Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)
1874-01-14 / 10. szám
VT IT, évfolyam* ‘előfizetési feltételek. ágérévTM * lt*z*Félévre Egy negyedre g-j Egy hónapra 4 .1 . 500-dik szám. Kolozsvárit, 1874. szereda, január I. POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában. Kiadó hivatal: A lyceami nyomda „központi irodájá“-ban, főtér, Teleki Domokos-ház. '31 "5 HIRDETÉSI DIJAK 20 ötner bankboltott sor ára 6 kr. Minden hirdeté* után 80 kr. bélyegilleték. ps kedvezmények. ( Nagy hirdetéseknél HUILTTÉR soronként, vagy annak helye 86 tat. Reklamok: hkrfltérbe soronként 1 fl. 70 "■.'HM KOLOZSVÁR, JANUÁRIUS 13. A naszódi töszt be. A magyar sajtó mindegyre felvall igen ügyet, mindegyre bonczolgatta, a naszódiakkal kötött vásár megsemmisítését véleményezi. Leginkább a kormány sajtója s különösen Lónyai lapja az, mely e kérdésben elöl megy, az erdő-vásár megszüntetését óhajtván, ...... 0 . Mit csinált a kormány a naszódiakkal , azt majd megtudjuk, ha az ügy tárgyalás alá kerül. Annyi bizonyos, hogy ha vásárra politikai okok vezérelték akkor a kormányt. A választásokra meg is tette Lónyai lépése a hatást. Szerencsétlen lépés és politika volt ez. Amit akkor a kormány sajtója védelmezett, akkor ezen erdővásárt mindenekben helyeselte, most, mert hasznát vették a naszódiaknak, most ugyanaz a sajtó majdnem ugyanazon kormány munkáját megsemmisítendőnek véleményezi. Hogy a naszódi erdővásár sok olyan részlettel bír, melyek államunkra nézve károsak, a sajtó elégszer felemlítette, s világért sem óhajtanák azt, hogy e vásár, mely államunk érdekeit megsérti, épségben maradjon: tisztáztassék e kérdés, van Naszódnak az állam által átbocsátott erdőségen kívül elég erdeje akülönben is elég gazdag; ha felbontatnék is a korrmánynyal kötött erdővásár, Naszódnak benne sok kára nem lehetne. A birtokok természete tisztáztassék ki s a mi az államé legyen az államé, a vidék vagyona is sértetlenül hiigatván. Ezt kivánják az állami érdekek. Ha a kormány így gyenge perczében saját érdekét az állam érdeke elébe tette s megkötő az említett vásárt: bontanék fel azt a kormány hibája hozassék helyre. De boldogtalannak tartom a kormány uszály hordozói, különösen a „Reform“ gr. Bethlen A. által felhozott azon indokokat, melyeknél fógva a nem gróf e vásárt megsemmisíteni óhajtja. . A nemes gróf úgy fogja fel a dolgot, hogy a kormány ajándékozott Naszódnak egy rengeteg erdőséget — gondolva azt, hogy jó lesz e vidék s a nemzetiségi agitatióval megszünik. Kz eredmény azonban nem lévén kedvező, az ajándékot visszavenni javasolja. A gróf szerint mért ajándékozná meg a kormány a románokat, a kik, daczára a kinyújtott testvéri jobbnak, azt visszautaldották, egyre agitálnak a magyar állam és nemzet ellen. Mért adnak különösen Naszódnak kedvezményeket, midőn iskoláikban a magyar ellen izgatnak s a kormány ellen cselekednek. Miután ekként kiütött a szeg a zsákból a tudva van, hogy a kormány mért alkudta el ezen erdőséget. Naszódnak lenne kötelessége eme vásárt felbontani, mondván hogy egy darab erdőségért a kormánynak lelkiig,veretét sem adja el. Ha a kormányt nem az állam jól felfogott anyagi érdeket nem az ügy igazságos volta indította e vásár megkötésére, tisztátalan czélokra szennyezzék be Naszód becsületét, hogy az utódok azt mondhassák : „az elődök pedig ezen erdőséget azért kaptak, mert magukat lelkiismeretük ellenére a kormánynak adták.