Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-11-08 / 255. szám

Vili. évfolyam.265 dik exam. POLITIKAI NAPILAP u2. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Tn Egész évre ...................................16 ft. — kr. Fél évre..............................................8 » — » Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ................................1 , 50 „ gu u2. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában kiadóhivata.1. A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr Teleki iromokoi hoz. Lrt .9* “a Kolozsvárit, 1874. vasárnap, november 8. " HIRDETÉSI DIJAK: 1 zör hasábozott tarmond sorára, vagy annak területe 6 kr. cimden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedcc*i»ét»yct. ^ c rCi NYILTTÉR soronként, vagy uusk helye 25 kr. Reclamok: hirfftzérbe soronként 1 firt. KOLOZSVÁR. NOVEMBER 7 Fővárosi levelek. CCCCLXXVI Budapest, november 5. 1874. Kedves barátom ! Dicsőség adassák gr. Keglevics Bélának, ki mint a főrendiház eofaot termeltfeje, ki mostanság annak javaslatait követi el s báró Kemény Gábornak, ki a képviselőházban a kolozsvári kaszinó aggodalmait képviseli , két napon át megint a nemzetiségi kérdés foglalkoztatta a házat, melynek pedig nézetünk szerint sokkal több és komolyabb elfoglaltatása lenne. Részemről hazánkban a nemzetiségi kérdésket olyanoknak tartom, mint a házassági viszonyokat; annál jobb minél kevesebbet beszélünk róluk. Azon nemzetiségi agitátorok, kik jelenben szerepelnek, többnyire mesterségesen tartják fenn azt az izgalmat, melyet csak nagy fáradsággal sikerül kivált a román és tót ajkú népek között fentartani, melyeknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, képességök pedig épen nincsen reá, hogy magas politikát folytassanak. Ezeknek tehát csak várva- járt azon pillanat és alkalom, ha az országgyűlésen valami oly tárgy fordul elő, mely a nemzeti izgalmakat pro et contra felzúdíthatja, hogy aztán egy-egy szenvedélyesebb szónoknak kifejezéseivel fentarthassák azt a mesterkélt izgalmat, mely malmukra hajtja a vizet, s melynek tekintélyüket, vezérszerepüket, s nem egyszer kenyerüket köszönhetik. Meglehet, hogy csalódom , de hosszasabb ideig élvén az ország olyan vidékein, melyeken épen ezen nemzetiségi elemek a túlnyomók, arra a meggyőződésre jutottam, hogy ezen szegény emberek zömének egyetlen szívből merített óhajtása, hogy minél kevesebb egyházi és állami adóval terheltessenek; míg ellenben azoknak a magas aspiratióknak, melyeket az önmagukateltett vezérek íjkai hangoztatnak, szívükben még nyoma se igen létezik. Csak akkor, midőn alkalom nyilik reá, hogy egyik vagy másik hangzatosabb és most épen divattá válni kezdő túlzott frázis ürügyével nemzeti fenmaradásuk saírelvek fenyegetése hozathassák szóba, buzdulnak fel az álpróféták szavára s ragadtatnak oly túlzásokra, melyek úgy reások, mint renk nézve balvégzetesek. Hazafias és nemzeties frázisok nem mentik meg sem a magyar államiságot, sem a magyar nemzetiséget. Intézkedések a közművelődés és társadalom terén ; saját nemzetiségünknek benső terjesztése és emelése s végre egy erélyes kormány, mely a törvénynek és az államnak tekintélyt szerez— — ezek lehetnek valódi és czélszerű eszközei úgy államiságunk, mint nemzeti fensőbbségünk megszilárdítására. Az erdélyi adocensus kérdése még bír némi jogosultsággal arra, hogy azoknál kik a viszonyokat adatokra alapítva jobban ismerik, az aggodalmak kifejezését ne tartsuk egészen feleslegeseknek ; azonban azt hiszem, hogy egy jogtalan és indokolatlan arány fentartása azon erdélyi megyékben, melyekről szó van, hogy nemzeti suprematiánkat megtarthassuk, nemcsak elégtelen, hanem éppen veszélyes eszköz, mely míg egyfelől gyengeségünket bizonyítja, az izgalmaknak lehet örökös forrása. Pedig, ha igazat adunk a belügyminiszter azon állításának, hogy