Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)
1874-10-18 / 237. szám
mindenkire szükségünk Finály úr pattogtatásaira egyáltalában nem volt. De miután már az eseményen túl vagyunk, igen óhajtanók, hogy a Finály úr által elmondottakban nem mi kolozsváriak, hanem azok távol, akik Finály úr privát szenvedélyeit nem ismerik, ne lássák és következtessék egyetemünk hanyatlását. Az egyetem megsértett tudós tanári karának minden egyes tagját szellemben, műveltségben és tudományban sokkal felülemelkedettebbnek tartjuk, semhogy azt higyjük, miszerint Finály úr székfoglalója által tekintélyén ejtett sérelem miatt az egyetem felvirágzását gátló cselekményeket tanusítandnak. Meg vagyunk győződve, hogy a tudós tanári kar a rector úr beszédét kiáltó szónak veendi, mely ha elhangzott, létezését semmi sem jelöli. A rector beszéde méltó okot nyújt a megbotránkozásra, boszankodásra a bátorság és merészség, de ezek indoka — a kedves lény előtolása, csak mosolyt kelthet az okos embereknél. Ez indokát tekintve alapos reményünk van, hogy a rectori beszéd miatt egyetemünk ügye tetemes károkat szenvedni nem fog. És itt anélkül, hogy Finály úr többi tapintatlanságait taglalnák, szomorúan letehetnék a tollat, ha Finály úr beszéde ne adna sejtelmet olyan dolgokról, melyek eléggé nem kárhoztathatók. Értjük ezek alatt a kormány eljárását a kolozsvári egyetemmel szemben. Mert bármiként is forgassuk a dolgot, bármint iparkodjunk menteni a kormány mulasztásait, azokat sehogy sem tudjuk kimenteni egyetemünkkel szemben. Amidőn egyetemünk feliratai ellátatlanul ott porosodnak a minisztérium irodáiban , s azok kemény sürgetések daczára sem nyernek elintézést, nem mondhatja a kormány, hogy azok azért nem láttatnak el, mert nincs pénz. Tehát a kevésbé jóakarat egyetemünkkel szemben tisztán kitetszik. Igaz, a hogy terhes pénzügyi viszonyok között nehéz a kolozsvári egyetemnek akkénti dotálása, hogy semmi hiányt ne szenvedjen. De lássa el a kormány bár a legszükségesebb eszközökkel, hogy bár ez istentiája legyen biztosítva , mert különben azt kell hinnünk, hogy akkor az erdélyiek szemkápráztatása szempontjából, kortesfogásból csupán felállította a kormány egyetemünket és most, mint törvénytelen gyermeket, nem részesíti a kellő ápolásban és segélyben. Ahoz sem kell pénz, hogy a törvényhez ragaszkodva, a kolozsvári egyetem egyenjogúságát a pestivel fentartsa. Mert habár igaz is, hogy a törvény nem biztosít és szerez tekintélyt is, de az is igaz, hogy a kolozsvári egyetem tanári ereje e tekintélyt nem tette kockára és nem adott okot arra, hogy bárki egy grádussal alább tartsa a budapesti egyetemnél A kormány egyrészről törvénytelenül, más részről igen tapintatlanul jár el ez ügyben, midőn leirataiban a kolozsvári egyetem másodrangúságát sejteti; ez részvért csinál mindenütt, és megsérti a tanári kart és munkakedvét elöli. Meg vagyunk győződve, hogy e tapintatlanság a kormány részéről el nem követtetik többé, valamint reményünket fejezzük ki a felett is, hogy a kormány mostohasága a kolozsvári egyetem iránt meg nem szűnik s azon helyzetbe juttatandja, hol a tudományok fénylő oszlopaként fog világlani. Ezzel befejezzük a szomorú rectori beszéd ismertetését ; a mint látja Finály ur, czélt ért, beszéltetett magáról s modern Herostratesként