Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-10-23 / 241. szám

VIII. évfolyam. 241-di­k azám Kolozsvárit, 1874. péntek, október 23 POLITIKAI NAPILAP. “2. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre .....................................16 ft. — kr. Félévre.................................................8 „ — „ Egy negyedre.............................. 4 „ — „ Egy hónapra .................................1 „ 60 „ ír, rS A SZERKESZTŐSÉGI IRODA: lyceuminyo in iliiban K­iadóavatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr írt Teleki Domokos-hoz. 'Zr. 16 HIRDETÉSI DIJAK: & ! Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számi­tatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. I­ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 36 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 firt. -ai KOLOZSVÁR, OKTÓBER 22. Fővárosi levelek. CCCCLXX. Budapest, október 20. 1874. Kedves barátom ! Ha egészen szép nyári me­leg napjaink nem volnának, ezóta régen be kellett volna füttetnünk itt a fővárosban , mert nincsen itt ittán útfélen egyébről szó mint az északi sarkvidékről, sarkutazókról, jegesmedvékről és ten­­geriborjakról. A középületeken s a Duna minden hajóján ünnepélyt jelentőleg leng a sok lobogó; a „Hungaria”-szállodát kivált délestén a bámusok nagy tömege fogja körül s a kirakatokban a „beauti dujour“-okon kivül nem látni egyebet mint Payert és Kepest, Weyprechtet és Őreit, Zichy és W­ilczeket. Az utcsán hordárgyerekek 10 kvért északsarki emléket árulnak , néhol még kurtaszőrű báránybőrbe öltöztetett babákat is láthatni hosszú kampós bot­tal, melyeknek Kepest és Payert kellene ábrá­zolnak. E jégtárlat engemet is elragadott annyira, hogy tegnap este megjelentem a derék férfiak fel­olvasásain s végighallgatom előadásaikat. Általában véve úgy látszik, hogy az egész aarki expeditió részére kiváló testi és lelki erő­vel felruházott férfiak voltak összeválogatva. Payer főhadnagy, ki hegymászásai és geographiai isme­reteiről már azelőtt is híres ember volt s Kepes hazánkfia, szintén e vasalkatuak közé látszanak tar­tozni, s kivált az elsőnek tekintetében van valami lobogó tűz, melyen első­ pillanatra fölismerhető, hogy „kitör és eget kér.* A „Redout“-ot a főváros valódi hautevoleeja, a valódi értelmiség törté meg, mely riadó éljennel fogadá a nap megjelent hőseit, 1-ször Kepes szólt, tiszta szép magyar nyelven s valóságos irodalmi kép­zettséggel olvasván fel értekezését, mely a „The­­gethoff“ hajó iszonya hányatásait a hajó személy­zetének szenvedéseit és örömeit az uj föld meg­pillantásakor, a kedély melegével és bizonyos köl­tői emelkedettséggel adta elő. Megható volt azon jelenet leírása, midőn egyetlen halottjukat Kriescht másféle sir hiányában egy mély jégrepedésbe te­mették el. Payer előadása a fölfedezési utakra szorít­kozott s az expeditionak tu­jdonképeni eredmé­nyeit adá elő. Előadását egy sebtében készült földabrosz il­­lustrálta, melyet igyekszem lapod olvasóinak sze­mei elé állítani, szemben az ismeretes Novaja Semlya szigettel az északi szélesség 78—83° kö­zött a jégtorlat által elragadottak egy tengerszo­ros torkához szorittattak be alig pár mértföldre azon szárazföldtől, melyet Zichy földjének, az ez­zel szemben fekvőt Wilczek földjének nevezték el; félőbb a 80-ik fok táján, jobbra és balra mint­egy keresztet képezve, újra tengerszorosok van­nak s ezeken túl az előbbiekkel szemben balra Ferencz József földje, jobbra Petermann földre feküsznek, Bécs-fok a Ferencz József földnek leg­északibb, Budapest-fok pedig a Wilczek földnek legészakibb pontjain fekszik. A Zichy és Wilczek földje között egy kis sziget-tenger terül el, mely­nek szigeteit az expeditio Deákról, Vámberyről stb. nevezte el. A „Tegelhoff“ Vardöcból indulván,a Novaja- Somlyán történt kikötés után messzire hányatott el észak-keleti irányban, honnan a jégsziklák közé szorí­tott hajót az