az új census csakis pár ezerrel növeli Erdélyben a választók számát, és úgy el kell ismernünk azt, hogy azáltal ép oly kevéssé van az veszélyeztetve, mint amily igaz az, hogy eddig is e megyékben nem túlszámunk, hanem szellemi és vagyoni fensőbbségünk, politikai és társadalmi előnyeink tartották fenn az egyensúlyt. Még kevésbé igazolható a főrendiháznak azon támadása, mely a közjegyzőségi törvényben egyenesen a magánjogot igyekezett megtámadni azáltal, hogy a magántermészetű oszványok törvényszerűségét csakis a magyar szövegre kívánta szorítani. Szerencsére a képviselőháznak volt annyi józan belátása, hogy a túlzás ezen áramlata ellen különösen Tisza és Szlávy befolyása által korábbi helyét és méltányos álláspontját megtartotta. Ezáltal sikerült elérnie azt, hogy a túlzó nemzetiségi próféták szájába uj sípot nem adott s a mérsékeltebbnek amazok felett előnyt nyújtott. És most még egyet. Mi oka annak, hogy a „Magyar Polgár“ illetőleg ennek derék munkatársa Moldován a szebeni congressus választására nem reflectál ? Mi ezt fontosabb kérdésnek tartjuk Erdélyre nézve a census és közjegyzőig kérdésénél *) P. Szathmáry Károly. — Román incropolita-választas Az erdélyi g. keleti klérus közlönye, a nagyszebeni „Telegrafu Romanu“, el van keseredve a közelebbi metropolita-választás fölött. Visszaélésekről beszél , a választás eredményét a túlzó párt erőszakosságának tulajdonítja. Ezzel szemben az „Albina“ 78 ik számában • A metropolita-választást tegnapi első czikkünkben tárgyaltuk, az eljárást korrektnek nevezi, mely röviden ebből állt. Választás előtti napon megérkezett Babes s a szabadelvű párt tagjait értekezletre összehívv, két javaslattal lépett fel: 1. A képviselők minősítésébeni szigor,melynek folytán két erdélyi képviselő a szavazástól el is záratott.) 2. A választásban solidaritás s csak éjjelt tájt rukkolt ki a Popasu jelöltségével. Az eljárásra vonatkozva, a jelen volt 65 képviselő aláírta a következő „Nyilatkozat“-ot : 1. Teljes erőnkből s minden törvényes eszközökkel fentartjuk egyházunk autonómiáját, mely az 1868-ik II. t. sz. által biztosítva, s az uralkodó részéről szentesített rendszabályok által szabályozva van. 2. Ez utóbbinak gyakorlati alkalmazása szabad szellemü értelemben. 3. E törvényes és szabadelvű alapokon megalkotjuk a solidáris-aktív-szabadelvű pártot a „reactió“ ellenében. (Aláírva 65 képviselő.) (Csak az a kérdés, hogy „reaktió“ alatt a Pápagypártot, vagy a magyar kormányt érti-e ?) — Az adóügyi bizottság csütörtökön ülést tartott, melyben az általánosságokban tartott eszmecsere után megállapodás történt abban, hogy a részletekbe bocsátkozás nélkül és előtt nem lehet ítélni a javaslatok természete felett egy irányban sem Ghyczy pénzügyér úr szerette volna ugyan, hogy a bizottmány mondjon ki annyit, miszerint az előterjesztéseket elfogadja általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, óhajtása azonban elelgetett az észrevétel által, miszerint nincs szükség azon kijelentésre. Egy dolog iránt úgy látszik egyértelmű a bizottság, hogy t. i. a kiadási budget tárgyalásának meg kell előzni az adójavaslatok tárgyalását a képviselőházban. Ezekre nézve azonban most még nem történt s nem is történhetett döntő nyilatkozat a tagok részéről, kivéve tán Irinyit és Mocsáryt, kik a javaslatok visszautadlásának álláspontját már elfoglalni látszottak. Tisza Kálmán is kifejté röviden azon két vezéreszmét, melyet követni fog a javaslatokkal szemben. Az elfogadásra ugyanis első feltételnek tekinti azt, hogy azok hatályossága iránt az egyensúly helyreállításának útjára nézve, biztosítva érezhesse magát az ország, melytől nem lehet követelni áldozatokat a válságos bizonytalanság táplálására. Második feltétnek tekinti pedig azt, hogy azon áldozatok — ha nemcsak megadhatók, de czélravezetők gyanánt is volnának tekinthetők — nem hagyathatnak azok usque, mintha önnek zsebében egy biblia vagy imakönyv lenne mindig? Ha ilyeneknél kívánok beszéltetni, lelkészt hivatok. Nem kell-e azon kívül is a borzadály egész özönével küzdenem ? A babona tengerébe kíván még ön meríteni ? Szót se többé — szót se róla! Végre bennem is hasonló boszúság ébredt, mert hangjában oly merész önhittség volt, mit tovább nem tűrhettem. Effingstone úr, — mondom nyugodtan, — e léha beszéddel ön meg nem menekszik. Az önhöz, mint tudóshoz, mint mivelt emberhez nem illik. Ön kényszeri ezt kimondanom. Ne szóljon ön többé így, vagy mi utolszor láttuk egymást. Soha sem tűrtem az ily bánásmódot, s öntől legkevésbé fogom. Honnan várhat ön erőt és segélyt? folytjául szelidebben, mivel láttam, hogy hangom m égijeszté s meglepé őt, honnan, ha nem a megvetett vallás vigaszataitól ? — Orvos úr, ön sokkal felülemelkedettebb, ahogy oly nyomom embertől, mint én, egy alkalomszerű sértést felvegyen. Kérdi ön: hol fogok segélyt keresni? Saját lelkem erejében, lelkem ismert erejében orvos úr, oly lélekben, mely soha sem tudta mi a félelem, melyet semmi szerencsétlenség sem volt képes erejében megtörni. Nem lélekszilárdság-e az, mely képessé tesz azon résztvevő ördög suttogásai elől füleimet elzárni, mely tudván, minő kínok várnak rám, a pokolból jött fel, hogy öngyilkosságra késztessen? — kérdező, mig szemei ijesztő kifejezéssel függtek rajtam.— Minthogy a vallás, az az ön keresztény vallása, oly tárgy, mely fölött mi meg nem egyezhetünk, mindenesetre legjobb, ha a lehetőségig keveset szólunk róla. Mit sem ér oly embert izgatni, ki magával tisztába van. Soha sem fekezelésére, akik az országot ezen kínos áldozatok veszélyes kényszerhelyzetébe sodorták a rosz kormányzat és nem józan politikájuk által. Tisza Kálmán kifejtette ezen álláspontját a baldali kör keddi értekezletén is, a párt egyhangú helyeslése közt. — A „Pesti Napló“ írja: A költségvetési vita alkalmával ismét nagyobb arányú honvédségi vitát is várhatunk Azt halljuk, hogy b. Lithay Béla, ki a képv.ház pénzügyi bizottságában a honvédségi reszort előadója, a bizottság elnökének kijelente, hogy aligha teljesítheti az előadói tisztet a házban, mert a honvédségi budgetben oly tetemes leszállításokat fog indítványozni, melyek aligha számolhatnak a bizottság többségének helybenhagyására. A pénzügyi bizottság e kérdésben akkor dönt, ha majd meghallgatja K. Lipthay indítványait. TARCZA. Egy orvos naplójából. Elbeszélés. VIARREN után jjÁMÁNZsIGMOND. [Folytatás.] — Most megmutatom önnek, miként fordit egy helyet a vén Persiusból: Tentemus fauces: — tenero latet ulcus in ore ^utre, quod baud deceat pebeja radere beta! Emlékszik ön e szavakra? Nézzen hát ide! kesp'1'100D^ bozz^? Nem irtóztató-e ez? kérdé ^batélT S a ^rert^t ug'V tartA hogy szájábajdalom! valóban igaza volt. volt es*’a^°fa már régóta szétzúzva s elrontva »„és mi nden jelek arra mutatnának, hogy nemkára összeomlik. llilj ^ akk°r féltem, hogy emberi hatalmon feszesbehars,yát elűzni mely körmeit legnemesebb régi °'y Inélyen, oly kivonhatlanul mártá, midőn betegsége után a szárazra küldém. "Lala volt-e? Ő maga is csodálkozható-e rajta? Ogjjj ^ betegség elhanyagolása kezdetben s félben h fagyott kicsapongás egy koránt s borzasztó * elébe vivék. Ny “ n°^a hitetlennek látszik, de mégis igaz, a szárazon is romlott egészsége daczára kéjelgéseivel nem hagyott volt fel, melyek már Angolhonban egyszer a túlvilág küszöbére vezeték. — De az égre Effingstone úr, mondám csaknem elkábulva azon visszás jeleneteken, melyeket elmonda, s melyek az ó-világ satyrainak arczát is szégyenpirba bobták vala, miként lehetett ön oly esztelen, őrült ? — Ösztön, orvos, ösztön, — az állati természeti viszonza összeszoritott fogakkal, mig önkénytelenül ökleit emelé. Előbbi s mostani kórjelei felől tett kérdéseim