egy évig pihen babérjain; — csak azután neve örök feledékenységnek ne menjen. Meg vagyunk győződve, hogy Finály úr kapni fog még alkalmat az „én előtolására, csak akkor aligha nevét érdemesnek találandják felvenni és ventillálni. ” J. — Az államtisztviselők helyzete. Az I. magyar általános tisztviselő egylet választmánya az állami tisztviselők anyagi viszonyainak javítása, illetőleg fizetéseik felemelése tárgyában ismételve kérvényt intézett az országgyűléshez, a minisztertanácshoz s ezen kérvény benyújtásával Ruzitska Ede, Szuper László, Szabó Ignácz és Weszely Ede választmányi tagokat bízta meg. A küldöttség a miniszterelnök távolléte miatt egyelőre csak a pénzügyminiszternél tisztelgett, kinél a küldöttség vezetője , Ruzitska Ede a következő beszédet tartotta: „Nörgy miniszter ur, k. urunk ! Az I. magy. ált. tisztviselő egylet igazgató választmánya megbízásából s annak nevében van szerencsénk hódoló tisztelettel következőket előadni. A magyar állami tisztviselők 1872. év junius 16-án Budapesten tartott országos gyülekezetének egyhangú határozata alapján annak állandó bizottsága, melynek egyletünk választmánya kiegészítő részét képezi, ő cs. és apost. kir. felsége, a nn. miniszt. tanács és a m. képviselőház elé 1872. évi okt. havában mély tisztelettel előterjesztett emlékiratában bátor volt előadni azon kérelmét, hogy szolgálati viszonyai, fizetései, saját nagy özvegyeinek nyugdijai a kor igényeihez mérten törvény utján szabályoztatnának, addig pedig, miután ez hosszabb tárgyalásokat igényel, tekintve a naponkénti áremelkedést, aránylagos drágasági pótlékokban részesittetnének. Miután ezen kérelem eredménytelen maradt, egyletünk választmánya 1873. évi martiua havában ugyanezt szorgalmazá. Szlávy József akkori miniszterelnök ur ő excja a közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar orez. bizottság előtt 1873. év május 8-án tett azon beismerő nyilatkozata, hogy a magyar állami tisztviselők fizetésének 1875. évtől leendő javítást a kormány gondjai közé sorolta, s említett állandó bizottsághoz 1873. év julius hó 4-én 1682. I. alatt intézett válasza ia már e tekintetben reményre jogositá, annyival inkább, mert a lajthántuli tartományok úgy a közös kormány tisztviselőinek fizetései immár tényleg szabályoztattak, illetőleg megjavíttattak. De fájdalom! a jövő 1875. évre szóló államköltségvetésekben ebbeli reményünket meghiúsítva látjuk s azt tapasztaljuk, hogy érdekünkben eddigelé semmi se történt. Minthogy pedig egyletünk igazgató választmánya a tisztviselőkkel naponként történő érintkezése alkalmával arról győződött meg, hogy a tisztviselők sorában a nyomor naponként fokozódik, amit a fővárosban újabban előfordult vérfagyasztó események is bizonyítanak, ezeknek folyományaként pedig a tiszviselők közt a corruptio már is mutatkozik, mindezeknél fogva alázatos kérelmünk oda terjed miszerint Ngod hathatós befolyású állásánál fogva kieszközölni méltóztassék, hogy az állami tisztviselők 1875. évtől kezdve legalább is aránylagos drágasági pótlékokban részeltessenek, annyival inkább, minthogy e tekintetben már horvát testvéreink által is megelőztettünk. Mely alkalommal el nem mulaszthatjuk felemlíteni, miszerint nem ismeretlen előttünk, hogy az állam érdeke a legnagyobb takarékosságot igényli, de tudjuk azt is, hogy ott, ahol az állam tsztviselői nyomorral küzdenek, ott jó gyors és pontos adminisztratióra számítani alig lehet. Ezek után fogadja kegyesen a maged a m. minisztertanácshoz intézett kérvényünk, valamint Hői hivatkozott emlékiratunknak egy példányát kijelentvén egyúttal, hogy egy hason kérvénynyel a miniszterelnök úr ő exciájához is járulni fogunk valamint egy ily kérvényt a m. képviselőház elé is terjesztendünk.