“ Engedje meg azonban a gróf nekünk azt is, hogy Naszád vidékének magatartása olyan, amely megfelel az alkotmányosság kívánalmainak , épen azon indokból vetném visza a gróf által a vásár megsemmisítésére vonatkozó okokat; mert nem akarnám, hogy ha ezen indokokból semmisittetnék meg a vásár, a magyar által nyújtott és a románság által nagyobb részt elfogadott jobb újabb koczkára tétessék ki, mert a gróf indokai annyira őszinték, de annyira sértők és alaptalanok, hogy ha azok valamely okos cselekvény alapjául fogadtatnának el — zavart volnának még ott is képesek előidézni, a hol a legbékésebb állampolgárok lakoznak. Ezt nem óhajtanám * olajtaltam volna, hogy a gróf ur indokolása is elmaradjon, mely az ügynek többet ártott, mint használt. Moldován Gergely. TÁRCZA. A SZEGÉNYSÉG ÚTJA. IRTA: JÓKAI MÓR. Egy ebéd — otthon. (Folytatás.) Egy szűk, bűzös, sötét lépcsőn felhaladva, valamerre a konyhaillatról rátalált egy alacsony ajtóra, oda benyitott, talált egy szakácsnőt, aki épen palacsintát sütött; attól megkérdezte, hogy jó helyen jár-e , mert ő ebédre van híva Darkaváry úrhoz ; a főajtón nem mehetett, azért került a konyhára. A szakácsné megvigasztalta, hogy egészen jó helyen jár , de csak siessen szaporán, mert a tekintetes úr és tekintetes asszony már asztalnál ülnek, s elkezdték az ebédet, de még szerencsére csak a levesnél vannak. Ejnye, akkor ugyan elkéshettem, mente magát Elek, s aztán nem hogy ő neheztelt volna érte, hogy meg nem várták, hanem inkább azon gondolkozott, hogyan hárítsa el magáról a megérdemlett haragot az elkésésért a főlovászmesterre ? s aztán hagyta magát egy szűk cselédszobán, egy piciny gyermekszobán keresztül vezettetni a szakácsné által, egy nyikorgó padlótó salonba, ahonnan azután egy ajtót mutattak meg neki, mely az ebédlőbe nyílik. A szakácsné azzal visszaszaladt a palacsintához , s Elek sem várt hajdúra, komornyikra, aki a felső kabátját levegye a hátáról, hanem hirtelen frakkra vetkőzött, s ment koczogtatni a megjelölt ajtóhoz. Mondták neki, hogy tessék. Mikor aztán benyitott, bámulat tárgya volt is, és az is amit ő látott. Egy kis asztalka mellett ültek hárman. Ilon volt az egyik, kis fia az ölében a másik , — a harmadik pedig : — a tekintetes úr : — az volt Herendy alispán, Ilon atyja. Többre nem volt terítve. Elek az első pillanatban oly zavarba jött, hogy visszavonulásra gondolt; szerencséjére a nőnek gyors esze van ilyenkor és példátlan lélekjelenléte. Ilon egész otthonias örömmel állt föl helyéről, kis fiát a dajka ölébe téve át a sietett Eleket elfogadni. — Ah, tudtam, hogy ön rögtön hozzánk fog sietni, amint atyámat meglátja a karzaton, bizonyos voltam felőle. Üljön le ide közénk.Azt mondanám, hogy tartson velünk, de tudom, hogy ön ma egy ünnepélyes követi bankettre van foglalkozva, tehát csak nézze végig a mi ebédünket. Férjem is ott lesz, s én őt azután ma nem is látom, mert az osztályülések éjfélig szoktak tartani. Elek ugyan jól tudta, hogy ma semmi követi diszlakoma nincsen; azt még inkább tudta, hogy a bizottsági ülések éjfélig nem tartanak soha, aztán csak le hagyta magát ültetni Ilon és atyja közé; de valóban úgy érezte, mintha azt a széket fűtenék. Az öreg Herendy nagyon örült e látogatásnak; egészen el volt érzékenyülve, hogy Eleket itt láthatja ; aztán átment a beszéd az országgyűlésre, a pártvitákra, a gyönyörű beszédekre egyfelől, a hallatlan sérelmekre másfelől s e közben Eleknek folyvást az járt a fejében, mintha ő mégsem egészen jó helyen volna itt mostan. Amint körülnézett a szobában, annak minden bútorzatát igen szegényesnek találta : a bérbeadó házi őré volt az, sok diaetát kiszolgálhatott már. Csak egy képráma látszott újnak lenni: abban volt a két „Dioscur ”nak karöltve lerajzolt arczképe. Ez Ilon szerzeménye lehetett már. Azután komolyabb tárgyra tért át a társalgás: az a tiszteletreméltó honfitárs, aki most tanul beszélni, beleszólt a tárgyba s világosan kifejező az iránti meggyőződését, hogy mikor az ember nagyon szereti a palacsintát, akkor mind a két kezébe kell egyet kapni , úgy harapni azt felváltva, mely indítványhoz nem csak foga van, de foga is •' „kérem már tizennégy foga van !