iszonyú szélvész a Zichy-föld dél­­nyugati fokához sodorta, hol máig is van, ha csak valami véletlen ki nem szabadítá. Innen tették a sarkutazók felfedezéseiket egész a 83-ik fokig a rettenthetlen Payer vezetése alatt, három ízben,­­ innen indultak vissza Kepes indítványára szá­nokra rakott csolnakokkal csaknem egyenes irány­ban délfelé Novaja-Semlya délnyugati fokához, hol az őket Tremzébe visszaszállító orosz hajót ta­lálták. Az expeditiónak Payer szerint 2 czélja volt: a geographiai ismeretek gyarapítása, mely fénye­sen sikerült is , az északkeleti átjáró felfedezése, mely csak azon negatív eredményre vezetett, hogy ha léteznék is ilyen tengeri út a Wilczek és Pe­termann földek között, ennek az örökös fagy miatt semmi practicai haszna nem lehetne. Payer a felfedezett földek minőségéről is szólott; növényélet szerinte ott majdnem semmi sincs; az állatvilág jégmedvékre, fókákra s néhány madárfajra szorítkozik; a többnyire lecsapott kúp­­alaku hegyek vulkanikus képződésü baz­dtok és dolomitokból áll. Szóval a jeles utazók bár hajójukat ott hagy­ták, a tudománynak és bátorságnak nevezetes vív­mányait hozták el s az expeditio becsületét meg­mentették. P. Szathmáry Károly. TARCZA. Poniatovszky kalandja. — Elbeszélés az orosz udvari életből. — (Folytatás.) A fiatal tiszt a sértett hiúság és mély bánat egy leírhatatlan pillantásával tekintett utána, de csak egy perczig, aztán sóhajtva távozott. Az utszán egy bundás magas urba ütközött. „Jól látok ! — Mihály ! csakugyan te vagy?“ „Ah! édes nagybátyám — már visszatért Moszkvából? Rendkívül örülök rajta.* Aztán karöltve továbbhaladtak, elbeszélve egymásnak az utóbbi napok eseményeit, s végre a fiatal­ember meglehetős lehangoltan közlé nagy­bátyjával hogy a szép lengyel kőtöl kosarat kapott. „Verd ki fejedből a szívtelen kígyót, vi­­gasztalá az öreg.­— Válogathatsz te hazánk leányai között, anélkül hogy elutasítástól kellene tartanod. Egyébiránt Arsenovics elárulta nekem Jadviga ittlétének okát, Jer hozzám, majd egy jó este m­­ellett felejteni igyekezünk a meghiúsult kézfogó fölötti bánatunkat.“ Minthogy a nagybátya jó konyhát tartott s M­ihálynak ma nem volt szolgálata, készséggel el­fogadd a meghívást, s mindenik saját gondolatai­val elfoglalva, szótlanul haladtak végig az utczá­­k°n az öreg háza felé. Ezalatt Jadviga szobájában idénk társalgásba volt merülve fivérével, egy szökő ifjúval, ki öröm­telien közle vele a Glinszkiékkel folytatott örök- Régi tárgyalások eredményét. „Képzeld, Jadviga — egy fél millió rubelt azonnal kifizetnek nekünk, ha bir­tok­igényeink­ül lemondunk. Ezek persze nagyobb értéket kép­viselnek, különösen a Glinszkikre nézve, minthogy többi birtokaiknak majdnem közepében feküsznek, de — te épen nem látszol osztani örömömet a jó vásár fölött? Ugyan mi bajod?“ „Jó, jó! — szakitó feik­e Jadviga türelmet­lenül. — Én is örülök, hogy az ügy kiegyenlítte­­tett, de hisz tudod, hogy nem ezért, határoztam rá magam e hosszú útra.“ „ Csakugyan ! Nem tudod már feledni azt a Szaniszlót ?“ „Hogy kérdezhetsz ilyet ! — kiáltá hevesen Jadviga s felugrott a keveretről. — Könnyű ne­ked beszélni. Miután minden gondolatom, érzésem az imádott férfiban összpontosult, most közönyö­sen nézzem el, hogy lesz hirtelen irántam? Nem, — folytató növekvő felindultsággal — én eleget szenvedtem, midőn mind ritkábban adott hirt ma­gáról, s nem egy éjt tölték el álmatlanul és könyek közt e miatt; midőn végre a hírek egészen ki­maradtak s én megtudtam, hogy a szép nagyher­­czegnő kedvese lett, örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy társaságodban ideutazzam. És te kérded, hogy még nem feledtem el ? Oh, ti inga­tag, hitszegő férfiak! Nem vagytok méltók a vé­res könyekre, melyeket értetek ontunk végtelen gyötrelmeinkben! Nem érzed-e, hogy beszélnem kell vele — minden áron! Mindeddig nem talál­tam fel egy társaságban sem, — talán kerül en­gem. Ide e napokban a czárnő nagy álarczos bált ad. Ott meg kell jelennie s ott kérdőre vonom — ha ki kellene is ragadnom őt Katalin karjaiból, ő az enyém, egyedül az enyém, a szerelem legédesebb szavaival körülhálózta fiatal tapasztalatlan szive­met, s nem lehet, nem szabad, hogy hidegen, hűt­lenül elhagyjon!