“ A pénzügyminiszternek erre tett válasza a következőkben foglalható össze: „Nem merek erre nézve előre határozottan nyilatkozni, miután e tárgynak elintézése a minisztertanács határozatától függ; tudom én, hogy különösen a kisebb tisztviselőknek helyzete nehéz de legyenek megnyugodva, hogy a minisztertanács ezt, miután az ügy „nagyon komoly és fontos,* érdemleges tárgyalás alá fogja venni.* eseménynek néz a város elébe. Délután 1 órakor a piaci közepére s a város végére a díszkapukhoz állított ágyuk lövése hirdeté, hogy a főherczeg a város határa felé közeleg. Városunk szeretve tisztelt főispánja Lázár Mihály ur vezetése alatt, mintegy 30 tagú díszes bandérium, városi hivatali-, képviselő-testület, nagyszámú polgárok, iparosok lobogóikkal, siettek a város végére felállított nagyszerű díszkapuhoz. ő fensége közeledtével 21 ágyulévén tisztelgő a magas vendégnek. Ennek elnémultával közszeretetben álló főispánunk körülbelül ily tartalmú üdvözlő beszédet mondott. Cs. kir. főherczeg, m. kir. honvédségünk főparancsnoka, fenséges ur! A magas királyi házhoz mindig hű, a hazai eretetben felsőbbek iránti tiszteletben páratlan, a bán boldogitására a felvirágzására törekvő K.-Vásárhely tiszta székely város polgárai hódolatát, őszinte bszafitisztelet és ragaszkodásszülte üdvözletét van szerencsém cs. kir. fenséged magas személye előtt tolmácsolni mint e város főispánja a város megbízásából Fenséges url Nem erőltetett, nem a hatalom szavai teremték ez ünnepélyt; alkotmányos szabad polgárok, lelkek, szivök sugallatát követték midőn fenséged magas személye fogadtatására jelen hazafias tüntetést rendezték, ettől a rendeletek, a katonai szabványok értelmében kiadott napiparancsok sem valának képesek e város népét viszszatartóztatni. Nem, mert tudta e nép, hogy József ő is. kir. fenségét, honvédségünk imádott főparancsnokát lesz szerencséje üdvözölni; tudta, hogy a m. kir. honvédség sorsával hazánk, nemzetünk s e város sorsa is azonos; tudta, hogy ezen hazai intézmény ő cs. kir. fensége kezei közé van letéve, biztosítva lévén a fejlődés felvirágzása iránt, mert cs. kir. fenséged magasztos lelke, a magyar nemzet iránt tettekben tanúsított szeretete a várt eredményt fel fogja mutatni. Igen, mert a nemzet lelkében, a hazafiak szivében örök időkre kitörölhetetlen ragyogó gyémánt-betűkkel van följegyezve az, hogy dicső megboldogult József cs. kir. ő fenségének, Magyarország imádott nádorának királyi szülöttje, utódja fenséged. Egy szív s egy lélekkel kiáltjuk tehát, hogy József Cs. kir ő fensége, m. kir. honvédségünk főparancsnoka, hazánk dicsőségére, nemzetünk büszkeségére soká-soká éljen 11! Mire ő fensége kegyteljes, királyunk iránti hit, hazánk s nemzetünk iránti meleg érzelmeit, he ragaszkodását, jó magyarzamati megköszönő szavakban fejezte ki. Tartalomdús beszédéből kiemeljük azon