, i­s mondjon a bácsinak egy szép pár. „fj­ . Az okos ember beszédjéből megértette azt Elek, hogy neki körülbelül jó lesz odább menni. Fölkelt, kezet szorított Herendy­vel, s búcsúzott, arra azután a nő is, Herendy is kikisérték az ajtóig, még a lépcsőig is elkí­sérték. Kedves vendéggel igy szokás. Elek ezt nem akarta engedni. Herendy meghüti a fejét, mert hajadon fővel van. Ilon megfeddé atyját, hogy mért nem teszi föl a házi sipkát, annak azért vissza kellett menni a szobába, mig aztán aipkásan visszatért. Ilon hevesen ragadá meg Elek kezét s e szokat suga fülébe. „Soha el ne mondja ön az atyámnak, hogy önt ma Darkaváry magához hivta ebédre. (Folyt, követ.) Helyes-e Zaránd megyét Hunyadhoz csatolni. A „Pesti Naplódból olvastam tutóla v­azon tervet, melyet a kormány a megyéi kikerekité­sére törvényjavaslatba hozott, mely szerint Zaránd­­megye csakugyan Hunyad megyéhez volna csato­landó, Szászváros I.-Szebenhez, a Székelyföld nagy része Brassóhoz és igy tovább. Hogy a megyék kikerekitése szükséges, azt magam is elismerem, de hogy a kikerekités ked­­véért a megyék még nagyobbut c tattanak és éppen ily felosztás szerint nagyobbittassanak, annak czél -­­ szerűségét sehogy sem bírom belátni, ez ujjólagi bizonyíték, hogy Budapesten a zöldasztal mellett ülők erdélyi viszonyainkat legkevésbé ismerik, kü­lönben nem teremtettek volna oly szerencsétlen kikerekítési törvényjavaslatot, ■ Magyarország Er­­dély-részebeli képviselőink, kik Erdélyt, mint Ken­­­deffy, Éber, Wodianer sat. csakis a vasút, vagy országutakról ismerik, fejet hajtanak, mint bölcs terv előtt a kikerekítési javaslatra, — a­kik pedig ismerik viszonyainkat és nem csak utainkat — és hozzászólhattak volna már a keletkezés alkal­mával a kikerekítési tervhez, meghajolnak, nehogy a konczhoz jutási útjukban gátat emeljenek, és középbalpártunk egyszerűen le fog szavaztatni. Azonban nem pártnézetből, hanem polgári fejlődési, közigazgatási egyszerűsítés, törvényke­zési gyorsítás és geográfiai fekvés szempontjából, megérdemli a fontos kikerekítési terv, hogy azt a hírlapok is a legkomolyabban megvitassák, mert a megyei municipiumot a kérvényezeti és felirati jo­gig degradálva, ki állhat jól, hogy az ily degra­dált, de most nagyobbitott megyék, ugyanannyi olygarcha kezében játékszer, vagy a centralisa­­tiónak eszköze ne legyen; — és ki állhat jót, hogy a nemzeti egyenjogúság alapján éppen a rosz ki­­kerekítés miatt a magyar fajon ugyan az a seb ne ejtessék, mit Bach és Schmerling szándékosan eszközöltek, már pedig ha Zarándot Hunyad me­gyéhez csatolják, sem a geográfiai fekvés nincs te­kintetbe véve, sem pedig a nemzetiségi mérleg nincs igazságos kezekben. Magyarhon Erdély ré­szére semmi sem lenne veszedelmesebb, mint Hu­­nyadmegyét Zaránd hozzácsatolásával nagyobbitni; tisztelem a háttérben a compact Székelyföldet és oldalunk mellett Kolozsvárt, Tordát s több ma­gyar városokat és vidékeket, mint annyi biztos tá­maszát magyar államiságunknak, de századunk je­len harcsában Hunyadmegye a kulcs, a fekete ten­gertől a Tiszához, — a­ki Hunyadmegye békés és polgárosult szellemét birja, az birja kulcsát a tör­vényes fejlődésnek és békét diktál az Adriától a Tiszáig, és békét a Tiszától a Bucsendig, a Fogaras­­vidékén és Pancsován felvergődő hullámok össze­­nem csapkodhatnak, mert a közben levő Hunyad­megye törvénytisztelő szellemén meg­törődnek. Po­litikai szempontból veszélyesnek tartom Hunyad­­megyét nagyitni vagy kissebbitni és még veszélye­sebb Zarándal nagyobbitni; állítsák