* És miket tud már mondani ? Beszél! szónokol! ékesen szól! — Ki az a bácsi? „E.“ „Elek bácsi!“ Hallja ön ? Ismeri arról a képről, hát az ott? „D.“ „öreg apa.“ — Mit csinál az öreg apa? „Phű!“ Hallá ’ pipázik, úgy fuja a füstöt. Hogy hívják a kis fiút ? „Ba“ — Ahán, „Bandikénak“ híják. Mi kell a kedvesnek ? „Ku“ Czukor kell neki, is mondjon a bácsinak egy szép pár. „fj . Az okos ember beszédjéből megértette azt Elek, hogy neki körülbelül jó lesz odább menni. Fölkelt, kezet szorított Herendyvel, s búcsúzott, arra azután a nő is, Herendy is kikisérték az ajtóig, még a lépcsőig is elkísérték. Kedves vendéggel igy szokás. Elek ezt nem akarta engedni. Herendy meghüti a fejét, mert hajadon fővel van. Ilon megfeddé atyját, hogy mért nem teszi föl a házi sipkát, annak azért vissza kellett menni a szobába, mig aztán aipkásan visszatért. Ilon hevesen ragadá meg Elek kezét s e szokat suga fülébe. „Soha el ne mondja ön az atyámnak, hogy önt ma Darkaváry magához hivta ebédre. (Folyt, követ.) Helyes-e Zaránd megyét Hunyadhoz csatolni. A „Pesti Naplódból olvastam tutóla vazon tervet, melyet a kormány a megyéi kikerekitésére törvényjavaslatba hozott, mely szerint Zarándmegye csakugyan Hunyad megyéhez volna csatolandó, Szászváros I.-Szebenhez, a Székelyföld nagy része Brassóhoz és igy tovább. Hogy a megyék kikerekitése szükséges, azt magam is elismerem, de hogy a kikerekités kedvéért a megyék még nagyobbut c tattanak és éppen ily felosztás szerint nagyobbittassanak, annak czél - szerűségét sehogy sem bírom belátni, ez ujjólagi bizonyíték, hogy Budapesten a zöldasztal mellett ülők erdélyi viszonyainkat legkevésbé ismerik, különben nem teremtettek volna oly szerencsétlen kikerekítési törvényjavaslatot, ■ Magyarország Erdély-részebeli képviselőink, kik Erdélyt, mint Kendeffy, Éber, Wodianer sat. csakis a vasút, vagy országutakról ismerik, fejet hajtanak, mint bölcs terv előtt a kikerekítési javaslatra, — akik pedig ismerik viszonyainkat és nem csak utainkat — és hozzászólhattak volna már a keletkezés alkalmával a kikerekítési tervhez, meghajolnak, nehogy a konczhoz jutási útjukban gátat emeljenek, és középbalpártunk egyszerűen le fog szavaztatni. Azonban nem pártnézetből, hanem polgári fejlődési, közigazgatási egyszerűsítés, törvénykezési gyorsítás és geográfiai fekvés szempontjából, megérdemli a fontos kikerekítési terv, hogy azt a hírlapok is a legkomolyabban megvitassák, mert a megyei municipiumot a kérvényezeti és felirati jogig degradálva, ki állhat jól, hogy az ily degradált, de most nagyobbitott megyék, ugyanannyi olygarcha kezében játékszer, vagy a centralisatiónak eszköze ne legyen; — és ki állhat jót, hogy a nemzeti egyenjogúság alapján éppen a rosz kikerekítés miatt a magyar fajon ugyan az a seb ne ejtessék, mit Bach és Schmerling szándékosan eszközöltek, már pedig ha Zarándot Hunyad megyéhez csatolják, sem a geográfiai fekvés nincs tekintetbe véve, sem pedig a nemzetiségi mérleg nincs igazságos kezekben. Magyarhon Erdély részére semmi sem lenne veszedelmesebb, mint Hunyadmegyét Zaránd hozzácsatolásával nagyobbitni; tisztelem a háttérben a compact Székelyföldet és oldalunk mellett Kolozsvárt, Tordát s több magyar városokat és vidékeket, mint annyi biztos támaszát magyar államiságunknak, de századunk jelen harcsában Hunyadmegye a kulcs, a fekete tengertől a Tiszához, — aki Hunyadmegye békés és polgárosult szellemét birja, az birja kulcsát a törvényes fejlődésnek és békét diktál az Adriától a Tiszáig, és békét a Tiszától a Bucsendig, a Fogarasvidékén és