kifejezéseket, melyeket nekünk, igaz székelyeknek lelkünk öröme, boldogsága volt hallani. Azt hangsúlyozta ugyanis, hogy: tudja kikhez szól, a vitéz székely nemzethez, kik királyukhoz, hazájukhoz mindig hívek voltak, kik, ha harczba hivattak, derék katonákat adtak s derék honvédeket adnak ma. A honvédségről büszkén nyilatkozott , a város fogadását köszönte. Taraczkok dörgése, harangok zúgása, szűnni nem akaró lelkes éljenzések között diszes szállására kísértetett, hol 16 fehérbe öltözött, s virágkoszorukkal díszített növendékleány fogadta, kisérete is a város díszesebb, jobb házaihoz helyeztetett el. Estve a város nagyszerűen kivilágittatott s 100 fáklyával menet rendeztetett, zene, dalárda közreműködésével s városi alkapitány ifj. Kovács Dániel szónokolt ő fenségének valóban lelkes szép szavakban ; ezt az ezernyi egybesereglett nép szivéből jött éljenei követték, mire emeletes szállása ablakából felelt a fenség, itt is, mint a város díszkapujánál nagyszerű, kegyteljes szavakban. Másnap, 10-én Bereczk- és Soósmezőre rándult ő fenséges kísérete, K.-Vásárhely és az útközben eső faluk, főleg Nyújtód és Bereczk községek bandériumot, zöldágazott díszkapukat állítottak. K.-Vásárhely város szép székely lovakkal ellátott számos fogatain, lelkes tisztviselői s polgárai kisérték el oda és vissza ő felségét s élén e diszmenetnek főispánunk elegáns fogata volt a magas vendéggel. Az ojtorontúli u. n. Rákóczy-várhoz, mely meglehetős magaslaton fekszik, ő fensége bámulatos könnyűséggel felment a kíséretében levő katonai és polgári egyének által követve. E helyről ő fensége a romok közül két szál füvet szakítva emlékül ejtette. Soósmezőn, hol az oláh lakosság részéről is nagy lelkesedéssel fogadtatott, a feldíszített m. k. s és moldva-oláhországi vám-veszteg-intézeti hivatalokat megszemlélte. II.Vásárhelyt és Soósmezőn ő fensége vacsorab*i ebédeket rendelt, hova kisérete és pár honvédtiszt, főispánunk Lázár Mihály ur mindig hivatalosak voltak, úgyszintén a város polgármestere és kapitánya is. 11-én Kézdivásárhelyről Brassó felé menő útjában a komor esős idő daczára szintén számos diszes fogat kísérte Maksára, hol a főispán úr ismételten kifejezést adott a város közönsége hódolatteljes tiszteletérzetének s a magas látogatás örömének, a melyre adott kegyes búcsuválaszban ő fensége azon sokáig nem felejtendő szavakat méltóztatott mondani, hogy életének legkedvesebb emlékei közé sorozza a Kézdivásárhélrel töllítt "-i napot, mire lelkes éljenzések között a szék küldöttsége diszkiséretében tovább utazott. A lelkesedés, öröm a rend mind a 3 nap alatt kitűnő volt. Robngtalan vizs készítése nem is kerül sokba a művésznek. (A nők védelméhez.) Egy írónő a világtörténet adataiból mutogatja, hogy mily igazságtalan a nőknek tulajdonítani a ruhafényűzés eredetét, holott a divatpompát a férfiak hiúsága hozta létre. A nőkre csak elragadt. Ezer példa van rá Heliogabál római császártól XIV. Lajos franczia királyig. Ez utóbbi,hogy a nép magasabbnak lássa, találta föl az allonge parókát. Ennek elfajzása : a chignon is tehát egy férfi bűne. Fülbevalót, karperecet, koszorút, nyaklánczot, tollas kalapot elébb viseltek a férfiak, mint a nők. A két nem öltözéke és ékszere néha úgy hasonlított, hogy néha galantériából föl is cserélték maguk közt. Diogenes