“ Hangosan zokogva hanyatlott vissza a kere­­vetre s eltakard remegő kezeivel lázban égő ar­­czát. Fivére hízelgő szavakkal igyekezett vigasz­talni őt. Végre nyugodtabb lett s halvány, hideg vonásain nyoma sem maradt az előbbi nagy felin­­dultságnak. „Igazad van, bátyám, miért szom­orködnék ? — szólt bánatos hangon. — Ez illetlen tőlem, én tenni akarok — meg fogom boszniai magam !“ Ezután látszólag nagy érdekkel hallgatta vé­gig fivérének közlését az örökségi ügyről; csak néha vonult át egy-egy könnyű felhő magas fehér homlokán és ajkainak alig észrevehető ideges rán­­gása elárult a közöny álarcza alatt bensejében tomboló vihart. Miután fivére visszavonult, Jadviga még so­káig ült ott, gondolatokba merülve. Midőn végre fölállt, tisztában látszott lenni tervével; hideg nyugodt vonásain mindenre kész elhatározottság kinyomata ült. II. A téli palota ü­nnepiesen díszített termeiben tündéries tarka tömeg hullámzott fesztelen mula­tozás közt fel s alá. Itt magas államférfiak, amott tisztek fényes díszegyourulatjukban, aztán a ne­messég és polgári osztály legelőkelőbb képviselői, többé-kevésbé phantastikus, egészen vagy félig ál­­crázott, nevető, pajzánkodó, ármányos női masz­koktól körülzajongva —elbűvölő szingazdag képet nyújtottak a nézőnek. Egy ilyen állt a bejáratnál egy oszlophoz támaszkodva s látszólag türelmet­len várakozásban vizsgált minden úton belépő maszkot, hogy mindanyiszor csalódottan kedvetle­nül ismét elforduljon ; sőt nagy figyelmében, me­lyet minden új vendég iránt tanúsított, még a gú­nyos megjegyzések által sem hagyta zavartatni magát, melyekben egyik-másik maszk részesitő, fele­letei valóban udvariatlan szárazsága és rövid­ségéért.Büszke, imponáló szép férfialak volt, kör­ül­őélül huszonöt éves s a pompakedvelő lengyel ne­messég gazdag nemzeti viseletében, egyszava, gróf Poniatovszky Ágost Szaniszló volt, a szász és lengyel király ő felsége követe az orosz ud­varnál, a szentpétervári hölgyvilág enfant choii-je és speciális kedvencze ő császári fensége Katalin Alexiewna nagyherczegnőnek, Péter nagyherczeg­­trónörökös nejének. De ez egyszer nem a szép szellemdús cza­­rewna volt, kit a lovagias lengyel oly kinos türel­metlenséggel várt, mert olykor-olykor egy illatos levélkét vett ki oldalzsebéből, mely a következő, szép de előtte ismeretlen vonásokkal lengyel nyelven irt rövid sorokat tartalmaz­: „Édes Szaniszlóm! Ha egy öreg hű barátodat viszontlátni aka­­rod, jelenj meg holnap a nagy álarczos bálon a téli palotában és pedig álcrázatlanul. A maszkot, ki e szavakkal: „Varsó örökre!* szólít meg, kö­vesd bizalommal; tőle megtudod a továbbiakat.“ Megelőző napon kormányika, Popier, egy is­meretlen férfitől kapta e levelet, azon sürgős uta­sítással, hogy urának mielőbb kezéhez szolgáltas­sa, mert nagy szolgálatot tesz neki ezáltal. Poniatovszky minden fejtörés daczára, nem is sejtette, hogy ki lehet a levél írója, de elhatá­rozta, hogy a légyotton megjelen. — „Csak jönne már a hű barát — sohajtá tü­relmetlenül a szép lengyel, kedvtelen tekintetet vetve a tarka vendégseregre. A czarewna csak éjfél után jön, de —“ E pillanatban gyöngéd kéz érin­tő vállat; Varsó örökre!