meggyőzének a felől, hogy betegsége sokkal borzasztóbb vonásokban fog nyilatkozni, mint minőt e nemben valaha láttam, s hogy a reménynek legkisebb szála sincs, miként ő a hosszas, borzasztó kínokat túlélje, melyek „a méreg kehelyből rá származnak“, melyet maga emelt ajkaihoz. Midőn kivánatára elmondám mindazt, mi rá várakozik: nem könnyezett, s ámbár hasztalan, de erőlködött megfeszült kebléből a sóhajokat viszszatartóztatni. — Iszonyul rettenetest kiálta halkan s töredezve, s egész testét hideg boradály futá át. Hogyan álljam én azt ki?Hogyan, Epictetus? Aztán megint hallgatásba merült, szemeit a padlásra meresztő, kezeit mellére szoritá s mint látszó, imádkozólag felfelé inte. Őrültem igy látni őt s némi vonakodás után bátorkodom megjegyezni, hogy igen jól esik nekem, miként ő segély s vigaszért az igazi helyre fordul. — Bah! kiálta fel hevesen, csaknem boszosai, s kezeit visszahuzá s szerveit lesitté, — miért gyötri ön betegeit mindig e fültelenséggel ? eamdem semper canens cantilenam ad nauseam Budapest, nov. 5. A képviselőház mai napirendjén az összeférhetlenségről szóló javaslaton tett főrendiházi módosítások tárgyalása képezte az első számot. A tárgyalás 12 órára fejeztetett be l nagyjában a központi bizottsági — az előadó által ügyesen védett — javaslatok fogadtattak el Következtek ezután a közjegyzői törvényjavaslaton tett módosítások. A szerb congressus Karlóczán, s a román metropolita-választás Nagyszebenben sok nemzetiségi tagját a háznak távol tartván, kilátás volt rá, hogy az e javaslaton tett módosítások — melyek közül az első a közjegyzői okmányoknak csak magyar nyelven kiállítását rendeli el — nagyobb vihar nélkül vonul át, annál is inkább, mert a központi bizottság e főrendiházi módosítást mellőztetni javasolta s helyette azon intézkedést hozta indítványba, hogy valamely nemzetiség nyelvén való okmánykiállításra az igazságügyminiszter adhat engdélyt. Schmausz előadó ezt indokolván,Boncz Döme egy épen nem kihívó hangú beszédben a képviselőház eredeti szövegének fentartását,mely szerint az okmányok kiálkít hatására nézve a nemzetiségi törvény javaslatai irányadók javasolta. A főrendiház módosításának védelmére Paczolay kelt föl. Egy igen határozott hangú, s a hatást nem nélkülöző beszédben szemükre lobbantotta a nemzetiségeknek elkövetett bűneiket. Magyarország elleni áskálódásaikat s egyenesen kimondta, hogy ő a nemzetiségi törvényben adott engedményeket, melyeknek eredménye épen nem lett azok, s nem akarok hivő lenni. Inkább a kolba megyek tévé hozá boszno hevességgel. Nála töltött időmet arra fordítom, hogy rábeszéljem alkalmatlan szállása elhagyására s barátai s ismerősei közé térésre; hasztalan. Szilárdan elhatárzá mindaddig itt maradni, mig haláláig talán csak egy hete lesz, akkor vissza akart térni s „családja kebelében meghalni,“ mint mondán szokták. Azonban igen jól tildom, hogy ha szándéka mellett maradand, azon ágyban fog meghalni, melyben feküdt, mert előre láttam, hogy a betegségének végét követő körülmények elszállítását lehetlenné fogják tenni. Becsületszavamat kell adnom, hogy nyílt akarata vagy megegyezése nélkül, barátai és rokonai közül senkinek se mondom meg Angliábani visszatértét. Hasztalan szabadkoztam, hasztalan adom elő a felelőséget, mit magamra veszek, s figyelmeztetem őt a szemrehányásokra, miket rokonaitól kelle hallanom, ha őt rögtön valami veszély érné. Rendithetlen maradt. — Ön jól tudja orvos úr, magamért s értük is nem merem látni őket, — mondá keserűn. Aztán kért, hogy valami hathatós enyhitő szert rendeljek számára, mivel éjjel nem tud nyugodni, minthogy reggeltől estig s estétől reggelig csontjaiban borzasztó szűrös fájdalmak dúlnak, melyek miatt „valóban az elkárhozottaknál szörnyűbb kínokat“ áll ki. Kérését teljesítem s másnapra látogatásomat igérem. [Folytatása köv.] Országgyűlés.