felölte Eudozia ruháit, ez pedig amazéit. Tacitus, a komoly történetíró, őt különféle ruhában festete le magát. Tehát ő is oly hiú volt a piperére, mint akármely római nő. Hortensina szónok bevádolt egy férfit, hogy tógájának mesteri redőit a tolongásban elvonta. Gr. Kaunitz miniszternek mindig nagy idő kellett álhajának finom és mesterséges beporozására. A bársony használatát sem nők, hanem királyok és hadvezérek kezdték. Valamint a turbánviselet adott mintát a női mesterséges nagy frizurák csinálására is. A hitrege és nyelv is tanúsítja, hogy a férfi hiúsága nagyobb, mint a nőé. A mythológiában nincs női Nárczis s a szutternek, piperköcnek nincs női pendantja. A papoktól sajátították el a nők a tunikát, csipkét, hímzett felső ruhát, övét, a királyok hosszú bíbor köpenyéről az uszályt. Aztán nők sohasem hordtak topánjaikon kis tükört, mint a középkori szerzetese. Különben a papi díszruha és öltöny közti hasonlatosság ma is ép úgy megsj-arr ~ rklaierQbb, pl.Uta»bb.«bS. «.(..“ Z^\Z' gyek, nem oly szerfölött régi dolog. 6 ' József főherczeg K.-Vásárhelyit. Kézdi-Vásárhely, mi okt. 15. Józant föherczeg a fecsige körútjában az égre székelyföldön, hol átutazott, hazafin lelkesedés é. h dúló tisztelettel, dőzkapuk “ bandériumokkal fogadtatott. Legyen szabad azon ,T, kfííréel,z 7 Bwe“k " “o«.mezén ,trténteket kissé részletezve is jelezni, mert azon mozzanatok, melyek ő fenségének itt mulatása a ott történtek, az olvasó mivei a közönség nagybecsű figyelmére érdemesek. Csíkszeredából jőve, f. hó 9-én már kora reggel K.-Vásárhely város ünnepi alakot öltött, zuider övé, virágkertté varázsoltatott. Minden templom, otmpók * nagyobb magánházakon díszes nemzetilobogók lengtek, bt,del, hoel fradlirtii külföldi politikai szemle. A franczia sajtó s a kormány köreib a már említett október 4-iki spanyol memoranndum igen kellemetlen benyomást ten. Az okmán okt. 8-án nyujtatott át a franczia kormányn, mely azt, ugy látszik, szerette volna titokbantani. De a spanyol kormány ezen emlékirat jásolatát — mint a távirda siet jelenteni — g . " ben is átadta, azonkívül gondoskodott róla ha igen részletes, csaknem szó szerint való ismertetiben az angol és a német lapokban megjelenjék Párisban mindenki azt hiszi, hogy a spanyol kormány ezen kihívó magatartását, melyet ez emlékirat nyilvánosságra hozatalával még inkább fokozott, a német kormány sugalla. „Nem Francziország hibája -- mondja ez ügyben aJour des Debats* — ha a spanyol czirkálóhajók a partokat megvédeni a a szállítmányok partra hozatalát megakadályozni nem képesek. Úgy látszik, hogy a spanyol kormány meglehetősen rút magatartást követ, egy iskolásegrek magatartását, aki provokáló lett, mert háta mögött nagyobb és erősebb legény áll. Hogy kormányunk a határokon őrködjék, ez minden, amit tőle joggal követelhetni, de nem köteles azon munkát végezni, melyet a madridi kormány sem képes végezni: a polgárháborút befejezni. Ha a spanyol kormány új szövetségeseket és új védőket talált, akik készek neki a szolgálatot megtenni, fogadja el segélyüket.