inkább vissza a régi Zarándmegyét. Arad-, Békés-, Biharmegyék scaifiit sem veszítnek az által,­­ a kikerekitésnek józavon elég leend téve. Közigazgatási szempontból sem látom bé okát miért kelljen Zarándot találni és Hunyadba beol­vasztani, — jól tudjuk, hogy minden közigazgatás­nak a távolság a legnagyobb gátja, már pedig ba a mai Zaránd megyének Ad­ucza és több sz első helységet, Déváról mint Hunyad megye központjá­ról kapnak intézkedéseket, csak a távolság mi­att is inkább késlelődnék mint ha saját köz­pontjáról Körösbánya vagy Zaránd vagy Butyinról kapnák azt. E tárgyat bővebben nem részletezem, így is talán többet mondtam a kellettnél, de ha mindig és mindnyájan hallgatunk, és velünk együtt az er­­délyrészi képviselők is lesütött fővel hallgatnak, még reánk fogják, hogy hallgatva beleegyezzünk, mert egy hang sem volt ellene, ezért mondom nyíltan, hagyják meg Hunyad megyét mindenben régi határai közt, és állittassék vissza a régi Za­­rándmegye. Vidéki. Levelezés. Parajd 1874. jap. 7. Midőn szűkebb hazánk fővárosának rende­lését, egy jól de méltatlanul fizetett aviccarának­ deficitet nyomorunk egyik méltó tényezőjének ár­mányai által látjuk gátoltatni; midőn fővárosuak képviseletének szakértelemmel, törvénytisztelettel haza­i és ügyszeretettel párult tetterejét ily ko­nok deapotasággal látjuk elzsibbasztatni. Midőn fővárosunknak önkormányzatát minden tekintetben teljesen képzett képviseletét azon desparatus kény­­szerhelyzetbe látjuk juttatni, hogy belügyeinek rendezésére kormánybiztosért kénytelen folyamodnia, megdöbbenve kérdjük magunktól: ez-e azon magyar alkotmány, melyért 1848—49-ben vérünket vag­yonunkat áldoztuk ?­ melyért a német aksolutismus alatt annyi sanyaruságot, annyi meg­­hurczoltatást, együtt-tartva, békén, szelíden, jót re­ményivé tűrtünk ?! Fájdalomba fojtott hangon kér­deztük önmagunkat: tan­tassuk-e sarjadékainkat oly alkotmány tiszteletére, oly alkotmányért élni-bajni kéns­égre, melynek n homorú eredményeként látjuk hogy a szuronyok fénykorában­ meg nem törethetett városunknak mostan kell megtörnie, kiskorú­vá lennie, gyámért eredeznie ? Én ha csak Kolozsvárt volna ez igy ! De igy van kizsebb-nagyobb mérvben tok helyt, igy van ez megyékben, várotokban, közsé­gekben. Hiszen napi lapjaink telvék azon kötelesség­mulasztásokkal, azon botrányhajházlatokkal, melyek adminisztratív tisztviselők által egymás között és képviseletekkel szemben immár mintegy rendszerré váltan űzetnek., Mit tegyünk? hogy e nyűgtől abaduljank, míg életerőnk fel nem emésztődik, hogy e parap­aitáktól megmentsük alkotmányunk fáját addig, mig vagy mielőtt annak igaz ápolóit egy átkos lethar­­gia meg nem mereveszti. Azt hiszem, hogy ha föl­­emeljük szavunkat, egyesítjük panaszhangunkat gyűlésekben, sajtóban, a közélet minden helyén és minden perczeiben, lehetetlen hogy ez el ne jusson oda, honnan egyedül várhatjuk bajaink gyö­­keres orvoslatát, fagjaink törvényes magszünte­tését. E reményben bátor vagyok az udvarhelyié­­ki alkirálybíró úrhoz következő interpellációt tenni. Tudja-e azt, hogy Parajd községének, annak da­czára, hogy ez egy sóbányahivatalnak, egy pénzügyi­ hivatalnak, egy pénzügyőri bizottságnak, 1873 de­­czembere óta járásbíróságnak székhelye, egy első­rendű gyufagyár, több és bármely kiesebb városba beillő boltok által képviselt, virágzó kereskedelem helyisége , ennek folytán képviselőtestületében az értelmiség egy nagy contingenst teszen , és még­­is mind­e mellet már kat év óta sem rendes fa-

Next