“ suga fülébe egy csábos női hang. (Folyt. köv.) A zágrábi egyetem megnyitása. Zágráb, okt. 17-én. Az ünnepély az országgyűlési teremben tar­tatott meg. A terem balrészén az országgyűlés tag­jai foglaltak helyet, közepén a küldöttségek, a ma­gasabb állású közigazgatási és bírósági hivatalno­kok, az egyletek, a városi tanács, jobbfelől pedig a közönség sorakozott. A karzatok alatt jobb és balfelől a tanulók foglaltak helyet. A padok előtt, a trónüléssel szemben, külön karszékeken ültek Pauler igazságügy miniszter, Mi­­hajlovics érsek, az országos főhadparancsnok, Stross­­mayer és Smiciklas püspökök, a titkos tanácsosok és a tábornokok. A középső padok első sorában ültek Télfy, Hornig, Apáthy, valamint a többi magyar vendégek, kik magyar díszruhában jelen­tek meg. Strossmayert beléptekor viharosan üdvö­zölték.A bán mint királyi biztos latin beszéddel nyitá meg az ünnepélyt. Azután Muhics osztály­főnök olvasá fel az egyetem alapításáról szóló szentesített törvényt, mire a bán beigtatá a rec­­tort, a­ki a gyülekezetét, mint ilyent, hor­­vát nyelven, a vendégeket pedig külön latin be­szédben üdvözlő és azután egy órai előadást tartott a horvát egyetem keletkezéséről és jelen­tőségéről. A rector kijente, hogy húsz évi működése óta, melyet a cultura és tudomány szolgálatában töltött, so­ha sem merte azt reményleni, hogy egyszer még azon szerencséje lesz, hogy egyetemi rector és pedig Horváthország fővárosában létesült egyetem rec­­tora lehet. Miután még örömteljes meggyőződését fejezte ki, hogy a collegák, valamint a tanuló if­júság az ő részére a hivatalos működést kellemessé , a cultura nagy és nemes ügyére nézve gyümöl­csözővé teszi, előadja Horvátország culturális fej­lődését. Cirill és Method, a hit apostolai, a tudo­mányok terjesztői is voltak, s­­ hozzájuk vezetnek vissza a nemzeti cultura nyomai. Mesics ezután kifejti, hogy már 200 évvel ezelőtt meghoza­tott az arról szóló határozat, hogy Zágrábban egyetem alapittassék s előadja a viszonyokat és okokat, melyek a határozat valósítását eddig gá­tolják. Végül szónok élteti a királyt, mit három­szoros zsidnó követ és élteti Strossmayer püspö­köt, mint az egyetem alapítóját; a közönség öröm­­ujongva visszhangoztatja az éljeneket. Azután Télfy, Finály és Dobránszky üdvözlék a horváth egyetemet, eleinte magyar, azu­tán latin beszédben. Utánuk Rouda és Krizek cseh, Costa szlovén, Biedermann Gráczból és a többi osztrák egyetemek képviselői illető orszá­gos nyelveiken szólottak. Most Paul­er miniszter tartott magyar be­szédet, melyben kiemelé a Magyrország és Horvát­ország között 800 év óta fennálló szövetségi és testvériségi viszonyt és hangsúlyozá Magyarország rokonszenvét Horváthország fejlődése irányában. A magyar akadémia részéről üdvözölvén az új egyetemet „Vivat, fioreat, creacat-ot kívánt neki, és végül latin nyelven kívánt szerencsét a rectornak. Végre zajos örömnyilatkozatokkal fogadtatott Gueist német és Policini olasz beszéde. Miután a rector latin nyelven kifejezte köszönetét, az előke­lő vendégek beiták neveiket az emlékkönyvbe, elő­ször Mazuranics, azután Panier, Mollináry, Miha­­lovics, Strossmayer, a magyar vendégek és végül a többiek A bán a néphymnusz hangjai között hagyá el a termet. Este a város fényesen ki volt világítva. A rector a bán­ok Strossmayer püspök nagy fáklyás­zenét kaptak, azután a bánnál estély volt, a tanu­lók pedig disz­commerset rendeztek. Külföldi politikai szemle. Sajátságos hírek. A táviratok egész sorát a rejtélyes hí­reknek hozzák. Az „Ind. Belge”-nek azt írják Páriából, hogy az ottani kormány körében na­gyon nyugtalanító hírek keringenek bi­zonyos csapatösszpontosítások miatt, melyeket a német kormány állítólag Metz és Stras­bourg közt elrendelt. Mi lenne czélja ez összpontosításoknak? Fenyegetődzik vagy háborúra készül Németország? Azt hisszük, hogy az „Infj. Egyveleg. (Találó felelet.) Egy bécsi, igen láto­gatott, kávéházba majd mindennap elmegy egy magasabb rangu hivatalnok, kinek ügyetlensége barátai között már egészen közmondásossá vált. Pár nap előtt X ... úr váratlanul belépett a játék­terembe, hol néhány ismerőse tarokkozott. Az egyik saját hibájából épen játszmát vesztett „Valóban — kiáltá — valódi X ... vagyok !“ — „Uram — szólt a hivatalnok, előlépve a Bötétből — ön os­toba.“ — „Hisz épen azt akartam vele mondani“ — felelé a másik hirtelen.

Next