* Az angol lapok is igen kíméletlennek mondják a spanyol kormány föllépését. Spanyolországból Bilbao és Párison keresztül az a hír érkezett, hogy több karlista zászlóalj Biakajában kitűzte a békelobogót; gyaníthatólag ez azon bomlásnak és egyenetlenségnek a következménye, mely a napokban a karlista tábor magasabb köreiben kitört. Miután Tristany karlista vezér meghalt, sőt még betegsége alatt megkezdődtek a czivakodások, melyek odavezettek, hogy Dorregaray helyébe Menderi lett a „nagyvezér.* Ez szerteszétnagy elégületlenséget szült a karlisták soraiban, hol Dorregaray vagy népszerűséggel bírt. Most valószínűleg tüntetni akarnak az említett zászlóaljak, illetőleg a republikánusokhoz való pártolás által akarják megbeszülni Dorregaray elmozdíttatását. Egyébiránt a republikánus táborban sincs máskép a hadvezérekkel való elbánással. Serrano csak a napokban mozdította el állomásáról Pavia tárnokot, ki az északi hadsereg centrumát (18,000 főnyi ember) vezette a karlisták ellen. Azt a Paviát csapták el, ki a jan. 3 ik brutális államcsíny elkövetője, és elcsapta az a Serrano, ki Paviának köszönheti, hogy most a „spanyol végrehajtó hatalom feje.* Hire jár Spanyolországban, mint az „Indep. belge“-nek onnan írják, hogy a republikánus hadsereg több tábornokai is, Mariones, Lopez, Dominguez és Primo de Rivera legközelebb elfognak mozdulatói. Külföldi vegyes hírek. — Araim gróf elfogatása ügyében két fontos nyilatkozatról tudósítanak a berlini táviratok. A félhivatalos „Prov. Corr.“ hosszú czikket ír az ügyről s kiemeli, hogy a vád, melyet a külügyminisztérium Araim ur ellen emelt, semmi összefüggésben nincs azon előbbi eseményekkel, melyek miatt a gróf nagyköveti állomásáról elmozdittatott. A per egyedüli alapja az, hogy Arnimur olyan okmányokat vett magához, melyeket a külügyi hivatal a párisi nagykövetség tulajdonának tart. F. lépés — mondja a hivatalos lap "" az állam tekintélyének megóvására volt szükséges,* mint az ügy a törvényszéknek átadatott s az a rendes eljárást megindított», a külügymini»*^'“111 nem gyakorol többé befolyást a vizsgálat olyárcára. Ugyanily értelemben szól a másik figyemet érdemlő nyilatkozat, melyet Krüger a berlin városi törvényszék elnöke közölt a hivatal „Reichsauzeiger“-ben. Krüger úr azon vádbal védelmezi a törvényszéket, mintha ez a külügyminisztérium részéről valami törvénytelen Ta^'_letéktelen befolyásnak lett volna kitéve. A t^V,D^ ■zék elnöke határozottan kijelenti, hogy a bir°* a törvényes formák megtartásával járt el 8* - ben, hogy okmányok sikkasztása miatt *Ugató Arnim grófot, s hogy a vizsgáló bíró s az 9 ügyész is csak a tövényszék határozataivé tek a vizsgálat gyorsítása czéljából érintkez * 8 külügyi hivatallal. Végül a nyilatkozat hogy a külügyminisztérium nem gyakorolt folyást a bíróságokra s a városi törvényszékai sohasem fognénak ily jogtalan belőlé engedni. Keleti India fővároséban mint egyetemi tanár van alkalmazva kettő,ez hazánkfia. E kitűnő nyelvudásról a „P- Lidoni levelezője azt irja, hogy nem ismeri ág a jeles tanárt, de azt tudja, hogy » laborci nvészeti főiskolánál olyan előkelő és dúsan jöv8 mező állást foglal el, hogy föl sem tehető, ^ hajlandó lenne elfogadni a budapesti egye*e®e ^ J .vuuv U.1UBUUUI U uauilfv... teleti nyelvek tanszékét, ha vele megkínálnák. »P- N.“ biztos forrásból az ellenkezőt hallj*Leitner épen legközelebb irta volt Budappa lakó nővérének, hogy minden anyagi áldozatot kő** meghozni a végből, hogy tehetségeit magyar b* zója szolgálatában értékesítse. Leitner ur