Pancsován felvergődő hullámok összenem csapkodhatnak, mert a közben levő Hunyadmegye törvénytisztelő szellemén megtörődnek. Politikai szempontból veszélyesnek tartom Hunyadmegyét nagyitni vagy kissebbitni és még veszélyesebb Zarándal nagyobbitni; állítsák inkább vissza a régi Zarándmegyét. Arad-, Békés-, Biharmegyék scaifiit sem veszítnek az által, a kikerekitésnek józavon elég leend téve. Közigazgatási szempontból sem látom bé okát miért kelljen Zarándot találni és Hunyadba beolvasztani, — jól tudjuk, hogy minden közigazgatásnak a távolság a legnagyobb gátja, már pedig ba a mai Zaránd megyének Aducza és több sz első helységet, Déváról mint Hunyad megye központjáról kapnak intézkedéseket, csak a távolság miatt is inkább késlelődnék mint ha saját központjáról Körösbánya vagy Zaránd vagy Butyinról kapnák azt. E tárgyat bővebben nem részletezem, így is talán többet mondtam a kellettnél, de ha mindig és mindnyájan hallgatunk, és velünk együtt az erdélyrészi képviselők is lesütött fővel hallgatnak, még reánk fogják, hogy hallgatva beleegyezzünk, mert egy hang sem volt ellene, ezért mondom nyíltan, hagyják meg Hunyad megyét mindenben régi határai közt, és állittassék vissza a régi Zarándmegye. Vidéki. Levelezés. Parajd 1874. jap. 7. Midőn szűkebb hazánk fővárosának rendelését, egy jól de méltatlanul fizetett aviccarának deficitet nyomorunk egyik méltó tényezőjének ármányai által látjuk gátoltatni; midőn fővárosuak képviseletének szakértelemmel, törvénytisztelettel hazai és ügyszeretettel párult tetterejét ily konok deapotasággal látjuk elzsibbasztatni. Midőn fővárosunknak önkormányzatát minden tekintetben teljesen képzett képviseletét azon desparatus kényszerhelyzetbe látjuk juttatni, hogy belügyeinek rendezésére kormánybiztosért kénytelen folyamodnia, megdöbbenve kérdjük magunktól: ez-e azon magyar alkotmány, melyért 1848—49-ben vérünket vagyonunkat áldoztuk ? melyért a német aksolutismus alatt annyi sanyaruságot, annyi meghurczoltatást, együtt-tartva, békén, szelíden, jót reményivé tűrtünk ?! Fájdalomba fojtott hangon kérdeztük önmagunkat: tantassuk-e sarjadékainkat oly alkotmány tiszteletére, oly alkotmányért élni-bajni kénségre, melynek n homorú eredményeként látjuk hogy a szuronyok fénykorában meg nem törethetett városunknak mostan kell megtörnie, kiskorúvá lennie, gyámért eredeznie ? Én ha csak Kolozsvárt volna ez igy ! De igy van kizsebb-nagyobb mérvben tok helyt, igy van ez megyékben, várotokban, községekben. Hiszen napi lapjaink telvék azon kötelességmulasztásokkal, azon botrányhajházlatokkal, melyek adminisztratív tisztviselők által egymás között és képviseletekkel szemben immár mintegy rendszerré váltan űzetnek., Mit tegyünk? hogy e nyűgtől abaduljank, míg életerőnk fel nem emésztődik, hogy e parapaitáktól megmentsük alkotmányunk fáját addig, mig vagy mielőtt annak igaz ápolóit egy átkos lethargia meg nem mereveszti. Azt hiszem, hogy ha fölemeljük szavunkat, egyesítjük panaszhangunkat gyűlésekben, sajtóban, a közélet minden helyén és minden perczeiben, lehetetlen hogy ez el ne jusson oda, honnan egyedül várhatjuk bajaink gyökeres orvoslatát, fagjaink törvényes magszüntetését. E reményben bátor vagyok az udvarhelyiéki alkirálybíró úrhoz következő interpellációt tenni. Tudja-e azt, hogy Parajd községének, annak daczára, hogy ez egy sóbányahivatalnak, egy pénzügyi hivatalnak, egy pénzügyőri bizottságnak, 1873 deczembere óta járásbíróságnak székhelye, egy elsőrendű gyufagyár, több és bármely kiesebb városba beillő boltok által képviselt, virágzó kereskedelem helyisége , ennek folytán képviselőtestületében az értelmiség egy nagy contingenst teszen , és mégis minde mellet már kat év óta sem rendes fa-